Klíma és környezetvédelmi jog

A természet védelme és a társadalom természethez köthető viszonya nem új keletű. Az első környezetvédelmi törvények már az ókorban megjelentek. A természet kizsákmányolása a fölművelés és az állattenyésztés kezdete óta megfigyelhető, a városiasodás kezdetétől pedig felerősödött. A korai – ókori és középkori – környezetvédelmi szabályanyag elsősorban az erdőirtások, valamint a levegőszennyezés ellen igyekezett fellépni, de dél-európai területeken a vízvédelem jelentősége nagy volt. Az ipari forradalom idején előbb – főleg az angolszász esetjog – a vizek és talajvédelme, majd a természet védelme (USA-ban a bölények számának drasztikus csökkenése miatt), végül a városok levegőjének tisztítása jelentkeztek fő cselekvési területként. Magyarország területén Zsigmond király idejében már törvényben szabályozták a bányák körüli erdőhasználatot, Tessedik Sámuel erdősítést és gyümölcsültetvények telepítését szorgalmazta a kialakuló sivatagosodás (a Homokhátság vidékén) megakadályozására, az 1700-as évektől kezdve pedig a folyók szabályozása került előtérbe. A hazai természetvédelem csírái XIX. század végére vezethetők vissza, ekkor hazánkban jelentősen megnőtt az igény a természet megfigyelésére és védelmére főképp a madárfajok egyedszámának csökkenése következtében. A XIX. század végétől, a XX. század elejétől Budapesten súlyos problémává vált az erőteljes iparosodásból, főként a nagy kéntartalmú szenek elégetéséből származó légszennyezés, az 1930-as évektől mérik a levegő korom- és kén-dioxid tartalmát Budapesten. Világviszonylatban az 1960-as években jelentek meg az első modern környezetvédelmi mozgalmak, mivel az iparosodás miatt ekkor emelkedett radikálisan a szennyezés, illetve ekkorra értek el a társadalmak a második világháborút követően olyan életszínvonalat, ami mellett már a környezet védelmével is tudtak foglalkozni.

A magyarországi szocialista környezetvédelem deklarált célkitűzése volt a környezet védelme, azzal a feltétellel hogy a környezetvédelem ne veszélyeztesse a magasabb rendű, szocialista termelési célok elérését. Ennek ellenére számos eredmény született:

• 1964: első környezetvédelmi törvény (1964. évi IV. vízügyi törvény, érdeme, hogy felismerte a víznek mint korlátozott természeti kincsnek a létezését és szabályozta a vízügyi tevékenységet, eredményeképpen építették meg a tiszai vízlépcsőket, sok helyen megépítették a vezetékes vízhálózatot, illetve vezették el a szennyvizet a csatornákon)
• 1972: első nemzeti park létrehozása
• 1978. évi IV. törvény az akkori Büntető Törvénykönyvben környezetvédelmi tényállások találhatóak 
• 1987: első környezetvédelmi minisztérium.

Mindezek dacára a szocializmusban a termelésre összpontosítottak, emiatt pedig a környezetvédelmi jogot meglehetősen szelektív módon tartották be. Az emissziók csökkentésére alapvetően két eszközt használtak, a bírságot és a támogatást. Fő szennyező ágazatnak a nehézipar számított, illetve a lakossági energiafelhasználás növekedése, ami miatt is 1980-as évek elejétől a szénfűtésről átálltunk az olcsóbb és tisztább földgáz alapú fűtésre. Az energia és víz árának támogatása miatt energia- és vízfelhasználás pazarló társadalom alakult ki Magyarországon. Emellett folyamatosan nyílt a közműolló is, azaz sokkal több háztartásba vezettek vezetékes vizet, mint amennyit csatornába kötöttek. A mezőgazdaság túl sok műtrágyát használt a termeléshez, a nagyvárosokban pedig rohamosan nőtt a légszennyezettség. A rendszerváltás számos környezeti problémát hagyott maga után, amely megoldása Magyarországra maradt.

A szocializmus maradványai:

• tájsebek (környezetszennyező ipar és mezőgazdaság),
• elhagyott laktanyák, pakura tavak (pl. repterek mellett), szennyeződések (pl. vasúti létesítményeknél)
• veszélyes hulladék kommunális lerakókba
• ’forró levegő’ maradék

Magyarország a rendszerváltás után és manapság is számos környezetvédelmi kihívással áll szemben, amit egyrészt szabályozással, másrészt környezetvédelmi programokkal tud teljesíteni. Ezek közül néhány példa, kihívás és megállapítás:

• A szocialista maradvány, a nagy mennyiségű szennyeződés ártalmatlanítása, eltávolítása főként uniós forrásból megvalósuló projektek révén;
• a nehézipar megszűnésével és a műtrágyázás csökkenésével jelentősen kevesebb szennyezőanyag került a természetbe, mint a rendszerváltás előtt;
• 1995-re a szocialista nagyipar-és iparszerű mezőgazdaság visszafejlődésével nagy mértékben javult a környezet állapota, ám azóta az energiafelhasználás növekedése révén ismét nőtt az üvegházhatású gáz kibocsátás;
• 1995-öt követően jelentős környezetvédelmi jogszabályok születtek, mint pl. a környezetvédelemi törvény (1995), természetvédelemi törvény (1996), a hulladékgazdálkodási törvény (2000), illetve jogszabályok a felszín alatti vizekről, Biológiai Sokféleség Egyezmény kihirdetése, Nemzeti Éghajlat-változási Stratégia, stb.;
• Magyarország energiafelhasználása túl nagy: főleg háztartások (individualizáció miatt egyre több háztartásban található sokfajta háztartási gép), középületek, közlekedés;
• a lakossági szennyvízkibocsátás manapság már négyszer akkora, mint az ipari!;
• hulladék-kibocsátásunk növekedési üteme lassabb, mint az Európai Uniós átlag;
• Magyarország ökológiai lábnyoma: meghaladja területünk és az erőforrások teljesítőképességét (ökológiai lábnyomunk 3-5 tizednyivel meghaladja a Föld eltartó képességét, ez háromszoros növekedést jelentett 2009-ben 1996-hoz képest);
• a magyar lakosság a környezetszennyezés okozójának nem a háztartásokat, hanem a vállalatokat tartja, a megoldást pedig a kormányzattól várja;
• globális szempontból a nagyon szennyező országok közé tartozunk;
• a magyar környezetvédelmi szabályozás sok tekintetben példaértékű, de sok tekintetben nem.

A vonatkozó jogi szabályozás keretei

A környezetjogi szabályozás alapjai a belső jogban

A jog olyan magatartási szabályok összessége, amelyet jogalkotási hatáskörrel felruházott állami szervek, eljárási szabályok szerint minden jogalanyra nézve általános jelleggel hoznak meg, illetve amelyek betartása erőszakkal is kikényszeríthető. (Feloldja az érdekkonfliktusokat, jogviszonyok teremtésével közjót szolgáltat.) A jogot feloszthatjuk a belső és nemzetközi (valamint Európai Közösségi) jog illetve a közjog és magánjogra, ám a környezetvédelmi jog ezek határmezsgyéjén áll.

