Mikorrhizás gombák

Szerző: Geösel András

A mikorrhiza az élővilág két csoportjának, a gombáknak és növényeknek az együttéléséből (szimbiózis) származó, általában mindkét fél számára kölcsönösen előnyös kapcsolat, ami a talajt behálózó micélium és a növény gyökérzete között alakul ki. A kapcsolatnak két fő formáját különítjük el, az endo- és az ektomikorrhizát. A gombafogyasztás és a gombaipar szempontjából az ektomikorrhizás gombáknak van nagyobb jelentősége.

A mikorrhiza képzés jelenségét a XIX. században fedezték fel, napjainkra pedig a mikológia igen intenzív kutatási területévé fejlődött. A mikorrhiza kapcsolat olyan gyakori a természetben, hogy ma már az számít ritkaságnak, ha egy növénynek nincs mikorrhizáló gomba partnere. Az ilyen szimbiózisban nagyszámú tömlős és bazídiumos gombafaj vesz részt. Ezek között jelentős számban akadnak ehető gombafajok is, amelyek magas áron értékesíthetőek. A vargánya (tinóru) gombák több faja (Boletus spp., Xerocomus spp., Leccinum spp., Suillus spp.), rókagomba (Cantharellus cibarius) erősen determinált szimbiózisban élő fajok. E fajoknak a csiperke- vagy laskagombánál ismertetett intenzív termesztését a jelenlegi ismereteink szerint, nem tudjuk megvalósítani. A legtöbb információval és gyakorlati eredménnyel a szarvasgombák (triflák) termesztéséről rendelkezünk. A szarvasgombák hipogeikus (föld alatt termő) aszkuszos gombák, amelyeknek néhány faja jellegzetes íz-, aroma-, és illatanyagokkal rendelkezik. Egyedi tulajdonságaik miatt a triflákat a gasztronó­mia évszázadok óta használja, a piacon pedig egy átlagember számára néha megfizethetetlen áron kerülnek értékesítésre. A szarvasgombák ektomikorrhizás kapcsolatban élnek a nyitva- és zárvatermő, főleg fás szárú növényekkel.

Dr. Bratek Zoltán, az ELTE oktatója a szarvasgombáról

A mikorrhiza kutatás napjainkra számos jól hasznosítható eredményt hozott. Az erdészeti csemetetermesztésben jól mikorrhizáló gombával együtt nevelt növények a kiültetést követően magasabb vigorral, jobb eredéssel rendelkeznek. Az ilyen erdők szárazságtűrése magasabb, a tápanyagban szegényebb talajokon is jobban fejlődnek. A mikorrhizált csemeték alkalmazása világszerte terjedőben van, ma már hazánkban is nevelnek (főleg szarvasgombával) oltott („mikorrhizált”) növényeket, amelyeknek egyre nagyobb a jelentőségük.

Mikorrhiza kapcsolat

A mikorrhiza kapcsolat evolúciós léptékkel nézve is időtálló: egyes elméletek szerint a növények szárazföldi megjelenése is ennek a szimbiózisnak köszönhető. Már a devon korból származó növényi fosszíliákon is megfigyeltek mikorrhizára utaló képleteket. A szimbionta kapcsolat révén alakul ki az ún. „wood wide web”, amely a mikorrhizás gombák hifáin keresztül összekapcsolja egy vegetáció különböző fás szárú növényegyedeit.

Növény-gomba anyagtranszport (angol nyelvű)

Ebben a hálózatban a hifák anyagtranszport rendszerén keresztül, a fák akár tápanyagokat is cserélhetnek egymással. A mikorrhiza kapcsolatnak két típusa terjedt el az élővilágban: az ektomikorrhiza és a vezikuláris-arbuszkuláris mikorrhiza (vagy endomikorrhiza).

