A növényvédelem és a gyomirtás korszerű módszerei a gyógynövénytermesztésben

Szerző: Radácsi Péter

Mi a növényvédelem, mi ellen védekezünk?
A növényvédelem jelentősége 
A növényvédelem és a gyógymövényágazat jellemzői 
A kémiai növényvédő szeres védekezés alternatívái
A „szelíd növényvédelem” fogalma és alkalmazása
Eltérő termesztéstechnológiájú fajok növényvédelmének bemutatása
     A mák (Papaver somniferum L.) növényvédelme
     A mustárfajok növényvédelme
     A konyhakömény növényvédelme
     A menta fajok növényvédelme
     A majoránna növényvédelme
     A növényvédelem jövője, új védekezési módok
Ellenőrző kérdések

Mi a növényvédelem, mi ellen védekezünk?

A növényvédelem témakör tárgyalásakor fontos tisztáznunk, hogy mit értünk a fogalom alatt. A 2000. évi XXXV. törvény a növényvédelemről alapján a következőkben fogalmazhatjuk meg a növényvédelem mibenlétét: „növények, növényi termékek károsítóinak behurcolását, elterjedését, kármegelőzését szolgáló intézkedések, valamint a kárelhárításra alkalmas hatékony eljárások alkalmazásának összessége.”

Ezek alapján elkülöníthetünk abiotikus tényezőket, mint a természeti csapások (jégeső, aszály, fagy stb.), vagy klimatikus tényezők, valamint biotikus tényezőket. Jelen témakör a biotikus tényezők elleni védekezésre koncentrál. Ezeket a tényezőket rendszertani helyük alapján 3 nagy csoportba szokás sorolni: 1. kártevők (rovarok, atkák, fonalférgek, rágcsálók, nagyvadak stb.); 2. kórokozók (gombás betegségek, vírusok, baktériumok, fitoplazmák stb.); 3. gyomnövények. A felsorolásban csupán a harmadik helyre kerültek a gyomnövények, de fontos tisztában lenni azzal, hogy a különböző peszticidek esetén a gyomnövények ellen alkalmazható szerek (herbicidek) felhasználása a legelterjedtebb. A KSH 2000-es évi adatai szerint a Magyarország alapterületének 25 %-án alkalmaztak herbicideket, míg a kórokozók ellen 10 %, a kártevők ellen pedig csupán 9 %-on. Vagyis elmondható, hogy a herbicidekkel kezelt területek nagysága a 2,0-2,5 szerese az egyéb szerekkel kezelt területeknek.

A növényvédelem jelentősége

Számtalan esetben előfordul, hogy a növényvédelem jelentőségét, létjogosultságát megkérdőjelezik. Azonban amíg egy háztáji kiskertben található almafa esetében eldobjuk a leszedett almát, ha „kukacos” (általános tévedés, mert nem kukac az almát károsító lárva, hanem hernyó), addig egy üzemi ültetvényben ezt nem tehetjük meg. Különösen igaz ez a gyógynövényekre, ahol a biomassza (vagy friss növényanyag) termelés nem mindig az első és egyetlen célja a termelésnek.

A rosszul, vagy egyáltalán nem alkalmazott növényvédelem esetén három eltérő tényező is befolyásolhatja a termelés gazdaságosságát. Egyrészt a károsított kultúra kisebb biomasszát fejleszt, vagyis csökken a hozam. A megtámadott növény minősége romlik. A minőség romlása egyrészt esztétikai jellegű (foltos levelek, rágásnyom, rágcsálék, stb.), másrészt jelentős hatóanyag csökkenést is okozhat (pl. a fitoplazmával fertőzött orbáncfű növények illóolaj tartalma mintegy 60 %-kal csökken az egészséges növényekhez képest). A két tényezőt összegezve pedig a gyógynövények esetén a hatóanyag hozam csökkenése lehet jelentős. Mindezek tükrében elmondható, hogy a gazdaságos növénytermesztés alapfeltétele a megfelelő növényvédelemi technológia alkalmazása.

Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a vegyszeres növényvédelem jelentős környezetterheléssel jár. Évente világviszonylatban 2,5 millió tonna növényvédő szert használunk fel, mellyel 100 milliárd $ kárt okozunk.

A növényvédelem és a gyógynövény ágazat jellemzői

Ha gyógynövényekről beszélünk, akkor soha nem szabad megfeledkezni a 3 fontos tulajdonságról, amivel a használni kívánt növénynek rendelkeznie kell, mégpedig „safety-quality-efficacy”, vagyis biztonságos, minőségi és hatásos. Amennyiben a felhasznált növény jelentős mértékű növényvédő szermaradékot tartalmaz, abban az esetben a biztonság kritériuma csorbul. Különösen igaz ez azokra a gyógynövényekre, ahol valamilyen gyógyhatást várunk, ezzel szemben a szennyezett növény egészségre káros is lehet. Éppen ezért napjainkban különösen nagy jelentősége van a szermaradékoktól mentes gyógynövények előállításának. Az ellenkező oldalról viszont jelentős a nyomás a jó, egyre magasabb minőségű nyersanyag iránt. Ebbe természetesen beletartozik, hogy a drog károsítóktól és kórokozóktól mentes legyen. Ezt csupán abban az esetben lehet elérni, ha a gyógynövény kultúrákra megfelelő növényvédő szereket engedélyeznek, illetve a megfelelő növényvédelmi technológiákat kidolgozzák, aktualizálják. Sajnos, ha az aktuális, engedélyezett növényvédő szerek jegyzékét megvizsgáljuk („Növényvédő szerek, termésnövelő anyagok” címmel a kiadvány minden évben megjelenik), azt tapasztaljuk, hogy összesen 11 gyógynövény kultúrát említenek benne.