Közjog jellemzői: alá-fölé rendeltség, jogalanyok és állam közti kapcsolatot szabályozza, parancsoló (imperatív) és kötelező érvényű (kógens), leginkább közigazgatási hatóságok alkalmazzák, a kötelezettektől függetlenül beállnak a jogkövetkezmények, tipikusan közjogias jogágak: pl. közigazgatási, büntető, alkotmány, pénzügyi jog. A környezetvédelmet érintő közjogi jellegű szabályozás eszközei lehetnek közvetlenek, közvetettek (amikor az állam a kívánt eredmény kiváltását a piaci folyamatokra bízza) és önszabályozás (pl. ISO rendszerek).

Magánjog jellemzői: egyenlő és szabad jogalanyok egymás közötti kapcsolatait szabályozza, lehetővé teszi, hogy a jogalanyok saját érdekeiket érvényesíthessék, diszpozitív rendelkezések (csak a kötelezettek akaratától függően állnak be), itt az állam is csak egy jogalany, tipikusan magánjogias jogágak: pl. polgári és családi jog

A környezetvédelmi jog: atipikus jogág, köz- és magánjogi elemek vegyesen jellemzik. A környezetvédelem olyan tudatos, intézményesített, szervezett tevékenység, amelynek célja az emberi tevékenységből fakadó káros következmények megelőzése vagy kijavítása az emberiség és az élővilág károsodás nélküli fennmaradása érdekében.

A természetvédelem olyan tudatos, intézményesített, szervezett tevékenység, amelynek célja a természet élő és élettelen értékeinek feltárása, tudományos és szakszerű fenntartása.

A nemzetközi jog alanyai az államok, része a regionális nemzetközi jog is (földrajzilag egymáshoz közel álló országok egymás közötti viszonyait rendezi). Eltér a belső jogtól abban, hogy nincs döntéshozó, bíráskodó és végrehajtó szerv. Forrásai a nemzetközi jogelvek, jogszokás, egyezmények, nemzetközi bírósági döntések. A nemzetközi környezetvédelmi jogban utóbbi kettő dominál. Mivel a környezetszennyezés gyakran átlépi az országhatárokat, az államok rákényszerülnek az együttműködésre. Ez az együttműködés hatásosabb, ha a nemzetközi közösség kényszeríti az államokat vagy gyakorolnak rájuk hatást (a legfontosabb ilyen közösség az ENSZ, ami az 1970-es évek óta aktívan részt vesz a környezetvédelmi jogalkotásban).

Egyes jogtudósok szerint a tiszta környezethez való jog emberi joggá vált. A legtöbb környezetvédelmi alapelvet a nemzetközi környezetvédelmi jog mondja ki, amit átvesznek az alkotmányok, a közigazgatási jog és a magánjog, a büntetőjog és a polgári jog. Az alapelvek nincsenek leírva az egyezményekben, mégis érvényesülnek a szövegekben, majd így az ezeket átvevő nemzeti jogban is. Kitűzött cél, hogy minden állam úgy járjon el, hogy ne sértse más államok jogait és más államok tudtával történjen ez. Kellő gondossággal az az állam jár el, amelyik mindig az adott ügy meghatározott körülményeinek fényében cselekszik (vizsgálni kell a cselekmény és a kár közötti távolságot és az előreláthatóságot is). A környezetvédelmi jog fejlődésével a hangsúly fokozatosan áttevődött a vagyonvesztésről az ökoszisztémákban keletkezett károk felmérésére valamint a természet szabadidős és egyéb használatával kapcsolatos korlátozásra.

Környezetjog a nemzetközi és Európai Uniós jogban

Nemzetközi környezetjogi alapelvek:

• objektív felelősség: vétkességre tekintet nélkül, az az állam felelős, amelyiknek a területén történt a károkozás, pl. nukleáris baleseteknél
• szubjektív felelősség: mérlegelni kell, hogy kellő gondossággal járt-e el a károkozó
• elővigyázatosság elve: elővigyázatos, szigorú szabályozás, amíg nem ismerik a pontos hatást (ha súlyos, helyrehozhatatlan kár bekövetkezésének veszélye áll fenn, akkor a teljes tudományos bizonyosság hiányára nem lehet hivatkozni a környezeti romlás megakadályozása érdekében megtehető, költséghatékony intézkedések elhalasztása céljából), pl. klímaváltozás vagy GMO-k
• megkülönböztetett felelősség elve: pl. a klímaváltozással kapcsolatban a fejlett államoknak nagyobb a felelőssége, mint a fejlődőké
• fejlődéshez való jog
• szennyező fizet elv
• hatásvizsgálat elvégzésének kötelezettsége (az államok kötelezettsége, hogy intézkedésekkel kötelezővé tegyék minden nagyobb környezeti hatással járó beruházásnál, tevékenységnél)
• Vis major: ellenállhatatlan erőhatalom, pl. háború, időjárás, földrengés

Jogszerű tevékenység során okozott kárnál kártalanítok, jogszerűtlen tevékenységkor okozott kárnál kártérítek (vagyoni vagy nem vagyoni kártérítés). Nemzetközi jogi értelemben releváns környezeti és természeti károk: légszennyezés, légkörszennyezés, nukleáris szennyezés, vízszennyezés, talajszennyezés, klímaváltozás révén szélsőséges időjárási jelenségek okozta károk. Az első nemzetközi együttműködések az 1970-es évek elején, a határokon átnyúló szennyezésekkel kapcsolatban jelentek meg. Elvárások alakultak ki, mint pl. egymás értesítése határon átnyúló szennyeződések esetén. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) továbbfejlesztette ezt az elvárást, minden jelentősebb beruházás esetén az OECD tagállamoknak értesíteniük kell egymást a várható határon átnyúló szennyeződések kockázatáról. Az európai integráció az 1950-es évek elején többes célnak igyekezett megfelelni. Igyekezett békés kapcsolatot teremteni az egymással vetélkedésben álló felek között, valamint azon nyersanyagok kitermelése felett teremtett közös felügyeletet, melyek vitatott területen helyezkedtek el. A Római Szerződés nyomán vámunió, gazdasági integráció alakult ki. Ez elősegítette a jogharmonizációt a gazdasághoz közel eső területeken. Azon jogi szabályozási területek melyekben tapasztalható eltérések gátolták az elérendő célt, gazdasági integrációt a jogharmonizáció potenciális területeivé váltak, mint történt ez a környezetvédelem esetében is. Először a veszélyes anyagok csomagolása, osztályozása, jelölése tekintetében történt meg. Az akkori EGK tagállamok vezetői 1972-ben hitet tettek az egységesülő környezetvédelmi szabályozás kialakítása mellett. 1973-ban fogadták el az első környezetvédelmi akcióprogramot. Ezek elsősorban környezetpolitikai dokumentumok, amelyek kijelölik a közös cselekvés irányát, meghatározzák a fejleszteni kívánt kiemelt intézményeket. Két fő részből állnak:

1. célok, alapelvek
2. környezetvédelem és fejlesztése érdekében konkrét közösségi tevékenységek:

• A szennyezés, környezeti ártalmak forrásánál történő fellépés
• A környezeti hatások figyelembe vétele
• Természeti erőforrások ésszerű használata
• Tudomány és technika környezetvédelmi célú fejlesztése
• A szennyező fizet alapelve
• Egyik állam sem okozhat környezeti kárt a másik tagállamnak
• A fejlődő országok érdekeinek figyelembe vétele
• Az EK és a tagállamok regionális és nemzetközi együttműködése
• A környezetvédelem a Közösségben mindenki ügye, amelyet minden szinten oktatni kell.
• A környezeti cselekvés megfelelő szintjének meghatározása
• A tagállamok környezetvédelmi politikáinak harmonizálása

A hatodik környezetvédelmi akcióprogram, középpontjában a fenntartható fejlődés állt. Prioritásai:

• Éghajlatváltozás: az üvegházhatású gázok koncentrációjának olyan szintre hozása, mely nem károsítja a föld légkörét.
• Természetvédelem: természeti rendszerek helyreállítása és a biodiverzitás csökkenésének megállítása.
• Célja, olyan környezetminőségi állapot megteremtése, hogy az emberi környezetterhelés ne befolyásolja károsan, vagy ne kockáztassa az ember egészségét.
• A természet fenntartható használata, és a fenntartható hulladékgazdálkodás.