Vezikuláris-arbuszkuláris mikorrhiza (VAM)

A vezikuláris-arbuszkuláris mikorrhiza (VAM) olyan endomikorrhizás kapcsolat, amelyben a hifák behatolnak a növényi gyökér sejtjeibe, ahol intracellulárisan növekednek. A kéregsejtekben a gomba hólyag formájú képleteket (vezikulumok) vagy elágazó betüremkedéseket (arbuszkulumok) hoznak létre. A hifák nem hatolnak be a növényi citoplazmába, csak betüremkednek a sejtmembránon át. Az arbuszkulumok szerkezete megnöveli a felületet a hifa és a sejt citoplazmája között, amellyel megkönnyíti a tápanyagok átadását. A VAM az ektomikorrhizás kapcsolatnál ősibb típusú szimbiózis, és a növénycsaládok 80-90%-ára jellemző. A VAM képző gombák talajlakók, termőtestet általában nem képeznek és tagjai mindössze néhány családból kerülnek ki. Kertészeti szempontból jelentősek a Glomus-fajok, amelyekből egyes cégek talajkondicionáló készítményeket állítanak elő. Ezek a készítmények a kertészeti álló és egyéves kultúrákban a talajélet és a növényi ásványos táplálkozás javításán keresztül, a hozamok fokozására is alkalmas lehet.

Mikorrhiza nélküli gyökér (felső fél), valamint ekto- (bal oldal) és endomikorrhiza (jobb oldal) kapcsolat

Ektomikorrhiza

Az ektomikorrhizák (EKM) fás szárú növények és bazídiumos vagy aszkuszos (valamint: járomspórás) gombák között kialakuló szimbiózisok. Az ektomikorrhizás gombák hifái (szemben az VAM-val) nem hatolnak be a növény gyökerének kéregsejtjeibe, hanem a kéregsejtek közötti járatokban (intercellulárisan) növekedve úgynevezett „Hartig-hálót” hoznak létre. Itt történik az anyagátadás, és ez tekinthető az ektomikorrhiza-rendszer aktív felszínének. A gyökér felszínén a gomba sűrű hifából álló ún. gombaköpenyt formál. Egyes gombáknál a köpeny felszínéről kiágazó gombafonalak kötegekbe, rhizomorfába tömörülnek. A gyökér felszínén kialakuló gombaköpeny színe, szerkezete, szerkezete és hisztokémiai sajátságai fontos taxonómiai bélyegek.

Az ektomikorrhizáló gombák micéliuma általában a növényi gyökér körül mindössze 10-15 cm távolságig szövik át a talajt. A micélium által termelt exoenzimek és savak biztosítják az összetett tápanyagok lebontását. A hifák ezt követően felveszik a makro- és mikroelemeket, amelyeket a gomba a mikorrhizás kapcsolat anyagátadásra szolgáló felületéhez transzportál.

Ektomikorrhizált gyökérvég és micélium a gyökér körül 

A mikorrhiza kapcsolat a növényt érő stresszhatásokra (szárazság, herbicid, magas hőmérséklet, környezetszennyezés stb.) megszakadhat és a gomba vitális hifái visszahúzódnak. A túl magas és túl alacsony nitrogén- és foszforellátottság ugyancsak ilyen hatást okoz.

Az EKM gombák életciklusa többnyire haploid fázisban zajlik, amelyet a Tuber magnatum (isztriai fehér szarvasgomba) példáján keresztül mutatunk be. Az aszkusz (1) az érett termőtestben (ún. módosult apotécium) (6) fejlődik ki, amelynek a növekedése akár több évig is eltarthat. A gyökerek közvetlen közelében elhelyezkedő aszkospórák kihajtanak (2), majd ez a primer micélium kolonizálja a gyökérvéget is és képezi az ektomikorrhizát (3). Mivel mikorrhizát több gombafaj is képez, ezért egy gazdanövényen belül is megtalálhatóak ezek a képletek. Magából a mikorrhizából és a sejt közötti térből meginduló micélium terjed szét a talajban (4), majd egy eddig kevéssé ismert szexuális folyamat révén (valószínűleg aszkogámia) dikariotikus hifák keletkeznek. A primordium (5)(termőtestkezdemény) ebből a dikariotikus hifából indul növekedésnek. Az ivaros folyamat végén keletkező a heterokariotikus hifát (amelyből a spórák is fejlődnek), vegetatív, heterokariotikus hifa veszi körbe. Az érett termőtestek (aszkokarpium) az aszkuszokból és steril hifákból fejlődnek.

