Dísznövények hidrokultúrás termesztése

Szerzők: Ördögh Máté – Steiner Márk

A saját talajon történő termesztés során többek közt az itt fellépő növénykárosítók (például a talajból fertőző kórokozók – Pythium, Rhizoctonia, Fusarium stb. -, illetve kártevők közül elsősorban a gyökérgubacs fonálférgek), a leromlott vagy eleve nem megfelelő talajminőség, a kémiai, fizikai talajfertőtlenítéssel járó kedvezőtlen környezeti hatások okozhatnak problémát. Az emelkedő energiaárak, a fokozódó versenyhelyzet, a növekvő hozamra való törekvés, a szigorodó előírások figyelembevételével gazdaságilag-környezetvédelmileg egyaránt alkalmasabb termesztési módokra volt és van szükség. A talajtól független, számos típust magába foglaló, hidro- vagy vízkultúra gyűjtőnéven említhető rendszerek lehetséges megoldást kínálnak. De mit is értünk „hidrokultúra” alatt?

Fogalom, csoportosítás

E technológiánál a természetes talajtól elszigetelten, különféle (túlnyomórészt mesterségesen előállított) közegeken, a növényi fejlődéshez szükséges tápanyagokat tartalmazó oldatok segítségével folyik a termesztés; a fontosabb dísznövény-kultúrákat (pl. gerbera, rózsa, szegfű stb.) tekintve alapvetően valamilyen termesztőberendezés, célszerűen üvegház alatt.

Maga a „hidrokultúra” kifejezés számos, egymástól meglehetősen eltérő termesztésmódot takar. A csoportosítás alapját többek közt a felhasznált közeg típusa, a növények (pontosabban a gyökérzet) elhelyezkedése, a közeget tartalmazó edények, a tápoldat felhasználási és kijuttatási módjai adhatják. A talaj nélküli termesztési rendszerek egyes változatait az alábbiak szerint is összefoglalhatjuk:

Talaj nélküli termesztési módszerek (Terbe és Slezák, 2008, módosítva)

A tápoldatellátás és -felhasználás alapján nyitott és zárt vízkultúrás rendszereket különböztethetünk meg. Az előbbinél a fölösleges, el nem használt oldat elfolyik, többnyire közvetlen a talajba, és ezen az sem segít, ha a növényeket kiemelt ágyon, bakháton, konténerben, kőgyapot-táblán termesztjük. A Nyugat-Európában csaknem kizárólagos, de nálunk is terjedő zárt hidrokultúráknál a túlfolyás összegyűjtésre, szűrésre, fertőtlenítésre, visszavezetésre és újra felhasználásra kerül. Mindkettőnek meg vannak a hátrányai. A fel nem használt, kárba vesző tápoldat (különösen rossz minőségű öntözővíz esetén) jelentős környezetszennyezési forrás. A zárt rendszerek ugyan komolyabb technikai és szakmai felkészültséget (nagyobb beruházást, folyamatos ellenőrzést) igényelnek, de a szigorodó környezetvédelmi előírások hovatovább már csak ilyen típusú vízkultúrás termesztést tesznek lehetővé.

Az egyes közegekről a későbbiekben lesz szó, kicsit bővebb kiegészítést itt a gyökerek térbeli elhelyezkedése alapján is felállítható rendszerek igényelnek. Ez alapján három fő csoport különböztethető meg:

1. Aeroponika (a gyökerek levegőben fejlődnek)
2. Hidroponika (a gyökerek folyadékban/tápoldatban fejlődnek)
3. Agregatponika (a gyökerek szilárd támasztóközegben fejlődnek)

Aeroponika esetén a gyökerek a levegőben fejlődnek, a tápoldatot ködszerűen rájuk permetezik. Az egymással sem közvetlenül, sem közvetve (folyékony vagy szilárd közeg híján) nem érintkező növényeknél ugyan kiküszöbölhetők a fertőzések, víz- és tápanyagtakarékos is, ám a rendszer sérülékenysége, a magas technológiai követelmények hátráltató tényezők. Ugyanakkor, csak érdekességképpen érdemes megjegyezni, hogy elsőként már 1983-ban kialakítottak olyan (automatizált, mikrochip-vezérelte, forgalomba is került) típust Genesis Rooting System néven, ami a steril, baktériumos fertőzésektől mentes dugványozás megkönnyítésére szolgált például nehezebben gyökeresedő fás növényeknél. Nem mellékes, hogy például űrkísérleteknél, a problémákat felvető súlytalanság állapotában is kiemelt szerephez jut ez a módszer, értelemszerűen elsősorban élelmiszer előállítás végett, megkönnyítendő az önellátás lehetőségét ott, ahol hagyományos módokon nem lehetséges a növénytermesztés.