Az Európai Unió környezetvédelmi jogalkotását sokáig az jellemezte, hogy jogalap nélkül zajlott, vagyis a Római Szerződés (RSz) nem tartalmazott egy ideig olyan rendelkezést amelyre alapozni lehetett volna ezt a területet. Ebben az időszakban jelentős szerep jutott az Európai Bíróságnak, amely környezetvédelmi ügyekben eljárva joggyakorlatával alakította ki e terület szabályrendszerét. Ezt az időszakot bennefoglalt hatáskörök időszakának hívták. Az Európai Unió alapszerződési rendszerébe 1987-től kerültek be a környezetvédelmi rendelkezések, az Egységes Európai Okmány nyomán. 1993 után a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem egyenrangú céllá vált az Európai Unió többi céljával. 1997 Amszterdami Szerződés: RSz módosítása úgy, hogy a fenntartható fejlődés előmozdítása kifejezett cél legyen. Innentől kezdve az Európai Unió összehangolja a gazdasági fejlődés és fenntartható fejlődés szempontjait. Az Unió környezetvédelmi jellegű jogszabály megalkotásakor bármilyen jellegű jogszabályi formában hozhat döntést és az Európai Uniós jogszabály megléte nem akadálya annak, hogy egy-egy tagállam annál szigorúbb szabályokat tartson fenn.

Céljai:

• A környezet minőségének megóvása, védelme és javítása
• Az emberi egészség védelme
• A természeti erőforrások megfontolt és racionális hasznosításának biztosítása – környezetvédelem aktív oldalának hangsúlyozása
• Fenntartható fejlődés
• Regionális, vagy világméretű környezeti problémákkal foglalkozó nemzetközi szintű intézkedések elősegítése.

Elvek:

• Megelőzés: környezetvédelmi engedélyek alkalmazásával hangsúlyos szerep kettős értelemben, ártalmak keletkezésének megelőzése és a károsító folyamatok további hatásai elleni fellépés
• Elővigyázatosság: Maastrichti Szerződés, kellő körültekintéssel elkerülhetők és elkerülendők a nem várt káros következmények
• A forrásnál való fellépés: elsősorban keletkezési helynél
• Az integráció elve: környezetvédelmi politika beépítése a Közösségi politikába (6. környezetvédelmi akcióprogram)
• A szennyező fizet elve: először 1975-ben alkalmazzák, a szennyező az, aki közvetve vagy közvetlenül károsítja a környezetet, vagy aki olyan körülményeket hoz létre, amelyek ilyen károkra vezethetnek.
• A védelem magas szintje: az Európai Unió különböző fejlettségi régióinak helyzetét figyelembe kell venni a követelmények kialakítása során
• Az arányosság elve: A jogalkotás és a hatóságok csak olyan mértékben alkalmazhatnak kötelezettségeket, amilyen mértékben azok a közérdek szempontjából feltétlen szükségesek. A környezetvédelmi célok mindenképpen előnyt élveznek a gazdasági célokkal szemben.
• A szubszidiaritás elve: a közösségi jogra hivatkozva akár önkormányzat is hozhat végrehajtási szabályt, amennyiben összhangban áll a belső alkotmányos renddel Közösségi jog közvetlen hatálya

Közvetett és közvetlen szabályozás

A közvetlen szabályozás során az állam az egyes jogalanyok életviszonyainak szabályozását a közjog eszközeivel végzi, a szabályalkotási jogosultság: Országgyűlés, illetve a végrehajtó hatalmi ágat illeti. A környezeti hatásvizsgálatok és engedélyeztetések szabályozásai horizontálisak, ugyanis átfogják valamennyi környezeti elem, élőlények, élőhelyek védelmét. A környezetvédelmi szakigazgatás két kiemelt feladata, a környezetvédelemre szakosodott közigazgatási szervek működése és az általános szabályok részletes kidolgozása, végrehajtás.

A közvetlen szabályozás során a jogkövetkezmény sorrendje: jogszabály/határozat – végrehajtás/ellenőrzés. Ilyenkor a jogalkotó meghatározza a kívánt állapotot, a szükséges eszközök körét, az állam a végrehajtást ellenőrzi, szükség esetén szankcionál. A rendszer alapja a környezeti hatás ismerete, környezetpolitikai koncepció kidolgozása és tervezése illetve ezek rendszerezése és a környezeti szabályok kidolgozása (törvényhozási illetve alacsonyabb szinten). Környezetpolitikai koncepciók, sokszor országgyűlési határozat formáját öltik, ezek megvalósulása önkéntes jogkövetéssel vagy közvetlen szabályozás keretén belül történik. A kitűzött célok megvalósulását ellenőrzik, meg nem valósulás esetén hátrányos jogkövetkezménnyel, szankcióval jár. A közvetlen szabályozást sok bírálat éri, mivel a gazdasági rendszeren kívülről jön, a szereplők nem tudnak azonosulni vele, sokszor inkább kifizetik a bírságot, bekalkulálják a költségvetésbe, ugyanakkor a közvetlen szabályozás elkerülhetetlen. Eszköztára kettős: korlátozások és ellenőrzések.

A környezetvédelmi hatóság határozatai általában kötelezettségeket jelölnek meg. Ezek egyértelműek, tartalmaznak megvalósulást segítő beavatkozási lehetőségeket, ám alkalmazásuk általában mérlegelési jogkört jelent. A kötelezés vonatkozhat tevésre illetve nem tevésre, már megkezdett tevékenység abbahagyására. Következményei: eltiltás, korlátozás, abbahagyás, technológia beszerelése. Célja a jogsértés elkerülése, további jogsértés megakadályozása. A környezetvédelmi törvény értelmében a jogsértő köteles abbahagyni jogsértő tevékenységét, és az okozott kárt helyreállítani, illetve kártéríteni aszerint, hogy a kötelezések a jogsértésre reagálnak, vagy nem. A közvetlen beavatkozás előfeltételei az ellenőrzések, ami lehet:

• önellenőrzés: jogilag kötelező meghatározott szempontok alapján a tevékenység vizsgálata, illetve jelentéstétel
• társadalmi ellenőrzés: információhoz való joggal hasonlatos, feltétele, hogy a társadalom vagy annak egy releváns csoportja hiteles forrásból információt szerezzen. Közigazgatási hatósági eljárás törvénye szerint: hatóságai eljárásban az a személy lehet ügyfél, akinek jogát, vagy jogos érdekét az ügy érinti (civil szervezet a társadalmat, vagy annak egy részét képviseli)
• hatósági ellenőrzés: környezetvédelmi hatóságok, ezek társhatóságai, illetve önkormányzatok eljárásai
• törvényességi ellenőrzés: működés illetve eljárás jogszerű voltát ellenőrzi; beavatkozás bíróságok által

A közvetett szabályozásról akkor beszélünk, ha a gazdasági tevékenység során keletkezik a szennyezés, a profit a szennyezőé, a kár az egész társadalomé. A szabályozás során cél az externáliák internalizálása, ám a probléma hátterében természeti értékek anyagi meghatározása. A közvetett szabályozás eszközei közvetlenül a gazdasági folyamatra, vagy piacra, azaz a teljes gazdasági feltételrendszerre vonatkozik. Az alkalmazásának feltétele, hogy ne legyen jogtalanul versenykorlátozó és alkalmasnak kell lennie a valós árak megállapítására. Típusai:

1. Díjak és adójellegű eszközök:

• környezeti hatás nagyságán és minőségén alapulnak kibocsátási díjak:
• egységnyi szennyezésre, általában helyhez kötött forrásoknál, ha van lehetőség innovációra
• környezethasználati díjak: ha a szennyezés mértéke nem mérhető, de megjelenik
• termékdíjak: termelés/fogyasztás/értékesítés során, ill. használat után szennyező termékekre
• differenciált adó- és vámszabályok: termékek szennyező mivoltától függően közigazgatási
• eljárási díjak: környezeti érdekekkel kapcsolatos eljárások díja

2. Támogatások: pozitív állami diszkrimináció, ellentétes a szennyező fizet elvével, jelentős jogi követelmények változásakor, súlyos környezeti problémák esetén
3. Árak befolyásolása, szabályozott árak: átmeneti gazdagási időszakban, elsősorban természeti erőforrások igénybevétele esetén
4. Felelősségi eszközök: polgári jogi kártérítési felelősség
5. Állami tulajdon, állam által biztosított szolgáltatások használata: átmeneti időszakban, amikor nagyobb mértékű az állami tulajdon
6. Betét-visszatérítési rendszerek: potenciálisan szennyező termékek visszaforgatása, újrafelhasználása, hulladék csökkentése
7. Kibocsátási jogok kereskedelme: szennyezői kvóták, mesterséges piac buborék-elv: „zéró összegű játék”, maximális imissziós szint beállítása kiegyenlítési elv: adott cég összeterhelése ne növekedjen új beruházás esetén termelési maximumok, kvóták: egész országra, nemzetközi egyezmények alapján kibocsátási jogok betétként történő kezelése
8. Kötelező felelősségbiztosítás, biztosítási alapok: biztosító fizet környezetszennyezés esetén a károsultnak
9. Ökocímke: Környezetbarátbarát termékekre, fogyasztói magatartás befolyásolására

A megelőzést célzó közigazgatási jogi alapú jogintézmények struktúrája, valamint a hagyományos jogintézmények

Alapvető elvárás, hogy a környezeti károkat jobb megelőzni, elhárítani, vagy legalább felkészülni rájuk. Az igazán hatékony védelmet a környezetvédelemben a megelőzés és elővigyázatosság jelenti. A megelőzést azok a közig. eszközök szolgálják, amelyek révén előzetesen lehet tudomást szerezni a várható környezeti hatásokról, és így csökkenthető a környezet terhelése. Ezen eszközök lehetnek hagyományos és sajátos jogintézmények.

Hagyományos jogintézmények:

• engedély,
• szakhatósági hozzájárulás.

Sajátos jogintézmények:

• környezeti hatásvizsgálat,
• egységes környezethasználati engedély
• környezetvédelmi felülvizsgálat és teljesítményértékelés,
• csődeljárás és felszámolási eljárás környezetvédelmi követelményei,
• határértékek, minősítések

A környezeti felelősség szabályai hazánkban és az Európai Unióban

A környezetért való felelősségi irányelv, vagyis Environmental Liability Directive (ELD) megalkotásához vezető első lépcső az un. Fehér Könyv közzététele volt. A koncepció lényege, hogy a szennyező ne csak a hagyományos értelemben vett károkért, hanem a környezeti károsodásokért (és helyreállításért) is feleljen. A Fehér Könyv a helyreállítást a kár fogalmával hozta összefüggésbe, mert a kártérítés hatása sokszor a károkozóra károsabb, mint maga a kár hatása. Ahol a kár helyreállítása nem lehetséges, akkor olyan alternatív megoldásokat kell figyelembe venni melyek eredménye azonos. Az ELD 2004.04.30.-tól hatályos horizontális hatállyal rendelkezik, 2007.04.30-ig kellett a tagállamoknak átültetni a nemzeti jogukba.

Irányelv tárgya, hatálya

Az irányelv tárgya, egyben célja a környezeti károk megelőzése és felszámolása érdekében keretrendszer létrehozása a szennyező fizet elvének alkalmazásával. Az irányelv hatálya kiterjed a vízben, talajban, védett fajokban, természetes élőhelyekben esett károkra. Ebből a szempontból Vízben kár akkor történik, ha a víz ökológiai, kémiai, mennyiségi összetevőit jelentősen hátrány éri. Talajkár olyan eseményt jelöl, amely jelentősen káros hatással, vagy annak veszélyével jár az emberi egészségre. Talajba, vagy annak felszínére juttatott kémiai anyagok, mikro-organizmusok stb., következtében áll elő. Kivételek rendszere: Ide tartozik a vis major, a háború, az egyes nemzetközi egyezmények alkalmazási körébe tartozó károkozó tevékenység (beleértve a jövőbeni módosításokat is), atomenergiával kapcsolatos tevékenységek, természeti katasztrófák elleni védelmet szolgáló tevékenységek, olyan diffúz szennyeződések, ahol nincs okozati összefüggés a kár, és a tevékenység közt stb.

A tevékenység végzőjének kötelezettségei

Az irányelvben szabályozást nyernek az egyes tevékenységek akkor is, amikor még csak a kár bekövetkezése fenyeget, és akkor is, amikor már be is következett a kár. A tevékenység végzője köteles: megelőző intézkedések megtételére; a hatóságok tájékoztatása; hatóság kötelezése alapján további információszolgáltatásra; intézkedések megtételére; költségek viselésére. Kötelezettségei megváltoznak, a kár bekövetkezését követően, azaz: hatóság tájékoztatása minden részletről; kárfelszámolási, egészségvédelmi, szennyeződéskezelési, helyreállítási, és más intézkedések vázolása; költségek viselésére; hatóság kötelezése alapján további információszolgáltatás. A kár bekövetkezését megelőzően a hatóság köteles, amennyiben a tevékenység végzője nem teljesíti kötelezettségét, akkor erre őt utasítani, továbbá elvégezni a szükséges intézkedéseket. A kár bekövetkezését követően köteles a harmadik félt felkutatni, ha a tevékenység végzője bizonyítja, hogy a kárt az okozta; helyreállítási költségeit viselni, majd a költségek behajtását kezdeményezheti 5 év elévülési határidővel; közös kár okozásánál költségmegosztást kezdeményezni. (permit defence illetve, state-of-the-art defence – hatóság viseli a teljes költségeket). Nincs visszaható hatálya, csak azok a károk tartoznak ide, amelyek 2007.04.30. után keletkeztek, az elévülési idő az irányelv értelmében 30 év.