Tuber magnatum fejlődési ciklusa

A talaj micélium általi kolonizációja tavasszal történik, a T. melanosporum (perigordi szarvasgomba) esetében a primordiumok május-június hónapban képződnek, de a triflák csak augusztusban fejlődnek ki. A termőtest erőteljes növekedésének hatására a talaj berepedezik, majd a triflák télre beérnek. Mint az életciklusból kitűnik, az EKM-gombáknál a gazdanövénytől függő szimbiotikus fázis mellett egy független életmódú fázis is jelen van. A micélium a talaj szerves és szervetlen anyagaiból, szervesanyag bontásból a gazdanövénytől függetlenül is életképes. Mivel ez a szaprotróf életmód egyes EKM-gombáknál nagyon korlátozott, ezért ezek a gombafajok steril tenyészetben (pl: törzstenyészet) nehezen, vagy egyáltalán nem fejlődnek. A gazdától független életciklus mértéke fajtól függően változik, vannak olyan fajok (pl: T. melanosporum) amely egyes enzimeket nem is képesek szintetizálni, így obligát módon függ a gazdanövény tápanyagaitól. Ezen tulajdonságuk miatt a mikorrhizáló gombákat intenzív gombatermesztésben nem tudjuk előállítani, termőtestképzésükhöz mindenképpen szükség van a növénypartnerre is. A gombaiparban széleskörűen használt szemcsíra ezekből a fajokból jelen tudásunk szerint nem készíthető, a termesztés szaporítóanyagát is más módszerekkel kell előállítani.

Az erdőtársulásokra jellemző mikorrhiza gombaközösség is a növényekhez hasonló szukcessziót mutat. Más gombák jellemzőek a fiatal és mások az idősebb erdőkre, amelyet természetesen a domináns erdőalkotó fajok is meghatároznak. A fás szárú növénypartnerek oltása a korai mikorrhizáló gombákkal (pl: szarvasgombák) több eredményre vezetett, míg az idősebb erdőkre jellemző gombák (pl: császárgalóca, vargánya) termesztése jelenleg nem valósítható meg, mivel a fiatal csemetékkel kiültetett mikorrhiza gombák hamar eltűnnek a gyökérzetről. Másik probléma, hogy bizonyos fajok spórái hosszú dormanciával (nyugalmi szakasz) rendelkeznek, ezért akár több évtized elteltével kezdenek csak kihajtani.

A triflák biológiája

A szarvasgombák termőtestét triflának nevezzük (aszkokarpium), amelynek belsejében a „húsban” találhatóak a spórák. A trifla kérgének színe és felszíni mintázottsága határozóbélyeg, amely alapján az egyes fajokat el lehet különíteni egymástól. Egyes feltételezések szerint jellegzetes illatukat a kéreg (peridium) elhalt sejtjeinek bakteriális bontása okozza. A szarvasgomba nemcsak a növénypartnerre, hanem a környezetére is hatással van: a kolonizált fák alatt a növényzet sok esetben kiritkul, „égésfolt” keletkezik. Ennek okai még nem teljesen tisztázottak, egyes vélemények szerint a micélium parazitálhatja a szomszédos lágyszárú növényeket, míg mások szerint herbicid hatású molekulákat termelhetnek. Az is lehetséges, hogy a megnőtt adszorpciós felület révén a fa gyökérzete és a micélium együttese „elszívja” a tápanyagok és nedvesség egy részét, így a konkurens egyedek faj- és egyedszáma lecsökken.

Az első termőtestek megjelenését néhány biológiai és ökológiai tényező határozza meg. A szarvasgombák termőteste általában akkor jelenik meg először, amikor a mikorrhizált fa is elkezdi a saját termését érlelni. Általában az égés megjelenése után 2-3 éven belül gyűjthető a trifla. Az optimális környezetben élő fa (meghatározói: talajadottságok, talajnedvesség, pH, kártevők, erdőművelésmód, herbicidek, fungicidek stb.) alatt évtizedeken keresztül gyűjthető trifla, tölgyek esetében akár a fa élete végéig. Az EKM gombák a szimbionta életszakaszban fokozzák a fiatal facsemeték növekedését, a megnövekedett felszívási felület és a fokozott tápanyagfelvételnek köszönhetően. Mérések szerint az ugyanolyan korú, azonos körülmények között telepített mikorrhizált facsemeték vitalitása nagyobb lehet az EKM partner nélküli növényeknél, ugyanakkor vannak adatok arról is, hogy a vitalizáló hatás nem jelentkezik. Az EKM gombák későbbi, szaprotróf életmódja során az idősebb és elhalt gyökereket bontják, ezért az erdőműveléskor szem előtt kell tartani a folyamatos gyökérregenerációt.