Növényvédő szerek, termésnövelő anyagok (Fotó: Radácsi)

Gyógynövény kultúrák, melyekre van engedélyezett növényvédő szer

Ezek nagy része a szántóföldi technológiával termeszthető növény (mustárfajok, köményfajok, mák, maghéj nélküli tök, stb.). Ha figyelembe vesszük, hogy milyen népes a Magyarországon termesztett gyógynövények köre, akkor hamar rá kell ébrednünk, hogy a gyógynövényt termeszteni kívánó gazda nincs megfelelő információval ellátva. Ennek legfőbb oka, a hogy egy-egy növényvédő szert, hatóanyagot minden kultúrára külön kell engedélyeztetni. Az engedélyezés költsége pedig jelentős. Éppen ezért, az úgynevezett kis kultúrák (pár-, vagy pár száz ha) nem képesek kigazdálkodni az engedélyeztetési eljárás jelentős befektetését.

A növényorvosnak, vagy növényvédő szakmérnöknek lehetősége van eseti felhasználási engedélyért folyamodnia. A növényvédő szerek engedélyezését a 89/2004. (V. 15.) FVM rendelet, illetve annak módosításai szabályozzák.
Az elmúlt közel 60 évben számos gyógynövény termesztéstechnológiáját kidolgozták, ebbe természetesen beletartozik a vegyszeres növényvédelem is.

Tekintettel arra, hogy a gyógynövények hatóanyagai maguk is biológiailag aktív anyagok, nem elhanyagolható a növényvédő szer hatóanyagának és a gyógynövény hatóanyagának összekapcsolódásának veszélye sem. A hatóanyagok összekapcsolódásának veszélye, valamint a gyógynövények felhasználásának módja alapján a hazai gyógynövényeket három veszélyességi kategóriába sorolhatjuk. Az első csoportba azok, a főként „self-medication”-ben (öngyógyításban) is használatos növények tartoznak, melyeket sokszor teaként, vagy fűszerként, szárítva, házi körülmények között alkalmazunk (kamillavirág, csipkebogyó, kapor, ánizs, stb.), vagyis a növényekkel együtt a növény felületén található szermaradék is közvetlen a szervezetünkbe jut. Ennél a kategóriánál fokozott figyelmet kell fordítani a vegyszeres növényvédelemre, de leginkább célravezető a szintetikus növényvédő szerek mellőzése. A második kategóriába tartozó növények (levendula, muskotályzsálya) felhasználás előtt legtöbbször egy kivonáson mennek keresztül (pl. illóolaj lepárláson), melynek következtében a növény szárazanyagához kapcsolt növényvédő szermaradék elválasztódik a növény hatóanyagától. Éppen ezért a végtermék nem, vagy csak minimális mennyiségben tartalmaz szermaradékot. A harmadik kategóriába az ipari hasznosítású növények (orvosi csucsor, meténg, gyűszűvirág) kerülnek, melyek esetében a hatóanyag kinyerése összetett extrakciós folyamat. Így a növényvédő szer maradék a folyamat során elválasztható a végterméktől.

A WHO 2007-ben kiadott ajánlása hangsúlyozza, hogy egyes vélemények szerint az élelmiszerek és gyógynövének egyazon alapanyagból származnak, ezért az élelmiszeripar, illetve a gyógynövények minőségbiztosítása szorosan egymáshoz köthető. Ennek ellenére azt is meg kell jegyezni, hogy számos eltérés is található a két iparág között, ami a gyógynövényekre vonatkozó további vizsgálatokat tesz szükségessé. A WHO a gyógynövényekből származó napi szermaradvány bevitelt az összes bevitel 1%-ban határozza meg, beleértve az összes egyéb élelmiszert és az ivóvizet is. Tekintette arra, hogy a gyógynövényeket gyakran hosszan tartó kúra formájában alkalmazzuk, mindenképp meg kell határozni a maximális maradvány szintet (szermaradvány maximálisan megengedett koncentrációja, melynek dimenziója mg/kg).
A WHO által, a gyógy- és aromanövények termesztésére kiadott ajánlás (GACP) javasolja a gyógynövény kultúrákban a növényvédő szerek használatának minimalizálását. Törekedni kell az integrált szemléletű növénytermesztésre, valamint, a felhasznált szereket a minimálisan hatásos dózisban kell alkalmazni. Be kell tartani a kijuttatásra vonatkozó szabályokat, a munka- és élelmezés egészségügyi várakozási időket.

A kémiai növényvédő szeres védekezés alternatívái

Szerencsére a növényvédelem jóval összetettebb, minthogy csupán a kémiai növényvédő szerekre korlátozhatnánk. Annak alternatívái, vagy kiegészítő tevékenységei lehetnek az agrotechnika, mechanikai növényvédelem, faj-és fajtahasználat (tolerancia, rezisztencia, morfológiai tulajdonságok kihasználása), illetve a napjainkban „divatos” szelíd növényvédelem. Fontos megemlíteni, hogy az Európai Unió más országaiban engedélyezett növényvédő szerek nem nyernek automatikusan engedélyt az Unió minden országában. Németországban az utóbbi években jelentős szakmai és anyagi ráfordítással számos gyógynövény kultúrában engedélyeztettek szereket. A kísérletek eredményeit, valamint a felhasználás szabályait és dózisait a Zeischrift für Arznei-und Gewürzpflanzen című folyóiratban jelentetik meg.

A Németországban gyógynövényeknél engedélyezett növényvédő szerek bemutatása (Forrás: Zeischrift für Arznei und Gewürzpflanzen, 2011/16)

A „szelíd növényvédelem” fogalma és alkalmazása

A szelíd növényvédelem napjainkban az ökológiai gazdálkodás szinonimájaként kerül a köztudatba. A nagyüzemi konvencionális növénytermesztés egyik sajátossága a nagy mennyiségű szintetikus növényvédő szer alkalmazása, amelyet sok esetben nem megelőzésszerűen, hanem tüneti kezelésre használnak. Ezzel szemben az ökológiai gazdálkodás esetében a megelőzésen, agrotechnikai védekezésen van a hangsúly. Az IMFAO (International Federation of Organic Agricultural Movements) irányelvek, illetve az EU rendeletei szerint az ökológiai gazdálkodásban tilos minden szintetikus biocid és herbicid használata.

Az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett növényvédő szerek jegyzéke megtalálható a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. honlapján is.

