Vágottvirágok termesztése és kereskedelme

Szerzők: Honfi Péter – Steiner Márk

A vágottvirág fogalma

Vágottvirág-termesztésnek a gyökerétől, földbeni részétől megfosztott virágok (növénytani értelemben virágos hajtások) előállítását tekintjük. „Vágott” virág ennek megfelelően a szedés módjától (vágás, törés, szakítás) függetlenül minden gyökértelen állapotban forgalmazott, virágot vagy virágzatot tartalmazó hajtás. Az így előállított áru értékesítés után csak rövidebb ideig él, ezzel a dísznövénytermesztés területén egyedülálló termékről van szó. Bővebb értelemben a vágottvirágok közé tartoznak a szárazvirágok is, melyeket különböző szárítási, tartósítási eljárások után, hosszabb időtartamú díszítés céljából konzerválva forgalmaznak.

Bár fogalmilag a hagymás-gumós dísznövények hajtatása, időzített virágoztatása is részben a vágottvirág-termesztés területéhez tartozik, ezek a növények speciális termesztéstechnológiájuk miatt külön csoportot alkotnak, és jelen tananyagban csak említés szintén foglalkozunk velük.

Szintén vágottvirágnak tekinthető néhány fásszárú virágos cserje, így például az orgona (Syringa vulgaris), a labdarózsa ( Viburnum opulus ’Roseum’) vagy az aranycserje (Forsythia × intermedia) virágzó vesszeje, ezekre azonban szintén nem térünk ki tananyagunkban.

A szabadföldről szedett orgona az egyik legkedveltebb tavaszi vágottvirág

A vágottvirágként termesztett fajok származása

Hazánkban és a világon több száz faj több ezer fajtáját termesztik vágottvirágként, ezek származása ennek megfelelően igen változatos. Ha csak a legnagyobb mennyiségben forgalmazott taxonok származását tekintjük, akkor is találhatunk európai és ázsiai fajok keresztezésével létrejött hibridcsoportokat, mint a rózsa, kelet-ázsiai származásúakat, mint a krizantém, dél-afrikai szülőfajok felhasználásával nemesítetteket, mint a gerbera, vagy dél-európai eredetűeket, mint a szegfű.

A vágottvirágok környezeti igényei

A változatos származás természetesen változatos környezeti igényekkel jár együtt, ezért a különböző vágottvirágok termesztése a legkülönbözőbb termesztési feltételek, környezeti viszonyok mellett mehet végbe. Alapvető a különbség a nálunk – többnyire – csak fedett felületen termeszthető és a szabadföldi kultúrák között, hisz míg a növényházi termesztésnél messzemenően befolyásolni tudjuk a környezeti tényezőket, szabadföldön a növények jobban ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. 

Fény

A vágottvirág-termesztés területén többségében fényigényes kultúrákkal dolgozunk, jóllehet, jelentős eltérések vannak az egyes fajok vagy akár fajták igényeit illetően, és gyakran előfordul, hogy a nyári időszakban – leginkább a túlzott felmelegedés elleni védelemként – árnyékolásra is szükség van.

A rózsa fényigényének kielégítése szempontjából a téli és kora tavaszi időszak lehet a leginkább kritikus: ha a fejlődő hajtások nem jutnak elegendő fényhez, előfordulhat, hogy „bevakulnak”, azaz virágképződés nélkül, vegetatívan fejlődnek tovább. Folyamatos termesztés esetén késő ősztől asszimilációs pótmegvilágítást kell alkalmazni, ami sajnos jelentősen megdrágítja a hazai előállítást. 

Asszimilációs megvilágítással nevelt gerberaállomány

A krizantém fény szempontjából tág tűrőképességű, 60-80 ezer luxos megvilágítást is elvisel, sőt, szabadföldön termeszthető fajtacsoportjai is léteznek. A fényszegény körülményekhez is jól alkalmazkodik, szélsőséges esetben kisebb megnyúlásra hajlamos. A nappal hosszúsága befolyásolja a virágzás időpontját: rövidnappalos kultúraként időzítése sötétítéssel lehetséges. Kritikus nappalhossza fajtától függően 13-14,5 óra, reakcióideje 6,5-12 hét.

A gerbera közepesen fényigényes, 35-40 ezer lux az optimális megvilágítottság számára, nyáron a túlzott felmelegedés elkerülése érdekében árnyékolni kell a házat, míg télen jó hatású, ha asszimilációs pótmegvilágításban részesítjük.

A szegfű kimondottan fényigényes, az 50 ezer lux feletti fényerősséget is képes hasznosítani, árnyékolását legfeljebb nyár eleji kiültetés esetén, a begyökeresedés időszakára kell alkalmazni. Fakultatív hosszúnappalos növény, azaz a nyári időszakban jobb hozamokat képes produkálni.

Az inkaliliom fényigényét tekintve a szegfűhöz áll legközelebb: a fény gyorsítja a növény növekedését és javítja a virág minőségét. Télen csak asszimilációs megvilágítás és mesterséges hosszúnappal mellett virágoztatható.

Hőmérséklet

Hőigény szempontjából a vágottvirágok igen változatosak: a kimondottan melegkedvelő növényektől az alacsony hőmérsékleten virágoztathatóig minden típust megtalálunk közöttük.

A rózsa közepesen melegkedvelő növény, a növényházi termesztésben 16-18 °C-os nappali és 14-16 °C-os éjszakai hőmérsékleten fejlődik a legjobban. A magasabb hőmérséklet gyorsítja a fejlődést, de ronthatja a szárerősséget, 24-25 °C feletti hőmérsékleten kimondottan romlik a virágminőség, a növény lebontási folyamatai kerülnek túlsúlyba. A fűtési időszakban a bimbók méretét növeli, a virág minőségét javítja a fejfűtés (a bimbók magasságában elhelyezett fűtés) alkalmazása.

Fejfűtés vágottkrizantém-termesztésben

A krizantém fajtáit hőigény szempontjából több csoportba soroljuk. A termopozitív fajták a bimbóképződés időszakában 16 °C feletti hőmérsékletet igényelnek, a termonegatív fajták 15 °C alatt (10-12 °C) fejlesztenek virágzatot, míg a termoneutrális fajták 10-27 °C közötti hőmérsékleten is virágoztathatók, így téli és nyári termesztésre egyaránt alkalmasak. 26 °C felett a bimbók továbbfejlődése lassulhat, 30 °C felett pedig leáll a fejlődésük, a virágzás elmarad.