Az aeroponika-rendszer elemei (Terbe és Slezák, 2008)

Tulajdonképpen a hidroponika áll a legközelebb a „vízkultúra” kifejezéshez. Ebben az esetben a gyökerek állandóan vagy időszakosan (például ár-apály öntözéssel) a fejlődéshez szükséges makro- és mikroelemeket tartalmazó tápoldatban fejlődnek. Állandó vízborításnál ideális esetben az oxigénellátást is biztosítják levegőztetéssel. Egyik legjelentősebb (és talán a legismertebb) változata az NFT (Nutrient Film Technique) kultúra, aminek az a lényege, hogy a gravitációs adagolást lehetővé tevő lejtésű, zárt csatornában a vékony rétegben áramló tápoldatba érő gyökerek szabadon kitöltik a rendelkezésre álló teret.

Az NFT (Nutrient Film Technique) vázlata (forrás: www.steadygrowpro.com/indoor_systems.asp)

Az agregatponika felé átmenetet képez a PPH (Plant Plane Hydroponic) kultúra, e módnál a tápoldat afféle szendvicsben, két fólia (a fölső általában fehér, a nyári túlmelegedést megakadályozandó) közötti vékony fátyolfólia (flíz) rétegben szivárog.

Dísznövénytermesztés szempontjából gyakorlatilag csak a harmadik csoportnak, az agregatponikának van jelentősége. E kategórián belül is megkülönböztethetünk többféle rendszert, a növények beültetése, elhelyezése alapján:

a.) Kiemelt ágyas. Betonból vagy műanyag fóliás béléssel létesíthető, többnyire olcsón (és nagy mennyiségben) beszerezhető közeggel, például tőzeggel, kőzúzalékkal, kaviccsal, durva folyami homokkal feltöltve. Előnyei és hátrányai hasonlóak, mint a következő módszernek.
b.) Táblás (zsákos) termesztés . A műanyag fóliával borított, alul drén kivágásokkal rendelkező, földön, csatornában vagy állványon elhelyezett táblákba több növény ültethető a fölső részen kialakított nyílásokra ráhelyezve, vagy azokba süllyesztve. Egy növényre 0,7-4 l közeg jut.

Előny: könnyebben, egyszerűbben és olcsóbban kivitelezhető termesztés.

Hátrány: hatékonyan terjedő fertőzések, megbetegedések (ha egy növényen láthatók a tünetek, akkor a szomszédos tövek már valószínűleg megfertőződhettek), valamint precíz túlfolyást kell biztosítani (közegtípustól függő számú nyílással: tőzeg, kókusz: 2 db/m, perlit: 2-3 db/m, kőgyapot: 1 db/m).

Kiemelt ágyas és táblás kultúrák: szegfű, rózsa, gerbera, préritárnics, krizantém.

c.) Egyedi edényes. Itt általában 3-10 l-es lágy vagy kemény műanyag edénybe (pl. fóliazsákba, konténerbe) kerül egy vagy több növény.

Előny: elkülöníthető, szeparált termesztés, jobb fénykihasználás, külön-külön szállítható, cserélhető (illetve károsítók megjelenésekor könnyen eltávolítható) növények.

Hátrány: az edényekhez külön tartószerkezet kell, a kivitelezés drágább, továbbá itt is precíz öntözési rendszer szükséges.

Ilyen módon termesztett kultúrák: gerbera, orchideák (pl. Cymbidium), Anthurium, rózsa.

És ha már szóba kerültek, mindenképpen szót kell ejtenünk a szilárd támasztófelületet biztosító közegekről.

Közegek csoportosítása, rövid ismertetésük

Hidrokultúrás termesztésnél (jelen alfejezet témájának megfelelően most a szilárd támasztóközeges változatokról lesz szó) bármennyi közeget is használjunk, a gazdaságos elhelyezés érdekében mindenképpen csak szűkös teret engedhetünk. A mennyiség helyett a minőségre kell tehát törekednünk. Az ideális gyökérrögzítő közegnek (amellett, hogy a tápoldattal lehetőleg a legkevésbé lépjen kémiai reakcióba, megváltoztatva annak összetételét, tulajdonságait) a lehető legtöbb, a növények számára könnyen fölvehető vizet kell magába fogadnia, ugyanakkor megfelelően levegősnek is kell lennie.