A helyreállítás szempontrendszere

Az elsődleges helyreállító intézkedések épp a károsodott területen lévő természetes erőforrásokat állítják vissza a baleset előtti állapotba. A kiegészítő helyreállító intézkedések, akkor szükségesek, ha az elsődlegeseket nem lehet elvégezni, vagy ha nem elegendő csak az eredeti állapotot elérni. A kiegyenlítő helyreállítás a természeti erőforrásokban esett ideiglenes károkat állítja helyre. A helyre állítás, pótlás után a természeti erőforrásoknak azonos „hasznokat” kell nyújtaniuk az embereknek, mint az eredeti (de megsérült vagy megsemmisült) erőforrásoknak.

MAGYARORSZÁG

1995.évi LIII. törvény IX. fejezetének vonatkozó, releváns rendelkezései

• A környezethasználó büntetőjogi, szabálysértési jogi, polgári jogi és közigazgatási jogi felelősséggel tartozik tevékenységének a környezetre gyakorolt hatásaiért.
• A környezethasználó a környezetkárosítást, a környezetveszélyeztetést köteles abbahagyni, attól tartózkodni, a hatóságot azonnal tájékoztatni, a környezetkárosodás bekövetkezése esetén minden lehetséges intézkedést megtenni a környezetkárosodás enyhítése, a kárelhárítás, ill. a további környezetrombolás megakadályozása érdekében.
• Környezetkárosodás bekövetkezése esetén a környezethasználó az eredeti állapotot vagy külön a jogszabályban meghatározott, az eredeti állapothoz közeli állapotot helyreállítani, ill. helyreállítási költségeket viselni köteles.
• Az előírt intézkedések elmulasztása esetén, a hatóság a tevékenység folytatását korlátozhatja, felfüggesztheti, de akár meg is tilthatja.

Ha több környezetkárosodás, ill. több környezeti elemet érintő környezetkárosodás egyidejű helyreállítása szükséges, de megvalósítására nincs lehetőség, a környezetvédelmi hatóság dönt a környezetkárosodások helyreállításának sorrendjéről. Jogerősen megállapított környezetkárosítás esetén a környezetvédelmi hatóság a helyreállítási intézkedés megtételére kötelező határozatban elidegenítési és terhelési tilalmat rendel el a helyreállítási intézkedés megtételére kötelezett személy azon ingatlanaira, amelyek a helyreállítási intézkedés költségeinek előreláthatólag finanszírozandó összegére kellő fedezetet nyújtanak. Aki jogszabályban, hatósági határozatban, közvetlenül megállapított előírást megszeg, ill. határértéket túllép, a jogsértő magatartás súlyához igazodó környezetvédelmi bírságot köteles fizetni.

90/2007. (IV.26.) Korm. rendelet

• A környezetszennyezés megszüntetése érdekében megelőző intézkedéseket, helyreállítási intézkedéseket kell tenni.
• A környezetkárosodás bekövetkezése esetén kárelhárítást, minden más esetben kármentesítést köteles végezni a környezethasználó.
• Azonnali beavatkozás szükséges, amennyiben a környezetkárosodás közegészségügyet, közbiztonságot veszélyezteti, ill. a környezetkárosodás felszámolása azonnali beavatkozással eredményesebb, hatékonyabb, gazdaságosabb.
• A környezetkárosító köteles tájékoztatni a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságot.
• Ha a környezethasználó nem képes a környezetkárosodást megelőző intézkedések megtételére, a kárelhárítás elvégzésére, az igazgatóság szakmai irányítása mellett köteles részt venni a kárelhárításban.

Állat és növényfajok védelme

A biodiverzitás védelme

Nemzetközi jogi értelemben a biológiai sokféleség megőrzésének alapvető célja, a földi élet minden formájának megőrzése mellett az, hogy az ember a biodiverzitás komponenseit fenntartható módon használja, ill. a genetikai források hasznosításából származó jövedelmet igazságosan ossza el. A FAO becslése szerint az elmúlt 100 évben a mezőgazdaságban használt fajták sokféleségének 75%-át elvesztettük, a maradék negyedrész java pedig veszélyeztetett. A Biológiai Sokféleség Megőrzéséről szóló egyezményt (1992. Rio de Janeiro) – hazánk 1995. évi LXXXI. törvényben ratifikálta. Cél a biodiverzitás fenntartható megőrzése, ami oly módon és ütemben történő használatot jelent, mely nem vezet a biológiai sokféleség hosszú távú csökkenéséhez. A természetvédelem elsődleges, gyakorlati céljai: a növényi biodiverzitás fenntartása; az állatfajok sokféleségének megőrzése; a növény- és állatfajok társulásainak, valamint élőhelyeiknek védelme.

Állatfajok sokféleségének védelme – madárvédelmi irányelv tekintetében

Kiemelt terület a vadon élő madarak védelme! A madarak és élőhelyeik védelme érdekében az egyes tagállamok a következő intézkedéseket tehetik meg: védett területek kialakítása; védett területeken belüli és kívüli élőhelyek ökológiai szempontú fenntartása és kezelése; biotópok kialakítása. Veszélyeztetettség szempontjából megkülönböztetünk:

• kipusztulással fenyegetett fajok;
• élőhelyüket meghatározott változásaira érzékeny, ún. indikátor fajták;
• a kis állományuk, korlátozott helyi elterjedésük miatt ritkának minősített fajokat;
• élőhelyük egyedi jellege miatt különleges figyelmet érdemlő egyéb fajokat. iii.

Természetes élőhelyek védelme

A tagállamok az arra legalkalmasabb területeiket egyes fajok védelme érdekében különleges védelmi területekké minősíthetik. Az átfogó szemléletű élőhely-védelem közösségi jogi megnyilvánulása a Natura 2000 területek védelme. Az irányelv értelmében a biodiverzitás megőrzése a tagállamok európai területein, a természetes élőhelyek és a vadon élő fajok megőrzésén keresztül közérdek. Megteremtette a speciális természetvédelmi területek átfogó európai ökológiai hálózatát. A Natura 2000 területeken egy vagy néhány faj érdekében kell intézkedni, a védett természeti területeken pedig valamennyi faj, azaz az egész rendszer áll védelem alatt. A Natura 2000 területet veszélyeztető beruházás csak közérdekből engedélyezhető, melynek tényéről az Európai Bizottságot tájékoztatni kell. (Magyarországon a Natura 2000 területek kiterjedése 20,6%.)

Védett természeti területek

A védelemre érdemes természeti területek, amelyek olyan erdő, gyep, nádas művelési ágú, vagy művelés alól kivett, illetve mező- és erdőgazdálkodási hasznosításra alkalmatlan földterületek, ahol az élőhelyek kialakulására az emberi beavatkozás csekély mértékben hatott, az ott lejátszódó biológiai folyamatokat alapvetően a természetes önszabályozás jellemzi, és közvetlen emberi beavatkozás nélkül is fennmaradnak. A természeti területek egy része speciális minősítésű:

• védelem alá helyezett természeti területek
• védőövezetek
• Natura 2000 területek
• érzékeny természeti terület.