A Kárpát-medence jelentősebb őshonos fajai

A nagy gazdasági potenciállal rendelkező szarvasgomba fajok közül csak azokat mutatjuk be, amelyek termesztésével kapcsolatban már születtek értékelhető hazai eredmények. A nyári, téli és homoki szarvasgomba hazánkban viszonylag gyakran fordul elő, évente 6-7 ezer tonnára becsülik a gyűjtött mennyiséget. Az ebben a fejezetben utolsóként leírt nagyspórás szarvasgomba gasztronómiai és termesztési szempontból kevéssé értékes, ám a fajok elkülönítése miatt bemutatjuk.

Nyári (burgundi) szarvasgomba - Tuber aestivum Vittad. (= Tuber uncinatum Chat.)

Molekuláris biológiai módszerekkel igazolták, hogy a nyári és burgundi szarvasgomba egy fajnak tekinthető. Az ízben, illatban és spóraformában fellépő eltéréseket a környezeti feltételek befolyásolják. Szedésérettség alapján a nyári szarvasgombát május-augusztus, míg a burgundi szarvasgombát október-november hónapok között gyűjtik. A nyári szarvasgomba Európában mindenhol gyakori, kedveli a csapadékos területeket és a kötöttebb, agyagos talajokat is, amelyek kémhatása neutrális. Termőtestei változatos méretűek, többnyire 2-9 cm nagyságúak, de találtak már 1 kg-os példányt is. A termőtestek lazább talajokon kerekdedek, máskor amorfak, sötétbarna-fekete színűek, feltűnően pikkelyesek. A pikkelyek sokszögűek és bemélyedés látható a közepükön.

Az érett termőtest illata főtt kukoricára emlékeztet. Gazdanövényei több faj közül kerülnek ki, a legtöbb észlelés tölgy (Quercus), mogyoró ( Coryllus), gyertyán (Carpinus), bükk (Fagus) fák alatt jelzi. Ezek mellett fenyőféléken, cédruson, nyárfán és szelídgesztenyén is képez ektomikorrhizát és alattuk termőtestet.

Téli szarvasgomba - Tuber brumale Vittad.

A Tuber melanosporum-mal hasonló elterjedési területtel rendelkezik, időnként ugyanazokat a fákat mikorrhizálja, gyakran fordul elő mogyorón és hárson. Magyarországon az alföldi erdőkben, dombvidéki és hegyvidéki árnyas völgyekben fordul elő. Kedveli a kötött, agyagos, magas humusztartalmú, csekély meszet tartalmazó talajokat. A termőteste kerekded vagy amorf, gyakran hosszanti barázda látható rajta.

A pikkelyek 1-3 mm nagyságúak, jellemzően kisebbek, mint a T. melanosporum-nál, színük fekete, néha vörösesbarna. Mosás hatására a pikkelyek könnyen leválnak. A húsa fehér, később szürkén márványozott, de jellegzetes fehér rajzolat marad benne. Az érett trifla illata erős, jellegzetes, néha muskotályos, Vittadini szerint a veresgyűrű som kérgére hasonlít. Számos illatos változata létezik, amelyek a gasztronómiában keresettek, de kereskedelme a kisméretű termőtestek miatt nem jelentős. A nyári szarvasgombához hasonló területeken is előfordul, de ismereteink szerint annál tágabb tűrőképességű. Termőidőszaka hazánkban októbertől márciusig tart. Könnyen képez mikorrhizát, így az ültetvények telepítése viszonylag olcsó. Hazai ültetvényei tölggyel és mogyoróval kerültek kiültetésre.

Homoki szarvasgomba - Mattirolomyces terfezioides/Mattir./ E. Fischer

A Kárpát-medence homoki területein előforduló faj, főként mészkerülő akácosokban és magas humusztartalmú laza talajokon terem. Hazánkban augusztus-november hónapokban gyűjthető. Termőteste gumó alakú, 1-12 cm nagyságú, fehéres-szürke színű. Felszíne többnyire sima, néha repedések találhatóak rajta. Belseje világos, rózsaszín, fehéren márványozott. Szemere szerint ehető, de nyersen fogyasztva mérgező. Íze édeskés, emiatt desszertekhez is felhasználja a gasztronómia.

Nagyspórás szarvasgomba - Tuber macrosporum Vitt.

