Szaporítási technológiák és az állománylétesítés lehetőségei a gyógynövénytermesztésben

Szerzők: Pluhár Zsuzsanna, Gosztola Beáta

Gyógynövények szaporításának lehetőségei
    A gyógynövénytermesztésben alkalmazott szaporítási módok ismertetése
        Magvetés
        Vegetatív szaporítási módok
        In vitro szaporítás
Az állománylétesítés lehetőségei
Ellenőrző kérdések

Gyógynövények szaporításának lehetőségei

Bevezetés 

Hazánkban a jelenleg termesztésben lévő gyógynövények jelentős része lágyszárú faj és ennek megfelelően vegetatív (pl. sztóló, gyöktörzs) vagy generatív (pl. mag, termés) szaporításra alkalmas szerveket képez. Ezen kívül kisebb arányban termesztünk mediterrán eredetű félcserjéket ill. törpecserjéket (életformájuk Ch, N), melyeket indokolt esetben vegetatív úton, máskor magról szaporítunk.

A szaporítóanyagra fordított költségek aránya az összes termelési költséghez viszonyítva gyakran igen jelentős, ami azonban egy évelő kultúra élettartamára (3-20 év) vetítve eloszlik, amennyiben az értékesítési lehetőségek kedvezőek. Egyéves kultúra esetén elsősorban magról és helybevetéssel szaporítunk, ebben az esetben szintén fontos a szaporítóanyag ár/érték arányának megfontolása az értékesítési ár függvényében. A szaporítóanyag magas ára ellenére számos előnyt biztosíthat a termesztés egészére nézve: jó vetőmag-használati érték, biztos kelés, ill. eredés, magas hozam, állandó drogminőség, stb.. A gyógynövényfajták száma a többi kultúrnövényhez képest relatíve alacsony, ezen belül leggyakoribb a szelektált vagy keresztezéses nemesítéssel előállított anyag, de előfordul hibrid- és klónfajta is. 

A gyógynövénytermesztésben alkalmazott szaporítási módok ismertetése 

Szaporításnak nevezzük a termesztett növényfajok esetében a növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenységet. A többi kertészeti kultúrához hasonlóan, a gyógynövénytermesztésben is generatív, vagy vegetatív szervekkel (makroszaporítás), illetve in vitro előállított növények regenerálásával (mikroszaporítás) történhet a szaporítás.

Az orvosi zsálya vetőmagként használt makkocska résztermése (Fotó: Pluhár Zs., 2012)

A rozmaring dugványozáshoz előkészített félfás hajtásrészei (Fotó: Pluhár Zs.,2011)

Magvetés

A mag ivaros (generatív) úton létrejött szaporító képlet, mely önállóan képes új generáció létrehozására. A vetőmaggal történő generatív szaporítást nevezzük magvetésnek, de a szaporító szerv biológiai szempontból lehet mag és termés is. Emellett a vetőmagot gyakran különböző csírázásserkentő és növényvédelmi előkezeléseknek vetik alá a minél tökéletesebb kelés és fejlődés érdekében, így a megszokottól eltérő küllemmel rendelkezhet (pl. bevontot kaphat, drazsírozhatják, koptathatják, stb.).

A szaporítás helye szerint a magvetés történhet szabadföldön, vagy termesztő berendezésben. A magvetés célja lehet az állandó helyre történő szaporítás, ill. a palántanevelés érdekében végzett vetés.

A körömvirág kaszattermése, osztályozatlan (Forrás:zh.wikipedia.org )

A vetőmag és tulajdonságai

A vetőmag megfelelő fajtatulajdonságokkal és a hatályos Magyar Szabvány (jelenleg az MSZ 7145:2007 „A szántóföldi, kertészeti és faiskolai növényfajok vetőmagvai”) szabvány által meghatározott értékmérő tulajdonságokkal rendelkező mag, vagy termés.

A vetőmagok értékmérő tulajdonságai: faj-és fajtaazonosság, tisztaság, csírázóképesség, ezermagtömeg, osztályozottság, víztartalom, egészségi állapot. Ezek mindegyike igen fontos a vetés sikeressége szempontjából. A vetőmagok osztályozása az értékmérő tulajdonságok alapján történik, e szerint lehetnek I. osztályú, II. osztályú, illetve engedélyhez kötött forgalmazású vetőmagok. A vetőmag használati értékét azért lényeges ismerni, mert így ki tudjuk számítani, hogy a vetőmag tételnek hány tömegszázaléka a vetéskor értékes rész, amely normális, ép, egészséges csírát fejleszthet.

H_é= (tisztasági% x csírázóképesség%)/100

A kivetendő magmennyiség kiszámításához a használati értéket és az ezermagtömeget, valamint az 1 ha-ra szükséges csíraszámot szükséges ismerni.

A vetőmag előkezelése

A vetőmagot a növény későbbi fejlődésének serkentésére, valamint az egyenletes vetés és kelés elősegítésére különböző kezelésekben részesíthetik. Sokszor nem csak a vetőmagot, hanem a vegetatív szaporító képleteket is kezelik. A hazánkban termesztett gyógynövények esetében a következő vetőmag kezelési eljárások fordulnak elő:

Csírázást gátló anyagok kiküszöbölése

Hőkezelés : hideghatást igénylők (lestyán, angelika, valódi levendula) esetében fagyasztással, vagy tél alá vetéssel

Áztatást (előcsíráztatást) igénylők (keményhéjúak: pl. orbáncfű mag)

Serkentőszeres kezelések (hideghatás helyett, tavaszi vetésnél (valódi levendula), ill. alacsony kultúrfokú populációknál)

Koptatás: szőrös, függelékes magvak vetésének elősegítése (pl. egyéves konyhakömény)