A hidrokultúrában használatos közegek gyakorlatilag csak egyetlen jelentős funkcióval bírnak: megfelelő támasztékot nyújtanak a gyökerek számára. Minden mást (vizet, tápanyagokat) szinte teljes egészében mesterségesen pótolunk. Az ilyen közegekkel támasztott követelmények dióhéjban a következők.

1. Szerkezetük legyen stabil, hosszabb időn át leromlásmentes
2. Víztartó és –vezető képességük is megfelelő legyen
3. Kémiailag közömbösnek kell lenniük (ugyanakkor jó, ha bizonyos mértékig pufferoló hatással rendelkeznek)
4. A kórokozó- és kártevőmentesség alapfeltétel

A fentiek alapján számos különféle közeg jöhet szóba, csoportosításuk a származás szerint az alábbi módon történhet.

A támasztóközegek eredet szerinti felosztása (Terbe és Slezák, 2008 nyomán)

Ami a kialakulásuk során végbemenő eltérő környezeti változásoknak, földrajzi eredetüknek köszönhetően változatos szerkezetű és összetételű, növényi lebomlásból származó, a kitermelés módjától is függő minőségű tőzegeket illeti, hazánkban számottevő mennyiségben csak sötétebb tónusú, kevésbé savas, könnyen tömörödő (levegőtlenné váló), több humifikált alkotórészt tartalmazó, esetenként káros mennyiségű nátriumot tartalmazó, akár jelentős N-szolgáltató képességű síkláptőzeg található. Termesztés szempontjából kedvezőbb paraméterekkel rendelkeznek az észak-európai területeken jelentősebb mennyiségben kitermelt, rostos, lazább szerkezetű, általában világosabb színű, préselés után sem tömörödő, jobban újranedvesíthető, kifejezetten savas kémhatású (pH 3-4), tápanyagban (és gyommagvakban) is szegényebb, steril felláptőzegek. Utóbbiakat Sphagnum-tőzegnek is nevezik (a névalkotó mohák e tőzegtípus keletkezési forrásai). Bármelyik tőzegre is essen a választás, önmagukban többnyire nem, ellenben más anyagokkal (pl. perlittel) keverten alkalmazzák őket. A tőzegtelepek kitermelhetősége véges (sokuk ma már védett terület), ezért előtérbe kerülhetnek az alábbi, újratermelődő, gyakran melléktermékként jelentkező anyagok.

A nagy víztartó képességű, stabil, a tőzegnél lassabban bomló, téglatest formára préselten vagy apró darabkákra hasítottan (’coco chips’ ), szárított állapotban forgalmazott kókuszrost megfelelő kezeléssel steril, fertőzésmentes, alacsony EC-értékű. A kezelés szükséges mivolta (a kezeletlen kókuszrost optimálisnál magasabb K- és Na-tartalmát Ca- és Mg-adagolással csökkenteni célszerű), valamint a viszonylag magas szállítási költségek egyelőre hátráltatják szélesebb körű (hazai) elterjedését.

Kókuszrost darabkák konténeres gerberánál

A szalma, kukoricaháncs és rizspelyva olcsóbb, ám származásuktól, a mezőgazdasági termesztési körülményektől függően változó minőségű (esetenként gyommagvakkal, vegyszermaradványokkal terhes), többnyire kiegészítő jelleggel használt, gyorsan lebomló közegek. A fa- és papíripari melléktermékek közül főleg a fenyő (és más fa, pl. bükk) félék kérgét szokták szerkezetjavítás végett használni. Különösen a kifejezetten laza közeget igénylő epifiton orchideák termesztésénél ajánlott alkalmazásuk, akár önmagukban is; nyersen kevésbé, inkább több hónapos komposztálást követően. A fakéreg viszonylag lassan bomlik, stabil szerkezetű. Ez nem mondható el a faforgácsról, fűrészporról. A legutóbbi ráadásul könnyen tömörödik, levegőtlenné válik, penészedik benedvesítés hatására. Önmagukban ritkán, többnyire kiegészítő jelleggel használatosak, például szaporítóközegekben.