A gerbera tavasztól őszig 18-22 °C-os nappali, 14-18 °C-os éjszakai hőmérsékletet igényel, 24 °C fölött torz virágzatok képződnek. Télen kb. 4 °C-kal alacsonyabb hőmérsékletet tartunk, téli pihentetéses technológiánál pedig 8-12 °C-ig is csökkentjük a hőmérsékletet, és szárazabban tartjuk az állományt. A talaj hőmérsékletére (optimum: 20-25 °C) kimondottan kényes kultúra.

A szegfű mérsékelten hőigényes kultúra, inkább a túlzott meleg okoz nehézségeket termesztése során. Nevelésénél télen nappal minimum 8-10, maximum 16 °C-ot, éjjel 6-8 °C-ot tarunk. Rövid ideig akár 1-2 °C-on is tartható, bár 10 °C alatt a fejlődése szünetel. Nyáron 20-22 °C-os hőmérsékletet igényel, 24 °C felett fejlődése lelassul, 40 °C felett leáll.

A Cymbidium termesztésében a hőmérséklet döntő befolyással bír a virágzás időpontjára: a 12-16 °C-os hőmérsékleten, 3-5 héten át tartó hidegkezelés alapvető feltétele a virágzásnak. Ennek legegyszerűbb módja, ha az őszi időszakban a szellőzőfelületeket nyitva hagyjuk, és természetes módon elégítjük ki a jarovizációs igényt. Ugyanakkor nedvesfalas hűtés alkalmazásával a virágzás korábbra hozható.

Virágzó Cymbidium-állomány a tordasi Botta Kertészetben

Szintén tulajdonképpen a hőmérséklet pontos szabályozása az alapja a hagymás virágok hajtatásának. A természetben lejátszódó fejlődési szakaszok imitálásával a nálunk tavaszi virágként ismert tulipán, nárcisz és jácint ezzel a módszerrel gyakorlatilag az év bármely időpontjára előállítható.

Víz, páratartalom

A rózsa rendszeres és bőséges vízellátást igényel, de a pangó vizet nem tűri. Négyzetméterenként évente kb. 1 m³ vizet juttatunk ki, inkább kis vízadagokban. A páratartalom a fejlődést, a minőséget és a leszedett virág tartósságát egyaránt befolyásolja, ezért fontos, hogy az optimális 60-70 % körüli relatív páratartalmat biztosítsuk az állományban. Ennél magasabb páratartalomra (70-80 %) friss telepítésekben van szükség a kezdeti 2-3 hetes időszakban.

A krizantém vízigényes kultúra, gyökerei a talaj 20-30 cm-es rétegét szövik át, ezért gyakori, kis vízadagú öntözést igényel. Nyáron heti 25-30 liter vizet is kijuttathatunk négyzetméterenként, a téli időszakban 6-10 liter/m² öntözővizet igényel. Az optimális relatív páratartalom 60-70 %, a nyári kiültetés utáni 2 hetes időszakban 80 %.

A gerbera víz- és páraigényes növény, a kijuttatott víz évi mennyisége 2 m³/m², ami kétszerese a szintén vízigényesként jellemzett rózsa öntözővíz-mennyiségének. Nyáron esőztető, párásító öntözéssel is nevelhető, hogy a 60-70 %-os relatív páratartalom könnyebben biztosítható legyen, télen inkább csepegtető vagy szivárogtató öntözést alkalmazunk.

A szegfű optimális fejlődéséhez szintén viszonylag bőséges vízellátást igényel: éves szinten 800-900 liter vizet juttatunk ki négyzetméterenként. A gyökérzet a talaj felső 15-30 centiméteres rétegét szövi át, ezért inkább kisebb vízadagokkal (kb. 10 mm), gyakrabban öntözzünk. A páratartalom tekintetében nem kényes kultúra, a levelekre lehetőleg ne kerüljön víz, szükség esetén az utak öntözésével párásítsunk.

Talaj, tápanyag

A rózsa több évig helyben maradó, mélyen gyökerező kultúra, ezért mély termőrétegű, stabil szerkezetű, középkötött talajt igényel. Tápanyagigényes, ugyanakkor kimondottan sóérzékeny növény, ezért csak alacsony koncentrációjú, 0,5-1 ezrelékes tápoldatokkal végezhetjük tápanyag-utánpótlását. A korszerű termesztéstechnológiák ma már hidrokultúrán alapulnak, kókuszrost- vagy kőgyapot-táblákon termesztik a rózsát. Bármilyen módszerrel termesztünk is, fontos, hogy az öntözővizet és a talajt folyamatosan ellenőrizzük a sófelhalmozódás elkerülése érdekében.

Gerbera esetében a jó talajszerkezet szintén fontos elvárás, jóllehet itt a leggyakrabban nem az üvegház saját talaján, hanem mesterséges földkeverékekben zajlik a termesztés. A közeg lazítására több különböző adalékot alkalmaznak, a hagyományosan használt lombföldek helyettesítésére. Legmodernebb termesztésmódja a hidrokultúra. A tápanyag-utánpótlást a közegbe kevert tartós hatású műtrágyákkal és szerves trágyákkal, valamint tápoldatozással végezzük. Ősztől tavaszig kálium- és foszforhangsúlyos (N:P:K=2:2,5:4), nyáron nitrogéntúlsúlyos (N:P:K= 2:0,8:1,5) tápanyag-összetétel a kedvező. A tápoldat koncentrációja 1-3 ezrelék lehet, a növény nem különösebben sóérzékeny. Vas- és rézhiány esetén kiegészítő lombtrágyák kijuttatása is indokolt lehet. 

Bakhátas vágottgerbera-termesztés

Fóliavályús vágottgerbera-termesztés

Konténeres vágottgerbera-termesztés

Hidrokultúrás vágottgerbera-termesztés

A krizantém bármely középkötött, stabil szerkezetű, tápanyagban gazdag talajon termeszthető, tápanyagigényes és viszonylag jó sótűrő-képességű növény, akár 4 ezrelékes tápoldattal is öntözhető. A vegetatív fejlődés időszakában (a hosszúnappalos körülmények között) nitrogénhangsúlyos, a sötétítés vagy természetes rövidnappal kezdetétől káliumtúlsúlyos tápoldatokkal neveljük. Vashiány esetén speciális, kelátos lombtrágyákkal szüntethetjük meg a problémát.