Növényvédelmi célú kezelések (inkrusztálás: vékony, színes növényvédőszeres bevonatot kap a mag)

Preventív védekezés: palántadőlés, hervadás ellen (pl. Hypericum), állományt fertőző kórokozók ellen (pl. ánizs)

Sugárkezelés: a helyes tőszámbeállítás, ill. az egyelés kiküszöbölése érdekében (pl. mák)

A közönséges orbáncfű apró, kemény héjú magja vetés előtt előáztatást igényel (Fotó: Pluhár Zs.,2012)

Csávázott ánizs vetőmag (Fotó: Fazekas Gy., 2012)

Állandó helyre vetés

A gyógynövények esetében az állandó helyre vetés a legelterjedtebb, legegyszerűbb és általában a leggazdaságosabb szaporítási eljárás. Különösen a nagyobb üzemekben, az egyéves, gépesíthető kultúrákban (pl. mák, konyhakömény) célszerű az alkalmazása, de a kisebb családi gazdaságokban és még a kézi szedésű gyógynövényeknél (pl. körömvirág) is gyakran előfordul.

A magvetés során figyelembe veendő legfontosabb szempontok a helyes vetésidő, vetésmélység és vetésmód megválasztása. Ezek a tényezők egyébként a palántanevelés esetében is igen lényegesek.

A szabadföldi magvetés időpontját a talajszerkezet, időjárási viszonyok és a növény csírázási hőigénye határozzák meg. Laza, jól felmelegedő homoktalajokon a tavaszi vetések esetében korábban és mélyebbre vetünk, hogy elkerüljük a magvak kiszáradását. Az időjárás viszonyok közül fontos figyelembe venni a talaj hőmérsékletét és nedvességtartalmát, valamint a kora őszi és késő tavaszi fagyok várható időpontját. A talajelőkészítést a tervezett vetésidő függvényében, illetve a vetendő gyógynövény magjellemzőit és környezeti igényeit szem előtt tartva kell megtervezni.

A gyógynövényeknél alkalmazott fontosabb szabadföldi vetésidők:

• Március eleje (amint rá lehet menni a talajra): mák, konyhakömény, mustár

• Március közepe : (5-8 ^oC-os a talaj): koriander, kapor

• Április (10-12 ^oC-os a talaj): ánizs, bazsalikom, olajtök, szeklice

• Nyár vége (aug. vége-szept. eleje): kamilla

• Ősz (szept-okt.): őszi mák

• Tél alá (nov.-dec.): Digitalis, valódi levendula, lestyán, angelika

A szabadföldi magvetés mélységét meghatározza a vetőmag mérete, a csírázás időtartama, a talajszerkezet, valamint a talaj nedvességtartalma. A magtakaró föld vastagsága általában a vetőmag méretének 1,5-2-szerese. Hosszabb csírázási idő esetén mélyebbre vetünk, nehogy kiszáradjon a mag. Ugyanígy kell eljárni laza szerkezetű, gyenge víztartó képességű homokos talajokon is. Fényen csírázó magvak esetében felszínre vetünk, magtakarás nélkül: ilyenkor a vetést hengerezzük (pl. kamilla), esetleg fényáteresztő fátyolfóliával takarjuk (pl. macskagyökér).

A magvak elhelyezése alapján megkülönböztetünk szórt, soros, négyzetes és fészkes vetést. A soros vetésen belül lehet egysoros, ikersoros, vagy sávos elrendezést alkalmazni. Ez utóbbi esetében 4-6 cm-es sávban helyezik el a magvakat. A soron belül a növények sűrűsége alapján megkülönböztetünk egyeléses és egyelés nélküli (szemenként) vetést. Az egyelést ma már egyre kevésbé alkalmazzák, hiszen elterjedtek a korszerű, precíziós szemenként vető gépek, illetve a magvak megfelelő előkezelésével (pl. a máknál a sugárkezelt magvaknak a normál vetőmaghoz való hozzákeverésével) elkerülhetővé vált az egyelés fáradságos munkája.

A vetés módja az alkalmazott eszköz alapján lehet kézi vagy gépi. Kézzel ma már csak kis üzemekben végzik a vetést, míg a gépi vetés egyre kifinomultabb módszereivel találkozhatunk. A vetőgépek lehetnek sorvető, más néven gabonavető gépek, valamint szemenként vető gépek. Ezek jól használhatók a gépesített, nagyüzemi technológiával termesztett gyógynövényeknél (pl. ánizs, kapor, koriander, konyhakömény, mák, máriatövis, stb.). A vetéssel egy menetben történik a magtakarás, továbbá a korszerű gépek mikrogranulátum és/vagy műtrágyaszóróval is fel vannak szerelve. A vetőgép után hengerezéssel tömöríthetik tovább a fedőréteget.

Ánizsvetés pneumatikus sorbavetőgéppel (Békésszentandrás, 2012) (Készítette: Fazekas Gy.)

Magtakarás Güttler hengerrel (Fotó: Fazekas Gy., 2012)

A különleges vetésmódok közül még ritkán előfordul a társnövénnyel való kevert vetés. A kétéves konyhakömény termesztésekor a kaporral való társítás előnye, hogy a kapor már az első évben betakarítható és serkenti a konyhakömény fejlődését is, amely a második év terménye lesz.

Palántanevelés

Palántanevelésnek nevezzük azt a szaporítási technológiát, amikor egy lágyszárú növény magját nem a végleges helyére, hanem a termesztés során szokásoshoz képest rendszerint védettebb helyre és lényegesen sűrűbben vetjük el.

