Korszerű évelőtermesztés, kereskedelem és felhasználás

Szerzők: Kohut Ildikó – Steiner Márk

Az évelőtermesztés rövid története

Az évelő növény fogalma:

Növénytani értelemben valamennyi két évnél hosszabb ideig élő növényt „többéves” növénynek nevezünk. Ettől jelentősen eltér a díszkertészeti megközelítésben évelőnek tekintett fajok fogalma: ezen olyan lágyszárú dísznövényeket értjük, melyek az adott klímán a kedvezőtlen időszakokat (téli fagy, szárazság stb.) átvészelve több évig élnek.

Az évelőnek évezredek óta helye volt a kertekben, de alkalmazásukra a legnagyobb hatást az elmúlt 100 év gyakorolta. William Robinson (1838-1935) nevéhez köthető a természetes és vad évelők alkalmazása; Getrude Jekyll (1843-1932) az évelő borderben az évelők magasságát és hatását is figyelembe vette. Jelenleg a világ valamennyire országára jellemző, hogy az évelők mennyisége a kereskedelemben és a termesztésben egyaránt felszaporodott. Az USA-ban a Hemerocallis, a Hosta és az Iris fajok a legismertebbek és elterjedtebbek, a gyűjtők és termesztők körét társaságok fogják egybe (pl. The American Hemerocallis Society).

A hazai évelőtermesztés jellemzői

A XIX. században Magyarországon főként a német-osztrák hatás volt érzékelhető az évelők alkalmazása tekintetében. Elsősorban a főúri kertekben találkozhattunk velük, később a török hódítások idején már a parasztkertekben is megjelentek az évelő növények, melyek többnyire saját szaporításból származtak.

A nemesítési munka kiemelkedő tevékenykedői: Magyar Gyula (1884-1945); Domokos János (1904-1978) – tájba illő növények; Farkas László; Lászay György. A felhasználás és termesztés az 1960-as évekre visszaszorult, majd 1989-től fokozatos javulás mutatkozott ezen a területen. A haszonnövények helyét a kertekben fokozatosan kiszorították a dísznövények, csomagküldő szolgálatok jelentek meg pl. Starkl, Sieberz, melyeknek hatására a kereslet tovább növekedett.

A termesztett évelő dísznövények mennyiségével kapcsolatban pontos adatok nem állnak rendelkezésre, de az évelőtermesztők adatai alapján elmondhatjuk, hogy a megtermelt mennyiség 1988-ban még 400 ezer tő alatt volt, 2004-re: 6-7 millió tőre növekedett, 2011-re pedig elérte a 14-17 milliót. A gazdasági válság ezen a területen is érezteti hatását, mind a termesztett, mind az eladható mennyiségben.

Magyarországon az évelőtermesztés három fő termesztői-kereskedői formában van jelen, ezek: a faiskolai árudában kialakított évelőrész, a kifejezetten évelőtermesztésre szakosodott üzemek, illetve kisebb családi évelőkertészetek. A vásárlók jelentős része a kertépítők köréből kerül ki, sok esetben közvetlenül a termesztőtől magánszemély nem is vásárolhat, illetve megalakult Szigetszentmiklóson a Profi Partner, ahol a termesztő saját maga, bérelt ún. „placcon” értékesíti növényeit, jeltáblával ellátva.

Kiskereskedelmi forgalomban, lakossági felhasználásra csak és kizárólag virágzó növény értékesíthető, míg a kertépítők szempontjából a virág nem lényeges.

Legnépszerűbbek a sziklakerti évelők, nagy a kereslet középkategóriás évelőkre és a közparkokba nagyobb termetű növények is kerülnek. A következő években, főként a gazdasági válság enyhülése után, további emelkedés várható. Nőhet nálunk is a zöldtetők mennyisége, fejlődés várható a temetőkultúra területén, illetve köztéri évelőalkalmazásban, emellett jelentős lehet a díszfüvek megjelenése a kiültetésekben.

Jelenleg a legnagyobb évelőkre specializálódott magyarországi termesztő üzemek a Hegede Kertészet (Helvécia); a Zsohár Kertészet (Nagyrákos) és a Mocsáry Kertészet (Budaörs), mellettük jelentősebb kertészetek a Flora Nostra (Budapest), a Beretvás Kertészet (Szigetújfalu), a Berger Trió  és a Szigeti és Társa Kertészet.

