Környezetgazdaságtan

Környezet és bioszféra fogalma

A XX. század elejétől az ipari forradalom, a városiasodás felgyorsulása, a sűrűn lakott részek növekedése, fejlesztések érdekében elvégzett környezet károsító tevékenységek (erdőírtás, energiatermelés stb.) gyakoriságának emelkedése, a népességrobbanás, s ezen folyamatokból adódó hatások egyre inkább zavarják a bioszféra működését. A bioszféra az amely tulajdonképpen az emberiség számára biztosítja a létszükségletek fenntartását, biztosítja a környezetet, mely lehetővé teszik a fejlődést vagy a társadalmi funkciók ellátását. Ezen feltételek negatív irányú változása jelenti a környezet minőség romlását. Amennyiben ezek a folyamatok irreverzibilissé válik, az életminőség romlása is állandósulhat. Mivel az emberiség a bioszféra része, attól elválasztva pedig egyértelműen életképtelen, éppen ezért a bioszféra védelme, megőrzése az emberiség igen fontos feladata.

A Környezet- és természetvédelmi Lexikon (2002) a környezet fogalmát többféle megközelítésben értelmezi, mégpedig mint:

  • az élő szervezeteket körülvevő fizikai, kémiai és biológiai körülmények összessége,
  • az a tér, terület, amelyben az ember és kisebb közösségének az élete zajlik, a jelenségek többsége áttekinthető és a közösség tagjai által a szükséges mértékig irányítható,
  • az egyedekre, populációkra ható külső kényszerfeltételek összessége.

A bioszférával kapcsolatban, pedig az alábbi értelmezést adják:

  • az élet elterjedésének tere a Föld felületén, a litoszféra (földkéreg) felső rétege, a troposzférában (Föld légkörének legalsó rétege) és hidroszférában (vizek), kb 15-16 km vastag,
  • az élőlények lakóhelye, amit élőlények hoztak létre élőlények számára és amit csak egy harmonikusan működő élővilág képes fenntartani.

Más megfogalmazásban a környezet tulajdonképpen nem más, mint az a közeg, melyben élünk és tevékenykedünk és ahova a tevékenységünk hatásai is kiterjednek.

A környezeti elemek lehetnek akár természetesek vagy mesterségesek, élők vagy élettelenek, gyorsan vagy lassan változók stb. Moser – Pálmai (2006) alapján a környezeti elemek szakirodalomban elfogadott csoportosítása a következő:

1. Föld

  • alapkőzet
  • ásványi vagyon
  • barlangok
  • termőtalaj, termőföld
  • domborzat

2. Vizek

  • felszín alatti vizek
  • felszíni vizek

3. Levegő

  • alsó légkör (troposzféra)
  • felső légkör (sztratoszféra)

4. Élővilág

  • növényvilág
  • állatvilág
  • mikroorganizmusok

5. Táj

  • védett természetes táj
  • nem védett kultúrtáj

6. Települési környezet

  • lakóterület
  • zöldterületek
  • iparterület
  • közlekedési terület
  • műszaki infrastruktúra
  • műemlékek

A környezet fentiekben ismertetett elmei értelemszerűen kapcsolatban állnak egymással. Az egyik károsodása hatással lehet a másik elemre, vagy az egyik típus védelme befolyásolhat egy másikat. A környezeti károsodás egy vagy több elemben is jelentkezhet, s ezek végül az emberre hatnak rontva életkörülményeiket, életminőségüket. A környezet egyes elemei összefüggésben vannak egymással. Az egyik károsodása hathat a másikra is, és egyik védelme befolyásolja a másik védelmét. A környezeti károsodás jelentkezhet egy elemben is, de akár többen, vagy mindegyik elemben is. Végezetül valamennyi környezetkárosítás ez emberre hat, és az életminőséget rontja.

Környezetvédelem, természetvédelem

A Környezet- és természetvédelmi Lexikon (2002) szerint a környezetvédelem nem más, mint egy olyan céltudatos, szervezett, intézményesített emberi tevékenység, melynek alapvető célja az emberiség ipari, mezőgazdasági, bányászati stb. egyéb tevékenységeiből fakadó káros következmények kiküszöbölése és megelőzése az élővilág és az emberiség károsodás nélküli fennmaradásának érdekében. Magyarországon a törvényi szabályozásra a környezet védelmében először 1976-ban került sor (1976 évi II. tv.). A védelem ebben az esetben az értékek megtartását, helyreállítását és a károk megelőzésével egyenlő. A környezetvédelem témaköréhez kötődően az alábbi fontosabb környezeti alapelveket tartjuk szükségesnek megemlíteni:

  • az okozó elve szerint meg kell keresni, majd utána szankcionálni kell azokat a környezetszennyezőket, akik a környezetállapot romlását előidézték,
  • a megelőzés elve leginkább a határértékekben, a levegő, a víz, a talaj minőségének biztosításában, a hulladékok, a zajhatás, egyéb sugárhatások elleni védelemben nyilvánul meg,
  • a társadalmi együttműködés elve, pedig azt jelenti, hogy a környezet védelméhez, minőségének megőrzéséhez, s a károk helyreállítása érdekében az egész társadalom együttműködése szükséges.