A gyógynövény ágazat egyik legjobban kutatott szegmense, a gyógynövény hatóanyagok alkalmazhatóságának vizsgálata a növényvédelemben. Tudományos folyóiratokban számos publikáció jelenik meg in vitro kísérletekről. Sajnos azonban a laboratóriumi kísérleteket nem követik eredményes, a gyakorlati növényvédelembe is átültetett eredmények. A megvásárolható növényvédő szerek elhanyagolható százaléka tartalmaz csak valamilyen növényi eredetű hatóanyagot (legtöbbször illóolajat). Ritka kivételnek számítanak pl. az ECOPCO cég által forgalmazott készítmények, melyek eltérő növények illóolaját tartalmazzák.

Az illóolajok növényvédelmi alkalmazását a következő tényezők hátráltatják:

• nehéz a megfelelő kijuttatás;
• viszonylag drága a hatóanyag, mely nagy koncentrációban kijuttatva fitotoxikus lehet;
• az illóolaj erős szaggal, illattal rendelkező anyag, amely a végtermékben megjelenhet.

Összességében tehát elmondható, hogy egy illóolajra alapuló készítményt csak bizonyos esetekben alkalmazhatunk, illetve a végterméknek ki kell tudnia termelni a drágább növényvédő szer költségét.
A biológiai növényvédelemben szintén elterjedt az Azadirachta fajok olaja, a Neem olaj, vagy a termés vizes kivonata, melynek rovarölő és riasztó hatását főként a trópusokon alkalmazzák, de elkezdték használni az európai növényvédelemben is.

A „zöld”, vagy biológiai növényvédő szerekkel szemben elvárt tulajdonságok a következők:

• környezetbarát felhasználás,
• biológiai úton lebomló hatóanyag-tartalom,
• gazdaságosság, illetve
• kártevő specifikusság.

Az alternatív növényvédelem azonban számos más lehetőséget is rejt. Nagyszámú természetes anyagot használhatunk fel, hogy a kultúrnövényünket megvédjük. Ezeket helyesebb „növényápoló” szereknek neveznünk. A különböző szervetlen anyagok (kovaföld, timsó, kőlisztek stb.) alkalmasok a talaj javítására, valamint megelőző jelleggel egyes talajlakó kártevőket visszaszoríthatunk velük. Alkalmazhatunk mikrobiális készítményeket, gomba és baktériumtrágyákat. Továbbá magcsávázó szerként használhatunk különböző növényi kivonatokat. A fokhagyma kivonatát gombás és baktériumos betegségek képletei ellen használhatjuk magcsávázó szerként; a kamilla vizes kivonata alkalmas bab, borsó, valamint káposztafélék csávázására; a mezei zsurló és torma vizes kivonatát pedig számos növény csírakori betegségének kezelésére ajánlják.

A növényi alapú növényápoló szereket magunknak is elkészíthetjük. A legegyszerűbb növényápoló szerek a teák, főzetek, forrázatok, hideg vizes kivonatok és erjesztett levek. A teák elkészítésekor friss, vagy száraz növényanyagot helyeznek forró vízbe, majd 24 órán át állni hagyják. Főzetek esetében a növényanyagot hideg vízbe áztatják, majd 30 percig forralják. A forrázatok készítésekor a nyersanyagot leforrázzák, majd rövid idejű áztatás után leszűrik. Erjesztett levek és extraktumok esetében a növényi anyagot több napig (10-14 nap) hideg vízben áztatják, majd szűrik, ennek folyamán erjedés indul meg a kivonatban, aminek köszönhetően számos anyag felszabadul, illetve átalakul. Az ánizs, bors, paprika, cickafark és számos más növény vizes kivonata hatékonynak bizonyult rovarkártevők ellen (Bemisia tabaci, Aphis spp.), azonban a hatékonyság némiképp elmaradt a szintetikus szerekhez képest.

Az alternatív növényvédelem egyik legősibb példája a növénytársítások alkalmazása. A módszer nem nagyüzemi ültetvények esetében alkalmazható, hanem konyhakertben, veteményesben, mivel az eltérő növények gondozása, gépesítés mellett nem, vagy csak nagy energia ráfordítással végezhető. Az egymás mellé ültetett növényfajokkal fokozott termőképességet lehet elérni, valamint jelentősen csökkenteni lehet az ültetvényben megjelenő kártevők számát. Jó példa az összeültetésekre a paradicsom és körömvirág, vagy kakukkfű együttes kiültetése, ahol a körömvirág és kakukkfű repellensként hat a paradicsomot támadó levéltetvekre, vagy a kapor, mint köztes növény vetése, ami attraktáns a levéltetveket támadó hasznos rovarokra. Az Ausztrál Permakultúrás Társaság növénytársítási térképet adott ki, melyben az egymásra pozitív hatást gyakoroló növényeket jelölik.

Eltérő termesztéstechnológiájú fajok növényvédelmének bemutatása

A mák (Papaver somniferum L.) növényvédelme

A mák az egyik, jellemzően szántóföldi technológiával termesztett növényünk. Éves szinten jelentős, >10.000 ha körüli felületen termesztjük. Ennek köszönhetően viszonylag széles választék áll rendelkezésre az engedélyezett növényvédő szerekből. A mák legfontosabb betegségének hazai viszonylatban a mákperonoszpóra (Peronospora arborescens) számít. A betegség lefolyására kedvezően hat a nedves, hűvös időjárás. A fertőzés kialakulásának optimális hőmérsékelete 12-17 °C, magas páratartalom mellett.

A fertőzési forrás elsősorban a mag, illetve a növénymaradványok. Éppen ezért elsődleges feladat a magok csávázása, valamint a magok közül a tokmaradványok eltávolítása.

Primer tünet esetén (fertőzött magból kelt növény) a levelek megvastagodnak, eldeformálódnak, sárgulnak, a fonáki részen sporangiumtartó gyep jelenik meg, a szár elhajlik, csökevényes virágok fejlődnek, vagy egyáltalán ki sem fejlődnek. Másodlagos tünet esetén a már kifejlett, vagy fejlődésben lévő növény fertőződik meg. A leveleken erekkel határolt sárguló, majd szürkés nekrotikus foltok jelennek meg, melynek fonáki részén szürkés sporangiumtartó gyep látható. A szekunder fertőzés nedves nyár esetén jelentős.