Az értékesítés és a növényanyag szempontjából minőségi javulás tapasztalható, a szezonális érékesítés során a legnagyobb mennyiséget tavasszal, július közepéig lehet eladni.

Külföldön Németország, Ausztria és Svájc terültén 17 régióban működik egy munkacsoport, mely több éven keresztül vizsgálja a fajtasorozatokat különböző talaj- és éghajlati viszonyok között. A koordinációs központ Weihenstephanban működik.

Évelők szaporítási lehetőségei

A szaporításhoz szükséges eszközök:

- szaporítótálca
- szaporítóláda
- cserép
- közeg:      

- gyommentes, kórokozóktól és kártevőktől mentes
- megfelelő (az adott faj számára ideális) pH-jú
- szerkezettartó
- könnyen nedvesedő
- tápanyaggal ellátott
- lehet vásárolt és saját keverésű, ez utóbbi esetben földkeverő gépre is szükség van (lásd előbbi fejezetben)

A legtöbb évelőt 9×9 cm-es vagy 11×11 cm-es cserépben állítják elő, a közepes méretűek termesztéséhez pedig 1,5 literes konténereket használnak, a nagy termetűeket 2 illetve 3-5 literes edényben termesztik.

Ivaros szaporítás

A magvetés elvégzéséhez az évelőkertészetekben is szükség van fóliasátorra, esetlegesen talpfűtés biztosítására, vagy hűtőkamrára.

Magvetés 

Azokat az évelőket szaporítjuk magról, melyek ilyen módon szaporíthatók a legkönnyebben; fontos, hogy ne legyen spontán kereszteződés, mint például az Aubrieta fajok esetében , ebben az esetben ugyanis nem állítható elő egyöntetű anyag.

A „beszerzésre” több lehetőség kínálkozik: gyűjtött vagy vásárolt maggal indíthatjuk a termesztést. Fontos, hogy megbízható helyről vásároljunk. A gyűjtéssel kapcsolatban megjegyzendő, tilos védett növény magját gyűjteni, csakúgy, mint természetvédelmi területről beszerezni bármely növény szaporítóanyagát.

A magok mérete igen változatos, porszemnyitől (pl. Astilbe), a babszemnyiig terjed. A tárolás során csökkenhet a csírázási képesség.

A magvetés módját és idejét mindig igazítsuk a növények igényeihez.

• érés után azonnal kell vetni: pl. Ranunculus, Helleborus
• fagyhatást igénylők csírázás előtt: pl. Ranunculus
• alhavasi, havasi évelők számára biztosítani kell a hótakarót, avagy a hideghatást
• vízinövények magjait vetésig hideg vízben, hűtőszekrényben kell tárolni

A csírázási hőmérséklet változó:

16-20 °C pl.: Alyssum saxatile

22-30 °C: pl. Delphinium, Scabiosa

Vannak sötétben és fényen csírázó magok, így takarás ás takarás nélkül csíráztatandók, utóbbi esetben a közeg hamar kiszárad.

A magvetés ideje:

• kora tavasz: pl. Arabis, Aubrieta
• nyár vége, ősz: pl. Asteraceae, Lamiaceae, Rosaceae család tagjainak magjai

Helye:

• szaporítóláda
• sejttálca 

A termesztők saját maguk kevésbé szaporítanak magról (csak azt, ami olcsó és nem igényel speciális kezelést vagy odafigyelést), szívesebben szerzik be a magoncokat erre szakosodott cégektől, pl. Syngenta, Florensis.

Spóravetés

Páfrányok esetében alkalmazott szaporításmód. Gondos odafigyelést és szaktudást igényel. Valójában az ivaros folyamat csak a spóra elvetése után, az előtelepeken játszódik le, a spóra maga ivartalan szaporítóképlet. Ennek ellenére – a magvetéshez jobban hasonló technikai kivitelezés miatt – a legtöbb esetben az ivaros szaporítási módok közé sorolják.

Ivartalan szaporítási lehetőségek

Az ivartalan szaporítás esetében, mind a tőosztáshoz, mind az dugványszedéshez anyatelepet, anyanövényeket kell fenntartani. Ez többnyire a konténertelepen, cserepes termesztés formájában lehetséges. Ilyen állapotukban a növényeket rendszeresen kell öntözni, és többször átültetni. Azonban cserépben jól elkülöníthetők egymástól a fajták, kisebb a fajtakeveredés veszélye. Szabadföldbe ültetve az anyanövényeket az ápolási munka kisebb munkaigényűvé válik, de 3-4 évente itt is meg kell ifjítani a növényeket. Gyökeresedés után a növényeket átültetik 9 × 9 cm-es, szögletes cserépbe. A helykihasználás miatt ez a leggazdaságosabb cserépméret.