A fenti három alapelv biztosíthatja:

  • a természet védelmét, biológiai sokféleség (diverzitás) fenntartását,
  • a természeti erőforrásokkal való takarékosságot,
  • és az emberi egészséggel és biztonsággal kapcsolatos célok megvalósítását.

A Környezet- és természetvédelmi Lexikon (2002) szerint a természetvédelem nem más, mint egy olyan céltudatos, szervezett, intézményesített emberi tevékenység, melynek alapvető célja a természet élő és élettelen értékeinek feltárása, tudományos alapokon nyugvó szakszerű fenntartása, kezelése, megőrzése. Vagyis a természetvédelem elsősorban a természeti környezet, élőhelyek, élőlények, természeti táj stb. megőrzését célzó társadalmi tevékenység. Magyarországon a 2010 január 1-jei állapot szerint 10 nemzeti park, 38 tájvédelmi körzet, 160 természetvédelmi terület és 1 természeti emlék található. A természetvédelem nem azonos a környezetvédelem fogalmával, bár a két fogalomhoz kapcsolódó tevékenységek között találhatók átfedések. A környezet- és természetvédelmem kizárólag egymást kölcsönösen feltételezve és kiegészítve lehet hatékony.

tir

Természetvédelmi Információs Rendszer (TIR), interaktív térkép 

A biológiai sokféleség és az ökoszisztéma szolgáltatások

Magyarország természeti adottságai igen kedvezőek. Sajátos bioregionális egység a Pannon régió, vagyis a Pannonicum, amit az Európai Unió is elismer önálló biogeográfiai régióként, s amely az európai közösség természeti tőkéjéhez jelentős mértékben hozzájárul. A biológiai sokféleség fontossága az alábbi funkciókkal indokolható:

  • alapvető funkciók biztosítása, hogy a Föld lakott maradhasson (szénciklus, vízkörforgás, talajvédelem stb.),
  • esztétikai, tudományos, kulturális és más pénzben nem mérhető, de elismert funkciók,
  • számos termék forrása (pl. élelmiszerek, gyógyszerek, vegyszerek)
  • fajtagazdagság biztosítása, új fajták létrehozásának alapja,
  • egyedi és változatos – rekreáció, ökoturizmus erőforrása lehet.

 Robert Costanza

Robert Costanza (1950-)

1997-ben R. Costanza Nature-ben megjelent a Föld ökoszisztéma szolgáltatásainak és a természeti tőkéjének értékelésével foglalkozó munkája, amely mind a mai napig hatással van a szakterületen tevékenykedők munkásságára, az alábbi kutatási célokat tűzte ki maga elé, hogy

  • megjelenítse a természeti tőke értékét, lehetséges hasznait,
  • becslést adjon a teljes természeti tőke értékre,
  • a további elemzéshez kiindulási alapot, keretet adjon,
  • feltárja azokat a területeket, ahol leginkább szükség van további kutatásokra,
  • további kutatást, illetve vitát generáljon.

Az ökoszisztéma szolgáltatások a természetes és az ember által módosított ökoszisztémák által a társadalom számára biztosított közvetett és közvetlen hasznokat jelenti. Kofi Annan, az ENSZ főtitkára 2000-ben kezdeményezte a Millenniumi Ökoszisztéma Értékelés (Millennium Ecosystem Assessment) kidolgozását, melynek céljai a következők voltak:

  • a földi ökoszisztémák emberi hatásokra bekövetkező változásainak feltárása,
  • ezen változások hatásainak becslése,
  • tudományos alapú cselekvési terv készítése az ökoszisztémák megőrzése, fenntartása és az emberi igények hosszú távú kielégítése céljából.

A nemzetközileg elfogadott Millenniumi Ökoszisztéma Értékelés (2005) alapvetően négy ökoszisztéma szolgáltatás csoportot különböztet meg:

  • termeléssel összefüggő szolgáltatások (pl. élelem, takarmány, nyersanyag stb.),
  • szabályozó szolgáltatások (pl. klímaszabályozás, beporzás, árvízvédelem stb.),
  • támogató szolgáltatások (pl. tápanyag-körforgás, talajok keletkezése stb.),
  • kulturális szolgáltatások (pl. rekreáció, oktatás, művészeti inspiráció stb.).