A védekezés során a megelőzésen van a hangsúly: tiszta, fertőzéstől mentes szaporítóanyagból kell kiindulni. A vetésforgó betartása és alkalmazása fontos, ahogy a tavaszi és őszi ökotípus elszigetelése is. A szellős állomány kialakítása segít a fertőzés kialakulásának csökkentésében, valamint az alacsonyabb tőszám, illetve szél által átjárható sorok esetében jelentősen csökken a levélfelület nedvessége, az eső, harmat hamarabb felszárad.

Vegyszeres védekezésre az Acrobat MZ WG, Dithane M-45, Manco 80 WP, Manzate 75 DF, Miltox SE, Penncozeb DG, Vondozeb DG, Indofil M-45 szerek engedélyezettek.

A mák hazai viszonylatban jelentős kórokozója a mák pleospórás levél- és tőszárrothadása (Dendryphion penicillatum, ill. Pleospora papaveraceae). A kórokozó ökológiai optimuma ellentétes a mákperonoszpóráéval, meleg és száraz időjárást kedvel, éppen ezért jelentősebb kártételre az állomány szélein, illetve ritka állományban okozhat. A kórokozó a növény minden részén megtalálható. Akárcsak a peronoszpóra esetében, a fertőzésmentes szaporítóanyag kérdése kardinális. Az állományok kezelésére a mákperonoszpóra esetén ismertetett szerek alkalmazhatóak.

A mák legjelentősebb kártevője a máktok ormányos (Ceutorhyncus macula-alba). A kártevőnek egy nemzedéke fejlődik ki évente. A kárképet a lárva és az imágó okozza. A jelentősebb kártétel a lárvához kapcsolható, amely a zöld máktokban a magokat és a placentát megrágja. A lárvák elhagyják az érett máktokot, ennek eredményeként apró lyukak láthatóak rajta. Az imágó tavasszal a levéllemezt károsítja, valamint belerág a virágzati szárba, aminek következményeként nem, vagy csak deformált máktok fejődik. Az imágó átfúrja a tok falát. Ennek következtében a latex kifolyik a tok falán. Ez utóbbi seb ad lehetőséget, hogy a máktok szúnyog lerakja petéit. Szintén említésre érdemes, hogy a mákmagok felületére ebben az esetben kerülhetnek az alkaloidok (a mákmag csak a felületén, szennyeződésből származó alkaloidot tartalmazhat). Ahogy a tokból kirágja magát az imágó, majd a talajra hullva beássa magát és ott bábozódik. A talajban telel, így a monokultúrában való termesztés jelentős mértékben megkönnyíti a kártevő fertőzését és elszaporodását. Védekezni a kártevő ellen – gyakorlati tapasztalatok alapján – akkor kell, ha a négyzetméterenként megtalálható imágók száma meghaladja a kettőt. Vegyszeres védekezésre jelenleg a Daskor nevű szer van engedélyezve. Tekintettel a kártevő elhúzódó rajzására (akár 6 hét is lehet) a védekezést 2-3 alkalommal meg kell ismételni. Nehézséget jelent, hogy a kezelések időpontja egybeesik a mák virágzásával, éppen ezért méhkímélő technológiával kell a védekezni. Házi kertekben alkalmazott módszer a szirmok eltávolítása, azonban ebben az esetben ügyelni kell a porzók épségére. Eltérés tapasztalható a tavaszi és az őszi mák között. Az őszi mák virágzási időpontja megelőzi a máktok ormányos rajzását, így őszi mák állományok esetén legtöbbször nem szükséges a vegyszeres védekezés.

A máktokszúnyog (Dasyneura papaveris) a mák fontos másodlagos kártevője. Ahogy említettük, jelentősége a máktokormányos erős fertőzése esetén nő meg. Az imágó a sebzett máktokba rakja le petéit, ahol a kikelő lárvák a magkezdeményeket, a rekesz- és tokfalat rágják. A mag szennyeződik, a kártétel kísérő tüneteként a tok megpenészedik, majd elrothad. A lárvák egy része elhagyja a tokot és a talajba ássa magát, míg a másik része a tokban bábozódik és még betakarításkor is a tokban van. Elsődleges fertőzési forrásnak a szennyezett talajt tartjuk, a vetésforgó használata csökkentheti a kártétel mértékét. Vegyszeres védekezés során a máktokormányos ellen alkalmazott készítmény hatásos, külön védekezést nem igényel.

A fejlődésben lévő növényeket, főként szárba induláskor és zöldbimbós állapotban különböző levéltetű fajok ( Aphis fabae, Myzus persicae) támadják. A kártétel megjelenik a bimbón, valamint a leveleken is. Másodlagos kártételként számolni kell levéltetvek által képzett mézharmaton megjelenő korompenésszel, amelynek jelentősége abban rejlik, hogy csökken a növény fotoszintetizáló felülete. A vegyszeres védekezésre a Pirimor 50 WG szer alkalmazható. A kártevők sárga tál csapdával csapdázhatóak, mellyel az egyedszámot lehet gyéríteni, illetve előrejelzésként alkalmazható a növényvédő szeres kezeléshez.

