Gyógynövények tápanyagellátása

Szerző: Zámboriné Németh Éva

A tápelemek szerepe a növényi életfolyamatokban
A tápanyag-utánpótlás alapelvei az integrált gyógynövénytermesztésben trágyaféleségek
Gyógynövények tápanyagellátásának sajátosságai
A Tápanyag-utánpótlás gazdaságossága a gyógynövénytermesztésben
Ellenőrző kérdések

A tápelemek szerepe a növényi életfolyamatokban

A növényi anyagcserében, a testfelépítésben és működésben részt vevő tápanyagokat leggyakrabban aszerint csoportosítják, hogy milyen mennyiségben van szüksége rájuk a növényi szervezetnek. Természetesen az egyes elemek jelentősége nem csak attól függ, hogy milyen mennyiségben vannak jelen, hiszen számtalan életfolyamathoz van szükség azokra. Mivel tananyagunknak nem célja, hogy a növényi tápanyagellátás alapvető ismeretanyagát közöljük, ezért csak összefoglalóan vázoljuk fel a legfontosabb törvényszerűségeket, melyekre a gyógynövénytermesztési sajátosságok tárgyalása során támaszkodni kívánunk.

Tekintsük át azokkal a legfontosabb elemekkel kapcsolatos alapismereteket, amelyeket a növénytermesztésben általában pótolni szükséges.

1. Makroelemek, amelyek a növényi szervezetben 10 ^-1-10^-2 %-ban vannak jelen.

A szerepük a növényben jól ismert, nélkülözhetetlenek (esszenciálisak). A tápanyag-utánpótlás során mindenképpen gondoskodni kell a megfelelő ellátásról minden növényfaj esetében. Már kisebb hiányuk is általában jellegzetes tünetek formájában megjelenik.

1.1. Elsősorban a testfelépítésben részt vevő elemek

• Nitrogén (N): aminosavak, fehérjék, enzimek, nukleinsavak, azotoidok építőeleme, a növekedésben nélkülözhetetlen
• Foszfor (P): a foszfolipidek, membránok, nukleotidok alkotórésze, az energiaháztartás folyamataiban közvetítő vegyületek nélkülözhetetlen része
• Kálium (K): a vízháztartásban vesz részt, szabályozza a sejtek turgor állapotát, az ozmotikus folyamatokat, növeli az ellenálló képességet
• Kén (S): aminosavak, fehérjék, enzimek alkotórésze, a diszulfid hidak stabilizálják a makromolekulákat, részt vesz a fotoszintetikus elektronszállításban

1.2. Funkcionális elemek , elsősorban az anyagcsere folyamatokban vesznek részt

• Kálcium (Ca): stabilizálja a sejtmembránokat, részt vesz az elektron- és ionszállításban, szabályozza a sejtosztódást, egyes enzimek működését
• Magnézium (Mg): a klorofill központi alkotója, enzimalkotó és –aktiváló, részt vesz a pH szabályozásában
• Vas (Fe): részt vesz a fotoszintetikus elektrontranszportban, a klorofill-szintézisben és a fehérjeszintézisben vesz részt
• Nátrium (Na): részt vesz az ozmotikus folyamatokban, vízháztartásban
• Klór (Cl): fotoszintézisben vesz részt

A fenti csoportosítás természetesen csak nagy vonalakban értendő, hiszen a legtöbb testfelépítő elemnek fontos szerepe van a különböző anyagcsere folyamatokban is, pl. a kálium szabályozza többek között a sztómanyílást, enzimek aktív centrumában szerepel, a kén a gyógynövény hatóanyagok biológiailag aktív eleme lehet, stb.

2. Mikroelemek, amelyek a növényi szervezetben 10 ^-3-10^-5 %-ban vannak jelen.

A mikroelemekből kevésbé ismert a pontos szükséglet, több esetben fajspecifikus lehet. A hiánytünetek csak akut, komoly hiány esetén jelentkeznek szembetűnően. A felvehetőségük általában szoros kapcsolatban áll a talajállapottal, annak pH-jával és nedvességtartalmával. Esszenciális mikroelemek például: 

• Szilícium (Si): valószínűleg más elemekkel való kölcsönhatása révén vesz részt az anyagcserében
• Bór (B): a merisztémák fejlődésében, növekedésében, a termékenyülésben, a szénhidrátszintézisben van szerepe
• Mangán (Mn): a fotoszintézis és a légzés folyamataiban vesz részt
• Cink (Zn): enzimek alkotórésze, elsősorban a nitrogén anyagcserében jelentős
• Molibdén (Mo): enzimek alkotórésze, elsősorban a nitrogén anyagcserében vesz részt
• Réz (Cu): a fotoszintézisben, a fehérje- és szénhidrát anyagcserében van szerepe
• Kobalt (Co): különböző enzimreakciókban vesz részt

Megfigyelhető, hogy a létfontosságú elemek általában a kisebb atomtérfogatú, nem túl nagy atomsúlyú elemek közül kerülnek ki, ami azt mutatja, hogy ez feltehetően előnyös tulajdonságnak bizonyult az evolúció során.

Itt kell megemlíteni a negatív hatású elemeket is. Az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb figyelmet szentelnek a nehézfémeknek, mivel az ipar és közlekedés révén a talajokban sok helyen erősen feldúsultak. A növények számára már 2-20 mg/kg koncentrációban is mérgezőek lehetnek. A leggyakrabban detektált nehézfémek Európában a kadmium (Cd), a króm (Cr), a higany (Hg) és az ólom (Pb). A nehézfémek károsan befolyásolhatják a fotoszintetikus elektrontranszportot, a légzési láncot, a fehérjeszintézist, valamint az enzimműködést.

A talajban az egyes tápelemek kémiai és fizikai sajátosságaiktól függően különböző mértékben kötődnek meg, és ebből adódóan különböző mértékben érhetőek el, vehetőek fel a növények számára. A talajban könnyen mobilizálódik a nitrogén és a kén, melyekből azonban a kimosódás veszélye is a legnagyobb. Ezzel szemben kémiailag lekötődnek és így tartósabban raktározódnak a foszfor, a kálium, a magnézium, vagy a bór, a réz és a mangán.