Az ellátó szolgáltatások

magukat a javakat szolgáltatják, mint például az élelmiszert, vizet, fát és élelmi rostot.

Szabályozó szolgáltatások

irányítják az éghajlatot és

csapadékmennyiséget, a vizet (például az áradásokat), a

hulladékképződést, valamint a betegségek terjedését.

Kulturális szolgáltatásnak

tekinthető a szépség, az

ihlet és a felüdülés, ami lelki jólétünkhöz hozzájárul.

A támogató szolgáltatások

magukban foglalják a növekedésnek és termesztésnek alapot biztosító talajképződést, fotoszintézist, valamint a tápanyagok körforgását.

Az ökoszisztéma szolgáltatások négy fő csoportja 

A bioszféra globális folyamatai biztosítják például az éghajlat szabályozását, a légkör oxigéntartalmának állandóságát, továbbá biztosítja számunkra az ivóvizet, a talajfolyamatokat, melyek a földművelést lehetővé teszik, vizeink öntisztulós képességét, alapvető táplálékainkat stb. Ezen szolgáltatások hatékonyságát és a rendszerek működésének megbízhatóságát a biológiai sokféleség biztosítja. A Környezet- és természetvédelmi Lexikon (2002) szerint a biológiai sokféleség vagy biodiverzitás az élő természet eredendő létezési formája, amely a biológiai szerveződés több szintjén is kifejezésre jut. A biológiai sokféleség egyaránt megjelenik a génállomány, a fajok és az élőhelyek szintjén.

Mindezekből is látszik, hogy a természet a társadalmi-gazdasági rendszer működéséhez nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújt a biodiverzitás által fenntartott ökológiai folyamatokon keresztül.

 

Környezetgazdaságtan alapjai 

A természeti erőforrások használatának sajátosságai

Magánjavak esetében a fogyasztók versenyeznek a javakért és a fogyasztók egy részének kizárása megvalósítható. A magánjavak lényegében a hagyományos piaci áruk, megszerezni azokat a piacon pénzért lehet és a fogyasztó pontosan beazonosítható. A tiszta közjavak esetében viszont senki sem zárható ki a javak fogyasztásából, s nincs rivalizálás a fogyasztók között, mivel az egyének általi fogyasztás nem csökkenti a mások számára rendelkezésre álló készletet. Továbbá a közjavakra a kollektív fogyasztás jellemző, vagyis egyidejűleg többen is fogyaszthatják ugyanazt a szolgáltatást, mindenki számára hozzáférhető és a hasznukból sem lehet kizárni egyéneket. Számos környezeti erőforrás sorolható a közjavak kategóriájába. A szakirodalom két csoportot különböztet meg általában, mégpedig:

  • szabad természeti javakat
  • és a termelt közjavakat.

A szabad természeti javak, mint például a víz, levegő, táj, biodiverzitás stb., korlátlanul állnak mindenki rendelkezésére, míg a termelt közjavak termelési folyamat eredményei. Azokat a jószágokat, javakat, amelyek esetén az egyéni fogyasztás nem csökkenti ugyan a rendelkezésre álló készletet, de bizonyos fogyasztók kizárhatók belőle, pedig vegyes javaknak nevezzük. A közjavak felhasználásnak negatív hatásai közrosszként jelentkezhetnek, amit például az üvegházhatás, a faji diverzitás csökkenése, savas eső testesít meg. A különféle környezeti problémákat kiválóan a példázza az ún. közlegelő tragédiája jelenség. 1968-ban Garrett Hardin biológus által a Science folyóiratban megjelentetett „The Tragedy of the Commons” című cikkéhez köthető a fogalom.

Garrett Hardin

Garrett Hardin (1915 – 2003)

Ebben a cikkben egy angol közlegelőt hoz fel példaként Hardin. Ennek a legelőnek most legyen az az alapvető ismérve, hogy 10 tehenet tud úgy eltartani, hogy mindegyik napi 10 liter tejet ad. Némi idő elteltével az egyik gazda kihajt még egy tehenet a legelőre. Mi ennek a következménye? Az, hogy egy-egy tehénnek kevesebb fű jut, így mindegyik csak 9 liter tejet ad naponta. Azonban az a gazda, amelyiknek két tehene legel a mezőn összesen napi 18 liter tejre tesz szert és természetesen a jövedelme is arányosan növekszik. Erre ráeszmél egy másik gazda és ő is kihajt még egy jószágot a közlegelőre. Így minden tehén már csak 8 liter tejet ad naponta, de két gazdának napi 16 litert. A folyamat szépen folytatódik tovább, minden gazda kihajt még egy tehenet a legelőre.