A máknak nincs speciális gyomnövénye. A termesztés szempontjából kerülendő a kakaslábfűvel, mezei acattal, tarackbúzával vagy egyéb évelő gyomnövénnyel fertőzött terület. A mák gyomelnyomó képessége 8-10 lombleveles korig elhanyagolható, ezért ebben a korban fokozottan ügyelni kell az állományok gyommentesen tartására. A mák levelei erősen viaszos felületűek, amelyek megkönnyítik a gyomírtószerek kijuttatását (a viaszos levélről legurulnak a növényvédő szer cseppjei). Eső után azonban fokozott óvatossággal kell a vegyszeres gyomirtást végezni, mert ilyenkor az eső lemossa a viaszréteget a levelek felületéről, s a mák is fogékonnyá válik a herbicidekre. Magyarországon az állományok gyommentesen tartására a következő szerek engedélyezettek: Command 48EC, Fusilade Forte, Lentagran WP, Lentipur 500 SC, Reglone, Solaris, Stomp 330, Tolurex 50 SC. Trend 90 tapadásfokozó

A mustárfajok növényvédelme

A mustárfajok (fehér mustár – Sinapis alba; barna mustár – Brassica × juncea) közeli rokonságban állnak a repcével ( Brassica napus). Számos kártevőjük és kórokozójuk is közös. Mindegyik fajról elmondhatjuk, hogy nagy felületen, szántóföldi kultúraként termesztjük őket.

Mindhárom faj jelentős kórokozója a peronoszpóra (Peronospora brassicae), amely a Brassicaceae családba tartozó növényeket fertőzi. A kártétel már a telelésre váró növényeken megjelenhet. A leveleken a peronoszpóra fajokra jellemző fonáki sporangiumtartó gyep látható, míg a levél színén a levelek sárgulnak, majd beszáradnak. Igazán jelentős kártételére a kórokozó számára ideális, hűvös, nyirkos években kell számítanunk. Hazai viszonylatban vegyszeres védekezés csak kevés esetben indokolt. A megfelelő agrotechnika alkalmazásával - mint a felületre eső egyedszám pontos beállítása, vagy a megfelelő tápanyag-utánpótlás - csökkenthető a fertőzés veszélye. Szintén megtalálható, ámde kevésbé jelentős kórokozók a repce becőrontó (Alternaria brassicae), a mustár és repce fehérpenészes rothadása (Sclerotinia sclerotiorum), vagy a gyökereket támadó gyökérgolyva (Pythium debarianum). Utóbbi két kártevő megjelenése kiküszöbölhető a rendszeresen és gondosan alkalmazott vetésváltással (keresztes virágúak után 4, napraforgó után 5 évvel termesszünk). A fehérpenészes rothadás ellen engedélyezett biológiai növényvédő szer, a Constans WG (korábban Koni WG), amely a Coniothyrrium minitans gombát tartalmazza. A gombakártevők ellen állománykezelésre engedélyezett növényvédőszer nincs. Magcsávázásra a Royalflo használható.

A fiatal növények jelentős kártevői a földibolhák (Phyllotera spp.), amelyek a leveleken hámozgatnak, gradációjuk esetén akár pár nap alatt tarra rághatják a repce, vagy mustár állományát. Másodlagos kártételként már nyáron a becőkék szárát hámozgatják, ezzel terméskiesést okozva.

A repcedarázs (Athalia rosea) álhernyójának kártétele az utóbbi években nem okozott jelentősebb problémát, holott az 1970-es 80-as években a repce és mustár legjelentősebb kártevőjeként tartották számon. Kártétele esetében az imágók a petéiket a kikelt növények leveleire rakják, ahol az álhernyók a levelek érközeit kirágják, súlyos esetben tarrágást okoznak. Ha nem fedezik fel időben a kezdeti kártételt, újabb nehézséget jelent, hogy virágzás közben fokozott figyelmet kell fordítani a repce és mustár állományokat nagy intenzitással látogató méhekre! Háromnemzedékes faj. Az első nemzedék lárváit agrotechnikai módon visszaszoríthatjuk, ha a magról vadon kelt repce állományt betárcsázzuk. Előrejelzésének módszere, hogy a kelést követően heti 2-3 alkalommal megvizsgáljuk az állományt. Sárga potrohú darazsak nagy száma utal a kártevő jelenlétére.

A repce és mustár szárát károsítja a repceszár ormányos (Ceutorhyncus quadridens). Az imágó már kora tavasszal megtalálható az állományokban, ahol a levelekre rág apróbb lyukakat. Ez a kártétele nem jelentős. Sokkal nagyobb problémát okoz, hogy a levélnyélre rakott lárvák, berágnak a szárba. Az idős lárvák üregesre rágják a szárat, aminek következtében a szár állóképessége nagyban csökken, a szél, vagy kiadós csapadék hatására a szár eltörik, földre fekszik, nehézkessé válik a betakarítás, terméskiesés veszélye áll fenn. Az előrejelzésre alkalmasak a Moericke-féle sárga tálcsapdák, vagy a gyakorlati megfigyelés, miszerint, ha 1-2 imágó található meg a száron, akkor meg kell kezdeni a vegyszeres védekezést. A védekezés időpontja rendszerint egybeesik a repcefénybogár elleni védekezéssel, ezért külön, a repceszárormányos elleni védekezés nem szükséges.

A repcefénybogár (Meligetes aeneus) egynemzedékes faj, melynek fő kártételét az imágó okozza. A kifejlett rovar virágporral táplálkozik, a táplálkozás során megsérti a bimbókat és a termőt, aminek következtében elégtelen terméskötődés következik be, jelentősen csökken a növények maghozama. A nőstények a petéket a bimbóba rakják, a kikelt lárvák szintén virágporral táplálkoznak, azonban a lárvák kártétele kevésbé jelentős, mint az imágóké. A súlyos kártétel megelőzésének módja a megfelelő agrotechnika kialakításában rejlik. Egyöntetűen virágzó és megfelelően fejlett állományokban a kártevő jelentősége csökken. A kifejlett rovarok ellen van lehetőség növényvédőszeres védekezésre, amennyiben 2-4 imágó található növényenként. A rovarkártevők ellen a Dursban Delta CS, Fendona 10 EC, Gazelle 20 SP, Karate 2,5 WG, Mospilan 20 SP, Reldan 22 EC szerek alkalmazhatóak állománykezelésre.

