A hajtás evolúciója: a telóma-elmélet

Az első, Rhynia-típusú ősharasztok hajtása villás elágazódást mutató hajtástengelyből állt, amit még nem valódi gyökerek, hanem csak rhizoidok rögzítettek.  A legelső szórványosan megtalált fosszilis leletek alapján ebből az ősi felépítésből, a hiányzó láncszemek ismerete nélkül vezette le Walter Zimmermann a ma élő nagyobb harasztcsoportok felépítését, hajtásrendszerük sajátságait (telóma-elmélet). Telómáknak Zimmermann a hajtásrendszer utolsó ágait nevezte, amelyek végén a fertilis telómák esetében sporangiumok helyezkednek el, míg a sterilis telómákról ezek hiányoznak. A Rhyniak villásan elágazó telómarendszere az elmélet alapján közvetlenül a korpafűfélék (Lycopodiophyta) ősi típusa volt, és ez az elágazódási mód megmaradt a csoport mai képviselőinél is. Egy másik evolúciós vonalon a kezdetben egyenrangú telómák egyike dominánssá vált és túlnőtte a másikat, amiből több törzsfejlődési lépésben kialakult a főtengely. Ezzel megjelent a monopodiális (közalapos) elágazódás, ami a Monilophyta törzs [páfrányok és zsurlók] mai képviselőinek jellemzője. Később a nyitvatermők körében megjelent a harmadik elágazási típus is, amikor a főtengely növekedése korlátozott, vagy legalábbis lassabb, mint az oldalágaké – ez a szimpodiális elágazódás. (Zimmermann telóma-elmélete nemcsak a hajtástengely törzsfejlődési változásaira, hanem a levél kialakulására és a generatív szervek fejlődésére is szolgál magyarázatokkal, ezeket a megfelelő fejezetekben tárgyaljuk.)

A telóma-elmélet érdekessége, hogy a kidolgozása idején még nem ismert köztes lépésekre utaló kövületek csak később bukkantak elő, ám azokat – a legtöbb esetben – el lehetett helyezni a Zimmermann leírta evolúciós sor megfelelő pontjain.

A telómák szerveződése és a közalapos elágazódás kialakulása a Zimmermann-féle telóma-elmélet szerint.
(Podani nyomán)