A sejtfalvastagodási típusok

A sejtfalvastagodásnak különböző típusai vannak az alapján is, hogy milyen mintázatban rakódnak a másodlagos sejtfalrétegek az elsődleges sejtfalra. Legegyszerűbb esetben csak egyes pontokon vastagszik meg a sejtfal, rücskökre, szemölcsökre emlékeztető kiemelkedéseket hozva létre – ez a csapos sejtfalvastagodás (pl. egyes virágporszemek esetében vagy a Marchantia polymorpha /csillagos májmoha/ rhizoidjai esetében). Ha labirintus-szerű sávokban vastagszik a sejtfal, akkor hálózatos (léces) sejtfalvastagodásról beszélünk. Amennyiben a sávok egy megnyúlt sejt (pl. trachea, tracheida) hossztengelyére merőlegesen futnak, akkor a sejtfalvastagodás gyűrűs vagy spirális, a kialakuló szerkezettől függően. Az eddig felsorolt esetekben a vastagodott felületek aránya kisebb, mint a vékonyan megmaradt sejtfalrészek hányada. Fordított a helyzet pl. a létrás sejtfalvastagodás esetében, amikor a megvastagodott sejtfalban párhozamosan futó, vékonyabb sejtfalrészek maradnak. A leggyakoribb, gödörkés sejtfalvastagodás esetében a vastagodott sejtfal egyes pontjain vékonyabb a falvastagság: ezeken a pórusokon keresztül plazmodezmák futnak egyik sejtből a másikba. (Amennyiben a gödörkésen vastagodott sejtfal másodlagos rétegei nagyon vastagok, a plazmodezmák nem „gödrökben”, hanem hosszabb csatornákban futnak – ez a csatornás sejtfalvastagodás jellemző például egyes kősejtekre.) Amíg a plazmodezmák képesek kapcsolatot teremteni a szomszédos sejtek között, addig anyagátadás is lehetséges közöttük – a vastagodott falú sejtek tehát életben maradhatnak. (Ha azonban plazmodezmák – pl. lignin vagy paraanyag berakódása miatt – elzáródnak, a vastagodott falú sejtek elhalnak.)

A sejtfalvastagodás típusai. 
a) centrifugális csapos; b) centripetális csapos; c) csatornás; d) vermes gödörkés; e) a vermes gödörke felépítése; f) gyűrűs; g) spirális; h) létrás (léces); i) hálózatos; j) gödörkés.
(a-b: Sárkány és Szalai nyomán, c-e: Kárpáti nyomán, f-j: Mauseth nyomán)

Speciális sejtfalvastagodási mód a vermes gödörkés sejtfalvastagodás. A vermes gödörke a nyitvatermők fatestében előforduló sajátos sejtfal-képlet. A vermes gödörkék területén az elsődleges sejtfal korong alakban szabadon marad, a másodlagos sejtfal pedig boltozatszerűen borul rá (mindkét sejt oldaláról), miközben a boltozat tetőpontján nyitott marad a „másodlagossejtfal-kupola”. Az elsődleges sejtfalból álló korongon szabadon áramolhat keresztül a víz a szomszédos sejtek között. Az elsődleges sejtfalkorong közepén egy kisebb foltban azonban szintén vastagabb a sejtfal, ez az ún. tórusz.

A vermes gödörke különleges felépítése akkor nyer értelmet, ha valamilyen okból levegő kerül valamelyik faelem (tracheida) belsejébe. A xylem alkotóinak legfontosabb feladata a víz és ásványi anyagok szállítása a gyökértől a lombozat irányába (részletesebben lásd a szállítószövettel foglalkozó fejezetben). Ha azonban levegő kerül a szállító elembe (pl. intenzív szárazság vagy a fagyos időszakot követő hirtelen olvadás következtében), akkor az érintett tracheida többé már nem tud folyadékot szállítani. A párologtatás intenzív szívóhatása miatt azonban a levegőbuborék nem marad egyetlen tracheida belsejében, hanem a negatív nyomás miatt kiterjedne, új és új elemekben hiúsítva meg a vízszállítást. A buborék azonban csak a vékony sejtfalakon tud áthatolni (ott, ahol a folyadék is): csak a vermes gödörkék tóruszait körülvevő elsődleges sejtfal-gyűrűn. Abban az esetben azonban, ha két szomszédos sejt közül az egyikben levegő van, a másikban viszont folyadék, a két sejt közti nyomáskülönbségnek köszönhetően a levegő nekinyomja a tóruszt az ellentétes oldali másodlagos sejtfal „kupola” nyílásának, ezzel elzárva a levegő útját – így megakadályozva a légbuborék kiterjedését.