A szegfű laza vagy középkötött, jó szerkezetű, semleges vagy enyhén meszes talajban fejlődik legszebben, kálium-igényes kultúra. A rózsához hasonlóan sóérzékeny, 2 ezrelék feletti sótartalomnál csökken a növények növekedése, a levelek keskenyednek, torzulnak. Kőgyapoton vagy más kókuszroston, hidrokultúrában kiválóan termeszthető, így megelőzhető a talajból fertőző fuzáriumos betegség megjelenése is. 

Szegfűfajták bemutatója kiemelt ágyban

Termesztőterületek és termesztőfelületek

A termesztőterületek világviszonylatban tapasztalható átrendeződéséről volt már szó az 1. fejezetben: a könnyen szállítható árut adó vágottvirág-kultúrák körében ez a jelenség kifejezetten hangsúlyos szerephez jut: a rózsa és a szegfű esetében az import áru mennyisége kimondottan jelentős. A hazai termesztésben azokra az előnyökre érdemes alapozni, amelyek jó eséllyel teszik versenyképessé a hazai árut. Ilyen lehet a hazai termálvíz-kincs kertészeti célú kiaknázása a rózsatermesztésben, vagy az olyan a hagyományos piac igényeire alapuló termesztés, mint a halottak napi krizantém előállítása.

Halottak napi virágkínálat a Lőrinci Temetőnél

Egyes termékek (pl. a vágottgerbera) előállítása a körülményes szállítás miatt képes megmaradni a felvevőpiac közelében, más esetben a tekintélyes tömegű vagy törékeny vágottvirág (pl. kála, liliom) szállítása nem gazdaságos, de legalábbis drágítja az import árut.

A termesztés fajtól és fajtától függően történhet növényházban vagy szabadföldön, illetve – például a hagyományos krizantémtermesztésben – indulhat szabadföldi ültetéssel és neveléssel, és később is elég az állomány fölé felállítani vagy átgördíteni a fóliát. Általánosságban elmondható, hogy a nagy légterű, korszerű üvegházakban könnyebben biztosítható az egyenletes hőeloszlás és páratartalom, ezért a fejlődés ebbe az irányba mutat. Fóliás termesztésnél a legnagyobb problémát a szellőztetés korlátozott lehetőségei jelentik, jóllehet a modernebb fóliaházakban már ez is jobban megoldható – például az oldalfalak leeresztésével, nyitásával.

Termesztés

Jelen tananyagban a terjedelem szabta határok miatt nem vállalkozhatunk valamennyi vágottvirág-kultúra részletes termesztéstechnológiájának ismertetésére, célunk, hogy a létező technológiai elemeket, módszereket mutassuk be egy-egy jellegzetes példa ábrázolásával.

Szaporítás

Magvetés . Jóllehet a vezető vágottvirág-kultúrák számtalan fajtája többnyire vegetatív szaporítású, a módszer természetesen nem kizárólagos, a generatív szaporítás (magvetés) számos kultúránál jelen van az üzemi termesztésben a nálunk kisebb jelentőségű kultúrák körében.

A magvetést gyakran szakosodott üzemek, szaporítóanyag-forgalmazók végzik, az árutermelő kertészetek pedig már magoncot vásárolnak. A legkorszerűbb kertészetekben a magvetést géppel, sejttálcába végzik, a csíráztatás a fajnak megfelelő hőmérsékleten, 100 %-os relatív páratartalom mellett, ún. csíráztatókamrákban megy végbe, a kifejlett magoncokat sejttálcában értékesítik.

Érzékeny magvetésűek az Eustoma grandiflorum így szaporított fajtái, magjaik 21-26 °C-on, a közeg felszínére vetve, 10-15 nap alatt csíráznak ki. Apró magvait gyakran drazsírozva forgalmazzák. Hasonló módszert alkalmazunk a kék cérnakürt (Trachaelium caeruleum) szaporításánál, a csírázás hőmérséklete azonban ennél a fajnál alacsonyabb: 16-20 °C.

A trópusi származású fajok esetében (pl. Strelitzia reginae) 28-30 °C-os meleg vizes áztatásra is szükség lehet a csíráztatás előtt, a csírázás pedig hosszú időt (40-50 nap) is igénybe vehet. Más fajoknál, mint pl. a koronás szellőrózsa (Anemone coronaria) a csírázáshoz hideghatás (1 hetes 4°C-os periódus) szükséges.

Hagyományosan magvetéssel szaporítják a vágottvirágként (is) termesztett egy- és kétnyári fajokat, így az őszirózsát (Callistephus chinensis), a tátikát (Antirrhinum majus), a violát (Matthiola incana) és számos más, házikertben vagy kisüzemben nevelt vágottvirágot.

Dugványozás . A fejdugványok gyökereztetése a vágottvirág-kultúrák között széles körben alkalmazott szaporítási eljárás. A vezető kultúrák közül így szaporítjuk a krizantémot és a szegfűt, de dugványozással állítható elő a flamingóvirág (Anthurium andreanum hibridek), a gumós selyemkóró ( Asclepias tuberosa), a Bouvard-virág (Bouvardia), az aranyvessző (Solidago) hibridek, valamint részben a rózsa szaporítóanyaga is.

Dugványszedés a Fides cég krizantém szaporítóanyag-termesztő üzemében

Szegfű sima dugványok kristályfólia-zacskóban

Gyökeres szegfűdugvány

Gyökeres szegfűdugványok felszedése

A nagy kultúráknál a szaporítóanyag előállítását szinte minden esetben szakosodott üzemek végzik, ahol a legkorszerűbb technológia alkalmazásával, a higiéniai követelmények messzemenő figyelembevétele mellett van mód az anyanövények nevelésére és a dugványok előállítására. A dugvány forgalomba kerülhet sima (sima dugvány: gyökereztetés előtt forgalmazott, azaz gyökértelen dugvány) vagy gyökeres dugványként is. A szaporítás esetenként (pl. a szegfűnél) a vírusmentesítési szakaszt is magában foglalja: in vitro körülmények között állítják elő a tökéletesen vírusmentes, ún. szuperelit anyanövényeket, melyekről az elit dugványok származnak. Az árutermelő kertészetek többnyire az ezekről szaporított „vírusszegénynek” tekinthető dugványokat vásárolják.