Tőosztás

Többnyire házikertben alkalmazott szaporítási mód, fontos, hogy min. 1-2 fejlett hajtórügyet hagyjunk meg a szétosztott „darabon”. Általánosan elmondható, hogy a tavasszal virágzókat nyár végén vagy ősszel, az ősszel virágzókat tavasszal osztjuk szét. Bizonyos fajok esetében tömegszaporítás szempontjából is megmaradt a jelentősége, pl.: Kniphofia, Hemerocallis hibridek. Tőosztás során az anyanövényről kézzel rázzuk le a földet, távolítsuk el a kiásott gyomokat és az elpusztult növényi részeket. A nehezen osztható növényeket laza, csavaró mozdulattal tudjuk szétszakítani, szükség esetén kést vagy ásót is igénybe vehetünk.

Dugványozás

Többféle típusa létezik, aszerint, hogy a növény mely részét dugványozzuk.

1. Hajtásdugvány

Egyaránt igényel elméleti tudást és technikai felszereltséget. A hajtás szempontjából fontos, hogy az megfelelő érettségi állapotú legyen. Ha túl fiatal, gyorsan összeesik, ha viszont túl öreg, nem képes a kalluszosodásra. Az üreges szárú növények, mint pl. a Dicentra, külön odafigyelést igényelnek, éppen kihajtáskor célszerű elvégezni a dugványozást, mert ilyenkor még nem üreges a száruk. Elvben bármikor kivitelezhető, amikor a növényen dugványozásra alkalmas hajtás található. De két időpontban végezzük:

a.) tavasszal (április végétől június elejéig): nyár végén vagy ősszel virágzó növények esetében: pl. Aster, Phlox paniculata
b.) nyár végén: ezek az évelők nyár végére nevelnek dugványozásra alkalmas zöld hajtásokat, illetve félfás hajtásokat: pl. Iberis sempervirens

2. Gyökérdugvány

Fontos, hogy figyelembe vegyük a polaritást, emiatt a dugvány alsó részén ferde, a felsőn vízszintes metszlapot készítünk. Így szaporítható pl. az Anemone sylvestris és az Anemone hupehensis.

3. Rizóma feldarabolása

Fontos, hogy a rizómadarabon maradjon legalább egy levélörv, mivel a gyökér a sebzési felületen képződik. Általában ősszel és tavasszal végezhető. A gyökeresedési idő: 1,5-2 hónapot vesz igénybe. Pl.: Bergenia cordifolia, Polygonatum odoratum

4. Tarack 

Némely növény esetében (pl. Coreopsis verticillata), előfordul, hogy nem hoz csíraképes magot, azonban tarackot fejleszt, melyet ha 5-6 cm-es darabokra vágunk, a növény ezzel is szaporítható.

5. Hagyma, hagymagumó, sarjhagyma

A hagymás növények jelentős csoportot képviselnek az évelő növényeken belül. Az ültetetés időpontja attól függ, mediterrán vagy mérséklet égövi területről származó növényről van-e szó.

Előbbi csoport tagjait pl. tulipán, nárcisz, ősszel ültetjük; utóbbi csoport tagjai pl. kardvirág, dália, tavasszal kerülnek a földbe.

6. Mikroszaporítás

Steril körülmények között, táptalajon folyó szaporításmód. Magyarországon nárcisz, hóvirág, Hosta (disz0907. ábra) és Hemerocallis fajok esetében alkalmazott módszer. Külföldön több fajt és fajtákat is így szaporítanak, pl. a Heuchera és az Echinaceae nemzetségekből.

Az évelő dísznövények életformái

Az évelő dízsnövények életformái

Mivel az évelő növény fogalmát mind a botanikusok, mind a termesztők más szempontbók közelítik meg, célszerűbb ennek a növénycsoportnak a besorolását életformatípusok alapján meghatározni.