A mustárnak és repcének nincs specifikus gyomflórája. Az állományok záródása után kifejezetten jó gyomelnyomó képességgel rendelkeznek. A repce gyomflórájának jelentősebb képviselői az ebszikfű, nagy széltippan, pipacs és a ragadós galaj. A galaj  okozhat számottevő problémát, mivel a repce növények felső részét is átfonja, s ezzel jelentős terméskiesést okoz. A tavaszi vetésű mustár esetén problémát okozhat a vadrepce, mely jó táptalajt biztosít a mustár kártevőinek felszaporodásához, valamint a fenyércirok, a libatop és a disznóparéj fajok. A mustár gyomirtására engedélyezett szerek az Agil 100 EC, Brasan, Butisan 400SC, Cliophar 300 SL, Galera, Paladin, Pantera 40 EC, Select 240 EC, Sultan 50 SC.

A konyhakömény növényvédelme

Magyarországon a konyhakömény (Carum carvi L.) termesztése az 1990-es évekhez képest napjainkra jelentős mértékben visszaesett (2006-ban csupán 100 ha volt, a korábbi 5-6 ezer ha-hoz képest). Az egyéves konyhakömény szintén visszaszorulóban van a kétéves változathoz képest. A konyhakömény termesztéstechnológiája gépesített, a szántóföldi növénytermesztés gépei kisebb átalakítással alkalmazhatóak a termesztés során.

Az Apiaceae család számos más fajával együtt a konyhakömény egyik legjelentősebb kórokozója a lisztharmat (Erysiphe umbelliferarum). A fertőzés kialakulásának a száraz, meleg időjárás kedvez. A leveleken és a száron és a virágzaton fehér színű, lisztszerű konídiumgyep jelenik meg, azután a levelek elszáradnak, csökken a fotoszintetizáló felület, a növény visszamarad a fejlődésben, és elpusztul. A fertőzési forrást elsősorban az elpusztult növénymaradványok, az azokon megtalálható kleisztotéciumok jelentik. Hazánkban a konyhakömény állományok kezelésére engedélyezett növényvédő szer nincs. Németországban engedélyezték a Folicur, Cuprosin, Ortiva és Score szereket. A kórokozó visszaszorítására alkalmasak a kéntartalmú kontakt szerek.

A lisztharmattal ellentétben a hűvös, nedves időjárást kedveli a peronoszpóra (Plasmopara nivea). Gazdasági jelentősége csak a kórokozónak optimális évjáratokban van. A kórokozó az elszáradt növénymaradványokon telel, onnan fertőz, míg a vegetáció során a növények levélfonákán található szürkés sporangiumtartó gyepből kiszabaduló sporangiospórák okoznak másodlagos fertőzést. A megfelelő agrotechnika alkalmazása esetén nem igényel vegyszeres védekezést. A hazánkban engedélyezett szerek: Cuprosan 50 WP, Montaflow, Neoram 37,5 WG, RézMax, Rézoxiklorid.

Ritkán előforduló betegség a köményrozsda (Puccinia cari-bistortae), melynek köztes gazdája az Angelica archangelica és az A. sylvestris, így a vetésforgó kialakításakor a két faj vetésváltására fokozott figyelmet kell fordítani. Esetenként megjelenő polifág kórokozó a Sclerotinia slclerotiorum.

Kártevői közül a köménymoly (Depressaria nervosa) és a köménygubacsatka (Aceria carvi) kártételét tekinthetjük jelentősnek. A köménymoly hernyója az ernyő virágzatot és a termést rágja, valamint összeszövi. Károsítása nyomán csökken a terméshozam. Első megjelenésére áprilisban lehet számítani. A peterakástól a lárváknak 4-5 hétre van szüksége a kifejlődéshez. Ebben az időszakban lehet az engedélyezett szerekkel (Bi 58 EC, Danadim Progress, Dimetoát Jubileum, Gazelle 20 SP,Mospilan 20 SP, Rogor L-40 EC) védekezni ellene. A felsorolt szerek a köménymoly mellett a poloskák és levéltetvek ellen is védelmet nyújtanak.

A kömény gubacsatka kártételét a levélen és a virágzati száron figyelhetjük meg. Az állat szívogatása nyomán a szár és a levelek deformálódnak, a levelek seprűsödnek, míg az ernyővirágzatban zöld színű meddő virágok fejlődnek, s ennek következtében csökken a hozam. A kömény gubacsatkára Magyarországon engedélyezett akaricid nincs, azonban a megfelelő termesztéstechnológia segítségével a kártétel mértéke kiküszöbölhető. Az állat a levélnyeleken telel, így a kétéves kömény esetében – a sikertelen védekezést követő évben – a második évben fokozott felszaporodással számolhatunk. Fontos a betakarított és újonnan vetett állományok között megfelelő izolációs távolságot tartani, mivel az erős szél átsodorhatja az atkákat az egyik állományból a másikba. A védekezés szintén fontos lépése a tarlómaradványok mihamarabbi beszántása, beforgatása, amivel a maradványokon élő szaporulatot megsemmisíthetjük.

A konyhakömény egyik legveszélyesebb gyomnövénye a foltos bürök (Conium maculatum), amely elleni védekezést fokozottan nehézzé teszi, hogy a kultúrnövénnyel egy családba tartozik, így az egy időben végzett vegyszeres gyomirtás nem kivitelezhető. Csírázás előtt és után (pre- és posztemergensen), 10 cm-es növénymagasságig, linuron hatóanyagú szereket. Dél-magyarországi területeken gondot okozhat a máriatövis árvakelése, ami ellen Racer-rel védekezhetünk.

A menta fajok növényvédelme

Hazai viszonylatban a borsmenta (Menta × piperita) és fodormenta (Menta spicata var. crispa) termesztése érdemel említést. Esetenként a M. longifolia is előfordul a termesztésben. Mindhárom faj közös jellemzője az évelő életforma, illetve, hogy több évig (rendszerint max. 3 év) tartjuk a területen.