A palántanevelés előnye, hogy a fiatal növények kezdeti fejlődéséhez kedvező klímát tudunk biztosítani, így meggyorsítható a növekedés és előbbre hozható a betakarítás. Költségmegtakarítás érhető el azáltal, hogy a növények kezdetben kisebb felületet foglalnak el és a biztosabb kelés miatt kevesebb vetőmagra van szükség. Így az értékes vetőmag nincs kitéve az állandó helyre vetés után adódó esetleges kedvezőtlen környezeti tényezőknek. A palántanevelés hátránya viszont, hogy általában igen költséges, valamint a betegségek terjedése is gyors lehet a sűrű kelés miatt, illetve ha tűzdeléskor, kiültetéskor kézbe vesszük a növényeket. A gyógynövénytermesztésben a szabadföldi palántanevelés is előfordul, például a levendula esetében.

Palántanaveléshez hasznosított fűtetlen fóliasátor (Fotó: Pluhár Zs., 2011)

A palántanevelés időtartama fedett felületen általában 4-12 hét, szabadföldön 2-12 hónap lehet. A hazánkban jelenleg nem termesztett, egzotikus fajoknál jóval hosszabb ideig is fejlődhetnek a palánták (pl. a ginzeng esetében 1,5-2 évig).

A palántanevelés során elsődleges fontosságú a jó közeg. Ez biztosítható külön erre a célra előállított, mesterséges talajkeverékek (szaporító közegek) használatával, vagy a palántaneveléshez alkalmazott fóliasátor talajának megfelelő előkészítésével. A szaporító közegek előkészítésekor a következő műveleteket végzik el: talajfertőtlenítés (gőz, vegyszer), tápanyaggal való feltöltés (trágya, humuszos anyagok, tőzeg, perlit, stb. hozzáadása) a növény talajigénye szerint. A vetés előtt a közeg vízzel való feltöltése, a vetőágy kialakítása, vagy a konténer, tálca feltöltése, illetve a tápkocka előkészítése már a palántanevelést végző szakember feladata.

A palántaneveléshez a magvetést kézzel, vagy géppel végzik, helye lehet a termesztő berendezés talaja, szaporító láda, tálca, tápkocka, cserép vagy konténer. A magvetés időpontját az ültetési idő, a palántanevelési idő, a termesztő berendezés klímája, valamint az ápolási mód függvényében és a fajtatulajdonságok ismeretében kell megválasztani. Sorba, vagy szemenként vetést alkalmaznak. A sűrű vetés (2000-5000 db/m²) csak a tűzdeléses nevelésnél használatos, míg normál vetésnek a 800-1500 db/m²-es növénysűrűséget tekintjük, ritka vetésről pedig 4-700 db/m² esetében beszélünk. Ez utóbbi a földlabdás nevelésnél fordul elő.

Szaporító ládába sűrűn, sorba vetett bazsalikom (Fotó: Pluhár Zs., 2011)

A palántanevelési módok két nagy típusát különítjük el, a tűzdeléses és a tűzdelés nélküli módszert. A tűzdeléses palántanevelés előnye az egyenletesség, az elágazó gyökérzet következtében várható jobb eredés, továbbá a kezdetben kis helyigény, ami gazdaságossá teszi ezt a változatot. Hátránya viszont a nagy kézimunka igény, mely által a betegségek terjedése is fokozottabb, illetve egyes fajok nem tűrik a tűzdelést. A tűzdelést a lehető legkorábban, 2-4 lombleveles állapotban célszerű elvégezni, 5-10 cm-es növénysűrűséget alkalmazva, szaporító ládába vagy konténerbe.

A tűzdelés nélküli palántanevelés előnye, hogy kiültetéskor a gyökér nem sérül, a földlabda mérete a növény igényének megfelelően változtatható, szaporító közege indító trágyául is szolgál, valamint géppel történő ültetése könnyű és egységes. Hátránya, hogy igen drága a növények nevelése és szállítása. Típusai a tápkockás, a tálcás és a cserepes/konténeres palántanevelés.

Tálcás palántanevelés során automatizálható a töltés, a vetés, az egyes ápolási munkák, a szállítás és az ültetés, tehát valójában emberi kéz érintése nélkül végezhető. A tálca mérete: 0,18-0,25 m², míg a lyukbőség: 18-60 mm között változik a hazánkban elérhető KITE, Teku, Dresh, stb. rendszerek esetében. Közegként tőzeget, talajkeveréket, kőzetgyapot, stb. használnak.

A palántanevelés során alkalmazott szaporító tálca (Fotó: Pluhár Zs., 2011)

A cserepes/konténeres palántanevelés során általában fekete műanyag cserepeket (5-14 cm) alkalmaznak. A jobb helykihasználás érdekében célszerű szögletes konténereket használni. E nevelési mód előnye, hogy szétrakáskor, szállításkor nem szárad ki a közeg (ellentétben a tápkockással), könnyű a szállítása és nagyobb üzemekben automatizálható.

A palántanevelés során alkalmazott konténer (a) és konténeres bazsalikom palánták (b)(Fotók: Pluhár Zs., 2011)

Szaporító ládát alkalmazhatunk tűzdelés előtti magvetéshez, tűzdeléshez, vagy dugványozáshoz is. A választott közeg a szaporítási módtól és céltól függ. A szaporító láda méretei: 59 x 29 x 7 cm. A magvetéseket apró magvak vetésekor üveglappal takarják.

A palántanevelés során alkalmazott szaporító láda (Fotó: Pluhár Zs., 2011)

A szabadföldi palántanevelés extenzív technológia, mely azonban a gyógynövénytermesztésben még ma is elterjedt, például a levendula, az orvosi zsálya, vagy a macskagyökér esetében. Időtartama 2-12 hónap is lehet: a macskagyökér esetében elég 2 hónap, míg a levendulánál 6-12 hónap között változhat. Általában 20-25 cm sortávot alkalmaznak. Gondoskodni kell a terület gyommentesen tartásáról és öntözéséről. A tápanyaggal jól feltöltött területen, kézi, vagy részben gépesített ápolási munkákra van lehetőség. Emellett a felszínre vetett macskagyökér esetében síkfóliás takarást is alkalmaznak a kelés elősegítése érdekében.