Az ásványi eredetű közegek közül a homok inkább szaporításnál, egyéb kiegészítőkkel (pl. tőzeggel) együtt használatos, jó levegőkapacitású, ám rossz vízmegtartó képességű, származásától függő fizikai- és kémiai tulajdonságú anyag. Termesztési céllal a durvább, élesebb szemcse-felületű, agyagosabb, tömörödésre hajlamos bányahomok helyett az alaposan átmosott, lehetőleg semleges körüli kémhatású folyami homokot használjuk például a felesleges öntözővíz elvezetésére, illetve a közeg súlyának, vízáteresztő képességének növelésére. A 0,2-2 mm átmérőjű homokszemcséknél jóval nagyobb, 4-12 mm-es, esetleg ennél is nagyobb kavicsok, illetve a hasonló mérettartományú (elsősorban bazalt) kőzúzalékok a hidroponikás rendszereknél kaphatnak szerepet, azonban minimális vízmegtartó képességük, a porózus szerkezetük hiánya, nehéz mivoltuk miatt csak ritkán. Sokkal inkább javasolhatók a nagy porozitású, könnyű, vulkanikus eredetű (andezit, bazalt, riolit stb.) tufák, valamint habkövek, a kavicshoz, zúzalékokhoz hasonló szemcse-tartományra aprítottan. A bennük lévő pórusokban felgyűlő vízben az évek során kórokozók telepedhetnek meg, ezért újbóli felhasználás esetén fertőtleníteni célszerű őket (pl. gőzöléssel). A riolittufák kristályos változata a zeolit (alkáli- vagy alkáliföldfém-alumínium szilikát), nagy pórusfelületű, kation-megkötő és –leadó, a tápanyag túladagolást és –hiányt kompenzáló, pufferoló hatású, gyökérrögzítési céllal a homoknál valamivel nagyobb szemcsézetben javallott.

A perlit (riolitos vulkáni kőzetből magas, 900-1200 ^oC hőmérsékleten hevítést követően többszörösére megnőtt térfogatú, pórusos, kicsi vízmegtartó képességű, fehér, kissé porladó, könnyen fertőtleníthető anyag) a dísznövénytermesztésben – noha egyre drágul - széles körben használatos (általában 3-6 mm-es szemcseméretben), akár önmagában is. Igen könnyű, ez egyben hátránya is lehet (nem ad kellő stabilitást a növényeknek). A porózus, magas hőmérsékleten égetett agyag-, homok- és földpát nyersanyagú kerámiák a gyártásuk során keletkező káros égési melléktermékek (valamint a kiindulási anyaguktól függően változó, bizonytalan kémiai és fizikai jellemzők) miatt csak pihentetés, alapos mosás-áztatás után használhatók gyökérrögzítés céljára. Az 1200 ^oC-on, olvasztókemencében égetett agyaggranulátumot a termesztési gyakorlatban általában a kavicshoz, kőzúzalékhoz hasonló vagy kissé nagyobb szemcsézetben használják. Tartós, tömege kicsi, vízáteresztő képessége nagy, szerkezete porózus, felülete kemény, kémiailag közömbös, steril, egészben vagy tört állapotban forgalmazzák. Tetszetőssége, könnyű kezelhetősége miatt különösen a beltéri dekorációs alkalmazásoknál nagy a jelentősége; önmagában vagy közegtakaróként alkalmazva.

Talán nem tartozik szorosabban ide, de érdemes megemlíteni, hogy az angol „hydroculture” kifejezés alatt általában a beltéri (szobanövény)-alkalmazások értendők (ahol is az agyaggranulátum az egyik leggyakoribb vízkultúrás közeg, nem utolsósorban higiénikus mivolta miatt), míg a nagyüzemi, saját talajtól független termesztési rendszerekre a „hydroponics” fogalom alkalmazandó.