A nagyspórás szarvasgomba Európa nagy részén gyakori, a mediterrán vidékeken ritkább. Magas víztartalmú, üde lombos erdők környékén gyűjthető, szeptember-január hónapokban. Magyarországon előfordul az Északi-középhegységben, szórványosan megtalálható az Alföldön, legjobb termőterületei a Dél-Dunántúlon fekszenek. Többnyire dió nagyságú termőtesteket fejleszt, amelyek felszíne vörösbarna-fekete színű. A felszíne szemölcsökkel fedett. Belseje szívós állagú, szürkés árnyalatú barna mintázattal. Érzékszervi tulajdonságait egyesek kedvezőnek vélik, illata kissé fokhagymára emlékeztető, a fiatal példányok is rágósak. Termesztési szempontból jelenleg nem jelentős.

A fent felsorolt gombák mellett a hazai kereskedelemben előfordulnak más fajok is, amelyek gyűjtése és „termesztési” kísérletei Európa más országaiban folynak. Az isztriai (fehér) szarvasgomba (Tuber magnatum Vittad.) az egyik legértékesebb fehér trifla, amelynek fő előfordulása az Isztriai-félsziget kiegyenlített klímájú, zárt erdőségei. A faj termesztésével kapcsolatban komoly erőfeszítések történtek, ám az ültetvények vagy nagyon gyenge termőképességgel rendelkeznek, vagy nem is fordulnak termőre. A perigordi szarvasgomba (Tuber melanosporum Vittad.) Európa mediterrán klímájú területein fordul elő. Erőteljes, karakteres illattal rendelkezik (amely nem minden fogyasztó számára kellemes), íze is jellemző, enyhén kesernyés, hosszú utóízzel. A világpiacon a gyűjtött és termesztett példányok fekete szarvasgombaként kerülnek értékesítésre meglehetősen magas áron. Termesztése közel két évszázados múltra tekint vissza, a mikorrhiza gombák egyik legjobban jellemzett és legnagyobb mesterséges területtel telepített faja. A hazai hideg telek, a szakirodalmi tapasztalatok szerint, kimondottan károsak a gomba micéliumára, ezért hazai telepítése és az ültetvények termőre fordulása nehézkes. A késői szarvasgomba (Tuber borchii Vittad.) széles tűrőképességű, fehér perídiummal rendelkező gombafaj. Olaszországban közkedvelt, az első termesztett ültetvényt is ott hozták létre. A fiatal példányok kellemes ízűek, illata és íze a fokhagymára emlékeztet. Korán képez mikorrhizát, ezért sűrűn telepített lombos erdőkben termeszthető mikorrhizált csemetével.

A termesztés technológiája

Az egyes szarvasgomba fajok termesztése egymástól némileg eltérő technológiával történik. Ez könnyen belátható, hiszen például a laskagomba nemzetségen belül is eltérő biológiai igényű fajok fordulnak elő, amelyek más szerkezetű és tápanyagtartalmú szubsztrátumot igényelnek, más környezeti változások hatására fordulnak termőre stb. A fajokra vonatkozó konkrét eltéréseket a szarvasgomba termesztéssel foglalkozó bőséges szakirodalom tartalmazza, ezért csak a főbb technológiai lépéseket és az ültetvények telepítésének szempontjait ismertetjük.

A szarvasgomba termesztés története hosszú időkre nyúlik vissza. Franciaországban J. Talon a triflatermő tölgyek makkját vetette el szarvasgombás területre, majd szétültette a csemetéket, amelyek néhány év múlva termőre fordultak. A módszere gyorsan terjedt, ám napjainkra az ilyen extenzív termesztés kevésbé korszerű. Az intenzívebb művelésmódok, erdőművelés hatása többnyire gyors hozamot biztosíthat, ám nemkívánatos idegen mikorrhiza-képző fajok is megjelenhetnek az olyan gyenge versengési képességgel rendelkező fajoknál, mint a perigordi szarvasgomba. A különböző művelésmódok ezért gombafajra és talajtípusra, növénypartnerre specifikusak.