Szabadföldi palántanevelés a valódi levendula esetében (Fotó: Pluhár Zs.)

A palántanevelés során végzett ápolási munkák a fiatal növények környezeti igényei minél tökéletesebb kielégítésére irányulnak. A magvetéstől a kelésig cél az optimális talajhőmérséklet és –nedvesség fenntartása. Ilyenkor a növények általában a megszokottnál +7 ^oC-kal magasabb hőmérsékletet kívánnak. A keléstől az edzésig a fajonként eltérő hőmérsékleti programokat alkalmaznak, de a lomblevelek megjelenéséig –a megnyúlás elkerülése érdekében- általában -7 ^oC-kal alacsonyabbat célszerű beállítani. A fényszabályozását szükség szerinti árnyékolással, vagy pótmegvilágítással biztosítják. A vízigénynek megfelelően vízpótló, illetve frissítő öntözésről kell gondoskodni, melynek során fontos az egyenletesség. Általában heti 5-20 mm vízpótlásra van szükség. A tápanyagszint már a megfelelő szaporító közeg alkalmazásával beállítható, ha ez nem történt meg, akkor rendszeres tápoldatozásra van szükség. A gyomirtás kézzel, vagy vegyszerrel, szabadföldön géppel is történhet.

A kiültetéshez a növényeket megfelelően elő kell készíteni (kondicionálni), hogy ültetés után szabadföldön jól megeredjenek és növekedésük töretlenül folytatódhasson. Ennek érdekében hozzá kell szoktatnunk a palántákat a szabadföldi körülményekhez. Az ún. edzés során 10-12 napig akklimatizáljuk a növényeket szabadföldön, enyhe árnyékolás mellett. A melegigényes fajok esetében kismértékű vízelvonást, a vízigényes hidegtűrőknél pedig enyhe hőelvonást alkalmazunk. Kiültetés előtt 8-10 órával elvégzett beöntözéssel és tápoldatozással javíthatjuk a palánták kondícióját és várható eredési arányát.

A kiültetésre akkor érett a palánta, ha gyökere a földlabdát átszőtte, de még nem kezd barnulni, szik alatti szára rövid (nem nyúlt meg), 5-6 fejlett lomblevele van.

Palánták edzése kiültetés előtt, árnyékolás mellett (Fotó: Pluhár Zs.)

Vegetatív szaporítási módok

Vegetatív (ivartalan) szaporítás során többé-kevésbé kifejlett, vegetatív szerveket használunk továbbszaporításra. A gyógynövénytermesztésben a fás-, félfás- és zölddugványozás, a feltöltéses bujtás, a tőosztás, a gyökeres sarjak leválasztása, valamint a földbeni módosult hajtásrészekről (gyöktörzs, sztóló, fiókhagymagumó, stb.) történő vegetatív szaporítási módszerek fordulnak elő.

Dugványozás

A dugványozás olyan ivartalan szaporítási módszer, melynek során a szaporításra használt növényi részeket (vessző, hajtás, gyökér) az anyanövényről leválasztva gyökereztetjük meg. A dugványozás eredményességéhez alapvető fontosságú az egészséges és fajtaazonos egyedekből álló dugvány anyatelep, a megfelelően megválasztott szaporító közeg (perlit, folyami homok, tőzeg, talajkeverék, stb.), továbbá a zöld-és félfás dugványozás esetében a gyökereztető hormon (pl. IVS, NES), valamint a szaporító láda, vagy tálca. Ezen felül, a zöld-és félfás dugványozás esetében -a gyökeresedés elősegítése érdekében- intenzív körülményeket kell biztosítanunk, tehát folyamatos öntözésről, párásításról, árnyékolásról és a hőmérséklet egyenletességéről is gondoskodnunk kell, ami legtöbbször termesztő berendezésben oldható meg.

Zölddugványozás t akkor lehet végezni, amikor a hajtások központi edénynyalábja elkülönül a többi szövettől (május-június). Körülbelül 5-7 cm hosszú és legalább 2-3 leveles dugványokat készítünk, melyeket nódusz alatt 1-2 mm-rel vágunk meg. A menta, a tárkony, a homoktövis és a trópusi területeken a vanília szaporítását lehet így végezni.

A félfás dugványok előállítására alkalmas hazánkban a júliustól szeptemberig terjedő időszak, amikor a fás növényeknéla hajtások csúcsa még nem érett be, de talpi részük már fásodó. Átlagosan 6-15 cm hosszú vágott, vagy szakított dugványokat készítünk. A begyökeresedés után gondoskodni kell a gyökeres dugványok konténerbe ültetéséről és átteleltetéséről. A gyógynövények közül a hibrid levendula, a kakukkfű, a rozmaring és a bors felszaporításához alkalmazható eljárás 

Kakukkfű dugványok tálcában, perlitben (a) és gyökeresedés után (b) (Fotók: Pluhár Zs.,2011)

Rozmaring dugványok gyökeresedés alatt (a) és konténerbe ültetve (b) (Fotók: Pluhár Zs.,2011)

Fás dugványozás hoz a beérett vesszőket lombhullás után, de még a fagyok előtt (november-december) szedjük meg és belőlük fajra jellemző erősségű, 20-30 cm hosszú dugványokat készítünk. A dugványokat az alsó nódusz alatt 1-2 mm-rel, a felső nódusz felett 1-2 cm-rel megvágva, a dugványozást azonnal, vagy kötegelt vermelést követően az erre alkalmas, fagymentes időben végezzük. A gyógynövények közül például a fűzfa fajok esetében alkalmazzuk, de a homoktövis esetében is sikeres lehet.