Érzékeny természeti területek

Az érzékeny természeti területek kijelölésére és létesítésére bárki tehet javaslatot az illetékes nemzeti park igazgatóságnak. A vidékfejlesztési miniszter dönt újabb érzékeny természeti területek létesítéséről. Természetkímélő gazdálkodáshoz az Agrár-környezetgazdálkodási Program (AKG) keretében meghirdetett pályázatok útján támogatás vehető igénybe.

Védett természeti területek típusai

Nemzeti park: olyan országos jelentőségű nagyobb kiterjedésű terület, amelynek elsődleges rendeltetése a különleges jelentőségű növény- és állattani, földtani, víztani, tájképi értékek védelme, a biológiai sokféleség és természeti rendszerek működésének fenntartása. (Hortobágyi Nemzeti Park, Aggteleki Nemzeti Park)

Tájvédelmi körzet: olyan jellegzetes természeti adottságokban gazdag, a nemzeti parkokhoz képest kisebb, többnyire összefüggő terület, ahol az ember és a természet kölcsönhatása jól megkülönböztethető jelleget alakított ki és elsődleges rendeltetése a természeti értékek megőrzése. (pl.: Pilisi Tájvédelmi Körzet)

Természetvédelmi terület: jellegzetes és különleges természeti értékekben gazdag, kiterjedését tekintve kisebb, ált. egy-egy település határában lévő természeti terület, amelynek elsődleges rendeltetése a természeti értékek védelme.

Természeti emlék: a természet különleges egyedi képződménye, melyet egyedileg védelem alá helyezhetnek.

A védetté nyilvánítás előkészítő eljárással indul. Az eljáró hatóság az összes érdekelt fél bevonásával konzultatív megbeszélést és helyszíni szemlét tűz ki. Az eljáró hatóság az érintett területet az eljárás lefolytatásának időtartamára, de legfeljebb 3 hónapra ideiglenes védettség alá helyezi. Védett természeti területek hasznosítására vonatkozó részletes szabályokat a természetvédelmi törvény tartalmazza. A legáltalánosabb követelmény az, hogy tilos a védett természeti terület állapotát és jellegét a természetvédelmi célokkal ellentétesen megváltoztatni. Védett természeti területen:

• autópályát, valamint a vadon élő állatfajok ismert vonuló útvonalait keresztező egyéb nyomvonalas létesítményt, úgy kell megépíteni, hogy a vadon élő állatfajok egyedeinek átjutása biztosítva legyen;
• tilos olyan épületet, építményt, nyomvonalas létesítményt megvalósítani, amely a terület jellegét és állapotát veszélyezteti, károsítja, vagy a tájképi egységet megbontja;
• gondoskodni kell a vadon élő fajok életközösségei, valamint a biológiai sokféleség fennmaradásához szükséges természeti feltételek megőrzéséről;
• repülés számára tiltott vagy korlátozott légteret ki kell jelölnie a hatóságnak.

Hatósági engedély szükséges: kutatás, gyűjtés végzéséhez; termőföld művelési ágának megváltoztatásához; fasor kivágásához stb. Védett természeti terület károsítása, veszélyeztetése vagy jogellenes zavarása esetén a természetvédelmi hatóság köteles az ilyen magatartás tanúsítóját a tevékenység folytatásától eltiltani, természetvédelmi bírsággal sújthatja, valamint ellene szabálysértési vagy büntető feljelentést tehet. Tulajdonos vagy földhasználó köteles tűrni, hogy a természetvédelmi hatóság a védett természeti terület tudományos megismerése, bemutatása érdekében a földrészletet megközelítse, az ingatlant időlegesen használja, a természet állapotát ellenőrizze stb.

Levegőminőségi szabályozás alapjai az Európai Unióban és hazánkban

A légszennyezés OECD definíciója: a légszennyezés anyag, vagy energia antropogén módon, közvetve vagy közvetlen környezetbe juttatása.

A nemzetközi jog szerint a releváns légszennyezés megvalósulásához nem elegendő a veszélyeztetés megvalósulása, hanem káros következmény meg kell valósuljon, a jogszerű környezethasználat akadályozása mellett. 1979-ben megindult a légszennyezéssel kapcsolatos nemzetközi jogalkotás amely kettős irányban haladt tovább: több államot érintő légszennyezés illetve a globálisan ható légszennyezések (ózonlyuk, globális felmelegedés kialakulása) szabályozása. A levegővédelem Európai Uniós szabályai közül 6. Környezetvédelmi akcióprogramja kimondja, hogy a légszennyezést olyan szintre kell visszaszorítani, ahol az egészségre gyakorolt káros hatások minimalizálhatóak. A légszennyező anyagok kibocsátásának csökkentése során az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előírásaira, programjaira kell tekintettel lenni. A levegő minőségének vizsgálatakor figyelembe kell venni az érintett népességcsoportok, ökológiai rendszerek méretét. Ha a levegőminőség állapota jó, ezt az állapotot fent kell tartani. Ha nem, a tagállamok hoznak intézkedéseket a határértékek és a kritikus szintek betartására. A 2008/50/EK irányelv célja hogy a levegőminőség szempontokat más szakpolitikákba integrálják. Az irányelv előírja a konzultáció kötelezettségét az egyes tagállamok számára, ha egy másik tagállamból származó jelentős mértékű szennyezést követően egy szennyező anyag szintje meghaladja, vagy feltehetőleg meg fogja haladni a megfelelő levegőminőség célkitűzéseket, illetve a riasztási küszöbértéket. Az Európai Unió fenntartja a jogot, hogy a határokon átnyúló légszennyezés eseten, a szubszidiaritás elvéből kifolyólag közösségi intézkedéseket lehessen hozni. Az irányelv az ózonszennyezés csökkentését prioritásnak tartja

A levegővédelem hazai szabályai:

A levegő védelméről szóló 306/2010. Kormányrendelet A 2008/50/EK irányelv alapján alkotott kormányrendelet hatálya elsősorban a levegőterhelőkre terjed ki, akik természetes, jogi személyek, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek lehetnek, amelyek terméke/tevékenysége levegőterhelést okoz(hat). A rendelet nem terjed ki a zárt terek levegőminőségének védelmére, de tartalmaz az irányelven túlmenően további definíciókat. Pl. levegőterheltség, légszennyezettségi határérték, szaghatás, diffúz légszennyező forrás, helyhez kötött légszennyező forrás, légszennyező pontforrás, emisszió, imisszió, egészségügyi határérték. A légszennyezettséget az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat méri, ők tartatják be a határértékeket. A pontosságot a Levegőtisztaság-védelmi Referenciaközpont biztosítja.

Tájékoztatási kötelezettség: A Mérőhálózat által mért levegőterheltségi adatok interneten keresztül történő elérhetőségét, és a nyilvánosság folyamatos tájékoztatását, a környezetvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapja biztosítja. Ahol egyes légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja az éves levegőminőségi értékelés célértékeit, ott levegőminőségi tervet kell készíteni. Ha ezt több anyag koncentrációja is meghaladja, akkor integrált levegőminőségi tervet kell elkészíteni. Speciális területeken szmogriadó terv elkészítése szükséges. (pl. Budapest) Jogkövetkezmény: A levegővédelmi követelmények megsértése esetén levegőtisztaság-védelmi bírság szabható ki. A levegőterhelő tevékenység korlátozható, felfüggeszthető, vagy megszüntethető.