Kozlegelok

A közlegelők tragédiája

Mikor már 6 gazda hajtotta ki a plusz tehenét a legelőre, akkor már a két tehenes gazdák is kevesebb tejet kapnak naponta az eredeti 10 literhez képest. Ha 8 gazdának van két tehene a közlegelőn, akkor már ők is csak 4 litert tejet kapnak. S végül a kilencedik gazda már nem nyerne semmit sem egy második tehénnel. A közlegelő addig működik optimálisan, amíg minden felhasználó betartja a közös megegyezéssel megállapított szabályokat. Azonban a dezertálás nyereségesebb bármely időpontban egy szabályokat betartó szereplő számára, ráadásul közben a többi résztvevő helyzete kezdetben csak alig romlik. Összességében, amikor az egyének a saját önnön érdekeinek megfelelő döntéseket hoznak az adott erőforrás felhasználásával kapcsolatban, végső soron saját maguknak fognak ártani. (A fenti ábrán szereplő rövidítések jelentése: SZT=szabálytisztelők, D=dezertőrök, K=közösség.)

Megjegyzendő, hogy a példával kapcsolatban a legismertebb leírás Hankiss Elemér 1983-ban megjelent Társadalmi csapdák című könyvében olvasható, ahol a bemutatott közlegelő példában a tehenek súlyváltozása szerepel, s nem a napi termelt tej mennyisége, mint ez előzőekben bemutatott példában.

A közlegelők tragédiájának gyakorlati példája maga a környezetszennyezés. A közlegelők tragédiája is alátámasztja, hogy ilyen szemlélet mellett a készletek végül kimerülnek, a közjavak, pedig tönkremennek.

Környezet- és erőforrás-gazdaságtan, valamint az ökológiai gazdaságtan fogalmának értelmezése

Az ökológiai gazdaságtan tudományterülete a közgazdaságtan és az ökológiai tudományok határán helyezkedik el. Alapvető célja, hogy olyan modelleket alkosson, amelyek a társadalmi-gazdasági-természeti rendszert összefüggő, egymásba ágyazott és együtt fejlődő rendszerként kezeli és vizsgálja. Az ökológiai közgazdászok képviselői leginkább a környezetgazdálkodás társadalmi, politikai problémáit vizsgálják munkáikban. A kutatások központi kérdése egy fenntartható társadalmi-gazdasági rendszer peremfeltételeinek meghatározása és az annak megfelelő modell kidolgozása.

Az ökológiai gazdaságtan a természet rendszeréből indul ki, s annak logikája mentén igyekszik választ adni a gazdasági és társadalmi szféra között fennálló konfliktusokra, ellentmondásokra és problémákra. Amennyiben sikerül feltárni a gazdaság és a természet közötti kölcsönkapcsolatokat, alapvető összefüggéseket, akkor az alapján próbál javaslatokat megfogalmazni mégpedig oly módon, hogy a társadalmi-gazdasági rendszer összhangban álljon a bioszféra működésével. Az ökológiai gazdaságtan képviselőinek nézetei a témával kapcsolatban nem egységes. (A tudományterület jeles képviselői közé tartoznak: Schumacher E., Boulding K.E., Costanza R. etc.)

 A környezet- és erőforrás-gazdálkodás témakör képviselőinek, ahogyan azt a következő témakörök is érzékeltetik (Pigou és Coase elméleti modelljeinek bemutatása), nézetei inkább azt tükrözik, hogy akkor történik előrelépés a megoldás felé, ha a piacon keresztül próbáljuk vizsgálni a jelenségeket. Tulajdonképpen annak az elemzéséről van szó, hogy hogyan lehet a piaci viszonyokat oly módon átalakítani, hogy érzékennyé váljon a társadalmi-gazdasági szféra a természeti-környezeti problémákra. A környezetgazdaságtani vizsgálatok középpontjában tulajdonképpen a szennyezések és azok hatásainak csökkentési lehetőségei állnak.

Tehát a környezetgazdaságtan képviselői a piacban, a piaci eszközökben látják a megoldás kulcsát, ellenben az ökológiai gazdaságtan képviselői között éles vita alakult ki a piac szerepének megítéléséről. (Például Schumacher munkásságában az a véleménye tükröződik, hogy a ha árat adunk a természeti értékeknek, akkor az tulajdonképpen egyenlő azzal, mintha elárulnánk a természetet. Ezzel szemben Boulding kutatásaiban arra a következtetésre jutott, hogy a probléma alapvető oka a természeti erőforrások reális beárazásában keresendő.) Abban egyértelműen egységes az ökológiai gazdaságtan és a környezetgazdaságtan tudományterülete, hogy a természetet tekinti mindenféle gazdasági tevékenység alapjának.