Ha a növény nem jut hozzá a számára szükséges tápanyagokhoz, tápelemekhez, azt legtöbbször hiánytünetekkel jelzi. Általában már a hiánytünetek látványos megjelenése előtt módosul az anyagcsere, ami azonban először csak látens formában jelentkezik. Lassul a hajtás– és gyökérnövekedés, késik a virágfejlődés, rosszabb a termékenyülés, kötődés. A tartós vagy nagymértékű tápelem-hiány már jól észrevehető tünetek formájában is megjelenik. E tünetek egy része általános (pl. levélsárgulás, levélelhullás, elszíntelenedő termések), de sok specifikus tünetet is ismerünk. Míg a nitrogénhiányban elsősorban az idősebb levelek sárgulnak  és hullanak, a magnéziumhiány a fiatal leveleken is, foltos sárgulásként jelentkezhet. A perzselés szerű tünetek, a levélszél barnulása, sárgulása tükrözhet káliumhiányt, de például a terméseken megfigyelhető, perzselészerű, parás foltok kalcium hiányra utalhatnak. A helyes tápanyagellátás szempontjából fontos tudnunk, hogy nem csak egyes tápelemek abszolút hiánya okozhat hiánytüneteket, hanem előfordul ez akkor is, ha más elemek jelenléte vagy hiánya miatt az adott elem felvehetősége, hasznosulása zavart szenved.

Nitrogénhiányos növények

Tudjuk azonban azt is, hogy nem csak a tápelemek hiánya, hanem túladagolása, túl nagy mennyiségben való jelenléte is veszélyes lehet, lényegében toxicitást okoz. A nitrogén túladagolásának jellegzetes tünete például, hogy nagy, haragoszöld lombozat, de relatív kevesebb virágzat fejlődik, az érés elhúzódik, a növény szövetei lazábbak lesznek, ezáltal csökken a kórokozókkal és kártevőkkel, sőt az abiotikus tényezőkkel szembeni ellenálló képesség is. A túladagolás nem csak a növény oldaláról vezet károkhoz, hanem még a fogyasztót is érinti, hiszen a nitrát felhalmozódás veszélyes következményekkel járhat az emberi szervezetben is. További veszély, ha a felesleges mennyiségben adagolt nitrogén kimosódik a talajba, majd a természetes vizekbe, s ezáltal szélesebb régióban is szennyezi a környezetet.

Túltrágyázás következtében „széteső”, laza bokrok hibrid levendulában

A tápanyagutánpótlás alapelvei az integrált gyógynövénytermesztésben

A gyógynövénytermesztésben a többi kertészeti ágazathoz hasonlóan az integrált termesztés elveit érdemes követni. Ennek megfelelően, a tápanyag utánpótlás során is alapelvként kell figyelembe venni, hogy a környezetet minél kevésbé terheljük, a talaj termékenységét hosszútávon is fenntartsuk, sőt, ha lehet, javítsuk. A tápanyagellátással is a jó minőséget, ezen keresztül a fogyasztók egészségét segítsük elő, és mindig a lehető leggazdaságosabb megoldást válasszuk. A termőhely földrajzi, természeti adottságaihoz igazodó művelési módot folytassunk, a tápanyagokat az adott kultúra igényeihez igazodva, a megfelelő mennyiségben és időpontban juttassuk ki. A GACP irányelv, többek között leszögezi: minden trágyaféleséget csak takarékosan alkalmazzunk, az adott növényfaj igényeihez alkalmazkodva, minimalizálva a kimosódás veszélyét. Mindenféle szerves trágya megfelelő komposztálásáról gondoskodni kell. A korszerű minőségbiztosítási rendszereket alkalmazó üzemekben ma már a megfelelő tápanyag adagolás és gazdálkodás tényszámait - a többi technológiai beavatkozáshoz hasonlóan- dokumentációban is rögzítik. Ezt mutatja például a VM által bizonyos pályázatok igénybevételéhez megkövetelt Gazdálkodási Napló.

Ismert, hogy a növény tápelem ellátottsága és az ennek hatására elért biomassza gyarapodás kapcsolata nem lineáris, hanem jellemző, optimum görbéhez közelítő tendenciát követ. Az ásványi anyag ellátás dózisának növekedésével – egy kezdeti, „hígulási effektus” után – a szerves anyag produkció folyamatosan, de egyre csökkenő ütemben nő. Az optimális ellátottság mellett a szerves anyag produkció már csak csekély ütemben gyarapszik, majd a túlzott ellátás szakaszában a növekedés leáll. Az ezt meghaladó dózisok esetén a tömeg már csökkenni kezd, jelezve a toxicitást.

A növények ásványi elemtartalma és a szárazanyagtartalom közötti összefüggés

A tápanyagellátás alaptörvényei a gyógynövényekre is érvényesek és termesztésük során feltétlenül számolni kell ezekkel. Liebig 1840-ben megfogalmazott törvénye szerint a növényi produkció mértékét mindig az a tényező befolyásolja döntő mértékben, amelyik minimumban van. Bár ez a tétel a környezeti tényezőkre a legszélesebb értelemben is igaz, jelen esetben a tápanyagok szintjén úgy értelmezhető, hogy ha egy elemből nincs meg a szükséges mennyiség, a többi sem tud megfelelően hasznosulni. Hiába látjuk el például bőségesen a növényt káliummal, ha erős vashiányban szenved. A termesztési gyakorlatban leggyakrabban talajanalízissel állapíthatjuk meg azt, hogy mely tápelem szintje kritikus az adott talajban. A szélsőségektől eltekintve azonban az egyes fajok tápanyagigénye nagyon eltérő lehet és itt is szemben találjuk magunkat sajnos azzal a problémával, hogy a gyógynövényfajok esetében kevés információnk van az optimális szintre vonatkozóan. Ilyenkor rokon fajok eredményeihez vagy tapasztalati értékekhez szoktak viszonyítani.

A Liebig-törvény modellje

A tápanyag hasznosulásra vonatkozó másik általános elv, azaz a Mitscherlich féle „Csökkenő hozamnövekedés törvénye” szerint a trágyaadagok növelésével egyre kisebb mértékben nő a termés, még akkor is, ha a többi termelési tényező optimális szinten van. Más szavakkal: az egyre kedvezőbbé váló tényezőkre a növény csökkenő mértékben tud reagálni. Természetesen ez mindig csak adott genotípusra, fajtára igaz, egy másik, intenzívebb fajta más szinten, más trágyaadagoknál éri el esetleg ugyanazt a termést.

A növény számára megfelelő tápanyag mennyiséget, trágyadózist különböző módszerekkel lehet megállapítani. A betakarított növényanyag kémiai analízisével meghatározható, hogy az adott fajból adott mennyiségű biomassza letermelésével mekkora tápanyagmennyiséget távolítunk el a területről. Ez a mennyiség a tápanyagkivonás (kg/ha) értéke. Mindezt egységre vonatkoztatva kapjuk a fajlagos tápelem-tartalmat (kg/t). Sajnos - szemben például a gabonafélékkel vagy akár számos zöldséggel, - a gyógynövényfajok többségére alig van megbízható adat. Viszonylag több az információ a gabonatechnológiával termeszthető, szántóföldi kultúrák esetében ismeretes. Néhány vizsgálati eredményt az lenti táblázat mutat. Eszerint az egyes fajok között jelentős eltérések lehetnek. Jól érzékelhető ez például a kálium esetében: sok káliumot von ki a talajból a konyhakömény, az édeskömény, a citromfű, míg csekély mennyiséget a mezei zsurló vagy a lestyán. Megfigyelhetjük, hogy a termésdrogokat adó gyógynövényfajok fokozott foszforigényűek, amelyet a tápanyag utánpótlás tervezésénél figyelembe kell venni.