1. Chamaephyton: áttelelő szervei a talaj felszíne felett találhatók 

• törpecserjék pl. Thymus vulgaris
• félcserjék pl. Salvia officinalis
• pozsgások pl. Sempervivum tectorum

2. Hemikryptophyton: áttelelő szervei a talajfelszín közelében találhatóak

• az áttelelő képlet lehet rügy: pl. a Phlox, és az Aster fajoknál
• vagy tőlevélrózsa pl. a Primula esetében

3.Kryptophyton: áttelelő szervei a talajfelszín alatt találhatók

a.) Geophyton: 

• hagyma: pl. Tulipa fajok
• gumó pl. Eranthis hyemalis
• hagymagumó pl. Crocus vernus
• rhizóma pl. Iris germanica

b.) Hidato- és helophyton: vízi és mocsári növények. Vízfelszín alá és a mocsarakba húzódnak vissza. Pl.: Nymphaea alba

A növények nevelése a konténertelepen történik (lásd előbbi fejezet)

Konténertelep

Évelők felhasználási lehetősége

Az alkalmazási módot nagyban meghatározza a növény származása és életmódja. Minden esetben fontos az ökológiai igény kielégítése. „A növények szárazságtűrése és fényigénye alapján a német szakemberek hét ökoszisztémát különítettek el: erdő, erdőszegély, nyílt terep, sziklakert, vízpart, víz és évelőágy”.

a.) Évelőágy

Alkalmas fajok általános jellemzői:

• 50-150 cm közötti magasság
• Egyaránt tűrje a napot és a félárnyékot
• Közepes vízigényű (mezofiton)

Különbséget kell tenni a házikertben és a közterületen található évelőágyak között.

A közterületre kerülő évelőknek bizonyos feltételeknek eleget kell tenniük:

• kielégítő tűrőképességgel kell rendelkezzenek (pl. szennyezett levegő, téli sózás),
• kártevőkkel és kórokozókkal szemben ellenállóak kell, hogy legyenek,
• fenntartásuk kis kézimunka-igényű legyen,
• hosszú élettartam és tartós virágzás jellemezze őket,
• virágtalan állapotban is legyen díszítőértékük, emellett
• előnyös a nagyfokú alkalmazkodóképesség.

Ezzel szemben a házikertben inkább a díszítőérték kerül előtérbe; kényesebb és rövidebb élettartamú növény is szerepelhet az évelőágyi kiültetésben; lehetőség van növényvédelemre és a kipusztult növények periodikus cseréjére. Azonban a túlzsúfoltság kerülendő. A növényeket két csoportra bonthatjuk ún. luxusfajtákra és vad fajokra ill. fajtákra. Előbbiek esetében a virág, a virágzat mérete és színhatása a fő nemesítési cél, vegetatív testük többnyire gyenge; utóbbi esetben robusztusabb, szerényebb megjelenésű, kevésbé feltűnő virágú növényről van szó.

A növényfajok összeválogatása tekintetében fontos, hogy virágzási csúcsok kialakítására törekedjünk.

Évelőágyba alkalmas fajok:

Achillea filipendulina 
Achillea millefolium
Acanthus spinosus
Acanthus balcanicus
Anemone hupehensis
Aster novae-angliae
Aster novi-belgii
Aster dumosus
Centaurea dealbata
Centaurea montana
Centranthus ruber
Coreopsis grandiflora
Coreopsis lanceolata
Echinacea purpurea
Hemerocallis fulva
Kniphofia uvaria
Nepeta × faassenii
Papaver orientale
Phlox paniculata
Rudbeckia fulgida
Saponaria officinalis
Sedum spectabile
Sedum telephium

b.) Árnyéki évelőágy, gyeppótlók

• az ide tartozó növények egy része valódi árnyékkedvelő: hűvös, párás környezetet igényelnek,
• az árnyéktűrő növények ezzel szemben eredeti élőhelyükön a hűvösebb, párásabb területek növényei, ezért nálunk inkább félárnyékba ültetendők, napon nem érzik jól magukat,
• az ún. „ál-árnyéki” évelők elsősorban erdőtársulások geofiton növényei, nem igénylik, csak elviselik az árnyékot.