Ültetvény helyszínének kijelölése és előkészítése

Új szarvasgomba ültetvények létesítésére olyan területet célszerű választani, amelynek talajában a versengő EKM fajok csak kis mennyiségben, vagy gyenge kompetíciós képességgel fordulnak elő. A terület növényállományának felmérése segít megállapítani a főbb mikorrhiza képző gombafajokat is. A talajban molekuláris biológiai módszerekkel azonosíthatóak a jellemző mikorrhizáló gombafajok, amelyek meghatározása a telepítés tervezéséhez hasznos információt nyújtanak. A kontamináló EKM fajok elkerülése érdekében olyan területeket célszerű választani, ahol a növényzet nem ektomikorrhizáló fajok­ból áll. A rétek, legelők, felhagyott szőlők, gyümölcsültet­vények többnyire arbuszkuláris mikorrhiza-képzők. A kertészeti gyakorlatból ismert Acer-, Fraxinus-, Juglans és Rosaceae-családba tartozó fajok fásszárú növényei sem befolyásolják a szarvasgomba ültetvény létesítését. Az őshonos erdőalkotó fafajaink irtásainak helyére nem célszerű közvetlenül az új ültetvényt telepíteni, a kontamináló gombafajok nagy száma miatt. A tuskózott területek intenzív művelése 3-5 év alatt az EKM gombák eltűnését okozza, ezért új telepítés előtt intenzív egyéves kultúrák termesztése javasolt. A korábban intenzíven művelt, magas szerves- és műtrágya adagokkal feltöltött talajok (a magas nitrogén és foszfor tartalom miatt) nem kedveznek a mikorrhizás gombáknak. A szarvasgomba fajok eltérő vízigénnyel rendelkeznek, ezért fajtól függően kell meghatározni a célterület helyét. A magasabb vízigényű fajokat hűvös völgyekbe, folyók mentén célszerű elhelyezni. A mocsaras területek és a száraz, váznélküli, alacsony humusztartalmú homoktalajok nem alkalmasak szarvasgomba termesztésre. Nyári szarvasgomba számára a kötöttebb, magas agyagtartalmú talajok az ideálisak, ugyanakkor a magas mész és humusztartalmú homoktalajok is megfelelőek, amennyiben foszfor és kálium tartalmuk alacsony. A gazdag tápanyag ellátottságú talajokban a termőtestek képződése ritka, a hozam alacsony. Ennek biológiai magyarázata lehet, hogy a szaprotróf fajok is akkor fordulnak termőre, ha kedvezőtlen környezetbe kerülnek. Az aktív talajélet a telepítés sikerét pozitívan befolyásolja, ezért olyan megelőző talajművelést kell végezni, amely a talajéletet megtartja (sekély szántás, talajlazítás).

Csemeték előállítása

A telepítésre kerülő csemeték minősége döntő fontosságú a szarvasgomba ültetvény sikere szempontjából. A termesztett szarvasgomba mennyiségi felfutása a csemetekert technológiájának fejlődésével és a művelési módszerek korszerűsítésével együtt valósulhatott csak meg. Az európai szarvasgomba termesztés két centruma és kutatási központja Franciaország és Olaszország, a legtöbb gyakorlati eredmény ezekből az országokból adaptálható. Szarvasgombával mikorrhizált facsemetét először Franciaországban, az INRA (Institut National de la Recherche Agronomique) laboratóriumában állítottak elő 1970-ben. Néhány évvel később az első fekete szarvasgomba, majd nyári szarvasgomba ültetvények is termőre fordultak. Napjainkig há­rom nemzedéke volt a nagy mennyiségben előállított facsemetéknek Franciaországban:

• a szarvasgombát termő élőhely fertőtlenített, majd a gombával újonnan beoltott talajában, hagyományos edényekben nevelt csemeték;
• mesterséges szubsztrátumban és Melfert-edényben nevelt csemeték;
• mesterséges szubsztrátumon, a gyökerek tekeredését megakadályozó bordás konténerekben nevelt csemeték.

A mikorrhizálandó növényanyagot steril magvetéssel vagy vegetatív szaporítással (dugványozás) állítják elő. A magvetés előnye, hogy EKM gombát a csávázott magról vetett magoncok nem tartalmaznak. Az olcsóbb módszerek közé tartozik, hogy a mikorrhizálandó csemete szaporítóképletét (pl: makk, mogyoró) szarvasgomba spórából készített szuszpenzióba mártják, majd azzal együtt vetik el. A mikorrhiza kialakulása ilyenkor esetleges, nehezen tervezhető. Kezdetben gyökérsarjakból eredő tölgyfaklónokat, majd mikroszaporított növényeket is használtak mikorrhizálásra. A módszer hátránya, hogy mikroszaporított egyedek igen magas költségek mellett állíthatóak elő, az akklimatizációjuk hosszadalmas, viszont teljesen fertőzésmentesek. Kutatási célokra jól használhatóak, magas arányban mikorrhizálhatók, ám költséges előállítása miatt a termesztési gyakorlatba nem került át.