Az agyagranulátum elsősorban a beltéri dekorációs növények vízkultúrás közege

A magas hőmérsékleten előállított gyökérrögzítő közegek sorát folytatva, a mészkő, koksz és túlnyomórészt bazalt összetételű kőgyapot számít a legjelentősebbnek. A gyantával összeragasztott, szálas szerkezetű, kockázva vagy táblában többek közt Grodan néven forgalomba kerülő kőgyapot steril, stabil, könnyen ellenőrizhető (pH, EC), optimális víz-levegő arányú, palántanevelésnél is gyakran használt közeg. A kőgyapotkockás palántákat több kultúra (pl. gerbera, szegfű) esetén is a szintén ugyanilyen anyagot tartalmazó, fólia-borítású táblákon nevelik tovább, az átültetéssel járó stressz kizárásával. Noha kétségkívül jelentősen hozzájárul a hozamok növeléséhez, a minőség javításához, az újbóli felhasználásra már nem kerülő kőgyapot (mint hulladék) elhelyezése, szanálása környezeti problémákhoz vezethet. Ami a tartósságot illeti, a fölső részükben sűrűbb szerkezetű Master típusú táblák hosszabb élettartamúak, míg a vízszintes szálelrendezésű Classic-paplanok általában 1-2 éves kultúráknál javasoltak.

Fiatal rózsa-állomány kőgyapot táblákon

Cymbidium apró kőgyapot kockákat tartalmazó konténerben

A műanyagok közül a hidrokultúrás termesztésben az Agrofoam néven ismert poliuretánéter (PUR) és az elsősorban virágkötészeti alapanyagként szolgáló duroplaszt (kereskedelmi nevén Oasis) habszivacs-darabkák, valamint polivinilklorid (PVC) szálak, polisztirol (hungarocell, nikecell) golyócskák jöhetnek szóba. Közös tulajdonságaik a tartósság, sterilitás, megbízható minőség. Kémiailag közömbösek, gyakran víztaszítók és könnyűek. Azonban a termesztésből kikerülve, a kőgyapothoz hasonlóan kezelésük nehézkes.

A fenti közegek csaknem kizárólagos gyökérrögzítő funkciója mellett a növényi fejlődéshez elengedhetetlen tápelemek „hordozójának”, a víznek és különféle jellemzőinek (3. táblázat) ismerete, kontrollálása, valamint az öntözési mód helyes megválasztása elengedhetetlen az optimális körülmények megteremtésében.

A víz minőségi követelményei, öntözési tudnivalók

Mivel az esetek döntő többségében kémiailag közömbös, tápanyagokat nem tartalmazó közegeken folyik a hidrokultúrás termesztés, a víz (a tápanyagutánpótlás kézenfekvő módját tekintve tulajdonképpen a tápoldat) szerepe felértékelődik.

A víz különféle, a hidrokultúrás termesztés szempontjából fontos paraméterei (Terbe és Slezák, 2008 nyomán)

Tápoldat-összetétel különféle kultúrák vízkultúrás termesztésénél (Schmidt, 2002 nyomán)

A szilárd közeg nélküli (hidro- és aeroponikás), illetve különösen a zárt rendszereknél a legmagasabbak a minőségi elvárások a víz tulajdonságaival szemben, de a tápoldat szétosztásának hidrokultúráknál legáltalánosabb módja, a csepegtetés önmagában is igényli a víz megfelelő előkészítését. Az adagolás precizitását magasabb nyomással (2-3 bar) működő, nyomásszabályozós egységekkel ellátott rendszerek biztosítják (az alacsony nyomáson működő kapilláris kijuttatásmód kevésbé szabályozható), általában 1-2-4 l/óra/növény teljesítménnyel. Egy-egy egységre egy vagy több csepegtetőtest szerelhető, teljesítménytől, illetve az adott növénykultúra igényeitől függően.

A csepegtetés az egyik leggyakoribb, az agregatponikás rendszereknél csaknem kizárólagos öntözési (tápoldat-kijuttatási) mód, azonban számos más megoldás létezik, gyakran a hidrokultúrás termesztési módtól függően. Aeroponika esetén permetezéssel, ködképzéssel, az NFT-, PPH-technikáknál vékony rétegben, tápfilm formájában, ahol pedig a növények elhelyezésénél erre van lehetőség (például csatornában, vályúban, teknőben), ott szivárgócsövekkel nedvesített felszívató paplan segítségével, vagy a növényasztalokat időszakosan elárasztva, ár-apály (Ebb-and-Flood) rendszerekkel történhet a tápoldat szétosztása. Az egyes megoldások részletes ismertetésére itt a szűkös keretek közt nincs lehetőség, azonban néhány jelentősebb dísznövény hidrokultúrás termesztéséről feltétlenül említést kell tennünk.