Árnyéki gyeppótlóként alkalmazható fajokat olyan felületekre ültethetünk, amelyeken az árnyék miatt gyep vagy pázsit telepítésére nincs lehetőség, ennek ellenére egybefüggő zöldfelületet kívánunk létrehozni. Erre alkalmas növények a következők:

Hypericum calycinum
Convallaria majalis
Epimedium alpinum
Geranium macrorrhizum
Vinca minor
Vinca major
Waldsteinia geoides

Árnyéki évelők
Brunnera macrophylla
Dicentra spectabilis
Heuchera sanguinea
Hosta fortunei
Hosta lancifolia
Hosta plantaginea
Hosta ventricosa

c.) Szoliterként kiültetve vagy térhatárolásra alkalmas fajok, cserjepótló évelők

Egyes nagy termetű évelők a tér formálására is felhasználhatók. Ezek fő jellemzői a következők:

• főként uralkodó jellegű, robusztus évelők,
• fontos: a növény termete, erőteljes növekedése
• a különleges levélrajzolat, a levélzet színe
• mindezek mellett természetesen a virágdísz is
• eredeti élőhelyükön gyakran a magaskórós társulások növényei, ahol bőséges a vízellátás és állandó verseny folyik a fényért és a levegőért.

A célra felhasználható fajok:

Arundo donax
Cortaderia selloana
Macleaya cordata
Helianthus helianthoides

d.) Sziklakert

A sziklakert a kert kiemelkedő esztétikai élményt nyújtó eleme, mely ugyanakkor a legköltségesebb.

- építészeti szempontból csoportosítható:

• mértani sziklakert: szervesen kapcsolódik az épülethez, elemei falak, lépcsők, kőlapos utak, stb.
• tájképi sziklakert: szerves része a kert együttesének

          réteges sziklakibúvásos
          szórványköves

• legfontosabb építőeleme a kő

A felhasználható növényanyag többféle szempont szerint csoportosítható:

a legfontosabb feladat, hogy virágos állapotban vagy lombozatával az év minden szakaszában legyen benne díszítő növény

• élőhely szempontjából:

• • mérsékelten igényes, alacsonyabb hegyvidéki fajok
  • száraz puszták növényei
  • mediterrán eredetű félcserjék

• növekedési habitusuk szerint:

• • párnát alkotó növények
  • gyepet alkotó növények
  • tőlevélrózsát alkotó növények
  • terjedő tövű növények

Sziklakerti évelők:

Alyssum saxatile
Aquilegia hibridek
Aster alpinus
Aster amellus
Aubrieta hibridek
Campanula carpatica
Campanula poscharskyana
Campanula portenschlagiana
Cerastium tomentosum
Dianthus gratiapolitanus
Draba lasiocarpa
Euphorbia myrsinites
Festuca pallens
Geranium sanguineum
Iberis sempervirens
Iris pumila
Leontopodium alpinum
Phlox subulata
Saponaria ocymoides
Saxifraga × arendsii
Sedum acre
Sedum album
Sedum floriferum
Sedum hybridum
Sedum reflexum
Sedum sexangulare
Sedum spectabile
Sedum telephium
Sempervivum tectorum

e.) Évelő díszfüvek

Külön kategóriát képviselnek az évelő dísznövényeken belül, mint a fejezet több pontján jól látható, sokoldalúan használhatóak fel; sziklakertben, térelválasztásra, virágágyban, szárazvirágként, vízpartimitátorként, évelőágyban., szoliterként nyílt gyepbe ültetve. Fontosabb fajok:

Arundo donax
Cortaderia selloana
Festuca pallens
Leymus arenarius
Miscanthus sinensis és fajtái

f.) Vízi-vízparti évelők, vízpartimitátorok 

Kerti tó

A vízi és vízparti növények kerti alkalmazása során alapvető fontosságú a zonációs (Zonáció - A vízben és a tavak partján a különböző növénytársulások elhelyezkedése a vízmélységnek megfelelő övekben.) lehetőségek figyelembe vétele, mivel a vízinövények előfordulása egy meghatározott vízmélységhez kötött.

60 cm vagy annál mélyebb:

Nuphar lutea
Nymphaea alba
Nymphoides peltata
Trapa natans

30-40 cm-es vízmélység növényei:

Schoenoplactus lacustris
Typha fajok

20-30 cm-es vízmélység növényei:

Alisma plantago-aquatica
Butomus umbellatus
Sagittaria sagittifolia
Hippuris vulgaris
Iris pseudacorus

nedves partszegély lehetséges növényei (0-20 cm):

Caltha palustris
Iris sibirica
Lythrum salicaria

Vízpartimitátor növények

Tekintettel arra, hogy a kertben – ritka kivételtől eltekintve – a víz nem természetes formában, hanem mesterséges kerti tavakban van jelen, a vízpart talaja a víztől teljesen elszigetelt, ezért a nyirkos vagy üde talajt igénylő valódi vízparti fajok nem ültethetők erre a területre, helyettük ún. vízpart-imitátorokat ültethetünk. Ezen növények közös jellemzője a buja növekedés és a szárazságtűrés. Sok közöttük a tőlevélrózsás növény zsombékos, sásszerű megjelenéssel.