Fontosabb termesztett gyógynövények fajlagos tápelemtartalma (kg/t friss tömeg) (Hoppe, 2010)

Izotópos vizsgálatokkal lehetőség van arra, hogy nyomon kövessük egyes tápelemek mozgását a növényi szervezetben, azok beépülését, kiürülését. Ez támpontot adhat a helyes dózis és alkalmazási forma megválasztásához. Mivel azonban komolyabb háttér-műszerezettséget igényel, a napi gyakorlatban ritkán alkalmazzák.

A gyakorlathoz legközelebb a közvetlen tápanyag-utánpótlási kísérletek állnak, legyen szó tenyészedényes, vagy szabadföldi parcellás kísérletekről. Előbbiek egyik változata, amikor speciális tápoldatban nevelik a növényt, melyben egyszerre csak egy vagy néhány tápelem található, és így az adagolt vagy éppen a hiányzó elemek hatását tudják nyomon követni. Mivel azonban a talaj komplex rendszerében a tápanyag kölcsönhatások mindig érvényesülnek, egy ilyen intakt rendszer közvetlen következtetések levonására nem alkalmas. A szabadföldi parcellák nehézsége ezzel szemben abban rejlik, hogy itt az említett talaj- és tápanyag kölcsönhatások az egyes kiválasztott tápelemek hatását nagymértékben módosítani tudják, ami más helyen, más körülmények között esetleg másképpen jelentkezik.

Tenyészedényes kísérlet borsosmentával és bazsalikommal

Szabadföldi kísérlet fodormentával

Egy konkrét helyen, táblában a kijuttatandó tápanyag mennyiség (trágyaigény) az alábbiak szerint határozható meg:

Tápanyagigény (kg/ha)= A növény igénye (a) + Korrekciók talaj alapján (b) – Egyéb korrekciók (c)

Ebből a növény igényét (a) meghatározhatjuk, ha az elérendő hozamot megszorozzuk a fajlagos tápelem-tartalommal.

A talajtól függő korrekciós mennyiség (b) attól függ, hogy a talajban lévő tápanyag mennyisége az optimális feltöltöttséghez képest kevesebb vagy esetleg több. Előző esetben a korrekció egyenlő az optimális feltöltöttséghez hiányzó mennyiséggel, míg túltelítettség esetén levonható a növényi szükségletből (a). Az optimális feltöltöttség termőhelytől, talajtípustól függ. Az értékek tápanyag-táblázatokban megtalálhatók. Azt, hogy a saját talajunk ehhez képest mennyi tápelemet tartalmaz, az adott helyen elvégzendő talajanalízissel szükséges meghatározni. A talajanalízist mindig az elővetemény betakarítása után, 1-2 kg homogén, a gyökérzónából vett talajmintából állapítják meg laboratóriumi vizsgálatokkal.

Talajvizsgálat eredménylapja

Egyéb korrekciók (c) akkor szükségesek, ha például nagyobb adagú szervestrágyát kapott a terület, vagy például a nitrogénfixálást elősegítő pillangós kultúra volt az elővetemény.

A kijuttatandó tápanyag mennyisége a talaj optimális feltöltöttsége esetén azonos a növény igényével, ugyanis ebben az esetben mindig csak a növény által kivont mennyiséget kell visszapótolni. Sosem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a talaj hatása mindig komplex módon érvényesül, hiszen ebben a talaj tápanyag ellátottságán túl a tápanyagok kölcsönhatásaira, a fiziko-kémiai paraméterek alakulására, sőt biológiai, mikrobiológiai tényezők jelenlétére is számítanunk kell.

Trágyaféleségek

A gyakorlatban a növény számára kijuttatott tápanyagformákat (=trágyaféleségeket) többféle szempont szerint csoportosíthatjuk.

Eredetük szerint beszélhetünk szerves illetve műtrágyákról. A szerves trágyák állati és/vagy növényi eredetűek, mint pl. az istállótrágya, valamint az almozáshoz felhasznált anyagnak különböző arányú keveréke, az állattenyésztésnek mellékterméke), baromfitrágya, tőzegfekália. Előnyük, hogy nem csak a talaj tápelem tartalmát növelik, hanem gazdagítják annak szerves anyag– és baktériumkészletét is, ami javítja a talaj szerkezetét, vízgazdálkodását.

A műtrágyák a természetben előforduló alapanyagokból (levegő nitrogénje, különböző ásványok), de kémiai szintézissel vagy átalakulással készülnek. Lehetnek egy hatóanyagot tartalmazók vagy összetett (komplex) műtrágyák. Ez utóbbiakra az jellemző, hogy többféle, esetenként csaknem valamennyi tápanyag megtalálható bennük. Gyakran tartalmaznak makro- és mikroelemeket is továbbá nem csak mechanikailag keverednek, hanem kémiailag is. A kevert műtrágyákat egyszerű készítmények fizikai keverésével állítják elő, így nem összecserélendő fogalom az előbbivel.

A műtrágyákon belül megkülönböztethetünk a makro-illetve a mikroelemeket tartalmazó készítményeket is

Viszonylag újabb készítmények az ún. kondícionáló szerek. Ezek leggyakrabban mind szerves, mind ásványi összetevőket is tartalmaznak. Amint azt az elnevezésük mutatja, céljuk a növény kondíciójának, ellenálló képességének növelése, nem a közvetlen tápanyag utánpótlás. Bár e készítmények száma a piacon rohamosan nő, és egyre többen vásárolják azokat, tudományos igényű, kísérleti úton alátámasztott adatok csak igen kis számban ismertek, a gyógynövényekre vonatkozóan pedig hiányoznak. Saját vizsgálataink szerint a hatás erősen fajspecifikus, sőt évjárattól, időjárástól is függhet. A kondícionáló szerek alkalmazásakor sem szabad elfelejtkezni a Liebig-törvényben megfogalmazott alapelvről: e készítmények nem tehetnek csodát olyan körülmények között, amikor az állomány valamely más tényező oldaláról erős hiányt szenved. 