A dugványok gyökeresedésének elősegítésére alkalmazhatunk mesterséges auxin (általában NES – naftil-ecetsav) tartalmú készítményeket, a gyökereztetés közege többnyire a tápanyagmentes, steril tőzeg, perlit (esetleg homok) vagy ezek keveréke. A dugványok meggyökeresedéséhez 20-22 °C körüli hőmérsékletet (melegtalpat) és magas relatív páratartalmat (fóliatakarást) biztosítunk. A pontos talphőmérséklet és a gyökérképzés időigénye fajonként, sőt fajtánként változó.

A fejdugványokon kívül néhány taxon (pl. az Asclepias tuberosa) esetében szár- és gyökérdugványozásra is lehetőség van, ennek azonban jóval kisebb a jelentősége.

Szigorú értelemben a dugványozás körébe tartozik a Cymbidiumnál alkalmazott pseudobulbusról történő szaporítás is. Ennek során ezeket a levéltelen, összetöppedt, idős képleteket tőzegbe ültetve, páratelt környezetben késztetjük kihajtásra, majd neveljük tovább mintegy 2 évig, amíg elérik a virágzóképes kort. 

Cymbidium orchidea szaporítása idős pseudobulbus meghajtatásával

Oltás (szemzés) . A növényházi vágottvirágok közül a rózsa esetében alkalmazott, hagyományos szaporítási módszer. Drágább szaporítóanyagot ad, mint a dugvány, az így előállított rózsatöveket viszont jobb hidegtűrés és hosszabb élettartam jellemzi, valamint vannak fajták, melyek kizárólag alanyon nevelve mutatják a rájuk jellemző virágszínt.

Tőosztás . A hagyományos termesztésben használt, ma már csak néhány kultúránál, ritkán alkalmazott módszer. Hibája, hogy kevés szaporulatot ad, ezért napjainkra visszaszorult. Szaporítható így pl. a papagájvirág (Strelitzia), jóllehet tőosztás előtt kb. egy évvel gyökér-alávágást kell végezni, hogy a sérülékeny gyökerek a talaj közelében ágazzanak el, és a növény túlélje a műveletet. Szintén alkalmazzák a módszert a nálunk is termesztett Cymbidium orchidea szaporításában: 3-4 évenként, az elvirágzás után, a hajtásfejlődés megindulása előtt legfeljebb 3 részre osztható egy-egy kifejlett orchideatő. A tőosztást az erőteljes tövek miatt csak durvább szerszámokkal (pl. fejszével szétfeszítve) lehet elvégezni. A szerelemvirág ( Agapanthus) tövei szintén szaporíthatók osztással, jóllehet itt a magvetés és a mikroszaporítás is szóba jön üzemi módszerként.

Földbeni képletekkel való szaporítás. A hagymás, gumós, hagymagumós és rizómás növények termesztését a vágottvirág-termesztő cégek ritka kivételtől eltekintve a földbeli képlet elültetésével indítják, magát a hagymát vagy gumót speciális, szaporítóanyag-forgalmazó kertészetek állítják elő. A legfontosabb hagymás vágottvirágaink: a tulipán (Tulipa), a nárcisz (Narcissus), a liliom (Lilium), a holland nőszirom (Iris × hollandica), a jácint ( Hyacinthus) és az amarillisz (Hippeastrum) hibridek, hagymagumós a kardvirág (Gladiolus) és a frézia (Freesia), gumóval szaporítható a kála (Zantedeschia aethiopica) és a koronás szellőrózsa (Anemone coronaria). Megvastagodott, koloncos gyökérzete van az inkaliliomnak (Alstroemeria hibridek) és az ázsiai boglárkának (Ranunculus asiaticus). Néhány gyorsabb fejlődésű hagymás-gumós vágottvirágot szaporíthatunk magvetéssel indítva is, így létezik a frézia és a koronás szellőrózsa termesztéstechnológiájának magvetéssel indított változata is. 

Előnevelt liliomhagymák ültetése a dabasi Eke Liliomkertészetben

Mikroszaporítás . Az üzemi szaporítás és az új fajták gyors felszaporításának széles körben alkalmazott módszere. A laboratóriumi, in vitro szaporítást az egyes fajokra kidolgozott, szigorú technológiákkal végzik, elvileg egyetlen anyanövényből gyakorlatilag korlátlan mennyiségű utódot lehet ez által létrehozni. Költséges, de igen hatékony módszer. Többek között alkalmazzák a gerbera, Cymbidium, Strelitzia, Anthurium szaporításában. 

Mikroszaporításból származó, kőgyapot-kockában előnevelt gerbera ültetése

Ültetés

A megvásárolt szaporítóanyagot többnyire végső helyére ültetjük, csak néhány kultúránál lehet szükség rövidebb-hosszabb előnevelésre, a papagájvirág (Strelitzia reginae) magoncait például többszöri átültetéssel neveljük végleges kiültetés előtt. 

Konténerben előnevelt Strelitzia reginae állomány

A kiültetés történhet az üvegház saját talajára, vagy mesterséges közegbe, kiemelt ágyba, vályúba, edénybe vagy a hidrokultúrás termesztésnél ismertetett módszerekkel.

Amennyiben a természetes talajt alkalmazzuk nevelőközegként, ültetés előtt talajvizsgálat alapján végezzük el a szükséges talajjavítást, tápanyag-utánpótlást, jutassuk ki a megfelelő mennyiségű szerves- és műtrágyát, valamint a talajjavító, esetleg lazító anyagokat (kéreg, tőzeg, kókuszrost, szalma, rizshántalék stb.).

Azoknál a kultúráknál, ahol a talajból fertőző kórokozóknak, vagy ott elszaporodó kártevőknek nagyobb jelentősége van (szegfű, liliom, krizantém), célszerű legalább 3 éves ültetésforgót vagy rendszeres talajfertőtlenítést, gőzölést végezni. 

Gőzöléses talajfertőtlenítés

Az ültetés végleges tőtávolságra történik, az állománysűrűség nagyban függ a fajtól, a fajtától és az alkalmazott termesztéstechnológiai módszertől. Szegfű esetében például a normál termesztési ciklushoz 40-42 tövet ültetünk négyzetméterenként, míg a rövid (6-8 hónapos) termesztéstechnológia esetén 60 növényt nevelünk ugyanekkora felületen, nyújtott ciklusnál pedig 25-25 tő/m² az ajánlott állománysűrűség. Krizantémnál a hagyományos, 2-3 szálra nevelt, nagyvirágú fajtáknál 28-36 db/m²-es sűrűséget tartunk, ez az érték a visszatörés nélkül előállított, legkisebb virágzatú, ún. Santini fajtáknál 84-96 db/m².