A menta termesztését meghatározó kórokozó egyértelműen a mentarozsda (Puccinia menthae). A kórokozó a növénymaradványokon, illetve az áttelelő növényekkel együtt telel és onnan fertőz tovább. A mentarozsda jellegzetes tünetei a levél fonákán található élénk narancssárga színű ecídiumok, amelyből az ecídiospórák a talajra hullnak, s rózsaszínűre festik azt. A fertőzés előrehaladtával a levelek lehullanak, így a drogmennyiség jelentősen csökken. A le nem hullott levelek minősége is romlik. Idősebb menta állományok esetén elfogadott védekezés, hogy az állományt beforgatják, ezzel a fertőzött növények a földbe kerülnek, ahonnan a sztólókról újra kihajtanak. Értelemszerűen ebben az esetben a betakarítások száma csökken. A kórokozó ellen a mankoceb, difenokonazol, azoxistrobin, hatóanyagú szerek hatásosak. Ritkán előforduló betegség még a menta szeptóriás levélfoltossága (Septoria menthae), azonban ha a mentarozsda ellen védekezünk, a szeptória ellen nem szükséges külön vegyszeres védekezés.

Száraz meleg nyarakon a közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) okozhat kárt a menta ültetvényekben. Az atkák a növények leveleinek fonákján szívogatnak, aminek következtében a levél színén világos, ezüstös apró pöttyök jelennek meg. A levél fonákán megfigyelhetőek az állatok apró, sötét ürülékszemcséi, valamint súlyos fertőzés esetén az egész növényen a takácsatkára jellemző finom szövedék. A károsított levelek idő előtt lehullnak. Száraz években a takácsatkák mellett különböző kabócák is megjelenhetnek az ültetvényben, azonban kártételük nem jelentős.

Látványos, azonban kevésbé jelentős kártételt okoznak a levéltetvek, főként a menta levéltetű (Ovatus mentae). Az egész évben az állományban megtalálhatóak, a szívogatás hatására a levelek befelé fodrosodnak, deformálódnak. A kártevők rendszerint a hajtás csúcsa felé találhatóak, míg az alsó leveleket az általuk bevont mézharmat, majd a rajta megtelepedő korompenész szennyezi. A levéltetvek jelentősége abban rejlik, hogy a menta mozaikvírusának vektorai. Németországban a rovarkártevők ellen engedélyezett szerek a Calypso, Karate és STEWARD.

A menta évelő faj, a termesztés előfeltétele, az évelő gyomoktól mentes terület biztosítása. Az állomány záródásáig a gyomelnyomó képessége gyenge, ebben az időben különösen a sorközök gyommentesen tartására kell koncentrálni. Ebben az időszakban különösen az egyszikű gyomok dominálnak. A herbicidek alkalmazására kora tavasszal, vagy közvetlen az ültetést követően van lehetőség. Magyarországon menta állományokban nem engedélyeztek gyomirtó szert, a Németországban engedélyezett szerek Ethosat 500, SELECT 240 EC, Basagran, Basta, Fusilade MAX, Lentagran WP, LONTREL 100, Goltix Gold, Lentagran WP és TARGA SUPER.

A majoránna növényvédelme

Az utolsó bemutatandó faj jó példa arra, hogy egyes növények esetében alig kell növényvédelmi problémákkal számolnunk. A már a mentánál bemutatott kórokozó, a Puccinia menthae károsítja esetenként. Rendszeres kórokozója viszont a majoránna alternáriás levél- és szár- és termésfoltossága (Alternaria spp.). A kórokozó a növénymaradványokról fertőz, a leveleken kezdetben apró, majd később összefolyó szürkésbarna foltok jelennek meg. A levél később lehull. A száron nekrotikus, hosszanti foltként látható a kórokozó kárképe. Az elsődleges védekezés a fertőzött növénymaradványok megsemmisítése. Megelőző védekezésre, valamint állománykezelésre a Dithane M-45, Indofil M-45, Manco 80 WP, Manzate 75 DF, Miltox SE, Penncozeb DG és Vondozeb DG készítmények alkalmasak, amelyek egyúttal a mentarozsda ellen is hatásosak.

A majoránna apró magvú növény. Vetését gondos és alapos talajművelés, magágy-előkészítés kell, hogy megelőzze. Ennek folyamán fontos a terület gyomoktól való megtisztítása. Erre az engedélyezett Pendigan 330 EC alkalmas, amely a magról kelő egy és kétszikű gyomok ellen hatásos. 

A növényvédelem jövője, új védekezési módok

A növényvédelmet nem szabad úgy képzelnünk, hogy csupán az elmúlt évek gyermeke. A növényvédelem szinte egyidősnek tekinthető a növények termesztésbe vonásával. Növényvédő szereket több, mint 2000 éve használunk, mégis azt mondhatjuk, hogy az 1900-as évektől kezdődik az üzemi méretekben alkalmazott növényvédelem. Az 1800-as évektől az 1900-as évek elejéig a vegyszeres növényvédelem szinte a „Bordói-lére” korlátozódott. Az 1915 utáni évekre tehető, hogy a vegyszeres növényvédelem elterjedt. Jelentős változást az 1940-es évektől domináló szintetikus, szerves szerek okoztak, még az 1970-es években is a DDT, vagy 2,4D alkalmazása jelentette a megoldást a legtöbb növényvédelmi problémára. Az elmúlt 30 évben az Egyesült Államokban több, mint 12-szeresére nőtt a peszticidek felhasználása. A fejlődő országokban ehhez képest meredekebb emelkedést tapasztalhatunk. Noha számos biológiai alapú peszticid hatóanyagot fejlesztettek, a gyakorlatban szinte kizárólag a Bacillus thuringiensis terjedt el.

Sokszor használt kifejezés az integrált növénytermesztés fogalma. Az integrált rendszerek hosszan tartó, stabil, hatékony növényvédelmi rendszert jelenten(én)ek, ahol a növényvédő szerek által okozott mellékhatásokat és szennyezéseket igyekeznek a minimumra csökkenteni, mindezt a megfelelő fajtahasználat és agrotechnika alkalmazásával. Hazánkban az integrált termesztési rendszerekről a 150/2004. (X. 12.) FVM rendelet rendelkezik. Sajnos jelenleg a gyógynövény ágazatra kidolgozott integrált termesztési rendszer nincs.