Intenzív ültetvény telepítésére konténeres, minősített csemetéket célszerű használni. A szabadgyökerű csemeték telepítését kerülni kell, mert azok földlabdával vagy konténerrel nem borított, nem védett, szabadon álló gyökerei kontaminálódhattak vagy egyáltalán nem is mikorrhizáltak. Az ilyen csemeték előállítását specializált cégek végzik, amelyek jól kontrollálható üvegházzal vagy korszerű fóliasátorral rendelkeznek. A csemete nevelése (többnyire megvetéssel vagy dugványról) történhet a triflatermő talajba is, amelynek szerkezetét perlittel, homokkal lazítják. Alkalmaznak olyan talajkeverékeket is, amelyek tőzeg-perlit alapúak és más egyéb összetevőket is tartalmaznak (pl: vermikulit, gipsz, stb.) ám a bevált receptúrákat az előállító cégek érthető okokból nem adják ki. A növénynevelésre használt talajt részben vagy egészben sterilizálják, hogy az esetleges kontamináló gombáktól megtisztítsák. A növények szarvasgombával történő oltására több módszer is létezik:

• felszíni sterilizált magok spóra szuszpenzióba áztatása;
• a talajkeverék szarvasgomba spórával (szárított, darált gombával) keverése;
• a magoncok öntözése szarvasgomba spórával;
• a csemeték gyökérzetének spóra szuszpenzióba mártása;
• mikroszaporított csemete beoltása mesterségesen felszaporított vegetatív micéliummal.

A spóra szuszpenzió készítéséhez a begyűjtött termőtesteket tisztítják, egyenként megvizsgálják a fajazonosságot, épségüket, majd a felületüket fertőtlenítik. A termőtesteket gyakran felvágják, majd a mikroszkópos vizsgálattal pontosítják a fajmeghatározást, esetleges kontaminációt, és a spórák érettségét is megállapítják. Az esetleges rovarrágásokat kivágják, mert kontamináló forrás lehet. A kellően átválogatott, jó organoleptikus tulajdonságokkal rendelkező példányokat ezután steril vízben darálják. A szuszpenziót csak kellően izolált csemetékre javasolt kijuttatni. A csemeték izolálásának célja a kontamináló EKM gombák távol tartása, ezért a növénynevelés asztalokon, állványokon történik. Kedvező klímájú üvegházban a mikorrhizálás 5-6 hónap alatt végbemegy. A túlzott öntözést valamint tápanyag utánpótlást kerülni kell, mert az EKM-képzést gátolja. A csemeték ellenőrzése és minősítése a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóságának feladata. Itt a csemeték általános egészségi állapotán kívül a mikorrhizáló fajokat és a mikorrhizáltság mértékét is meghatározzák a gyökérvégek mikroszkóp alatti bonitálásával.

Ültetvény telepítése és gondozása

Célszerű olyan fa- és szarvasgomba-fajok kiválasztása a telepítéshez, amelyek az adott területen előfordulnak, ugyanis így nagy valószínűséggel biztosítottak mindkét faj számára a szükséges ökológiai feltételek. Hazánkban a tölgy, mogyoró, bükk és gyertyán a legelterjedtebb, legmegfelelőbb fafajok. A minősített csemeték telepítése intenzív erdészeti módszerekkel történik, többnyire 800-2000 db/ha állománysűrűségre ültetve. Mivel a nyári szarvasgomba a lombozat zárása után fordul termőre, ezért ebben az esetben a magasabb tőszám javasolt. Amennyiben a terület öntözhető (ez erősen javasolt mikorrhizás talajgombák termesztéséhez), úgy az alacsonyabb tőszám is elegendő. A telepítés hagyományosan – a növény gyökérzetének fejlődésével összhangban – ősszel vagy kora tavasszal történik. Az eredés biztosítása és a mikorrhizás gomba kiszáradásának megakadályozása céljából, az ültető gödörbe helyezést követően, a csemetéket enyhén be kell iszapolni, majd fel kell kupacolni. A csemeték védelme érdekében egyedi vadkerítést is célszerű felhelyezni. A telepítést követő években az ültetvény egészségi állapotának fenntartására és a gyökérfejlődés elősegítésére törekedve kell az ápolási munkákat végezni. Az öntözővizet több alkalommal, kis adagokban kell kijuttatni. A talaj felső rétegének lazítása és a gyomok irtása kapával történhet a fák közvetlen környezetében. A többi területen herbicides gyomirtás (a kontaminálás elkerülése céljából) végezhető, elsősorban kontakt szerekkel. A fungicidek használata kerülendő, foltbetegségek ellen legfeljebb rövid várakozási idejű kontakt szerek használhatóak. Az ültetvény metszésekor a gombafaj igényeit is figyelembe kell venni, és ennek megfelelően a korai vagy későbbi lombzáródást célszerű elérni.