Vízpartimitátorként használható fajok:
Hemerocallis fulva
Kniphofia uvaria
Tradescantia × andersoniana
Saponaria officinalis
Helianthus salicifolius
Macleaya cordata
Iris germanica
Bergenia cordifolia, B. crassifolia
Brunnera macrophylla
Miscanthus fajok

g.) Zöldtető

A zöldtető egy növényzettel telepített tető, amelyben a tetőszigetelés rétegi és a kertészeti felépítmény szerves egységet alkotnak. Napjainkban kiemelkedő szerepet kap. Többféle szempont szerint csoportosítható: méret, kor, funkció, tetőforma szempontjából. Számunkra a kertészeti felépítmény szempontjából való csoportosítás a legfontosabb, mely szerint extenzív zöldtetőket és intenzív tetőkerteket különböztetünk meg. Magyarországon a zöldtetőépítés szakmai szervezete a ZEOSZ (Zöldtetőépítők Országos Szövetsége), mely 1999-ben alakult. 

Extenzív zöldtető : viszonylag könnyű szerkezetű, a talajréteg minimális vastagsága 6–8 cm. Nem csak lapos, hanem akár 33 %-os lejtésű tetőn is kialakítható Az ide ültetett növények gyökérzetének elegendő a csekély (3-15 cm) vastagságú termőréteg, a növények nem igényelnek rendszeres öntözést, folyamatos tápanyagellátást. A megfelelő módon kiválasztott vegetáció hosszú ideig biztosítja a talajtakarást.

A vegetáció pozsgás növények, egyes szárazság- és fagytűrő mohafajok és más évelők keverékéből áll, amelyek nem igényelnek rendszeres gondozást, az extrém körülményekhez is megfelelő módon alkalmazkodnak. Az ilyen tetők nem igényelnek rendszeres gondozást, öntözést, ezért fenntartási költségük minimális.

Intenzív zöldtető nél: a talajréteg vastagsága legalább 15–20 cm. Kialakítására csak a lapos vagy igen kis lejtésű tetők alkalmasak. Az igényektől függően itt bármilyen műszaki berendezés létesítése lehetséges. Az intenzív zöldtetőre ültetett növények csoportjába a kisebb fák, bokrok és cserjék, valamint a pázsitfüvek tartoznak, olyan formában, amint azok szabadföldön is élnek. Általában szükség van a rendszeres ápolásra, tápanyag-utánpótlásra. Ezek a növények kizárólag sík felületre telepíthetők, mivel legalább 30 cm-es vagy annál is vastagabb ültetőközeget, rendszeres öntözést és tápanyag-utánpótlást igényelnek.

h.) Hagymás-gumós-hagymagumós évelők

Tulipán, nárcisz

Fontos csoportot alkotnak az évelőkön belül. Többféle célra felhasználhatók, hajtatott vágott és cserepes virágként, dekorációs célra kiültetve parkokban, házikertben, vagy akár balkonládában is van jelentőségük.

A világ virághagyma-termesztő országai között Hollandiáé a vezető szerep, mellette az Egyesült Királyság, Franciaország, Chile érdemel említést.

A nemzetközi adatokkal ellentétben Magyarország hagymatermesztésére vonatkozóan kevesebb adat áll rendelkezésre. Az 1970-es, 1980-as években főleg a tulipán és a gladiólusz szaporítóanyag-termesztése volt jelentős, emellett vágottvirágként ugyancsak gladióluszt és liliomot termesztettek.

A hazai virághagyma - termesztés az 1990-es évek elején még elérte a 140 ha-t, amelynek 38 %-a tulipán volt. Mára a nyomon követés és az adatszolgáltatás nehézségekbe ütközik. A nagyobb virághagyma forgalmazók, az Etter Kereskedelmi Kft., a Spalax Termelő és Kereskedelmi Kft. és a Tulipa Kft.