A bazsalikom friss hozamainak alakulása első és második vágás során különböző kondícionáló szeres kezelések hatására, kezeletlen kontroll mellett

A trágyaféleségeket csoportosíthatjuk halmazállapotuk szerint is. Mind a szerves-, mind a műtrágyák kijuttathatók szilárd illetve folyékony halmazállapotban is, pl. lombtrágya, hígtrágya. A megfelelő formuláció kiválasztása erősen összefügg azzal is, hogy a gyökéren vagy a levélen keresztül szeretnénk a növény számára felvehetővé tenni. A levélen keresztül csak folyékony halmazállapotú (szuszpenziós) készítmények adagolhatók.

A trágyák kijuttatásához számos gép, géprendszer áll rendelkezésre, melyek szintén a trágya eredetétől illetve halmazállapotától függően alkalmazhatók. A tápanyag-utánpótlás géprendszerének technikai részletezése nem képezi tananyagunk tárgyát. Erre további adatokat a Műszaki szakismeretek c. digitális tananyag szolgáltat.

A tápanyag kijuttatásának ideje és célja szerint beszélünk nagy adaggal végzett feltöltő trágyázásról (évelő kultúrák telepítése előtt), alaptrágyázásról (vetés előtt), fejtrágyázásról (vegetációs időszakban). Míg az első kettő a létesítendő növényállomány alapvető tápanyagigényének kielégítéséhez szükséges tápelem szintet hivatott a talajban biztosítani, az utóbbi elsődleges célja a növekvő növények által kivont adagok visszapótlása, annak érdekében, hogy az állomány további fejlődése biztosítható legyen. A gyógynövénytermesztésben feltöltő trágyázásra ritkán, például a levendula, az orvosi zsálya, a borsosmenta esetében kerül sor. Az alaptrágyázás szinte minden kultúra létesítéséhez nélkülözhetetlen, s a legtöbbször ősszel végzik. Fejtrágyázásra elsősorban a herba drogot adó fajok állományaiban van szükség, amelyeket egy tenyészév során többször is hasznosíthatunk, s az első (esetleg második) vágás után a fejtrágyázás segíti a növény regenerációját. Ilyenek például a citromfű, a tárkony és a majoránna.

Gyógynövények tápanyagellátásának sajátosságai

Gyógy- és aromanövények tápanyagigénye

Magyarországon, illetve régiónkban mintegy félszáz gyógy- és fűszernövényt termesztenek rendszeresen. Ezek nagy többségéről évtizedes tapasztalatokkal rendelkezünk, ami alapvető tápanyagigényük vonatkozásában is igaz. Azalábbi táblázatokban  ezen alapinformációkat igyekeztünk összefoglalni a legfontosabb kultúrák esetében. .

Egy- és kétéves gyógynövénykultúrák tápanyagellátásának irányszámai Magyarországon

Évelő gyógynövénykultúrák tápanyagellátásának irányszámai Magyarországon

Elterjedt, de téves és félrevezető nézet az, hogy a gyógynövények általában igénytelenek, termesztésük egyszerű, sok invesztíciót nem igényel. Az említett termesztési tapasztalatok azt mutatják,, hogy termesztett fajainknak csak mintegy negyede alacsony tápanyagigényű, minimális trágyaadagolás mellett vagy esetleg anélkül is kielégítő termést adhat illetve gyengébb talajokon is termeszthető (pl. fehér mustár, az orvosi zsálya, a kamilla). Másik egynegyedét adják a spektrumnak a mérsékelt tápanyagigényűnek tekinthető fajok. Ezek termesztése hosszabb távon csak tápanyag-utánpótlással oldható meg, de az igényelt mennyiségek nem magasak, illetve néhány makroelemre korlátozódhatnak. Ilyen fajok például a borsfű, a kakukkfű, a kapor. Egy következő 25%-át adják a fajoknak azok a növények, amelyek ennél magasabb, mérsékelten magasnak mondható tápanyagigénnyel rendelkeznek. Itt a termesztésben legtöbbször mind alap, mind fejtrágyázásra szükség van és a dózisok a magasabb tartományokban optimálisak. Ide sorolhatjuk többek között az olajtököt, a koriandert vagy a kasvirágot. Utolsóként említjük azokat a fajokat, amelyek magas tápanyagszükséglettel rendelkeznek ahol a tápanyag-utánpótlás igen jelentős szerepet tölt be. Enélkül a termesztésük nem lehet jövedelmező, de a költségei is ennek megfelelően tetemesek. Ilyen fajok például a mentafélék, a bazsalikom, a mák. Nyilvánvaló, hogy e csoportosítás csak hozzávetőleges tájékoztatást ad a szükségletekről, a konkrét trágyaadagolás a fentiek szerint a termőhelytől és a fajspecifikus vonásoktól is függ. Tény azonban, hogy a gyógynövényfajok vonatkozásában a termelők igen gyakran szorulnak saját tapasztalataikra.

Gyakran hallható az a vélemény is, hogy a kedvezőtlen adottságú területek jól hasznosíthatók gyógynövényekkel. Összességében ez a nézet természetesen nem helytálló. Ugyanakkor ismerünk néhány olyan fajt, mely valóban fokozott toleranciával rendelkezik a talaj egyes hátrányos tulajdonságaival szemben. Így jelentős sótűrő (NaCl) képességű a kamilla, a cickafark, a rovarporvirág és egyes ürömfajok. Ezek előfordulási helye gyakran éppen a szikes területeken lelhető fel. Fontos tudnunk, hogy ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy e fajok kifejezetten igényelnék a magas sókoncentrációt a talajban. A sótűrést az teszi lehetővé, hogy a gyökér erős ozmotikus képessége folytán a szikes talajokból is képes a vizet felvenni, illetve maga is akkumulálja a sókat. E fajokra jellemző, hogy nagyobb hozamot, kedvezőbb fejlődést mutatnak stressz mentes környezetben, azaz nem szikes talajokon.

Kamillaállomány a hortobágyi szikeseken

Meszes, köves, vékony termőrétegű talajok hasznosítása szintén megvalósítható bizonyos gyógy- és aromanövény fajokkal. Legismertebbek ilyen célra a szurokfű, a levendula fajok és az orvosi zsálya. Ha az állomány telepítésére megfelelő gondot fordítunk, e növények valóban hosszú évekig megmaradnak erodált, meszes lejtőkön is, hiszen eredeti termőhelyük is ehhez hasonló. Ne számítsunk azonban arra, hogy az ilyen termőhelyen versenyképes hozamokat és jövedelmező termelést lehet folytatni.

