Lynn Margulis elmélete az endoszimbiózisról

Az eukarióta sejtek prokarióta sejtekből történő kialakulását napjainkban az endoszimbionta elmélettel magyarázzuk. A Lynn Margulis által 1967-ben közölt teória értelmében az ősi prokarióta sejtek először sejtfalukat elveszítve megszerezték a bekebelezés (endocitózis) képességét. Ezzel párhuzamosan a sejthártya betüremkedésével kialakultak a sejt belső membránrendszerei: az endoplazmatikus hálózat (ER) és a Golgi-készülék előfutárai. A durvafelszínű ER (DER, lásd később) egyes ciszternái folytonossá válva körülvették az örökítőanyagot: sejtmaghártyává alakulásukkal létrejött a valódi sejtmag. Az endocitózisra képes ősi eukarióta sejt kisebb (prokarióta) sejtek felvétele révén jutott tápanyagokhoz. Előfordult azonban, hogy a felvett sejt nem emésztődött meg az ősi eukarióta belsejében, hanem túlélt, sőt akár sokszorozódott és olyan evolúciós előnyökhöz is jutatta az utóbbit, amelynek köszönhetően egy hosszú távú, kölcsönösen előnyös, szimbiotikus kapcsolat jöhetett létre a két partner között. Igazoltan ilyen esemény eredményezte a mitokondriumok illetve az első színtestek kialakulását (részletesebben lásd a megfelelő sejtalkotók tárgyalásánál).