Felszívató paplanos öntözés (tápoldatozás) zárt rendszerben (Schmidt, 2002 nyomán)

GERBERA

A törékeny, rosszul és nehézkesen szállítható gerbera termesztése nem húzódott a számára kedvező éghajlati adottságú (szubtrópusi, trópusi) területekre, hazánkban is jelentős vágott (illetve egyre gyakrabban cserepes) kultúra. A termesztés során elengedhetetlen a növény környezeti igényeinek ismerete. Ezeket az alábbi táblázat foglalja össze.

A gerbera környezeti igényei

A gerbera hidrokultúrás termesztésénél nő a hozam (20-30%-kal), javul a minőség, a száraz alsó levelek sokáig a növényen maradhatnak (munkaerő-megtakarítás), a tőpenészedés veszélye minimális, de beruházásigényes, precíz technológia szükséges. A kultúra ideje 1-3 év (a 2. évtől már romlik a virágminőség).

A mikroszaporításból származó szaporítóanyagot kőgyapot-kockákban, Jiffy-tőzegpogácsában nevelik tovább, és 4-8 hét után, 5-6 leveles állapotban helyezik táblákra vagy konténerekre (e rendszerek fontosabb paramétereit lásd az alábbi). Az ápolási (öntözés-tápoldatozás, első bimbók kitörése, levelek szükség szerinti eltávolítása, növényvédelem), virágszedéssel kapcsolatos teendők nagyjából megegyeznek az általános termesztésben leírtakkal, így erre külön nem térünk ki.

A gerbera táblás, illetve konténeres termesztésének fontosabb adatai

Virágzó gerberák konténerben

Kockázott kőgyapot-közegben nevelt gerbera erőteljes gyökérzete

A gerbera telepítésekor a kockás palántákat elég a termesztőközeg felszínére helyezni

RÓZSA

A rózsa vágási célra történő termesztése mind inkább az olcsó munkaerővel, kedvező környezeti feltételekkel rendelkező térségekre húzódik, és bármennyire kelendő portéka nálunk is (Európában is az elsők között van), különösen az őszi-téli hónapokban nem kelhetünk versenyre például az afrikai importtal. Mindazonáltal érdemes áttekinteni a hidrokultúrás termesztésével, igényeivel kapcsolatos tudnivalókat. Az alábbi táblázat röviden ismerteti a termesztés során figyelembe veendő szempontokat.

A rózsa környezeti igényei

A rózsa hidrokultúrás termesztésével kapcsolatos fontosabb adatokat, információkat a következő, táblázat összegzi.

A rózsa-hidrokultúrában a lehajtogatásos (japán) módszer terjedt el, Európában 1990, hazánkban 1996 óta. E technológiánál lényegében két szint ( asszimilációs és virágzó) kialakítása történik. Az előbbi (azaz a lehajtogatott, kicsípett bimbójú hajtások tömege) kellő zöldfelületet ad a megfelelő mennyiségű és -minőségű virágzáshoz, ugyanis a lehajtott részek görbületénél hosszú, erős, vágásra ideális új hajtások fejlődnek. Fitotechnikai műveletekben (első bimbók kitörése, hajtások lehajtogatása, kacsozás, vakhajtások visszacsípése, virághozó szint kinevelése, áteresztés, öregedő asszimilációs részek eltávolítása és pótlása stb.) nincs hiány, ám akár 40-50%-os hozamnövelés is elérhető. Alapvetően kétféle telepítési és hajtás-igazítási rendszerben folyik a termesztés , mindkettőnek megvannak az előnyei, hátrányai, a rózsatermesztők sem biztosak abban, hogy melyik az ideálisabb. A virágszedéssel, növényvédelemmel kapcsolatos teendőkre itt nem térünk ki, e témakörökben a rózsa általános termesztési ismertetésénél bővebben van szó.

Lehajtogatásos módszerrel nevelt rózsák, lehajtott asszimilációs, illetve felfelé törő virágzó szinttel

A fönti két ábra a rózsa táblás rendszereit szemlélteti. A fölsőnél egyszerűbb a munkavégzés, könnyebb a növényvédelem, erősebb hajtások fejlődnek, ugyanakkor kisebb a fénykihasználtság, nehezebb a klímaszabályozás, sérülékeny. A másik esetben ugyan az egymásba érő hajtások miatt nehézkesebb a hozzáférés, de jobb a fény kihasználtsága, egységesebb az állomány klíma

SZEGFŰ

A hazánkban valaha az 1-2. (ma nagyjából a 4-5.) helyen álló, Európa-szerte is fokozatosan háttérbe kerülő vágott szegfű jelentősége egyre inkább visszaszorul (csakúgy, mint a termesztési terület javarészt a mediterrán térségekbe), mindazonáltal még ma is a fontosabb kultúrák között tartjuk számon. Az alapvető növényi szükségleteket a következő táblázat szemlélteti.