A vízgazdálkodás átfogó szabályai

Mind az uniós, mind a nemzeti jogokban a vízvédelem felosztható felszín alatti és felszín feletti vizek védelmére. Az Európai Unió vízügyi politikájának keretét a 2000/60/EK irányelv határozza meg. Az irányelv általános célja a vízvédelmi politika fejlesztése a fenntarthatóság és az integráció elérése érdekében. Továbbá cél, hogy egyszerre lehessen kielégíteni a fogyasztási igényeket, valamint a környezetvédelmi szempontokat.

Fenntartható vízfogyasztás: A vízvédelmi keretszabályozás kiterjed a határértékekkel kapcsolatos minőségi és kibocsátási tilalmak, engedélyek illetve vízgyűjtő-területi menedzsmentre. (Ilyen tilalom lehet a közvetlen kibocsátás tilalma, a vizek használatának tilalma, egyes árucikkek piacra helyezésének tilalma.) A keretirányelv a fentieket az alábbi módszerek segítségével éri el:

• Általános kereteket teremt amelyen belül a Közösség, a nemzeti és regionális hatóságok fejleszthetik az integrált és koherens vízvédelmi politikát,
• Biztonsági háló szabályaival meghatározza a vízvédelmi problémákat, és ezekre is kiterjeszti a vízvédelmi szabályozás tárgykörét,
• Biztosítja a szükséges nyilvánosságot.

Megfelelő alapot teremt a vízi környezet állapotára és az arra vonatkozó hatásokra kiterjedő információk gyűjtéséhez. A legfontosabb jogintézmény a vízminőségi határértékek meghatározása, valamint ezek mérésének gyakoriságát, helyét, módszerét szabályozó rendelkezések kidolgozása.

A vízvédelem hazai szabályai

Magyarország teljes területe a Duna vízgyűjtőterület része, kiemelkedő a felszín alatti vízkészlet, ám rendkívül sérülékeny az ivóvíz bázisunk. A vízkivétel 75%-a felszín alatti vizekből történik. Az állam határozza meg a környezetvédelmi tevékenysége körében a víz, mint környezeti elem minőségi és mennyiségi célállapotát. Egyes víztestek az állam kizárólagos tulajdonában vannak: folyók, patakok, nagy tavaink, vízművek (csatornák, zsilipek, árvízkapuk). Helyi önkormányzatok törzsvagyona a vízközművek. Efölött rendelkezhet úgy, hogy gazdálkodó szervezetet hoz létre, amelyben kizárólagos tulajdonos vagy a működtetés gyakorlásának jogát időlegesen koncessziós szerződésben átengedi. A vizet, mint környezeti elemet csak olyan mértékben szabad igénybe venni, hogy a vízkivétel és a vízutánpótlás egyensúlya minőségi károsodás nélkül megmaradjon, teljesüljenek a vizek jó állapotára vonatkozó célkitűzések elérését biztosító követelmények. A vízjogi engedélyezési rendszer, mint a közvetlen mennyiségi és minőségi vízvédelmi eszköz a vízhasználathoz való hozzájutás közérdekű kontrollját valósítja meg. A vízkészlet hasznosítására vízjogi létesítési engedély csak akkor adható, ha ezzel egyidejűleg a hasznosítással összefüggésben keletkezett szennyvíz, valamint a csapadékvíz összegyűjtéséről, elvezetéséről, kezeléséről és a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő elhelyezéséről gondoskodtak. A vízigény kielégítési sorrendje a következő:

• létfenntartási,
• ivó és közegészségügyi, katasztrófa-elhárítási, gyógyászati, valamint a lakosság ellátását közvetlenül szolgáló termelő- és szolgáltató tevékenységgel járó vízigények,
• állatitatási, haltenyésztési,
• természetvédelmi,
• halgazdasági,
• egyéb

A víz igénybevételéért járó díjat a vízkészletet igénybe vevőnek, illetőleg a fogyasztónak kell megtérítenie. Ugyanez az elv érvényesül a szennyvíz, mint veszélyeztető elem ártalmatlanítása és elhelyezése kapcsán. A vízhasználó (az a személy, aki a vizet szolgáltatás teljesítésére vagy saját céljaira vesz igénybe), és üzemi fogyasztó (aki évi 10 000 m3-nél több vízmennyiséget használ fel) köteles vízkészletjárulékot fizetni. Szolgalmi jog: a vízjogi engedélyezéssel járó járulékos jogok.(pl. vízvezetési szolgalmi jog, vízhasználati szolgalmi jog)

Hulladékgazdálkodási alapelvek

Hulladék jogi meghatározása: Olyan anyag vagy tárgy, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles. A hulladék fogalma a 2006/12 EK irányelvben és az azt módosító 2008/98 EK irányelvben szinte megegyezik. Tartalmaz két szubjektív és egy objektív elemet. Objektív: megválni köteles. .Szubjektív: megválik, megválni szándékozik A hulladékhierarchia a hulladékok kezelésének lehetőségeit mutatja. A legkedvezőbb megoldásoktól haladva a kedvezőtlenebb lehetőségek felé. A hulladékkezelés felosztásnak több változata ismert: az Európai Unió az ötlépcsős hulladékhierarchia fogalmát fogadta el, de gyakori még az ún. 3R (reduce – reuse – recycle) felosztás is.

Megelőzés (prevention)

A korszerű hulladékgazdálkodásban ez az első lépés, hiszen "az a hulladék a legjobb, ami nem is keletkezik". Ennek érdekében hulladékszegény technológiákat, gazdasági ösztönzőket kell bevezetni: a betétdíjas csomagolás alkalmazása, hosszú élettartamú termékek gyártása, kisebb tömegű termékek gyártása, javítható termékek gyártása, a kisipari javító szolgáltatások támogatása, termékhelyettesítés - a hulladékképző termék felváltása, takarékos termékhasználat - a használati idő növelése, a fogyasztás csökkentése - bizonyos termékekről való lemondás, környezetterhelő termékek adóztatása (pl. írországi szatyoradó). A másik lehetséges megelőzési technika a környezettudatos vásárlás. A megnövekedett kínálat, a reklámok és az akciók sokszor felesleges vásárlásokba "hajszolnak" bele minket, melynek vagy az az eredménye, hogy fogyasztás előtt lejár a szavatossága, vagy nem használjuk.

Újrafelhasználás (re-use)

A hulladékok keletkezésének elkerülésére jó megoldási lehetőség az újra használat. Ez esetben az adott terméket, csomagolást - átalakítás nélkül - újra ugyanarra a feladatra lehet használni, mint amire eredetileg gyártották. Ennek legismertebb példája a visszaváltható (betétes) üveg. A 2000. évi XLIII. hulladékgazdálkodási törvény (Hgt.) és a csomagolásról és a csomagolási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló 94/2002. (V. 5.) Korm. Rendelet (Cskr.) alapján a hasznosítás lehet újra használat, vagy hasznosítás.