Szabadföldben gyökereztetett fűzfa fás dugványok tavasszal, kihajtás után (Fotó: Pluhár Zs., 2011)

Meggyökeresedett és kihajtott homoktövis fásdugványok (Fotó: Pluhár Zs.,2012)

Feltöltéses bujtás

A bujtás során a szaporításra használt növényi részeket (vessző, hajtás) úgy gyökereztetjük meg, hogy azok az anyanövénnyel a járulékos gyökerek kifejlődéséig (1/2-2 év) kapcsolatban maradnak. A feltöltéses bujtás esetében a gyökeresedést az anyanövények tövének talajjal való feltöltögetésével segítjük elő. A gyógynövények közül így szaporítható a tárkony, a levendula és a kakukkfű.

Előnye, hogy gazdaságos, mert szabadföldön végezhető, tehát nem igényel termesztő berendezést és különleges gondozást. Nincs szükség speciális szaktudásra és eszközökre sem. A fajtaazonosság biztosítható és a gyökeresedés időszakában az anyanövény föld feletti részei tovább hasznosíthatók (pl. illóolaj-, vagy drognyerésre vághatók). Hátránya a kis szaporodási ráta és a lassú gyökérképződés.

A bujtáshoz először egy fajtaazonos, jó egészségi állapotú bujtvány anyatelepet kell kijelölni, majd a növényre jellemző időpontban el kell végezni a sorok feltöltögetését. A hibrid levendula esetében ez kora tavasszal esedékes, amikor a sorokat 30-40 cm-es magasságig töltik fel. A növények kibontására októberben kerül sor: Ekkor a meggyökeresedett ágakat leválasztják és azonnal eltelepítik a termesztésre kijelölt területen. Fontos az ültetés utáni alapos beöntözés. A kerti kakukkfűnél a novemberi, 20 cm magasságig történő feltöltést -a májusi vágást követően- augusztus-szeptemberben követi a növények kibontása, majd a gyökeres növényi részek leválasztása és eltelepítése.

A kerti kakukkfű feltöltéses bujtással történő szaporításának mozzanatai: a. feltöltött anyanövény; b. leválasztott, gyökeres bokorrészek; c. telepítési anyag; d. kibontott, szaporításra felhasznált anyanövény; e. eltelepített bujtványok (Fotók: Pluhár Zs., 2011)

Tőosztás

A tőosztás a terjedő tövű, sarjakat, vagy indákat képző növények szaporítása, a gyökérrel és hajtással rendelkező, önálló életre azonnal képes részek szétválasztásával (pl. menta, tárkony, aloé). Ide soroljuk a hagymás, gumós, hagymagumós, illetve gyöktörzses növények szaporítását is.

Ebben az esetben is szükség van az anyaállomány kijelölésére. A gyökérsarjakat kiássák és leválasztják az anyanövény megsértése nélkül, majd azonnal eltelepítik (pl. menta) vagy tovább nevelik (aloé) a növényre jellemző időszakban. A menta fajok esetében a májusi időszakban esedékes a gyökeres sarjak telepítése.

A borsos menta gyökeres sarjhajtásai telepítés után (Fotó: Pluhár Zs., 2011)

A földbeni módosult hajtások (gyöktörzs, sztóló, fiókhagymagumó, stb.) feldarabolásával, felszedésével, ill. leválasztásával is szaporítatók egyes gyógynövény fajok. Sok esetben ezek valamelyike az egyetlen lehetséges, vagy gazdaságos szaporítási mód.

A borsos- és fodormentát csak vegetatív úton lehet szaporítani, mert hibrid eredetük miatt nem képesek a csíraképes magot képezni. Ennek gazdaságos megoldása a sztólóról történő szaporítás. A sztóló (húsos tarack) a talajban, vagy a talajfelszínen futó, vízszintes, hosszú szártagú módosult hajtás, mely a nóduszainál gyökér és hajtás képzésére képes. A menta földben elhelyezkedő, etiolált, ún. fehér sztólóit októberben lehet felszedni és eltelepíteni az arra kijelölt és megfelelően kezelt anya állományokból. Az anyaállományokat a termesztett állományokhoz képest nagyobb, (0,8-1 m) sortávra telepítik. Az első (júliusi) vágást követően a sorokat 5-8 cm magasan feltöltögetik, majd októberben újabb betakarítást végeznek. Ezután burgonyakiszedővel felszedik a sztólókat, amelyeket a talajrészektől megtisztítanak és halomba raknak. A telepítés előre elmunkált talajon történik, ahol 50-60 cm-enként 10 cm mély árkokat húznak. Ezekbe fektetik le folytatólagosan a fehér sztólókat, majd betakarják és alaposan beöntözik a sorokat.

A jóféle sáfrány (Crocus sativus) triploid faj, melynek csak vegetatív, fiókhagymagumóról történő szaporítása lehetséges. Egyéves kultúra, ezért minden évben fel kell szedni, hogy a kis fiókhagymagumókat (1-2 cm) leválaszthassuk és újratelepíthessük az állományt. Az augusztusi telepítés során 20 x 8-10cm térállásra, 8-10 cm mélyen ültetik el a fiókhagymagumókat.

A sáfrány fiókhagymagumói (forrás:http://www.itmonline.org/articles/saffron/saffron.htm)

A gyömbért (Zingiber officinale) a trópusi területeken 20-25 g-os gyöktörzs darabokkal szaporítják, mert magról sokkal lassúbb lenne a növények fejlődése. Az anyanövényeket előzetesen meghajtatják, majd kiszedik a rizómáikat és feldarabolják. Az ültetés ágyásokba történik, humuszos, laza talajokon, melyekbe a gyöktörzs darabokat 20-25x20-25 cm távolságra és 4-5 cm mélyre helyezik el.