Speciális tulajdonságként említhetjük meg egyes fajok nitrogénkötő baktériumokkal való szimbiózisát, ami gyenge nitrogén utánpótlás esetén is lehetővé teszi a termesztésüket és kedvező elővetemény hatást biztosítanak a következő kultúrának. Ilyen fajként ismert a görögszéna, az édesgyökér, vagy a homoktövis.

Gyógynövények tápanyagreakciói

A tápanyag utánpótlással a gyógynövénytermesztésben is –hasonlóan minden más növény termesztéséhez – számos tulajdonságot befolyásolhatunk. Éppen ezért nagyon fontos és egyben nehéz dolog a körültekintő alkalmazás, a többféle tényező együttes optimalizálása.

A termelő a legegyszerűbb esetben a várható hozamra összpontosít. A célzott tápanyagadagolás sokszor jelentős hozamtöbbletet biztosíthat. Egy korábban kevésbé vizsgált faj, a fodormenta (Mentha spicata var. crispata) állományában például a minimumban levő kálium kiegészítő adagolásával lehet hozamnövekedést elérni. Megfelelő nitrogén és foszfortartalom mellett 200 kg/ha kálim adag hatására a hajtástömeg akár 25 %-al is növekedhet, de az ennél nagyobb adagok már ellentétesen hatnak. A négy éves adatsor ugyanakkor azt is szépen mutatja, hogy az optimális dózist mennyire meghatározza az esetlegesen minimumban lévő, másik tényező is. Csapadékos évjáratban ugyanis a 300 kg/ha dózist is jól hasznosította a növény.

A fodormenta hozamai különböző tápanyagellátás mellett (2008-2011)

Ez utóbbi gondolatot támasztja alá a következő két példa is. Konyhakömény állományban a fentiekhez hasonló kálium műtrágyázás hatása nitrogén alultápláltság miatt nem érvényesülhetett, míg tápanyagdús réti csernozjom talajon a többlet kijuttatás minden dózisa hozamcsökkenést okozott, s a kezeletlen parcellák termése volt a legmagasabb.

A konyhakömény hozama eltérő műtrágya adagolás mellett (Soroksár)
(1= 0; 2= NP; 3=NPK; 4=NPMg; 5=NPKMg)

A konyhakömény hozama eltérő műtrágya adagolás mellett (Szarvas)

Hasonló jelenséget tapasztaltak két német termőhelyen is. Míg a németországi Ascherslebeni édeskömény (Foeniculum vulgare) állományban a különböző makroelemek adagolása optimum görbe szerűen, látványosan javította a hozamokat, addig a weissenfelsi területen a trágyázás semmilyen többletet nem adott. Ez utóbbi terület ugyanis eredendően sokkal jobb tápanyagtartalmú, gyakorlatilag telített volt az adott elemekkel. Ezek az eredmények a gyakorlatban is demonstrálják az első fejezetben tárgyalt talaj korrekciós faktor szerepét a tápanyagszükséglet meghatározása során. Megfelelő tápanyag-ellátottság esetén ugyanis a trágyázás hátráltatja a növény fejlődését, csökkenti a jövedelmezőséget és erősen terheli a környezetet.

Növekvő adagú N, P és K műtrágyák hatása az édeskömény terméshozamára (t/ha) két németországi termőhelyen (Müllenberg, 1966 nyomán)

A gyógynövények esetében is igaz az az általános törvényszerűség is, miszerint a tápanyagok érvényesülését erősen meghatározza a többi tápelem jelenléte, mennyisége is. Jó példa erre egy, a nadragulya termesztésbe vonása során végzett vizsgálat is. Bebizonyosodott, hogy a mangán (Mn) mikroelem adagolásától függően a kálium (K) makroelem hatása jelentősen módosult.

Kálium és mangán trágyázás hatása a nadragulya magasságára és herbahozamára (Mohammad et al ., 2011 nyomán)

Közvetett módon sokféle egyéb növényi tulajdonság is befolyásolja a hozamot, melyek nagy része szintén befolyásolható a tápanyag ellátással. Érdemes erre is gondolni, hiszen már a gyógynövényfajok esetében is van néhány jó példa.

A mustár területegységre számított hozamát meghatározza a növénysűrűség, a növények egyedi teljesítménye, de az is, hogy mekkorák a kifejlődött magok, tehát az ezermagtömeg. Bár a mustár –a fent említettek szerint is – nem kifejezetten tápanyagigényes faj, a kiegészítésképp adagolt műtrágyát a termésméret növekedésével is meghálálja. A reakcióban ugyanakkor itt is jól megfigyelhető az optimum görbét követő reakcióválasz.

A fehér mustár ezermagtömege különböző tápanyagellátás hatására

Sok esetben a tápanyagok a növény fejlődési ritmusát is befolyásolják. Szerepet játszanak többek között a vegetatív fázisból a generatív szakaszba történő átlépésben, a virágzatok fejlődésében, sőt a termékenyülésben és az érés gyorsaságában is. Konyhakömény parcellákban a magnézium és a kálium adagolása például látványosan meggyorsította a szárba indulást. Ez a kömény esetében egyöntetűbb érést, több termést és könnyebb betakarítást tesz lehetővé.

Érdemes megemlíteni az esetleges negatív hatásokat is. A szántóföldi kultúrákban ismert jelenség, miszerint például a túlzott nitrogéntrágyázás megdőlést okoz, nehezítve ezzel a gépi betakarítást, természetesen itt is igaz számos fajra (mák, édeskömény, mustár, stb.). A fentebb említett fodormenta műtrágyázás eredményeképp a herbahozam jelentősen nőtt a nagyobb adagú káliumdózisok hatására. Ezzel egyidejűleg azonban megfigyelhető a levélméret csökkenése. A legnagyobb leveleket a legkisebb adagú kálium dózisokkal kaptuk. A 100 kg/ha - mint optimum – feletti adagolás negatív hatású volt erre a tulajdonságra, aminek oka éppen a nagy hozam, ami erőteljes szártag növekedéssel, dús lombfejlődéssel jár, de ezáltal az egyes levelek mérete mérséklődik. Mivel a menták esetében a folium drog sokkal jobban és magasabb áron értékesíthető, mint a herba, ez utóbbi jelenség fontos szempont lehet.

A fodormenta levélmérete eltérő tápanyagellátású parcellákon
(1=0; 2=NP; 3=NPK1; 4=NPK2; 5=NPK3)

A kiegyensúlyozott tápanyagellátás és ezen belül a kálium-ellátás a tapasztalatok szerint több szántóföldi növénykultúrában erősíti a növények ellenálló képességét (pl. szárazsággal, betegségekkel szemben). A levendula állományokban a fagytűrő képesség emelkedését tapasztaltuk a különböző műtrágyák alkalmazása után. A komplex nitrogén, foszfor, de különösen a kálium és magnézium utánpótlásban is részesült parcellák télállósága növekedett meg, s a fagykár ez utóbbi kezelésben egyharmadára csökkent a nem trágyázott növényekhez képest. E mediterrán eredetű faj fiatal állományaiban tehát igen fontos lehet a harmonikus és célzott tápanyagellátás, még akkor is, ha a levendula nem tartozik az általában nagy tápanyagigényű fajok közé. A fagytolerancia serkentése különösen a laza, homoktalajon nagy jelentőségű.