Külső gazdasági hatások fogalma és jellemzői

A neoklasszikus közgazdaságtan neves képviselője Alfred Marshall volt az, aki a költségek és hasznok fogalmát bevezette a közgazdaságtudományba. Olyan eseményekre használta a kifejezéseket, amikor például egy vállalat közvetlenül befolyásolja egy másik egység működését, méghozzá anélkül, hogy a piacon kapcsolatba lépnének. Mivel az ilyen típusú hatások léte zavarja a piac működését, ezért a neoklasszikus közgazdaságtan képviselői igen fontosnak tartották, hogy ezeket valahogy bevonják a gazdasági elszámolásokba.

Alfred Marshall

Alfred Marshall (1824 – 1924)

A külső gazdasági hatások, vagyis externáliák fogalma Arthur Cecil Pigou, angol közgazdász 1920-ban megjelent az Economics of Welfare (Jólét gazdaságtana) című munkájához is kapcsolható. Ebben a művében megkülönböztette a társadalmi és magán költségeket, mellyel megalapozta a külső gazdasági elméletét.

Egy gazdasági tevékenység során nincs másról szó, minthogy a piaci adásvétel jön létre egy termelő és egy fogyasztó között, akik a piacon keresztül állnak szerződésben. Abban az esetben, ha e szerződés következtében egy harmadik félre váratlan és nem szándékos költségek hárulnak, vagy éppen haszontöbblete jelentkezik, akkor externáliákról beszélhetünk. Tehát a harmadik félnek nem része a piacnak, nem kötött szerződést sem a termelővel, sem a fogyasztóval, mégis hatással van rá a létrejött gazdasági tevékenység, vagyis abban az esetben, ha egy piacon kívüli hatást kénytelen elviselni, külső gazdasági hatásról beszélhetünk.

A közgazdaságtan neves képviselői foglalkoztak a témakörrel. Samuelson-Nordhaus (1998) szerzőpáros nevéhez kötődik a következő definíció: „Külső gazdasági , vagyis túlcsordulási hatás következik be, amikor a termelés, vagy a fogyasztás járulékos költségeket, vagy előnyöket okoz másoknak, mégpedig úgy, hogy azokat okozóik nem fizetik meg. A külső gazdasági hatás a gazdaság egyik szereplőjének a magatartása által egy másik szereplő jólétében előidézett olyan hatás, amely nem jelenik meg piaci tranzakciókban”

samuelson

Paul Anthony Samuelson (1915 – 2009)

nordhaus

William Dawbney Nordhaus (1941 – )

Mishan (1982) a Költség-haszon elemzés c. könyvében közölte az alábbi tömör definícióját az externáliákkal kapcsolatban, miszerint a „Külső hatás… egy személy vagy vállalat törvényes tevékenységének véletlen mellékhatása egy másik személy, vagy vállalat profitjára, illetve jóléti szintjére”

Az externáliák csoportosítása többféleképpen lehetséges. Alapvetően megkülönböztethetünk pozitív és negatív, illetve fogyasztói és termelői externáliákat. Pozitív externália esetén külső hatás által befolyásolt gazdasági szereplő vagy személy számára az externália kedvezően befolyásolja a környezetét. Ezért a külső hatásoknak köszönhetően az érintett tevékenysége nagyobb hasznossággal jár vagy kisebb költséggel valósítható meg. Vállalatok esetén, pedig a profitmaximalizáló output kisebb, mint a társadalmilag kívánatos mennyiség. Negatív externália esetén a külső hatás által befolyásolt gazdasági szereplő vagy személy számára az externália károsan befolyásolja környezetét. Ekkor ezek a külső hatások az azonos mennyiségű termelés költségeinek emelkedését, illetve az azonos nagyságú fogyasztói hasznosságának csökkenését idézi elő. Vállalatok esetén, pedig a profitmaximalizáló output nagyobb, mint a társadalmilag kívánt mennyiségnél.

A negatív externáliák lehetnek technológiai vagy pénzügyi jellegűek, s akár közjavakhoz, akár magánjavakhoz is kapcsolódhatnak. Léteznek olyan esetek is, amikor a negatív és pozitív externáliák együtt jelentkeznek. Továbbá beszélhetünk megfordítható és egyirányú externáliákról is. A megfordítható externáliák esetében az erőforrások minden résztvevő számára hozzáférhetőek és képesek egymásra hárítani a költségeket. Az egyirányú típus esetében az erőforrás felhasználói hasznának vagy költségének csupán egy iránya van.

Fogyasztói externáliáról akkor beszélhetünk, ha a fogyasztói tevékenység okoz valamilyen véletlen mellékhatást, ami egyaránt lehet pozitív vagy negatív. Termelői externália esetében, pedig a termelő tevékenysége idézi elő az externáliát, ami szintén lehet pozitív vagy negatív.