Az ültetést ágyrendszerbe végezzük, az ágyak között nevelőutakat hagyunk. Fényigényes, nagyobb termetű növények esetén, például a rózsánál előnyös lehet az ún. ikersoros elrendezés.

Általános szabály, hogy nem szabad túl mélyen ültetni, a szaporítóanyag földlabdája pontosan olyan szintbe kerüljön, ahogy eredetileg volt, így elkerülhetjük a rothadás, kipusztulás veszélyét. Egyes kultúráknál (pl. a szegfű) olyan sekély ültetés javasolt, hogy a földlabda egyharmada a föld felszíne fölé kerüljön. Mindez természetesen nem vonatkozik a hagymás-gumós növényekre, melyeket fő szabály szerint (de nem minden esetben) a föld felszíne alá ültetünk.

Ágyrendszerbe ültetett krizantém dugványok

Öntözés, párásítás

A vágottvirág-kultúrák öntözésére több megoldás is lehetséges, melyek azonban eltérő hatékonyságúak és költségűek. Legegyszerűbb természetesen a kézi tömlős öntözés, ezt azonban ma már legfeljebb kisüzemi szinten és „jobb híján” alkalmazzák.

Az esőztető öntözés előnye, hogy a levegő páratartalmát is növeli, a rothadásra hajlamosabb kultúrák esetén azonban nem ajánlott a használata. Jól alkalmazható gerbera nyári termesztésénél vagy liliomvirágoztatásnál. Célszerű ún. mikroszórófejes, finom permetet képző rendszert kialakítani, ez a páratartalmat jobban növeli, a levelekre jutó víz pedig hamarabb felszárad. Esőztető jellegű öntözésnél az öntözést mindig úgy időzítsük, hogy a lombozatról a víz sötétedés (sötétítés esetén a fólia behúzása) előtt felszáradjon.

Szinte minden kultúránál alkalmazható a szivárogtató-tömlős öntözés, amely a talajba ültetett állományban a növények tövéhez lefektetett, perforált csövekkel kivitelezhető. Alkalmazása esetén a párásítást más módszerrel kell megoldani.

A csepegtető öntözés az egyik leghatékonyabb vízkijuttatási módszer, edényes nevelés esetén (pl. gerberánál, Cymbidiumnál), valamint a hidrokultúrás termesztésben alkalmazható. 

Csepegtetőöntözéssel ellátott, friss telepítésű hidrokultúrás rózsaállomány

Tápanyag-utánpótlás

A tápanyag-utánpótlás – mint minden kertészeti termesztésben – a vágottvirágoknál is két alappilléren nyugszik: a talaj-előkészítésnél végzett alaptrágyázáson és a termesztés során végzett tápoldatozáson. A kijuttatandó trágyák mennyiségét és összetételét a talaj állapota, összetétele és a termesztendő növény igényei határozzák meg.

Külön meg kell említenünk a mesterséges talajokon történő termesztést, amelynél a közeg tápanyag-összetételét kimondottan az adott növény igényei szerint állítják össze.

A tápoldatok kijuttatása az öntözőrendszeren keresztül történik, többnyire a tápoldatokat automata rendszerek keverik be a megadott receptura alapján. Egyes esetekben kiegészítő trágyázásra is szükség lehet, egyes hiánytüneteket (pl. réz- vagy vashiányt) lombtrágyák kijuttatásával orvosolhatunk vagy előzhetünk meg.

Fitotechnika

Az egyes fajok termesztésénél különböző fitotechnikai módszerek alkalmazására van szükség, illetve lehetőség, ezeket szintén röviden, néhány példán keresztül mutatjuk be.

Hálózás, hálóba igazítás. A vágottvirágok szárának megdőlését – az erre hajlamos fajoknál, például krizantémnál, szegfűnél, liliomnál, liziantusznál, celóziánál – négyzetrácsos műanyaghálók (ún. szegfű- vagy krizantémhálók) kifeszítésével előzhetjük meg. Alapvetően két hálózási módszer létezik: az egyiknél több (általában 3) hálóemeletet feszítünk ki a termesztés során, a másiknál egyetlen kifeszített hálót emelünk fokozatosan a fejlődő növények magasságának megfelelő szintbe. Az első hálóemeletet már az ültetés előtt kifeszíthetjük, ezzel megkönnyítve az ültetési sűrűség betartását. Erősebb szárú növényeknél (pl. rózsánál) vagy rövidebb virágszárat nevelőknél (pl. gerbera) nincs szükség hálózásra. Más fajoknál – például a papagájvirágnál – hálózás helyett az ágyásokat veszik körbe dróttal vagy műanyag huzallal, damillal, hogy a közöttük való közlekedést megkönnyítsék. 

A háló a virágok szárát egyenesen tartja, így azok sérülés, elhajlás, kidőlés nélkül növekednek

Kötözés . A vágott Cymbidium termesztésénél az egyenes virágszárak kineveléséhez rugalmas kötözőanyaggal kötözik a virágzati szárat a felső huzalrendszerhez, oly módon, hogy a felső bimbók valamelyikénél a kocsányba akasztanak egy kis műanyag kampót, és ezzel feszítik ki a rugalmas kötözőanyagot. 

A Cymbidium virágzatait speciális módszerrel, rugalmas kötözőanyaggal kötözik az egyenes növekedés érdekében

Visszatörés, visszavágás. A fejlődő hajtások csúcsának eltávolítása kézzel vagy ollóval. Hatására a növényt elágazásra serkentjük, így az tövenként több szál virágot fejleszt. A vezető kultúrák közül a krizantém és a szegfű esetében alkalmazható. Fontos szerepe lehet az időzítésben is, a visszavágott növények – azonos szintben visszavágva őket – egyszerre, egy hullámban, tömegesen fejlesztenek virágot, ami az adott növény ismeretében előre kiszámítható. Szegfű esetében erre szolgál az ún. Aicardi-féle fényérték-táblázat, amelynek segítségével a visszatörés után az adott hónapok fényértékét összeadva 22 fényegységnyi idő után várható az egyszer visszatört növények virágzása. Ennek segítségével a visszatörések idejének és számának módosításával időzíthető a növény virágzása.

