Az interfaszcikuláris kambium működésének sokfélesége: a szárvastagodás típusai

A Ricinus-típusú szárvastagodás esetében az interfaszcikuláris kambium összefüggő másodlagos szállítószöveti hengert alakít ki. Az elsődleges nyalábok farésze befelé tolódik és jellegzetes mintázatot alkotva megfigyelhető az összefüggő másodlagos xilem („fatest”) belső oldalán (bélkorona). Az elsődleges nyalábok háncselemei egy ideig hasonló módon megfigyelhetők a másodlagos háncs kortex felé eső oldalán (háncskorona), de a farésznél vékonyabb falú elemei hamarosan összenyomódnak, eltűnnek (obliterálódnak). Ezt a vastagodási típust figyelhetjük meg néhány fás szárú növény (Ricinus [ricinus], Malus [alma], Sambucus [bodza]) szárában.

A lián típusú (Aristolochia-típusú) vastagodás a kúszócserjék, kúszó kisfák (pl. Hedera helix [borostyán], Vitis vinifera [kerti szőlő]) sajátossága. Ebben az esetben az interfaszcikuláris kambium csak másodlagos alapszöveti elemeket hoz létre, így a vastagodott szár szállítószövete is nyalábos szerveződést mutat. Az igen nagyméretű nyalábok belső (bélszövet felé néző) oldalán megfigyelhetjük az elsődleges xilem elemeket, míg külső oldalukon (a felszívódásukig) megtalálhatók az elsődleges nyalábok háncsrészei.

A vastagodó dudvaszárakra jellemző Helianthus-típusú szárvastagodás során a nyalábközti kambium másodlagos szállító- és alapszövetet egyaránt létrehoz. A vastagodott szár így – a lián-típushoz hasonlóan – nyalábos szerveződést mutat, a sztélében azonban kétféle nyaláb fordul elő. Az elsődleges és másodlagos szállítóelemeket egyaránt tartalmazó nagyméretű („elsődleges”) nyalábok és jóval kisebb, csak másodlagos xilemet és floemet tartalmazó („másodlagos”) nyalábok váltakoznak egymással.