Összességében megállapítható, hogy a környezetszennyezés formájában testet öltő externáliák költségei növekednek, az emberiség egyre nagyobb hányadát érintik és károsítják a szabad javak minőségét. A szabad javak sajátossága, hogy a gazdasági szereplők számára értéktelennek tűnnek a gazdasági döntéshozatal során, s úgy kezelik, mintha a végtelenségig lehetne fogyasztani azokat.

A szennyezést kiváltó vállalat vagy személy nem szándékosan idézi ugyan elő a környezetszennyezést, de ha nagyobb termeléssel nagyobb profitot akar elérni, akkor döntéseiben általában figyelmen kívül hagyja a környezetszennyezést, hiszen az nem jelenik meg nála költségként. Az externális hatásokat, az ehhez kapcsolódó hasznokat és költségeket nem veszi figyelembe sem az eladó, sem a vevő és a piaci árban sem jelenik meg.

Az externális hatások közgazdasági következményei és gazdaságilag optimális nagysága

Ahogy azt már az előzőekben is érzékeltettük, a termelés és a fogyasztás növekedése olyan gazdasági hatásokkal járhat, melyeket a hagyományos piaci mechanizmusok képtelenek kezelni. Ezek a külső (externális) hatások, pedig ún. piaci kudarcokhoz vezethetnek. A piaci elégtelenség következményeképpen a tisztán piaci mechanizmusok eredményeként alakuló tényező elosztás nem azonos a társadalmilag optimális erőforrás felhasználással. Ez Szlávik (2007) szerint a környezettel összefüggésben az alábbiakkal indokolható:

  • az erőforrások használatával járó környezeti hatásokról hiányosak a hozzáférhető adatok, információk,
  • a környezetet használók nem veszik figyelembe kellő mértékben a jelenlegi tevékenységeik várható jövőbeni hatásait,
  • sok esetben tisztázatlanok a tulajdonjogok,
  • tökéletlen az árszerkezet, mely meghatározza az adottságokhoz kötődő piaci lehetőségeket,
  • az egyének viselkedésével kapcsolatos kulturális, jogi stb. szabályok eltérése.

Az externáliák fontos sajátossága, hogy azok közvetlenül és nem a piacon, vagy az árakon keresztül érvényesülnek. Környezetgazdaságtani megfontolásból egyértelmű, hogy az emberek jólétére gyakorolt externális hatás legalább annyira fontos mint az árral rendelkező piaci termékek és szolgáltatások hatása. Az általánosságban optimális megoldásnak, vagy egyensúlyi helyzetként megítélt szituációk nem azok, amíg a külső hatásoknak, vagyis tulajdonképpen a mások által végzett tevékenységek mellékhatásainak az ára vagy nem szerepel a modellben, vagy helytelenül került megállapításra.

A környezetgazdaságtan szakirodalmából jól ismert, hogy a gazdaságban egyre jelentősebben érvényesülnek az externális hatások, egyre bővül az érintettek köre. Az egyes gazdasági szereplők miközben a saját profitjuk maximalizálására törekednek és egyaránt szolgálják tevékenységükkel a közjót is, mégis számos esetben előfordulhat, hogy a negatív externális környezeti hatások következtében előidézett károk következtében esetenként közjó helyett a közrosszat érik el. A hagyományos közgazdasági módszerek nincsenek tekintettel a vállalati jövedelmezőség elemzésében az externális károkra, továbbá a vállalkozás profitjából nem vonják le a harmadik félnek, másoknak másoknak okozott károk sem.

Ebben az esetben a gazdasági szereplő, vállalkozó számára a környezet gazdasági értelemben teljesen értéktelen, ami abból adódik, hogy ingyenesen áll a rendelkezésére. S a profitmaximalizáló tevékenysége közben nem érzékeli, hogy másoknak kárt okoz tevékenysége mellékhatásainak következtében.

Jelen fejezetben az externáliák optimális szintjét, illetve nagyságát is vizsgáljuk. Természetesen nyilvánvaló, hogy szigorúan ökológiai, környezetvédelmi nézőpontból nem helyes ennek a problémafelvetésnek az elemzése, hiszen az a legjobb változat, az a létező legoptimálisabb megoldás a társadalom számára, ha ezek a negatív külső hatások egyáltalán nem léteznek, vagyis az értékük zérus. A gyakorlatban, a fenntarthatósági szempontokat is szem előtt tartva sok esetben értelmezhető ez a kérdéskör, miként azt a következő ábra is bemutatja.

externáliák

Az externáliák gazdaságilag optimális nagysága

A keresleti függvény az x tengellyel párhuzamos, ha szabad versenyt feltételezünk, mivel egy-egy termelő kínálatának változása ilyenkor nincs módosító hatással az árra x. Amennyiben az árból kivonjuk az egyéni termelő határköltségeit, akkor megkapjuk egy versengő termelő szennyező tevékenységének határhasznát, ezt jelöli az MNPB (Marginal Net Private Benefit) görbe.