(animáció: visszavágás szerepe az időzítésben)

Metszés. A visszavágáshoz hasonlóan a metszéssel, illetve virágszedéssel időzíthető a hagyományos rózsatermesztésben a virágnyílás fő időszaka, így 3 vagy 4 virágzási hullámot alakítanak ki az év során.

Lehajtogatás. A rózsa metszésének kiváltására szolgáló módszer az ún. japán technológiában, melynél a gyengébb hajtásokat kissé megcsavarva, határozott mozdulattal lehajtjuk, így megtartjuk őket asszimiláló felületként, a meghajtott vessző alapjánál jelentkező hormon-feldúsulás miatt erőteljes új hajtások törnek elő.

Kacsozás, bimbózás . A főhajtás leveleinek hónaljából előtörő hajtásokat, melyeken nem akarunk virágot nevelni, tőből eltávolítjuk: kitörjük a levél hónaljából, ezzel érjük el, hogy a virágszáron egy, csúcsi helyzetű, jól fejlett virág vagy virágzat alakuljon ki. Standard rózsánál és hagyományos krizantémtermesztésben elengedhetetlen eljárás. Szintén eltávolítjuk a főbimbó mellett képződött mellékbimbókat.

Csokrosítás . Egy száron több virágot, illetve virágzatot nevelő fajtáknál (pl. rózsa és krizantém esetében) a főbimbó eltávolításával megtörve a csúcsdominanciát az oldalhajtásokon fejlődő virágok, ill. virágzatok körülbelül azonos fejlettségűek lesznek, egy szintben, és megközelítőleg egyszerre nyílnak.

Áteresztés. A gyenge minőségű vagy esetleg az értékesítés szempontjából nem megfelelő időpontban képződő virágkezdemény eltávolítása rózsánál, melynek hatására az alatta lévő levél hónaljából jobb minőségű virág fejlődhet.

Tisztogatás, ritkítás . Az elhalt levelek jelentős veszélyt jelentenek, hisz kórokozók, kártevők szaporodhatnak el rajtuk, illetve köztük, ennek megelőzésére rendszeresen el kell őket távolítani. Jellemzően a gerbera termesztésénél, illetve a lehajtogatással nevelt rózsaállományokban fontos művelet. Más fajoknál – például az inkaliliomnál – a túl sűrű növényállomány a fényhiány miatt okozhatja a hajtások bevakulását, a virágzás elmaradását, ezeknél a ritkítás ezt hivatott megelőzni.

Lelevelezés . A levelek egy részének eltávolítása a virágzás serkentése érdekében. Anthurium és Strelitzia termesztésében alkalmazott módszer, ahol a levelek szintén értékesíthető árut adnak.

Növényvédelem

A növényházi vágottvirág-termesztésben természetesen fajtól függően eltérő kórokozók és kártevők fellépésére kell számítanunk, jóllehet több olyan károsító létezik, mely különféle tápnövényeken is képes gazdaságilag jelentős kárt okozni. A főbb kultúrák károsítói a következők:

A rózsa termesztésénél a növényvédelem gerincét a lisztharmat elleni védelem adja, ezen kívül a botritiszes betegség, a rózsaperonoszpóra és a rózsarozsda fellépésére, valamint a lombot károsító foltbetegségekre számíthatunk. A kártevők közül a takácsatka, a nyugati virágtripsz és a levéltetvek a legjelentősebbek.

A krizantém betegségei közül a fehérrozsda a legjelentősebb, de nagy károkat okozhat – különösen hagyományos termesztésben, az őszi időszakban – a botritiszes betegség is. Talajból fertőző kórokozója a fuzárium, a szaporítóanyaggal pedig különféle vírusok, valamint a mikoszferellás betegség terjedhet. Fontos vírusvektorok a szúró-szívó szájszervű levéltetvek, atkák és tripszek. A nagyvirágú fajták termesztésében jelentős károkat okozhat a krizantémpoloska, mely a bimbókat károsítja és ezáltal torz virágzatok fejlődését okozza. Karantén károsítója a talajban élő krizantémlevél-fonálféreg.

A gerbera kórokozói közül kiemelkedő jelentőségű a fitoftóra, mely elsősorban a hideg, nyirkos talajban szaporodhat el veszélyes mértékben, és gyakran más hervadást okozó kórokozókkal együttesen fordul elő. A másik leggyakrabban jelentkező betegsége a szürkepenészes rothadás, mely valamennyi föld feletti részen képes tüneteket okozni. A kártevők közül kiemelhető az üvegházi molytetű, a közönséges takácsatka és a gerberalevél-aknázólégy.

Időzítés

A virágzás időzítéséről részletesen a dísznövények növekedésszabályozásáról szóló fejezetben esik szó. Az alkalmazott módszerek skálája sokrétű, az időzítés jelentősége pedig – hazai viszonyok között – a vágottvirágok körében a leginkább kiemelkedő. A magyar vásárlóközönség nagy része az ún. jeles napokon vásárol vágottvirágot, így a piaci kereslet rendkívül ingadozó, az értékesítési időszak gyakran igen szűk.

A kultúrák közül kiemelkedő ebben a tekintetben a krizantém, amelynek becslések szerint 70 %-át a mai napig a halottak napi piacon értékesítik. Az egyes kultúrákban alkalmazott időzítési módszereket az alábbi táblázatban foglaljuk össze.

Fontosabb vágottvirág-kultúrák időzítési módszerei

Kultúra	Időzítés módja	Eszköze	Fő értékesítési időszak
Rózsa	fitotechnika	metszés, virágszedés, lehajtogatás	egész évben, valamint jeles napokra, jellemzően kora tavasztól (Valentin) őszig (Katalin, Erzsébet)
Krizantém	rövidnappalos kezelés	fekete fólia vagy szövet	egész évben termeszthető, a csokros fajták kereslete többé-kevésbé kiegyenlített, kiemelkedő piac: Halottak napja
Szegfű	fitotechnika	visszatörés	egész évben, valamint jeles napokra

 

Szedés

A szedés ideje és módja befolyásolja a vágottvirágok eltarthatóságát, ezért komoly figyelmet érdemel az adott fajra jellemző technológia elsajátítása. A szedés optimális időpontját az adott fajra jellemző fenológiai állapottal határozzuk meg. Ezt befolyásolhatja, hogy téli vagy nyári időszakban szedjük-e a virágot, ugyanis nyáron, a gyorsabban nyíló virágokat kevésbé fejlett állapotban is leszedhetjük, valamint, hogy azonnali értékesítésre vagy tárolásra szedünk.