Fagykárt szenvedett francia levendulatő

A gyógy- és aromanövények termesztésében a leggyakrabban még ma is fajokkal dolgozunk, és –sajnos- csak ritkán nemesített fajtákkal. Ennek következtében kevés az ismeret arra vonatkozóan, hogy milyen intraspecifikus eltérések lehetnek egy-egy fajon belül a tápanyagigényükre vonatkozóan. Ismert, hogy szántóföldi illetve zöldség fajok esetében az intenzív és extenzív fajták között lényeges eltérések vannak a tápanyag-utánpótlási dózisokban, technológiákban is. A gyógynövényekre vonatkozóan még hiányoznak az erre vonatkozó ismereteink. A jelenséggel azonban nyilvánvalóan számolnunk kell. Ezt bizonyítja a csalán (Urtica dioica) termesztési kísérletek során nyert információ is: bár a csalán közismerten nitrogénkedvelő, sőt nitrogénjelző faj, léteznek olyan intraspecifikus genotípusok, melyek nitrogénigénye a termesztésben a többitől eltérő. A mák termesztésében magasabb tápanyag, különösen nitrogénigénye van a hosszabb tenyészidejű fajtáknak (pl.’Botond’), mint a csaknem három héttel korábban érő taxonoknak (pl.’Tebona’). Ugyancsak nitrogén utánpótlással erősíthető a tél folyamán legyengült őszi mák növénykék további fejlődése, míg erre a beavatkozásra a tavaszi fajták esetében nincs szükség.

Eltérő eredetű csalán populációk tápanyag reakciója

A tápanyagellátás és a hatóanyagprodukció összefüggései

A gyógynövénytermesztés sajátossága, hogy a termelők minél magasabb hatóanyag produkcióra törekednek. A hatóanyag produkciót (hozamot) alapvetően a biomassza (zöldtömeg) és az abban felhalmozódott hatóanyag tartalom (koncentráció, %) szorzata adja. Míg az első, a biomassza termelés tekintetében a növénytermelésben általánosan ismert törvényszerűségek a gyógynövényekre is egyértelműen vonatkoznak, addig a hatóanyagok vonatkozásában nagyon sajátságos kép alakul ki. A hatóanyag felhalmozódás függ a hatóanyag kémiai szerkezetétől (illóolaj, alkaloid, glikozid, stb.), függ attól, mely szervben (gyökér, levél, termés, stb.) keletkezik, hogyan szállítódik és milyen sejt- vagy szöveti struktúrában (mirigy, zárvány, járat, stb.) halmozódik fel. Ebben rendkívül sok kölcsönhatás is érvényesül, melyek kísérletes úton nagyon nehezen követhetők nyomon vagy szűrhetők ki. Ezt tanúsítja számos, rendkívül eltérő kísérleti eredmény is.

Alapvetően azt állíthatjuk tehát, hogy a tápanyagellátás a hatóanyagok felhalmozódását nagy valószínűséggel közvetett hatásokon keresztül befolyásolja: a növény egyedfejlődési ütemének, növekedésének, fejlődésének, szervi arányainak, szöveti szerkezetének módosításával. Mivel a hatóanyagok nagy többsége a másodlagos anyagcsere folyamatokban keletkezik, ezek lefolyását és intenzitását alapvetően az elsődleges anyagcsere folyamatok szabják meg.

A tapasztalatok szerint a növényi zöldhozam illetve a hatóanyag felhalmozódási szint szorzataként a hatóanyag hozam az alábbi háromféle jellegzetes kép valamelyikét követi.

a./ A lineáris összefüggés modellben a tápanyag ellátottság függvényében a biomassza egyenes arányban nő, miközben a hatóanyagszint lényegében változatlan marad. Ennek következtében a hatóanyag produkció a betakarított hozammal azonosan, lineárisan változik. Kísérletek tanúsága szerint így alakul például a Solanum fajok alkaloid produkciója, vagy a Mentha arvensis (mezei menta) illóolaj produkciója.

A tápanyag-ellátottság és a hatóanyaghozam lineáris összefüggésű modellje

b./ Hatványfüggvénnyel közelíthető összefüggés alapján a tápanyagellátottság függvényében a biomassza növekszik, ezzel együtt a hatóanyagszint is emelkedik, bár a kettőnek a rátája nem szükségképpen azonos. Ennek következtében azonban a hatóanyagprodukció mindkét tényezőnél erősebben, azok eredőjeként szintén nő. Ezt tapasztalták például a gyapjas gyűszűvirág lanatozid C produkciója kapcsán.

A tápanyag-ellátottság és a hatóanyaghozam hatványfüggény modellje

c./ Polinommal közelíthető összefüggés szerint a biomassza növekszik ugyan a tápanyagdózisok növekedésével, de a hatóanyag felhalmozódása nem mutat egyértelmű összefüggést a trágyázással. Így a kettő szorzata „szabálytalan”, nehezen prognosztizálható értéket ad. Így alakul a tapasztalatok szerint a kapor vagy a macskagyökér illóolaj produkciója.

A tápanyag-ellátottság és a hatóanyaghozam polinom jellegű modellje

Megjegyzendő, hogy valamennyi fenti reakciógörbe természetesen csak egy optimum pontig érvényesül, mivel ezután telítődés következik be, majd toxikus reakciók jutnak előtérbe, ahogyan azt a fejezet elején bemutattuk. A pótlólagos tápanyagellátás hatása minden esetben az adott faj optimum görbéjéhez viszonyítva értelmezhető.

Látható tehát, hogy téves az a nézet is, amikor azt halljuk: a gyógynövények annál magasabb hatóanyag szintet produkálnak, minél mostohább körülmények között tartjuk őket. Igaz ugyan, hogy a stressz bizonyos védőanyagok termelődését elősegítik, s ilyen védőanyagok lehetnek akár illóolajok, színanyagok, stb. – de ennek mértéke és az emellett tapasztalható alacsony biomassza produkció semmiképpen nem jelent kívánatos alternatívát. Sokkal inkább igaz az, hogy a gyógy- és aromanövények termesztésében az optimális fejlődés, a vegetatív-generatív egyensúly biztosításával érhető el a legkifizetődőbb hatóanyag produkció is. Jól mutatja ezt a konyhakömény viselkedése is: minél nagyobb tenyészterületet biztosítottunk a növényegyedeknek, annál kedvezőbben alakult az illóolaj felhalmozódás a termésekben továbbá az olaj karvon-tartalma is.