Az elmúlt évek mezőgazdasági fejlesztéseinek egyik irányvonala a növényvédő szerek mennyiségét csökkentő technológiák kidolgozása volt. Ma már nem mondható újnak, de napjainkban is alkalmazott és jól használható megoldása a peszticid közvetlen befecskendezése a kijuttatandó vízbe. A technológia nagy előnye, hogy nincs gond a megmaradt, el nem használt permetlével, hiszen az egymástól elkülönített tartályokban található a tiszta víz, illetve a peszticid. A módszer magában foglalja a szelektivitás lehetőségét, mivel egy víztartály mellett több, peszticidek tárolására alkalmas tartály is elhelyezhető, így egy nagyobb növényállomány esetén a gépet vezérlő szakember eldöntheti, hogy milyen kártételt, milyen növényvédő szerrel kíván kezelni. Ennek következtében nem csupán a peszticid árán lehet spórolni, hanem csökken a taposási kár és az üzemanyag költsége is.

A növényvédő szerek elsodródásának veszélye jelentős környezetterheléssel és emelkedett költségekkel is jár. Az elektrosztatikus permetezőrendszerek működési elve régóta ismert. Az elektrosztatikus szórás révén az elektronikusan feltöltött permetlé cseppek a legrövidebb úton igyekeznek a földfázis felé, így nyerve vissza a semlegességüket . Vagyis elektrosztatikus vonzás alakul ki a csepp és a hozzá legközelebb eső földelt objektum, vagyis a növények felé. A töltés kialakítására két módszer áll rendelkezésre: korona feltöltés vagy kontakt feltöltés. Egyes számítások szerint az elektrosztatikus permetezés 20-25%-os költségmegtakarítást jelenthet, illetve a növények felületére jutó permetlé fedése sokszorosa lehet a konvencionális rendszerekének. A módszer szántóföldi kultúrákban nem, azonban zöldség és szőlőtermesztésben elterjedt, a gyógynövény kultúrákban történő alkalmazására viszont eddig kevés a rendelkezésre álló ismeret. Érdemes megemlíteni, hogy hasonló elven működik a porfestés!

Szintén a permetlé irányát lehet befolyásolni a légfüggönyös permetezéssel. A módszer csökkenti az elsodródás mértékét. A rendszer alapja megegyezik a hagyományos szórókeretekkel. Azonban a keret felett elhelyeztek egy tömlőt, amiből nagy intenzitású légáram a szórófejektől a célirányba fújja a cseppeket. Ez a mozgás legtöbbször függőlegesen lefelé mutató irányú. A módszer segítségével a növények földközeli részei is jobb fedettséget kapnak. A módszer alkalmazható abban az esetben is, ha nem mechanikus cseppképzést alkalmazunk, hanem a nagysebességű légáram segítségével porlasztjuk a permetlevet.

Nehéz egyértelműen megmondani, hogy a következő években merre halad majd a világ növényvédelme. Nagy valószínűséggel nem a gyógynövény kultúrákban fogják a technika legújabb vívmányait bevezetni, azonban egyes kultúrák esetén még erre is lehetőség van.

Ellenőrző kérdések

1. Mit értünk elektrosztatikus permetezés alatt?

a. elektromos hálózatról üzemelő berendezéseket
b. a cseppképzés során elektromos töltéssel ellátott cseppek kijuttatását
c. a permetezőgépek megfelelő földelését a villámok kivédése céljából

2. Mi a menta fajok legjelentősebb kórokozója?

a. Puccinia menthae
b. Erysiphe umbelliferarum
c. Peronospora brassicae

3. Hogyan készítjük a forrázatokat?

a. nyersanyagot leforrázzuk, majd rövid idejű áztatás után leszűrjük
b. a növényi anyagot több napig (10-14 nap) hideg vízben áztatjuk
c. a nyersanyagot hideg vízzel felöntjük, majd 220°C-ra hevítve forraljuk

4. Mi a köményfélék veszélyes gyomnövénye?

a. vadrepce
b. máriatövis
c. foltos bürök

5. Melyik nem kritériuma a biológiai növényvédőszereknek?

a. környezetbarát felhasználás
b. biológiai úton lebomló hatóanyag-tartalom
c. növényekből előállított hatóanyag
d. gazdaságosság

Megoldások

Irodalomjegyzék

Balás, G. (1963): Kertészeti növénye állati kártevői, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest

Dimitrievits, Gy., Gulyás, Z., Kovács, L., Kalmár, I.: Anyagtakarékos permetezőgépek vizsgálatának eredményei, 

Folk, Gy. és Glits, M. (1993): Kertészeti növénykórtan, Mezőgazda Kiadó, Budapest

Jenser, G., Mészáros, Z., Sáringer, Gy. (1998): A szántóföldi és kertészeti növények kártevői. Mezőgazda Kiadó, Budapest

Krusche, M. és Kusterer, A. (2011): Genehmigungen/Zulassungen der Planzenschutzmittelanwendungen im Arznei- und Gewürzpflanzenbau, Stand 22.12.2010., Zeischrift für Arznei-& Gewürzpflanzen, 16, pp. 5-18.

Manindra, M., S. Zafar, H., Harish, C. A., Vijay, K. P. (2011): Essential Oils as Green Pesticides: For Sustainable Agriculture, Research Journal of Pharmaceutical, Biological and Chemical Sciences 2 (4), pp. 100-106.

Molnár, J., Erdős, Gy., Ocskó, Z. (2012): Növényvédő szerek, termésnövelő anyagok 2012 I., Agrinex Bt.

Opender, K., Suresh, W., Dhaliwal, G. S. (2008): Essential Oils as Green Pesticides: Potential and Constraints, Biopestic. Int. 4(1), pp: 63–84.

Sándor, F. (1978): Növényvédelmi technológiák 1979-1980, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest

Satti, A.A., Elamin Ellaithy, M. E., Abdin, E. M. (2010): Insecticidal activities of neem (Azadirachta indica A. Juss) seeds under laboratory and field conditions as affected by different storage durations, Agric. Biol. J. N. Am., 1(5), pp: 1001-1008.

Ubrizsy, G. (1965): Növénykórtan I-II., Akadémiai Kiadó, Budapest