Hagymás évelő: pl.: Tulipa, Narcissus nemzetség
Hagymagumós évelő: pl.: Crocus, Freesia, Gladiolus
Gumós évelő: pl.: Anemone fajok

i.) Vágott-virágként és vágottzöldként termesztett évelő fajok

A vágottvirág-termesztés területén az évelő, szabadföldön termesztett kultúrák jelentősége napjainkban kevésbé nagy, de – tekintettel arra, hogy a növényházi kultúráknál kisebb ráfordítással előállíthatók – a termesztés jelentősége várhatóan nőni fog. A legfontosabb vágási célra termeszthető évelő fajok:

Asparagus officinalis var. pseudoscaber
Leucanthemum maximum
Dahlia hibridek
Delphinium × cultorum hibridek
Gypsophila paniculata
Paeonia officinalis
Paeonia lactiflora

j.) Szárazvirágok

A szárazvirág szűkebb értelemben a lágyszárú dísznövények azon része, melynek virága, termése megszárítva hosszabb ideig megőrzi színét és formáját. Tágabb értelemben véve ide tartozik a megszárított vagy száraz állapotban szedett, kötészeti anyagot adó virág, termés, levél, gyökér, kéreg, moha, toboz és gomba is. Termesztett és gyűjtött formában jelenhet meg és különböző tartósítási eljárásokon (szárítás, festés, maratás) mehet keresztül. Legnagyobb magyarországi forgalmazója a Magyar Szárazvirág Kft. Lajosmizsén.

Termesztett szárazvirágok:

Achillea filipendulina
Echinops ritro
Gypsophyla paniculata
Limonium tataricum
Papaver orientale
Physalis alkekengi

Ellenőrző kérdések

1. Mit ért az évelő fogalmán?
2. Magyarországon hol foglalkoznak évelő-termesztéssel?
3. Melyek a leggyakoribb szaporításmódok?
4. Melyek az ivartalan szaporítás módozatai?
5. Milyen életformatípusokat ismer?
6. Az évelők mely felhasználási területeit ismri?
7. Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy köztérre ültetett évelőnek?
8. Soroljon fel évelőágyba alkalmas fajokat!
9. Soroljon fel árnyéki gyeppótló fajokat!
10. Melyek a sziklakerti évelők?
11. Milyen fajokat ültetne a kerti tóba?
12. Mit ért a vízpartimitátor növény fogalmán, soroljon fel példákat!
13. Melyek a zöldtetők fő típusai?
14. Soroljon fel szárazvirágként termesztett fajokat!
15. Mely évelőket termesztik vágott virágként?

Felhasznált és ajánlott irodalom

Algeier W. (2012): Évelők a parkokban, Kertészet és Szőlészet, 2012 (27) 24-26.
Csabai J. (2012): A Telekia speciosa (Shreb.) Baumg. védett faj termesztésbe vonásának alapjai, Doktori disszertáció, Budapesti Corvinus Egyetem, 15-20. p.
Etter K. (1990): Virághagyma marketing vertikális összefüggései, Budapest, Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, Szakmérnöki dolgozat, 41 p.
Hawthorne L., David H., Larry B., Michael U. (1997): Évelő dísznövények, Panemex Könyvkiadó Kft.- Grafo Kft., 263-264. p.
Jelitto L., Schacht W. 1995. Hardy herbaceous perennials, 1. vol. A-K. Timber Press.,Portland, Oregon, 248-249.p.
Lévai P. Szárazvirágok termesztése (előadás)
Minke, G. (2002): Zöldtetők, Budapest, Cser Kiadó, 112 p.
Mocsáry P. (2010): Évelő dísznövények szaporítási lehetőségei, tantermi előadás
Nagy B., (1978): Évelő dísznövények termesztése, Budapest, Mezőgazdasági Kiadó, 309 p.
Nagy B., Komiszár L., Lászay Gy. 1995. Évelő dísznövények termesztése és felhasználása. Budapest. Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem. 5.-192. p
Nau J. (1996) Ball Perennial, Ball Publising, Printed USA, 171-175. p.
Schmidt G. (szerk) (2003): Növények a kertépítészetben, Mezőgazda Kiadó, 82-101; 276-283; 290-298; 298-301
Schmidt G. (szerk) (2005): Évelő dísznövények termesztése, ismerete, felhasználása, Budapesti Corvinus Egyetem, 144 p.
Wertán Zs. (1979) Dísznövénytermesztés I. Lágyszárú növények, Mezőgazdasági Kiadó Budapest, 105-107.p. és 120.p.
Zsohárné Ambrus M. (2012): Modern évelőtermesztés és kereskedelem, előadás