Az MNPB görbe azt mutatja meg, hogy a termelő számára szennyező tevékenységének egy egységgel történő bővítése mekkora plusz hasznot biztosít. (Szlávik (2007), Kerekes (2007)) Ez a haszon akkor a legnagyobb, ha Qm nagyságú a termelése. Az MNPB alatti terület megegyezik a termelő profitjával. Ez a tiszta haszna. A MEC (Marginal External Cost) görbe, pedig a szennyező tevékenység következtében a társadalomnál keletkezett externális határköltséget mutatja. Q a két görbe metszéspontja, ami azt a tevékenység szintet jelöli, ahol a termelő határhaszna egyezik a társadalmi határkárral. Tehát Q-nál kisebb gazdasági aktivitás esetén a termelői hasznok magasabbak a társadalmi károknál.

A görbék alatti területek a következő jelentésekkel bírnak, Szlávik (2007) és Kerekes (2007) alapján:
B: az externália gazdaságilag optimális nagysága,
A+B: a tiszta magánhaszon társadalmi optimuma,
A: a társadalmi tiszta haszon maximuma,
C+D: az externália azon része, amit el kell kerülni,
C: a tiszta magánhaszonnak az a része, amit a társadalom nem ismer el,
Q*: a gazdasági tevékenység társadalmilag optimális szintje,
Qm: a gazdasági tevékenység azon szintje, amely mellett maximális a magánhaszon.

A szakirodalom szerint a fenti ábra leginkább azt mutatja meg, hogy a környezetvédelem nem költségmentes és a gazdasági szereplők, csak valamilyen külső eszköz segítségével vehetők rá arra, hogy a gazdasági aktivitásukat a számukra maximális hasznot biztosító Qm szintről a társadalmilag már elfogadható Q* nagyságúra redukálják. Ilyen külső eszközök lehetnet a következő fejezetben szereplő adók vagy normák.

Az externáliák kezelése a közgazdasági elméletekben

Arthur Cecil Pigou közgazdász volt az, aki az externáliák internalizálásának, vagyis belsővé tételének értsd gazdaságba bevonhatóságának jelentőségét hangsúlyozta. Pigou nevéhez kapcsolódik az externáliák kezelésének egyik közgazdasági megközelítése. Elképzelése szerint a külső gazdasági hatásokat leginkább az adózás segítségével lehet a gazdasági szereplők döntéseiben mérvadóvá tenni.

A.C. Pigou

Arthur Cecil Pigou (1877 – 1959)

Pigou fő célkitűzés az volt, hogy a természeti környezet és az emberi környezet ugyanolyan termelési tényezőként jelenjen meg és működjön, mint ahogyan például a munka és a tőke. Ennek a célnak a megvalósításához egy sajátos adó bevezetést vizsgálta.

Pigou szerint, ha t* az a nagyságú adó, amit a szennyező tevékenység egységére vetnek ki, akkor a gazdasági szereplőket, vállalatokat ez abba az irányba fogja befolyásolni piaci viselkedésük és döntéseik tekintetében, hogy termelésüket Qm termelési volumenről Q* szintre csökkentsék, ahol Q* a termelési volumen társadalmilag optimálisnak tekintett szintje.

Az fenti ábrán szerepel a gazdasági szereplő, illetve termelő ezzel az egységes adóval csökkentett határhaszna is. Ez a Q* termelési volumennél, illetve teljesítménynél nulla. Ezután pedig negatív, ami arra utal, hogy az ennél nagyobb gazdasági aktivitást a társadalom már nem ismeri el hasznosnak, márcsak a tevékenységhez kapcsolódó szennyezés miatt sem.

Amint azt az ábra is bemutatja, az adó optimális nagysága az optimális szennyezési szint externális határköltségével egyezik. Ami azt jelenti, hogy az adó megállapításához pontosan ismerni kell:

  • az externális határköltség görbe,
  • valamint az egyéni tiszta határhaszon görbe lefutását és helyét. 

Ez a két feltétel a gyakorlatban igen nehezen kivitelezhető. Hiszen a gazdasági szereplők ugyan ismerik a határhasznaikat, illetve azok alakulását, de erről a szabályozó hatóságnak nincsenek információi. Továbbá ezek az egyéni termelők nincsenek tisztában azokkal a károkkal, amiket a tevékenységük által a társadalomnak okoznak. Ez a szakirodalomban ún. Információs asszimetria, ami lényegében megakadályozza az adó gyakorlatban történő bevezetését.