A konyhakömény beltartalmi értékeinek alakulása a tenyészterület függvényében

Mindemellett azonban arra is számítanunk kell, hogy a fejlődési optimumhoz közeli tartományokban gyakran már nagyobb jelentősége lehet az egyes tápanyagok emelt mennyiségének továbbá egymáshoz viszonyított arányának is.

A tápanyagellátás és a hatóanyag összetétel

A termés minősége szempontjából gyakran meg kell különböztetnünk a hatóanyag hozamot a hatóanyag összetételtől, komponens aránytól is. Nem mindegy például, hogy a borsosmenta illóolajtartalmáról beszélünk-e vagy annak mentoltartalmáról (arányáról). Hasonlóképpen a máktok összes alkaloid-tartalma csak egy mutatója a termékminőségnek, ennél legtöbbször fontosabb, hogy mennyi azon belül az egyes vegyületek (morfin, tebain, stb.) aránya. Ahogyan arra már kitértünk, a másodlagos anyagcseretermékek (hatóanyagok) többsége az elsődleges anyagcsere utakkal szoros kapcsolatban van. Ha ezen anyagcsere utak révén az asszimiláták áramlása bőséges, akkor lehetőség nyílik a speciális anyagok folyamatos termelődésére is. Így a terpenidok, azotoidok, fenoloidok stb. irányába mutató szintézis folyamatok megfelelő prekurzor áramlás mellett összességében több terpént, flavonoidot, stb. termelnek. Azonban az egyes struktúrák további alakulása konkrét vegyületekké (pl. kámfor, morfin, apigenin, stb.) alapvetően a működőképes enzimektől, enzim komplexektől függ, melyek jelenlétét és aktivitását már döntően a genetikai háttér, az öröklöttség szabja meg. Régóta bizonyított például a borsosmenta esetében, hogy – mivel a terpenoidok felhalmozódása erősen asszimiláta-, valamint energiaigényes folyamat – ezért a növény hiányos fejlődése az illóolajok képződésében és felhalmozódásában is negatív folyamatokat indukál. Ugyanakkor a fő komponensek felhalmozódása kevésbé flexibilis, jelenlétüket inkább a genetikai determináció és az egyedfejlődés során bekövetkező enzimaktivitás-változások mértéke szabályozza. Általában egy magas mentoltartalmú fajta minden tápanyag szinten magasabb mentoltartalmat fog tehát produkálni, mint egy genetikailag erre kevésbé képes taxon. Érdekesen mutatja ezt a kamilla is, ahol kísérletek tanúsága szerint a nitrogén adagolása a virágzatok mennyiségére optimum görbével leírható reakcióválaszt mutatott, de a kamazulén szintje csak alig változott. Ugyanez az állomány foszfor műtrágya növekvő adagjaira először növekvő számú virágzattal, majd a virágzatok egyedi tömegének növekedésével válaszol, míg a kamazulén koncentráció gyakorlatilag változatlan.

Összefüggés tételezhető fel a hatóanyagok kémiai jellege, ezzel együtt a növényben betöltött szerepe illetve a tápanyag adagolásra mérhető reakciója között. A tartalék tápanyagként felhalmozódó poliszacharidok, nyálkák akkor termelődhetnek a szükségletet lényegesen meghaladó mennyiségben, ha a növény megfelelő tápanyagellátásban részesül. Hasonlóképpen igaz ez a zsíros olajok felhalmozódására, hiszen ezek a fejlődő magvakban a csíranövény tápanyagellátását hivatottak biztosítani. Szántóföldi olajos növényekben (pl. napraforgó) megfigyelték, hogy kálium hatására nőtt az olaj telítetlen zsírsavtartalma, ezzel javult a minősége. Bár a gyógynövények esetében nemigen van adat az egyes tápelemek kijuttatása és a zsíros olajok felhalmozódás közötti közvetlen összefüggés igazolására, általánosságban igaz, hogy jó tápanyag ellátottság mellett a növény nagyobb magvakat fejleszt, ami egyenesen arányos (bizonyos szintig) a hatóanyag tartalommal. Természetesen itt is számolnunk kell a különböző kölcsönhatásokkal: a dús növekedés eredményeképp nem csak nagyobb, hanem több mag is fejlődhet, ami viszont az egyedi méretet (ezermagtömeg) csökkenti.

A tápanyagutánpótlás gazdaságossága a gyógynövénytermesztésben

Mitscherlich törvényéből adódóan a hozamnövekedés csak egy pontig, bizonyos dózisig fedezi a trágyázás költségeit, ezután a többlettrágyázás veszteséget termel.

A tápanyagutánpótlás megtérülési modellje

A gyógynövénytermesztésben azonban általában a tápanyagellátás nem a legnagyobb költségtényező. Az erre fordított összegek sokszor elhanyagolhatók a kézi kapálás és betakarítás vagy a szárítás költségei mellett. Ugyanakkor a tápanyagellátás - mint azt e fejezetben is láttuk -, a gyakorlatban a legtöbb növényi tulajdonságra hatással van, és mint ilyen, közvetetten nagyon is döntő lehet az egész termesztés jövedelmezőségére.

Alapelvként az adott növényállomány tápanyagigényét kell kiszámítanunk (ld. első alfejezet). Ahogy láttuk azonban, ennek a gyógynövénytermesztésben alapvető akadálya lehet jelenleg, hogy sok faj esetében nem ismert a fajlagos tápelem kivonás. Ugyancsak nem ismertek az egyes fajták, genotípusok speciális igényei. sem Ilyenkor érdemes a termesztési tapasztalatokat figyelembe venni. A technológiai leírásokban található trágyadózisokat azonban célszerű fenntartással, csak irányszámként kezelni. Hiszen a növénytermesztési alapelvek itt is érvényesek: a termőhely, a talajtípus, a csapadékellátottság, az elővetemény erősen befolyásol.

Nem mindig esik egybe –mint láttuk-, a droghozam és a drogminőség szempontja sem. Ilyenkor döntő lehet a felvásárlói igény, hiszen egyes esetekben csak a nyersanyag tömege fontos az értékesítéskor, máskor a küllem, méret, szín, stb. befolyásolja az árat. Egyre gyakrabban –különösen gyógyszeripari feldolgozáshoz- azonban a felvásárló megadott hatóanyagtartalmat is elvár, és egy megadott határérték alatt át sem veszik a terményt.