A rózsa szedésre érett, ha a csészelevelek széthajlanak a bimbóról és a bimbó kissé megnyílik.

Szedésre érett vágottrózsa

A szegfűnél a nyílottságot ún. sziromállás szerint határozzuk meg.

 

A szegfű virágának nyílottsági állapotai.

Nyáron V-alakú sziromállásnál szedjük a virágokat, míg télen T-alakú sziromállásnál. Nyílasztásra (ld. később) akár csillagbimbós állapotban is szedhetünk. A krizantémot gyakorlatilag teljes nyílásban szedjük, míg a gerberánál a csöves virágok (ún. porzókörök) nyílottságát vesszük alapul: télen 3-4, nyáron 1-2 nyitott porzókörrel szedjük a vágottgerberát. Az inkaliliom szedése akkor kezdődik, amikor a virágzatból legalább egy virág kinyílik, és a színét mutatja. A papagájvirág akkor szedhető, amikor a közös buroklevélből legalább egy virág kiemelkedett. A flamingóvirág szedésre érett, ha a fellevél teljesen kiterült és a torzsa feléig színesedett.

Szedésre érett flamingóvirág

A Cymbidiumot szedhetjük egyesével vagy fürtben, utóbbi esetben előnyös megvárni az utolsó virág kinyílását. Virágzás idején a poszméheket távol kell tartani az állománytól, beporzás hatására ugyanis az elnyílás felgyorsul, a virágok elhervadnak és nem értékesíthetők. A hagymás virágoknál jellemzően minél fejletlenebb állapotban ajánlott szedni a virágot, hogy a virág vázaélettartamát ezzel is növeljük: a tulipánt akár zöldbimbós állapotban is szedhetjük, a nárciszt pedig zárt bimbós állapotban, jóllehet a vásárlók nem mindig nyitottak az általuk ilyen „éretlennek” tartott virágra. A liliom esetében kizárólag zárt bimbós állapotban szedhetünk, a megnyílt virág sérülékeny, nehezen szállítható.

Liliom szedése függesztett szedőállványra

A szedés módja szintén fajtól függ. Speciális rózsaollóval érdemes szedni a rózsát, amellyel a virágszár megtámasztható és kiemelhető az állományból. Csomónál törik a szegfűt, csavarva törik a gerberát. Szintén töréssel érdemes szedni a krizantémot. Ollóval vágják vagy hagymástól szedik és géppel vágják a tulipánt, jácintot. Vágják, vagy kézzel tőből kicsípik a nárciszt. Vágással szedhető a papagájvirág, a levélhüvelyből csavarva kell kitörni a kálát. A Cymbidiumot késsel vágják, a vírusok átvitelének megelőzése érdekében a kést tövenként fertőtlenítik, vagy a vírustünetet mutató tövekhez külön kést használnak.

Forgalmazás, kereskedelem

Vágottvirágok kezelése

A gyökerétől megfosztott virágzó hajtás hosszú távon életképtelen, így a vágottvirágok alkalmazásánál fontos cél az ún. vázaélettartam meghosszabbítása, a virág elkerülhetetlen elhervadásának késleltetése.

Maga az eltarthatóság fajtól és fajtától is meglehetősen függ: míg a hagymás virágok többsége (pl. tulipán, nárcisz) rövid ideig, csupán néhány napig díszít a vázában, egyes fajok (pl. a flamingóvirág, krizantém, orchideafélék) akár 4-6 hétig is élhetnek megfelelő kezelés mellett.

A tartósságot természetesen nagyban befolyásolja a növény általános kondíciója, egészségi állapota és a termesztés során biztosított környezeti feltételek (például a víz- és tápanyagellátás egyenletessége). A túlzottan nitrogénhangsúlyos tápanyagellátás nemcsak a növekedésnek és a laza szövetek kialakulásának kedvez, de károsan befolyásolja a vázatartósságot is.

Szintén fontos hatású lehet a szedés időpontja. A reggeli időszakban ugyan a virágok turgora erőteljesebb, a növények több vizet tartalmaznak, szárazanyag-tartalmuk azonban alacsonyabb, mint este. Ezért ma azt javasolják, hogy az érzékenyebb virágokat inkább az esti órákban szedjük és azonnal állítsuk vízbe, hogy pótolhassák a hiányzó víztartalmat.

Felszívatás . A vázaélettartam növelésének legáltalánosabb módja a felszívatás. Ennek során a frissen levágott virágokat néhány órára hűtött helyen, nagy relatív páratartalom mellett, tiszta vízbe vagy növénykondícionáló oldatba állítják. Az oldatba tartósítószereket, a pH csökkentésére citromsavat adagolnak.

Átitatás . A vágottvirág rövid idejű (kb. 10 perces) fertőtlenítő felszívató kezelése, a szár ezüst-nitrátos oldatba mártásával. Korábban szegfű, gerbera, kardvirág, krizantém, őszirózsa és tátika kezelésére használták, napjainkban már nem alkalmazható.

Feltöltés . Hosszabb idejű, speciális felszívatás fertőtlenítőszereket és többnyire cukrokat is tartalmazó oldatokkal. Nem hűtött, hanem 20-27 °C-os helyen, megvilágítás mellett végezzük, hosszabb szállítás vagy tárolás előtt.

Virágtartósító szerek . A felszívatás, tárolás és értékesítés során célszerű tartósítószereket adni a vágottvirágok vizéhez. Ezek tápanyagokat (egyszerű cukrokat), fertőtlenítőszereket, növekedésszabályozó anyagokat, és a víz felületi feszültségét csökkentő szereket tartalmaznak.

Nyílasztás . Viszonylag ritkán (többnyire a szegfűnél) alkalmazott és nem minden fajnál alkalmazható módszer, melynél a virágokat kevésbé nyílott állapotban szedjük, tároljuk, majd értékesítés előtt cukrot és fertőtlenítőszert is tartalmazó oldatba állítva, a feltöltéssel azonos körülmények között nyílasztjuk ki.