In vitro szaporítás

A mikroszaporítás fogalma és jellemzői

A mikroszaporítás szervszinten történő manipuláció. Olyan ivartalan szaporítási mód, melyet in vitro, steril, kontrollált körülmények között, a növény vegetatív vagy generatív szerveinek, szöveteinek felhasználásával végeznek. Az in vitro (latinul „az üvegben”) kifejezés arra utal, hogy a folyamat nem természetes környezetben, hanem ellenőrzött, mesterséges körülmények között zajlik. Mikroszaporítás során az anyanövény valamely szervéből vagy szervdarabkájából, akár egyetlen sejtjéből is intakt, vagyis teljes, minden szervével rendelkező új, genetikailag az anyanövénnyel teljesen megegyező növény(eke)t állítanak elő. Az új egyed tehát nem megtermékenyített petesejtből, zigótából, hanem testi (szomatikus) sejtekből fejlődik ki (klónozás).

A sikeres mikroszaporítás alapfeltétele, hogy a szaporításhoz felhasznált növényi sejtek, szövetek (explantátumok vagy inokulumok) még osztódóképesek, „merisztémásak” legyenek. A megfelelő táptalaj, az optimális fizikai körülmények (fény és hőmérsékleti viszonyok, a nevelőedény légtere, a kultúra hossza), a felszíni és endogén sterilitás szintén kulcsfontosságúak a sikeres tenyésztési folyamat szempontjából. Mikroszaporítás során az anyanövényről leválasztott növényi részeket (leggyakrabban rügyeket, hajtáscsúcsokat, levél- és levéldarabokat, virágbimbókat, stb.) táptalajra helyezik, majd megfelelő hormonok adagolásával hajtást regeneráltatnak belőlük. Ezeket aztán vagy megsokszorozzák, vagy a hajtások megnyúlását idézik elő. A megsokszorozott hajtásokat szétválasztják, a megnyúlt hajtásokat pedig nóduszonként feldarabolják, és új táptalajra téve meggyökereztetik őket. Végül akklimatizálás (a külső környezeti körülményekhez szoktatás) következik, ami után az új növények már kereskedelmi forgalomba hozhatók.

Megsokszorozott hajtások szétválasztása

4.24. ábra. Megnyúlt hajtások nóduszonkénti feldarabolása (gyogy4.24.avi) VIDEÓ ROSSZ FORMÁTUM

4.25. ábra. Feldarabolt hajtások táptalajra helyezése gyökereztetés céljából (gyogy4.25.avi) VIDEÓ ROSSZ FORMÁTUM

A mikroszaporítás előnye, hogy nagyon termelékeny, alkalmazásával sokmilliós nagyságrendű szaporulat érhető el évente egy-egy egyedből, az utódok pedig teljesen azonosak lesznek az anyanövénnyel. Ráadásul sokkal kevesebb anyanövényt kell fenntartani hozzá, mint a hagyományos vegetatív szaporítási módszerek esetén. Olyan hibrid vagy genetikailag módosított növények is klónozhatók általa, melyek más vegetatív módszerrel nem szaporíthatók sikeresen. Vírusmentesítésre is alkalmazható, mivel az egyetlen olyan vegetatív szaporítási lehetőség, melynek segítségével vírusfertőzött anyanövénynek vírusmentes utóda lehet. A mikroszaporítás további előnye, hogy a termelés évszaktól, éghajlattól, a szaporítandó növény életkorától vagy fertőzöttségének mértékétől teljesen független, és az egész termelési folyamat jól kontrollált, ellenőrizhető. A mikroszaporítás hátránya viszont, hogy komoly technikai és szakmai hátteret igényel, és meglehetősen drága. Főként azon kertészeti fajoknál van nagy gyakorlati jelentősége, melyek egyedei magas piaci áron értékesíthetők (pl. dísznövények, gyümölcsfajták).

A mikroszaporítás lehetőségei a gyógynövénytermesztésben

A mikroszaporítás a gyógynövénytermesztésben is alkalmazott eljárás, de a megtermelt szaporítóanyag magas előállítási költsége miatt egyelőre még csak korlátozott mértékben. Azon fajoknál jelentős, melyek generatív úton nem, vagy csak nagyon nehézkesen szaporíthatók és hagyományos vegetatív szaporítási módjaik sem kielégítőek (pl. orvosi veronika). A gyakorlatban elsősorban olyan évelő fajok termesztése során alkalmazzák ezt a szaporítási eljárást, melyek (hosszabb távon) képesek akkora értéket termelni, ami fedezi magasabb beruházási költségeiket (pl. aloe fajok vagy fekete bodza). A fekete bodza ’Haschberg’ fajtája esetén kereskedelmi forgalomban van fás dugvány és mikroszaporítással előállított szaporítóanyag is, ami körülbelül 100 forinttal kerül többe, mint a dugványok. A plusz költség azonban később sokszorosan megtérül, mivel a mikroszaporítással előállított egyedek erőteljesebb növekedésűek, és kb. 20-30%-kal magasabb hozamot produkálnak, mint a hagyományos módon szaporítottak. Külföldön a biotermesztők körében is egyre elterjedtebb a mikroszaporított palánták használata, mert számos előnyük mellett (pl. kórokozómentesek, teljesen homogének, stb.) az áruk sem sokkal magasabb, mint a hagyományos módon előállított bio szaporítóanyagé. Magasabb áron értékesíthető cserepes fűszernövények és dísznövényként árult gyógynövényfajok (pl. levendula, orvosi zsálya, izsóp, mentafajok, stb.) esetén is foglalkoznak mikroszaporítással, de hatóanyag-termelésre létesített ültetvények számára ezek a palánták még túl drágák. A mikroszaporítás ráadásul befolyásolhatja az adott gyógynövény hatóanyag-tartalmát is, melynek hatása és mértéke fajonként változó.