A szegfű környezeti igényei

A szegfűt általában 1-2 évig, kőgyapot-táblás rendszerben  termesztik (a termesztési paramétereket lásd az alábbi táblázatban).

Hálózott szegfűállomány táblás termesztésben

A szegfű-hidrokultúra fontosabb adatai

Az ápolási munkálatokkal (visszatörések, hálózás, hónaljazás, bimbózás stb.) virágszedéssel, növényvédelemmel kapcsolatos teendőkre itt nem térünk ki, ezekkel kapcsolatban a szegfűtermesztés általános leírásánál részletesebben olvashatunk.

CYMBIDIUM 

A nálunk téli fővirágzású, alacsony hőigénye (és az egységnyi felületet tekintve viszonylag nagy hozama) miatt gazdaságosabb termesztésű, gazdag színskálájú Cymbidium hibridek jelentősége (mint vágott virág) nem elhanyagolható. A termesztési feltételek áttekintését segíti a lenti táblázat.

A Cymbidiumok környezeti igényei

A Cymbidiumok erőteljes, robusztus növények, tenyészterületük nagy (1-2 tő/m²). A cserépben, pseudobulbákról (álgumókról) történő szaporítást (disz.07.15.jpg), valamint a nevelést követően nagyméretű, 18-25 literes, erős és zárt falú edényben, vödrökben folyik a gyakorlatilag fóliaházban is megoldható, vágási célú termesztés. A tavasztól nyár közepéig tartó intenzív hajtásfejlődési időszakot követően a virágképzéshez hideghatás szükséges, a szeptember elejétől virágzó korai fajtáknál július-augusztusban, a decemberi-februári virágzású normál és kései fajtáknál az őszi hónapokban. A virágzatokat műanyag kampókkal, gumi-kötözőkkel rögzítik (disz.07.16.jpg, disz.07.17.jpg), tőből kivágva történő szedésük igénytől függően zárt fölső bimbós állapottól teljes nyílásig mehet, kristályfóliában csomagolt fürtös vagy dobozolt (virágonkénti) értékesítésre.

Pseudobulbáról indított Cymbidium

Cymbidiumok virágzásban (a piros jelölések mutatják a rögzítések helyét)

Rögzített Cymbidium-virágzat közelebbről

ANTHURIUM

A nemzetség számos tagja közül vágott virágként az Anthurium andreanum (nagy flamingóvirág) – hibrideknek van jelentősége, közülük is elsősorban a közepes és nagy virággal (pontosabban fellevéllel), jó sarjadzással, széles színskálával (fehértől a sötét bordó-barnáig) jellemezhető fajtáknak. A vágási célra történő termesztés jelentős része a trópusokra települt át. Az alábbi táblázat a környezeti feltételeket foglalja össze.

Az Anthuriumok környezeti igényei

A nagy flamingóvirágok erőteljes növekedésű, nagy helyigényű növények, masszív támrendszert célszerű kiépíteni. Hidrokultúrás termesztésük konténerben történik, összességében a Cymbidiumokéhoz hasonló rendszerben, de sűrűbb térállásban. A virágzatokat akkor szedjük, amikor a torzsán az egyes virágok apró dudorokként megjelennek. Szedés után a virágszárra hüvely, a fejre műanyag sapka borítható, ezzel megkönnyítve a szállítást. 20-22^oC vízhőmérsékleten 3-4 hétig is eltartható (a zöld buroklevelű fajták tartósabban díszlenek).