Az ültetvény optimális esetben már a 3-4. évben hozhat gombatermést, de gyakran csak a telepítés utáni 8-10. év között jelennek meg az első termőtestek. A gyűjtést betanított kutyák segítségével végzik, amelyek képzése sok időt vesz igénybe. Szedéskor csak az érett példányokat szabad gyűjteni a lehető legkevesebb talajmunkával, majd a visszamaradt gödröket be kell temetni.

Szarvasgomba-kereső kutyák minősítése

A termőtestek fajtól függően hosszabb-rövidebb ideig tárolhatók, vagy száríthatók, fagyaszthatók. Szarvasgombával ízesített krémek, sütemények a gasztronómiában prémium termékként kaphatóak, az egyes triflák felhasználását bőséges irodalom tárgyalja.

A triflákkal kapcsolatos európai kutatási eredmények hasznosítása, és a gyakorlatba átültetése, már hazánkban is több helyen megvalósult. A hazai szarvasgomba kutatás többközpontú, amely erősítheti ezen földalatti gombák termesztésének terjedését. Megfelelő minőségű, mikorrhizált csemetéket már magyar cégek is előállítanak, amelyek kellő körültekintéssel és tervezéssel sikeresen telepíthetők a megfelelő ökológiai feltételekkel rendelkező területekre. Az intenzív művelés alól kivont területek hasznosítására az erdőtelepítés feltétlenül javasolt, amely mikorrhiza-képző gombával kiegészítve a vidék jövedelemtermelő képességét növelheti.

Ellenőrző kérdések

Ismertesse a Tuber magnatum életciklusát!
Melyek a főbb, hazánkban is gyűjtött szarvasgomba fajok?
Melyek a szarvasgomba ültetvény telepítésének főbb szempontjai?
Melyek a VAM és EKM kapcsolat közti különbségek?
Röviden ismertesse a helyes szarvasgomba gyűjtés szabályait!

Irodalomjegyzék

Bagi, I., Fekete, A. (2007): A szarvasgombász mesterség. Trajan Könyvesműhely.
Bratek, Z., Jakucs, E., Bóka, K., Szedlay, Gy. (1996): Mycorrhizae between black-locust (Robinia pseudoacacia) and Terfezia terfezioides. Mycorrhiza, 6, 271-274.
Chevalier, G., Frochot, H., Bratek, Z. (szerk.)(2004): Az európai fekete szarvasgomba (Burgundi szarvasgomba - Tuber uncinatum Chatin). Első Magyar Szarvasgombász Egyesület, Budapest
Gógán, Cs, A., Bratek, Z., Dimény, J. (2007): A new tool for rural development: truffle cultivation. Cereal Research Communications, 35 (2), 413-416.
Gógán, Cs. A. (2011): A nyári szarvasgomba (Tuber aestivum Vittad.) és a nagyspórás szarvasgomba (Tuber macrosporum Vittad.) magyarországi termeszthetőségének vizsgálata. Doktori Értkezés. Szent István Egyetem, Gödöllő.
Bratek Z.: Szarvasgomba-termesztés. In: Győrfi, J. (szerk)(2012): Gombabiológia, gombatermesztés. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 324-345.
Hollós, L. (1911): Magyarország Földalatti Gombái. K. M. Természet-tudományi Társulat, Budapest.
Jakucs, E. (2009): A föld alatti gombavilág titkai. Természet Világa, 9: 413-415.
Paolocci, F., Rubini, A., Riccioni, A., Arcioni, S. (2006): Re-evaluation of the Life Cycle of Tuber magnatum. Appl Environ Microbiol, 72 (4): 2390-2393.
Szemere, L. (2005): Föld alatti gombavilág. Mezőgazda Kiadó, Budapest.
Zambonelli, I. A., Iotti, M., Rossi, I., Hall, I. (2000): Interactions between Tuber borchii and other ectomycorrhizal fungi in a field plantation. Mycological Research, 104: 698-702.