Salvia fruticosa illóolaj-tartalmának és -összetételének alakulása in vivo és in vitro

Kávésavszármazékok és alkilamidok felhalmozódásának alakulása Echinacea angustifolia föld feletti részeiben in vivo és in vitro

Mentha arvensis illóolaj-tartalmának és -összetételének alakulása in vivo és in vitro

A gyógynövények nemesítésében viszont egyre nagyobb szerephez jut, mivel a nemesítés folyamatát jelentős mértékben felgyorsíthatja. Segítségével perspektivikus növényanyagokat, genetikai szortimenteket lehet gyorsan, steril körülmények között felszaporítani; szelektált, kiváló tulajdonságú egyedek in vitro klónozásával pedig nagy tömegű homogén vonalakat, törzseket lehet előállítani. Új fajták rövid időn belüli tömeges felszaporítására igen gyakran alkalmazzák.

Az állománylétesítés lehetőségei

Bevezetés

A gyógynövény állományokat a fentiekben ismertetett helybevetéssel, valamint a generatív, vagy vegetatív úton előállított palánták (magonc, dugvány, bujtvány, gyökeres sarjhajtás, sztóló, gyöktörzsdarab, fiókhagymagumó, stb.) kiültetésével lehet létrehozni.

A palántákat elő kell készíteni a kiültetéshez és gyakran rövidebb-hosszabb ideig tárolni is kell. A termesztő berendezésekben előállított palánták kondicionálása és akklimatizálása után megtörténhet a palántázó géppel, vagy kézzel történő kiültetés. A szabadföldön nevelt palántákat viszont először fel kell szedni, osztályozni, kötegelni és szükség szerint vermelni a szállításig, illetve kiültetésig. Közvetlenül a kiültetés előtt kerülhet sor a gyökerek és/vagy hajtások szükség szerinti visszavágására. Ezután történik a területre való kihordás és az ültető gépbe való bekészítés.

A szabadföldi levendula palánták felszedés utáni kötegelése (a) és vermelése (b) (Fotó: Pluhár Zs., 2008)

Az ültetés időpontját elsősorban a növény hőigénye és az időjárási viszonyok határozzák meg, ezek közül is elsősorban a hőmérséklet. A hőmérséklet szempontjából az utolsó tavaszi fagyok időpontját kell figyelembe venni. A palántanevelést úgy kell időzíteni, hogy a kellő fejlettségű palánta álljon rendelkezésre a legkedvezőbb kiültetési időszakban.

A gyógynövényeknél alkalmazott fontosabb kiültetési időszakok hazánkban:

Tavaszi kiültetés: ált. május (fagyok után)

• tárkony, menta gyökeres sarj

• citromfű, kakukkfű, oregano, orbáncfű, kasvirág palánta

Őszi kiültetés:

• Szeptember: hibrid levendula gyökeres dugvány, orvosi zsálya palánta

• Október:macskagyökér palánta, menta sztóló, levendula palánta

Tenyészterület, tőelrendezés

A tenyészterület egy növény rendelkezésére álló terület, a sor és tőtávolság szorzata (cm², v. m²) pl. 50 cm x 40 cm= 2000 cm². Állománysűrűségnek nevezzük az egységnyi területre (m², v. ha) eső növények számát (pl. 5 db/m²). A tőelrendezés fogalma a sorok, illetve tövek távolságát, egymáshoz viszonyított arányát jelenti.

A tőelrendezés lehet:

1. Szabálytalan (szórt vetésnél)

2. Soros

Egyenletes: ha a sortávolság állandó 
Ikersoros: ha két sor (ikersor) távolsága kisebb, mint a sorköz

3. Művelőutas : 8-20 m-enként közlekedő utat hagynak ki, ahol a művelő gépek teljes szélességükben elférnek (magas növények esetén, a növénysávok között)

4. Szalagos : azonos sorszámonként (3-5) kihagynak egy sort, hogy az állomány fölött művelést végző traktor kereke elférjen (alacsonyabb növények esetén, a növénysávok felett)

Soros elrendezésű évelő citromfű állomány (Fotó: Pluhár Zs.)

Az állománysűrűség jelentősége

Az állománysűrűség és a terméshozam összefügg, mivel az állománysűrűség növelésével a területegységre vetített termésmennyiség egy ideig nő, míg az egy növényre vetített csökken, a minőséggel együtt. A helyes tőszámbeállítással meg kell találni a gazdaságossági optimumot. Megállapítást nyert továbbá, hogy a generatív részükért termesztett növényeknél a tenyészterület csökkenése a koraiságot fokozza, a vegetatív részükért termesztettek esetében viszont egy idő után rontja. Azonos tenyészterületen belül a sor- és tőtávolság tág határok között változtatható.