Anthurium- állomány

Ellenőrző kérdések

1. Miért kerül egyre inkább előtérbe a hidrokultúra? Mik az előnyei, hátrányai?
2. Milyen szempontok alapján lehet csoportosítani a különféle hidrokultúra-változatokat? A dísznövénytermesztésnél melyik a legelterjedtebb technológia?
3. Milyen közegek jöhetnek szóba hidrokultúrás termesztésnél? Milyen követelményeknek kell megfelelnie a jó hidrokultúrás közegnek? Melyik közeg számít a legjelentősebbnek?
4. Milyen módokon történhet az öntözés a különféle hidrokultúrás rendszereknél? Melyik öntözési mód a leginkább elterjedt? Milyen paramétereket kell figyelembe venni az öntözővíz minősége szempontjából?
5. Milyen közegeken és –rendszerekben történhet a gerbera hidrokultúrás termesztése? Mire kell ügyelni a gerbera-palánták ültetésekor? A piac szempontjából kedvező idejű virágzáshoz mikor célszerű elvégezni a telepítést? Milyen palántákat telepítünk (fontosabb jellemzőik, milyen módon történt az előállításuk stb.)?
6. Milyen speciális módszer terjedt el a rózsa hidrokultúrás termesztésénél? Vázolja röviden e módszer elvét, nevezze meg és definiálja az állomány kialakításánál elvégzendő fitotechnikai műveleteket! Általában hány tő kerül 1 m²-re, és milyen telepítési rendszerek vannak? Hány éves a kultúra?
7. A szegfű esetén mik a hidrokultúrás termesztés fontosabb jellemzői (közeg, rendszer felépítése, telepítésre kerülő palánták típusai, kultúra ideje stb.)? Miért végzünk hálózást? Milyen módon történik a szegfű esetében a virágzás időzítése? Mit kell tudni az Aicardi-féle fényértékekkel kapcsolatban?
8. Cymbidium hidrokultúrás termesztésénél mi a kiindulási (növény)anyag? Milyen közegen/edényben folyik a termesztés? Milyen hatás szükséges a Cymbidium virágzásához?

Irodalomjegyzék

Ehret, D. L., Menzies, J. G., Helmer, T. (2005): Production and quality of greenhouse roses in recirculating nutrient systems. Scientia Horticulturae 106 (1): 103-113. p.
Gerzson L. (2011): Hidrokultúra. 36-41. p. In: Tillyné Mándy A., Honfi P. (szerk.): Növényházi dísznövénytermesztés. Budapest, Inkart Kft.
Huett, D. O. (1994): Production and quality of Sim carnations grown hydroponically in rockwool substrate with nutrient solutions containing different levels of calcium, potassium and ammonium-nitrogen. Australian Journal of Experimental Agriculture 34 (5): 691-697. p.
John, D. (2003): Hydroponics. 103-106. p. In: Chris B. (szerk.): Ball Redbook – Greenhouses and Equipment. Volume 1. Ball Publishing, Batavia
Kim, S.H., Lieth, J. H. (2004): Effect of shoot-bending on productivity and economic value estimation of cut-flower roses grown in Coir and UC mix. Scientia Horticulturae 99 (3-4): 331-343. p.
Kovács A. (2000): Talaj nélküli termesztés. 100-120. p. In: Balázs. S. (szerk.): A zöldséghajtatás kézikönyve. Budapest, Mezőgazda Kiadó
Muckle, M. E. (1994): Basic Hydroponics – for the do-it-yourselfer. Growers Press Inc., Princeton, British Columbia, Canada. 9-146. p.
Nazari, F., Knosh-Khui, M., Salehi, H. (2009): Growth and flower quality of four Rosa hybrida L. cultivars in response to propagation by stenting or cutting in soilless culture. Scientia Horticulturae 119 (3): 302-305. p.
Savvas, D. (2000): Nutritional management of gerbera (Gerbera jamesonii) grown in a closed soilless culture system. Acta Horticulturae 554: 175–182. p.
Schmidt G. (2002): Növényházi dísznövények termesztése. 69-78. p. Budapest, Mezőgazda Kiadó.
Stoner, R., Schorr, S. (1983). Aeroponics versus bed and hydroponic propagation [The process of propagating and growing plants in air]. Florists' Review 173 (4477): 49-51. p.
Tarjányiné S. Zs. (1980): Zöldséghajtatás talaj nélkül – tápoldattal. Hajtatás Korai Termesztés 11 (2) 13-16. p.; 11 (3): 13-15. p.; 11 (4): 9-12. p.
Terbe I., Slezák K. (2008): Talaj nélküli zöldséghajtatás. Mezőgazda Kiadó, Budapest (http://www.scribd.com/doc/52158776/Talaj-nelkuli-zoldseghajtatas-2008-BW)
Tompos D. (2006): A kőzetgyapotos paprikahajtatás egyes technológiai elemei és ökonómiai összefüggései. Doktori értekezés, Budapest. (http://phd.lib.uni-corvinus.hu/19/1/tompos_daniel.pdf)