A megismert Pigou-féle elmélet csak az egyik közgazdasági elméleti megközelítése az externáliák kezelésének. Ronald Coase Nobel-díjas amerikai közgazdász megítélése szerint nincs szükség állami beavatkozásra a külső gazdasági hatások kezeléséhez, hanem a piac magától is rátalál a társadalmilag optimális szintre, abban ez esetben, ha a tulajdonjogok rögzítettek, s tisztázottak.

coase postcard

Ronald H. Coase (1910 – )

Coase 1960-ban megjelent tanulmánya szerint abban az esetben, jön létre hatékony elosztás, ha:

  • a tárgyalási költségek elhanyagolhatók,
  • az érintett felek szabadon tárgyalhatnak egymással,
  • az érintettek felek száma kicsi,
  • a bíróság bármelyik félnek megadhatja a jogosultságot.

Coase tétele azt mondja ki, hogy függetlenül attól, hogy ki rendelkezik a tulajdonosi jogokkal alku útján eléri a rendszer az optimumot (Kerekes, 2007). A bírósági döntésnek, pedig tulajdonképpen az a következménye, hogy az érintett felek között módosíthatja a költségek és hasznok megoszlását.

A szennyezők és a környezetromlás áldozatai feltételezhetően káruk határköltsége és a haszon, illetve a csökkentés költségei alapján fognak egyezkedni a környezeti degradáció vagy az azt előidéző közgazdasági tevékenység optimális szintjéről.

A Coase által feltételezett mechanizmus működése a következő. Szabályozatlanság vagy a veszélyeztetett szereplők kiegyenlítő erejének hiánya esetén a szennyező megpróbál olyan szinten tevékenykedni, ahol maximalizálhatja profitját. A társadalmi optimum azonban ott van, ahol a szennyező tevékenységből eredő határhaszon egyenlő a szennyezésből fakadó társadalmi határveszteséggel. Ha azonban az áldozatnak törvényes joga van egy nem szennyezett környezethez, akkor a szennyezőnek kárpótolnia kell őt. Tehát elvileg egy olyan természetes tendencia alakul ki, mely a társadalmi optimum irányába halad. Coase feltételezése szerint ez a tétel akkor is igaz, ha a szennyezőnek vannak törvényes jogai és az áldozatnak kell fizetnie azért, hogy a szennyező csökkentse tevékenységét, ill. annak negatív hatását, vagy tartózkodjon tevékenységétől. A Coase-tétel azt mondja ki, hogy függetlenül attól, hogy melyik félnek vannak törvényes jogai, egy automatikus tendencia alakul ki a társadalmi optimum tárgyalásokon keresztül történő elérésére.

Irodalomjegyzék

Bartus Gábor (2008): Van-e a gazdasági tevékenységeknek termodinamikai korlátja? Közgazdasági Szemle, LV. évf., 2008. november (1010–1022. o.)Környezet- és természetvédelmi Lexikon (Szerk.: Láng I.) Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002.

Kerekes S. (2007): A környezetgazdaságtan alapjai. Aula Kiadó, Budapest.

Millenniumi Ökoszisztéma Értékelés – Millennium Ecosystem Assessment (2005): Ecosystems and Human Well-being - Biodiversity Synthesis. Millenium Ecosystem Assessment, Island Press, Washington, D.C.

Mishan, E.J. (1982): Költség-haszon elemzés. KJK, Budapest

Moser M. – Pálmai Gy. (2006): A környezetvédelem alapjai. Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt, Budapest.

Samuelson, P.A. – Nordhaus, W.D. (1987): Közgazdaságtan. KJK, Budapest.

Szlávik J. (szerk.) (2007): Környezetgazdaságtan. BME GTK Közgazdaságtudományok Intézet. Typotex Kiadó, Budapest.

 

Facebook

kiskep

Hírek/News

Sajtóközlemény

A projekt célja magyar és angol nyelvű digitális tananyagok fejlesztése a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának hét tanszékén. Az összesen 14 tananyag (hét magyar, hét angol) a kertészmérnök Msc szak és a multiple degree képzés keretében kerül felhasználásra. A digitális tartalmak az Egyetem e-learning keretrendszerével kompatibilis formában készülnek el.

Bővebben

Sikeres pályázat

A projekt célja magyar és angol nyelvű digitális tananyagok fejlesztése a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának hét tanszékén. Az összesen 14 tananyag (hét magyar, hét angol) a kertészmérnök Msc szak és a multiple degree képzés keretében kerül felhasználásra. A digitális tartalmak az Egyetem e-learning keretrendszerével kompatibilis formában készülnek el.

A tananyagok az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatásával készülnek.

TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0028

Félidő

A pályázat felidejére elkészültek a lektorált tananyagok, amelyek feltöltése folyamatban van. 

 

uszt logoTÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0028

Utolsó frissítés: 2014 11. 13.