Újrahasznosítás (re-cycle)

Az anyagában történő hasznosítás (más néven újrafeldolgozás, a hulladékból újra terméket állítanak elő) Sokféleképpen nevezzük, de mindegyiknek egy a lényege, az anyagában történő hasznosítás, azaz a hulladékból újra termék készül. Így a nyersanyag és a másodnyersanyag nem vész el, csak átalakul. A hulladékká vált termék eredeti funkciója módosul vagy egészen megváltozik (például pillepalackból polárpulóver készül).

Egyéb hasznosítási eljárások (recovery)

A hulladéknak vagy valamely összetevőjének a termelésben vagy szolgáltatásban történő felhasználása. Ez a folyamat irányulhat hulladékban lévő különböző anyagok (szerves, szervetlen anyagok) visszanyerésére, újrafeldolgozására (anyagában történő hasznosítására), vagy a hulladék anyagaiban rejlő energia felhasználására (energetikai hasznosítás).

Lerakás (disposal)

Növekvő mennyiségű hulladékaink kezelésének leggyakoribb módja ma még mindig a lerakás (deponálás). Ennek során a hulladékot anyagi minőségének megváltoztatása nélkül elszigetelik a környezet elemeitől, vagyis csak egy jól szigetelt területre szállítják és ott egy gödörben lerakják. Jelenlegi hulladéklerakóink többsége nem felel meg az Európai Unió követelményeinek, ezért kb. 2200 lerakót kellett bezárni 2009. július 1-ig, s utána "rekultiváció" következik,

A hulladékgazdálkodás alapelvei

Megelőzés elve: a hulladékok mennyiségének és veszélyességének a legkisebb mértékűre csökkentése.
Elővigyázatosság elve: a veszély és a kockázat valós ismerete nélkül úgy kell eljárni, mintha azok a lehetséges legnagyobbak lennének.
Gyártói felelősség elve: a termék előállítója felelős a hulladékgazdálkodás követelményei szempontjából kedvező anyagok, technológiák megválasztásáért. (Ide értve a termék előállítását, életciklusát, hulladékká válását, hasznosítását, ártalmatlanítását.) A gyártónak a hulladékok kezelésének költségeihez is hozzá kell járulnia.
Megosztott felelősség elve: a gyártói felelősség alapján fennálló kötelezettségek teljesítésében a termék és az abból származó hulladék teljes életciklusában érintett szereplőknek együtt kell működniük.
Elvárható gondosság elve: a hulladék birtokosa köteles a lehetőségeinek megfelelően mindent megtenni annak érdekében, hogy a hulladék minél kisebb mértékben terhelje a környezetet.
Elérhető legjobb eljárás elve: törekedni kell a legkisebb környezet-igénybevétellel járó technológiák bevezetésére (anyag és energiatakarékos technológiák, környezetszennyező anyagok kiváltása stb.).
A szennyező fizet elve: a hulladék termelője, birtokosa vagy a hulladékká vált termék gyártója köteles a hulladék kezelési költségeit megfizetni, vagy a hulladékot ártalmatlanítani. A szennyezés okozója, ill. előidézője felel a hulladékkal okozott környezetszennyezés megszüntetéséért, a környezeti állapot helyreállításáért, az okozott kár megtérítéséért.
Közelség elve: a hulladék hasznosítása, ártalmatlanítása a lehető legközelebbi, arra alkalmas létesítményben történjen. Regionalitás elve: a hulladékkezelő létesítmények kialakítása során a területi gyűjtőkörű létesítmények hálózatának létrehozására kell törekedni.
Az önellátás elve: a képződő hulladékok teljes körű ártalmatlanítására kell törekedni. Fokozatosság elve: a hulladékgazdálkodási célokat ütemezett tervezéssel (hulladékgazdálkodási terv), egymásra épülő lépésekben, az érintettek lehetőségeinek és teherviselő képességének figyelembevételével kell elérni.

Hulladékáramok

A hulladék életciklusa a keletkezésétől a végleges megszűnéséig tartó ciklust. A hulladékoknak két fő csoportja van: általános hulladékok (termelési ill. települési hulladékok), illetve veszélyes hulladékok. Kiemelt hulladékáramok és szabályozásuk:

• Hulladékelemek, akkumulátorok 2006/66/EK ill. 181/2008 Kormányrendelet Hulladékelemek maga a visszavételi terv. A gyártó egy koordinátorra bízza ezt a felelősséget.
• Roncsautók: 2005/53/EK ill. 267/2004 Kormányrendelet: Gyártó felelőssége a kialakításnál a veszélyes anyagok arányának csökkentése
• Csomagolási hulladék: 94/62/EK ill. 94/2002 Kormányrendelet. Nehézfém koncentráció max. 0,01% 10)

Hulladékgazdálkodás szabályai

Törvény által mindenféle tevékenység felé elvárás, hogy minél kevésbé szennyezzék a környezetet. Amennyiben a hulladékképződés elkerülhetetlen akkor figyelemmel kell lenni:

• keletkező hulladék mennyiségének csökkentésére
• veszélyességének csökkentésére
• ártalmatlanítás megkönnyítésére.
• továbbá elő kell segítenie az anyag- és energiatakarékos technológiák alkalmazását, a hulladék termelési-fogyasztási körfolyamatban való tartását, hulladékként kockázatot jelentő anyagok kiváltását.
• Ártalmatlanítás csak végső esetben lehetséges.

Jogszabály megkülönbözteti egymástól:

• hulladékot és veszélyes hulladékot
• biológiailag lebomló hulladék
• ipari úton termelődő hulladék
• kenőolaj hulladék

Továbbá megkülönbözteti a hulladék termelőjét a birtokosától. Alapelve, hogy a hulladék hasznosítási művelet után többé már nem tekinthető hulladéknak. A hulladékkezelés engedélyhez kötött tevékenység, az engedélyek határozott időre szólnak, de mindig megújíthatóak. Tagállamok illetékes hatóságaik által tervet készítenek, lefedve az ország egész területét, ezt elemzik és akciókat fogalmaznak meg rá. A hulladékmegelőzési programokat legkésőbb 2013-ig ki kell dolgozni. Lehet a hulladékterv része is, de külön terv is. Célja a gazdasági növekedés és a hulladékkeletkezés közötti összefüggések megszüntetése. 2015-ig elkülönített hulladékgyűjtési rendszert kell kiépíteni papír/fém/műanyag és üveghulladék tekintetében. 2020-ig 50%-ra kell emelni az újrafeldolgozás arányát.

Hulladékgazdálkodással kapcsolatos kötelezettségek

Gyártók kötelezettségei:

• köteles a terméket/csomagolóanyagot úgy kialakítani, hogy figyelemmel legyen az alacsony energiahasználat követelményeire így kevesebb hulladék keletkezik
• fogyasztók tájékoztatása,
• kötelező környezetbarát védjegyek alkalmazása termék-visszafogadás

Forgalmazók kötelezettségei:

• megosztott felelősség elve a gyártóval
• betét-letéti díj ellenében visszafizetni azt, csomagolóanyagot visszagyűjteni.

Felhasználók kötelezettségei:

• köteles a szervezett hulladékgyűjtést igénybe venni.

Irodalomjegyzék

Csegődi Tibor László (2012): Környezetvédelmi és klímajog. Szent István Egyetem, Gödöllő.

Zsarnóczai Sándor (2010): Gazdaság és klímapolitika. Szent István Egyetem, Gödöllő.