A modern sejtelmélet kidolgozása

A sejtelmélet megfogalmazását követően a tudományos kutatás elsősorban a sejtek működésének megfejtését célozta: a mikroszkópiai módszerek tökéletesedésével sorra fedezték fel a különböző sejtalkotókat, jellemezték azok működését. (1897. az endoplazmatikus retikulum, 1898. a mitokondrium és a Golgi-készülék felfedezésének éve, 1882-ben Walther Flemming ábrákkal mutatta be a sejtosztódás folyamata során lezajló változásokat.) Az orvostudomány ekkortól már az egyes sejtek működési zavaraiban kereste a betegségek hátterét, és a gyógymódok is egyre inkább a sejtfunkciók megváltoztatását célozták meg.

A 20. században az elektronmikroszkópia megjelenésével (1931) ill. a különböző elválasztástechnikai módszerek intenzív fejlődésével már ultrastrukturális, azaz a sejtes felbontást meghaladó szinten is vizsgálhatták a sejtalkotókat. A biokémiai technikák az anyagcsere-folyamatok feltárását és sejten belüli elhelyezését tették lehetővé, majd a múlt század második felétől a molekuláris biológiai módszereknek köszönhetően a sejtműködés genetikai háttere is kutathatóvá vált. A rohamosan gyarapodó tudásanyag szükségessé tette a korábbi sejtelmélet megváltoztatását, kibővítését is. A klasszikus alapokon megszületett a „modern” sejtelmélet. Ennek pontjai:

1. Valamennyi élőlényt sejtek építenek fel;
2. valamennyi élőlény anatómiai és működési egysége a sejt;
3. minden sejt élő sejtek leszármazottja;
4. a sejtek öröklődő információt tartalmaznak (DNS formájában), ami a sejtosztódás során sejtről sejtre adódik tovább;
5. a sejtek alapvető kémiai felépítése megegyezik;
6. az élet energiaáramlással járó (biokémiai és anyagcsere-)folyamatai sejtekben mennek végbe.