Vágottvirágok osztályozása, csomagolása és tárolása

A vágottvirágokat többnyire szárhosszúság, virágszám és/vagy virágméret alapján osztályozzák, és az azonos minőségi osztályba sorolt virágokat – fajtól és értékesítési módtól függően – egyesével, 5-ösével, 10-esével, 20-asával vagy 25-ösével csomagolják. Az előkészítés során a vágottvirágok szárának alsó részéről célszerű a leveleket eltávolítani, hogy a vízbe merülő levelek rothadását elkerüljük. Értékesebb növényeknél (például vágott orchideák, flamingóvirágok esetén) a szárakat egyesével vízzel töltött fiolába húzzák, és ezzel együtt tárolják, illetve szállítják. 

Vágott Cymbidium csomagolás előtt, a virágzati szárra húzott fiolákkal

Nagyüzemi termesztésben a virágok válogatására gépesített megoldás is létezik, mellyel az azonos minőségű virágok különválogathatók és kötegelhetők, a görbült, sérült vagy rövid virágokat pedig a válogatógép selejtezi ki.

Száraz tárolás során a virágokat először puha, fehér selyempapírba csomagolják, majd a becsomagolt virágokat fóliával bélelt kartondobozba helyezik, 1-2 °C-ra lehűtik, majd légmentesen lezárják. Így tárolható többek között a szegfű és a liliom. Az elhajlásra (görbülésre) hajlamos növényeket (kardvirág, tátika) állítva tároljuk. 

Vágottliliom száraz tárolása hűtőtárolóban (bal oldalt felszívatás látszik)

Nedves tárolásnál a vízbe vagy tartósítóoldatba állított virágokat 3-4 °C-os hőmérsékleten tároljuk. 

Rózsa nedves tárolása hűtőtárolóban

Szabályozott légterű tárolás nál (CA = controlled atmosphere) szén-dioxidban gazdagabb, oxigénben szegényebb légteret biztosítunk, ezáltal csökkentjük a légzés és az etilénképzés intenzitását.

Kisnyomású tárolás (low pressure = LP) során 0,05-0,1 bar nyomáson, 2 °C-os hőmérsékleten, 98 %-os páratartalom mellett jó hatásfokkal tárolhatunk már nyílottabb virágokat is. Ilyen körülmények között a CO₂ és az etilén gyorsan távozik a virágból, ami lassítja az öregedési folyamatokat.

Értékesítési csatornák

A vágottvirágok a termesztőktől csak kivételes esetben kerülnek közvetlenül a felhasználókhoz, a két pont közé legalább egy, de gyakran két közvetítő is beékelődik, ami meghosszabbítja az értékesítés idejét. Ezért igen fontos, hogy az értékesítési lánc minden tagja mindent megtegyen a virágok szakszerű kezeléséért, tárolásáért.

A nagybani virágpiacokon történő értékesítés Magyarországon az egyik hagyományosnak tekinthető és legjellemzőbb kereskedelmi forma. Ennek során a termesztők és az importőrök értékesítik árujukat a kiskereskedők (virágbolt-tulajdonosok) felé. Előnye, hogy friss virág kerül a kiskereskedőhöz, hátránya, hogy a termesztőknek egyedileg kell megoldani a szállítást és értékesítést. A felvásárlón keresztül történő értékesítésnél a termesztőtől a felvásárló szállíthatja el az árut.

A Flora Hungaria nagybani virágpiac Szigetszentmiklóson

Külföldön (elsősorban Hollandiában) az értékesítés speciális módja a virágárveréseken történő kereskedelem. Ennek során az adott tételt a legmagasabb árat ajánló kereskedő vásárolhatja meg, a hagyományos árverésekhez képest azzal a különbséggel, hogy az ajánlott eladási ár folyamatosan csökken, így a legelső licitálóé a felkínált áru. 

Virágárverés a hollandiai Aalsmeeer virágcsarnokban

A kiskereskedelemben ma már szintén több csatornán keresztül vásárolhatunk vágottvirágot: a hagyományos, virágbolti értékesítés mellett a szupermarketek és virágküldő szolgálatok is jelentősebb, és várhatóan növekvő jelentőségű szerephez jutnak. A szupermarketek hátránya, hogy a vágottvirág itt mindig kiegészítő áru, így gyakran nem szentelnek neki kellő figyelmet, és a minősége kívánnivalót hagy maga után. 

Ellenőrző kérdések

1. Mit nevezünk vágottvirágnak?
2. Ismertesse a fontosabb vágottvirágok fény- és hőigényét!
3. Ismertesse a fontosabb vágottvirágok talaj-, tápanyag-, víz és páraigényét!
4. Milyen szaporításmódokat alkalmazunk vágottvirág-termesztésben?
5. Hogyan végezzük a fontosabb vágottvirágok ültetését?
6. Milyen öntözési és tápanyag-utánpótlási módszereket alkalmazunk a növényházi vágottvirág-termesztésben?
7. Ismertesse a fontosabb, vágottvirág-termesztésben alkalmazott fitotechnikai eljárásokat!
8. Miért, mikorra és hogyan időzítjük a vágottvirágok virágzását?
9. Milyen eljárásokat alkalmazunk a vágottvirágok szedése, tárolása során?
10. Ismertesse a fontosabb vágottvirág-értékesítési rendszereket!

Irodalomjegyzék

Ball, V. (1997):. BallRedbook. Greenhouse Growing. Prentice Hall Inc., Engelwood Cliffs, New Jersey, USA. 816 p.ű
Escher, F. (1983):. Schnittblumenkulturen. Verlag Eugen Ulmer, Stuttgart. 593 p.
Horn, W. (szerk.) (1996):. Zierpflanzenbau. Blackwell Wissenschaftsverlag, Berlin-Wien. 662 p.
Nagy B. (1972):. Vágott virágok. Szabadföldi, üvegházi termesztés, hajtatás, gyűjtés. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 179 p.
Nagy B. (szerk.) (1986):. Növényházi dísznövények termesztése és hajtatása. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 540 p.
Paksy Zs. (1980):. Egész évben krizantém. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 293 p.
Rogers, M. N. és Tjia, B. O. (1990):. Gerbera Production. Timber Press, Portland, Oregon, USA. 120 p.
Tillyné Mándy A. és Honfi P. (szerk.) 2011. Növényházi dísznövénytermesztés. Egyetemi jegyzet. Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar, Budapest. 333 p.
Tóth E. (szerk.) 2008. A krizantém. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 218 p.
Zimmer, K. (szerk.) 1991. Hauptkulturen im Zierpflanzenbau. Verlag Eugen Ulmer, Stuttgart. 419 p.