Ellenőrző kérdések

Több helyes válasz is lehetséges!

1. Mely elemek vesznek részt az ozmotikus folyamatok szabályozásában elsődlegesen?
a. Kálium
b. Kálcium
c. Vas
d. Magnézium
e. Nátrium
f. Bór

2. Melyek a növények életében legfontosabb mikroelemek?
a. Vas
b. Magnézium
c. Bór
d. Nikkel
e. Cink
f. Szelén

3. Mit mond ki Liebig törvénye?
a. A tápanyagoknak azonos mennyiségben kell jelen lenniük a növény kedvező fejlődéséhez.
b. A mikroelemek jelenléte nélkül a makroelemek nem hatásosak.
c. Alapvetően mindig a minimumban jelenlévő tápanyag határozza meg a növényi produkciót.

4. Mit mond ki a Mitscherlich törvény?
a. A növény az egyre kedvezőbbé váló körülményekre csökkenő mértékben reagál.
b. A tápanyaghatások optimum görbe szerint érvényesülnek, a túldozírozás is káros.
c. A dózisnak el kell érnie egy minimum értéket, hogy a hatás mérhető legyen.

5. Milyen adatokból, hogyan határozható meg a növény tápanyagigénye területegységre (kg/ha) vonatkoztatva?
Tápanyagigény= Fajlagos tápelem tartalom x termés(friss)tömege
Tápanyagigény = A növény igénye + talaj szerinti korrekciók –más korrekciók
Tápanyagigény= Talaj tápelem-tartalma + növényi hozam (száraz) – korrekciós tényezők

6. Mi a fajlagos tápelem-tartalom?
a. A talajban az egyes elemek aránya az összes elemtartalomhoz viszonyítva mg/kg-ban.
b. A növényi szárazanyag-tartalom szorozva az adott tápelem atomtömegével (%).
c. Egységnyi biomassza letermelésével a területről kivont tápelem mennyiség (kg/t)

7. Mi szerint csoportosíthatjuk a trágyaféleségeket?
a. halmazállapot
b. tápelem-tartalom
c. szemcseméret
d. nitrogéntartalom
e. eredet
f. kémhatás (pH)

8. Melyek tartoznak a magas tápanyagigényű gyógynövényfajok közé?
a. borsosmenta
b. bazsalikom
c. borsfű
d. szöszös ökörfarkkóró
e. kapor
f. konyhakömény

9. Melyik nem igaz?
a. A kamilla sziktűrő, mert a gyökér erős ozmotikus erejével a szikes talajokból is képes a vizet felvenni.
b. A kamilla szikkedvelő, mert itt nagyobb méretű leveleket, több virágot fejleszt.
c. A kamilla a jó mezőségi talajokat részesíti előnyben, mert a sziken gyorsan elhal a gyökér merisztéma.
d. A kamilla a szikeseken el tud terjedni, mert kevés a konkurens növényfaj.

10. Milyen tényezőket és folyamatokat befolyásolhat a tápanyagellátás?
a. A növény fejlődési ritmusát
b. A betegség-ellenálló képességet
c. A droghozamot
d. A hatóanyag felhalmozódását
e. A fagytűrő képességet
f. A termékenyülést, a magkötődést.

11. Milyen összefüggések szerint határozza meg a frisstömeg és a hatóanyag felhalmozódási szint a hatóanyaghozamot a tápanyagellátás függvényében?
a. logaritmikus, lineáris és/vagy négyzetes összefüggések szerint
b. lineáris, hatványfüggvény vagy polinom összefüggések szerint
c. negatív korrelációs együttható alapján
d. szinus vagy tangens függvényekkel leírható módon

12. Melyik állítás nem igaz?
a. A hatóanyag összetételt a tápanyagellátás gyakran csak közvetetten hatásozza meg.
b. A hatóanyag felhalmozódás a tápanyagellátás függvényében optimum görbe szerint változik.
c. A hatóanyag felhalmozódást általában a tápanyaghiányos, stresszor környezet stimulálja.
d. Az optimális fejlődés biztosításával érhető el a legkifizetődőbb hatóanyag produkció is.

Megoldások

Irodalomjegyzék

Bernáth, J. (szerk.): Vadon termő és termesztett gyógynövények, Mezőgazda kiadó, Bp. p. 348-349.

Bernáth, J. (1999): A gyógy- és illóolajos növényfajok tápanyagellátása. In: Füleki, Gy. (szerk.) Mezőgazda Kiadó, Budapest, p. 403-427.

Bernáth, J. - Németh, É. (2004): A hazai gyógy- és aromanövény spektrum elemzése ökológiai sajátosságaik alapján. Agro 21 füzetek, 34: 79-95.

Bernáth J.- Németh É. (szerk.) (2007): Gyógy-és fűszernövények gyűjtése, termesztése és felhasználása. BSc tankönyv. Mezőgazda Kiadó, Budapest. pp. 256.

Gosztola, B.- Sárosi, Sz.- Németh, É. (2010): Variability of the essential oil content and composition of chamomile (Matricaria recutita L.) affected by weather conditions, Natural Product Communications 5 (3) 465-470.

Hoppe, B. (szerk.), (2010): Handbuch des Arznei- und Gewürzpflanzenbaus, Band 2. Grundlagen des Arznei- und Gewürzpflanzenbaus. Bernburg: Saluplanta eV., pp. 484.

Kádár, I.- Földesi, D. (2002): A mustár műtrágyázása csernozjom talajon. Növénytermelés, 51 (4), 437-447.

Mohammad, A. S.O.- El-Hiti, S.M.J.- Rezazadeh, Sh.- Yekta, M. (2011): Effect of potassium with or without micronutrients on plant growth and alkaloid content in deadly nightshade (Atropa bella-donna L.), Z. Arznei- und Gewürzpflanzen, 16 (2): 70-74.

Németh, É.-Bernáth, J. (2004): Az évjárat és a környezeti változások hatásai a gyógy- és aromanövények produkciójára. Agro 21 füzetek, 34: 96-107

Németh, É.- Szabó, K.- Rajhárt, P.- Popp, T. (2012): Die Wirkung der Kaliumversorgung auf die Produktion und Drogenqualität von Minzen. Z. Arznei- und Gewürzpflanzen, (in press)

Németh, -E. Varga, -R. Franke (2001): Variabilität des ätherischen Ölgehaltes und deren Ursachen in Hyssopus officinalis L. Z. für Arznei-und Gewürzpflanzen, 6, (1): 29-34.

Z. Németh É.- Rajhárt P.- Szabó K.- Antal T. (2010): A tápanyag-utánpótlás hatása gyógynövények hozamára és drogminőségére. Kertgazdaság, 42 (3-4): 128-135.