Az állománysűrűség és a terméshozam összefüggése

Állománysűrűség a gyógynövényeknél

Állandó helyre vetés: sortávolságok

• Gabona sortáv (12 cm): kamilla, len, fűszerkapor
• Dupla gabona sortáv (24 cm): mustár, kapor, konyhakömény, koriander, ánizs
• 30-40 cm: mák, borsfű, gyűszűvirág
• 40-50 cm: körömvirág, szeklice, majoranna, bazsalikom, édeskömény, máriatövis

Palánta kiültetés: tenyészterületek

• 40-50x20-30 cm: kakukkfű, macskagyökér, kasvirág
• 50-60x30-40 cm: tárkony, izsóp, citromfű, menta sarj,
• 60-70x30-40 cm: orbáncfű, orvosi zsálya
• 100x50 cm: valódi levendula
• 150x60-100 cm: hibrid levendula
• 400x200-250 cm: homoktövis

A palántázás kivitelezése

A palánták kiültetése végezhető kézzel (kis üzemekben), vagy palántázó gépekkel. A palántázó gépek lehetnek fogóujjas, csészés vagy forgóadagolós kivitelűek. Egyes palántázó gépek alkalmasak a palántázással egy menetben fóliafektetésre is. Általában többféle palántát (kocka, kúp, vagy henger alakú földlabdával, ill. szálasan), valamint gumót is képesek a talajba ültetni

A palántázás kiegészítő műveletei

Kiültetés előtt a területet megfelelően elő kell készíteni és a palántákat is alkalmassá kell tenni az ültetésre. A talajelőkészítés során, ha szükséges, fóliát, vagy agroszövetet is le lehet teríteni. A szabadföldön nevelt szabadgyökerű levendula, vagy orvosi zsálya palánták felszedéséről, osztályozásáról, kötegeléséről és esetleges vermeléséről is gondoskodni kell kiültetés előtt. Közvetlenül a kiültetés előtt kerülhet sor a gyökér- és hajtásvisszavágásra.

A kiültetés után a többszöri, alapos beöntözés elengedhetetlen. Az eredést néhány héten belül ellenőrizni kell és gondoskodni kell a kipusztult egyedek pótlásáról is. Ha idő előtt megjelennek a generatív részek, érdemes azokat eltávolítani. A sorok záródásáig többszöri mechanikai gyomirtásra (sor- és sorközművelésre) van még szükség, kivéve, ha talajtakarást alkalmaztunk.

Kerti kakukkfű gyökeres dugványok kiültetése agroszövettel takart talajba (Fotó: Pluhár Zs., 2011)

(a:: agrszövet fektetés, b: agroszövet lyuggatás, c: ültetés, d: kiültetett palánta, e: visszavágott növény kiültetés előtt, f: fejlett növényegyedek két hónappal a kiültetés után

Ellenőrző kérdések

1. Mely szaporítási mód a leggyakoribb a gyógynövényeknél?
a. helybevetés b. feltöltéses bujtás c. dugványozás

2. Mely időszakban vetjük a kamillát Magyarországon?
a. április közepe b. augusztus vége c. november

3. Mely faj szaporítható csak vegetatív úton az alábbiak közül?
a. citromfű b. borsosmenta c. orvosi zsálya

4. Mely faj esetében részesítjük előnyben a palántanevelést a helybevetéssel szemben?
a. konyhakömény b. körömvirág c. kerti kakukkfű

5. Mely fajnál alkalmazunk szabadföldi palántanevelést?
a. valódi levendula b. citromfű c. édeskömény

6. Mely faj csírázásához van szükség fényre a csírázáshoz?
a. mák b. kamilla c. kapor

7. Mit jelent a palánták „edzése”?
a. kiültetés előtti kondicionálás b. a kiültetett palánták lombtrágyázása c. ültetés utáni visszavágás és beöntözés

8. Melyik állítás(ok) nem igaz(ak) a mikroszaporításra?
a. A mikroszaporítás generatív szaporítási mód.
b. Az anyanövénnyel teljesen azonos genotípusú utódokat eredményez.
c. Magból is regeneráltat intakt növényt, de táptalajon.
d. Vírusmentesítésre alkalmas.
e. Növényi sejtekből, szövetekből, szervekből hoz létre új növényt.
f. Az explantátumból először hajtást regeneráltatnak, majd meggyökereztetik azt, végül a gyökeres hajtást megsokszorozzák.

9. Mikor célszerű mikroszaporítást alkalmazni a gyógynövénytermesztésben?
a. Borsmenta ültetvény létesítésekor.
b. Cserepes bazsalikom (mint fűszernövény) termesztésekor.
c. Új fajták gyors felszaporítása esetén.

Megoldások

Irodalomjegyzék

Anonymus (2011): Bodza: 800 ezer a bevétel! Haszon Agrár Magazin, 2011. június. 

Arikat, N.A., Jawad, F.M., Karam, N.S., et al. (2004): Micropropagation and accumulation of essential oils in wild sage (Salvia fruticosa Mill.) . Scientia Horticulturae, 100 (1-4): 193-202.

Balázs S. (1994): Zöldségtermesztők kézikönyve. Mezőgazda Kiadó, Budapest, p. 138-154.

Bernáth, J. (szerk.) (2000): Gyógy- és aromanövények. Mezőgazda Kiadó, Budapest

Bernáth J.- Németh É. (szerk.), (2007): Gyógy- és fűszernövények gyűjtése, termesztése és felhasználása. BSc tankönyv. Mezőgazda Kiadó, Budapest

Czáka S.-Füstös Zs.-Hrotkó K. (2011) A növényszaporatás ábácéje. Mezőgazda Kiadó, Budapest, p. 59-86.

Jámborné B.E., Dobránszki J. (szerk.) (2005): Kertészeti növények mikroszaporítása. Mezőgazda Kiadó, Budapest.

Phatak, S.V., Heble, M.R. (2002): Organogenesis and terpenoid synthesis in Mentha arvensis. Fitoterapia, 73 (1): 32-39.

 

Santos-Gomes , P.C., Seabra, R.M., Andrade, P.B., Fernandes-Ferreira, M. (2002): Phenolic antioxidant compounds produced by in vitro shoots of sage ( Salvia officinalis L.). Plant Science, 162 (6): 981–987.