Fenntartható fejlődés

A fenntartható fejlődés fogalmának kialakulása

Jelen fejezetben arra keressük a választ, hogy mit is jelent a fenntartható fejlődés fogalma és hogy vajon miért is merült fel az emberiségben az igény egy ilyen megoldás iránt. Egyértelműen állítható, hogy a fenntartható fejlődés fogalma igen szoros kapcsolatban áll a környezetvédelemmel. A különböző környezeti hatások és kutatási eredmények egyre inkább felkeltették az érdeklődést a környezetvédelem iránt, s felhívták a figyelmet a globális együttműködések fontosságára.

1968-ban a Római Klub megalakulása volt az egyik válaszlépés a felmerült globális környezeti problémákkal kapcsolaban. A Római Klubnak 100 tagja van közel 40 országból, akik az oktatást, az üzleti világot, kormányokat, a tudományos világot stb. képviselik. 1972-ben jelent meg a Donella és Dennis Meadows által publikált Növekedés határai (Limits to Growth) c. jelentés, amelyben publikálták, hogy modellszámításaik alapján az emberiség fennmaradásához szükséges anyag- és energiaforrások nem annyira a távoli jövőben, hanem néhány generáció múlva kimerülhetnek. Munkájukban többek között arra is felhívták a figyelmet, hogy a Föld növekvő népességét egyre inkább körülményesebb lesz ivóvízzel és megfelelő mennyiségű, minőségű élelemmel ellátni, mely napjainkban a 7 milliárdnál is több főt számláló populációnk esetében továbbra is az egyik legnagyobb kihívást jelenti az emberiség számára. A XXI. század közepére tették egy globális környezeti katasztrófa bekövetkezését. A megoldási javaslataik a gazdasági növekedés korlátozására irányultak, amely megalapozta meg a nulla vagy zéró növekedés koncepcióját. A nulla vagy zéró növekedés ideája szerint a fejlődést ott kellett volna megállítani ahol éppen tart, hiszen akkor várhatóan megoldódik az anyag- és erőforrások túlhasználatából fakadó alapvető problémánk is. Ez tulajdonképpen együtt járt volna az adott helyzet, fejlettségi szint konzerválásával, amivel a fejlődő országok nem tudtak azonosulni, hiszen véleményük szerint mindenkinek joga van a fejlődéshez, növekedéshez, s főleg a fejlett országoknak nincs joguk korlátozni őket ebben. Az elképzelés egyik nagy érdeme, hogy szakmai vitákat és újabb megoldási lehetőségek, modellek kidolgozását ösztönözte.

1981-ben Lester R. Brown publikálta elsőként a fenntartható szóhasználatot, fenntartható társadalomról szóló művében. A lehető legkisebb természeti környezet romlással – mennyiségi és minőségi értelemben egyaránt – járó népesség növekedést és természeti erőforrás felhasználásra alapozta munkájában a fenntartható társadalmat.

Lester R. Brown (1934-)

1983-ban az ENSZ Közgyűlés határozata alapján megalakult az ENSZ Környezet és Fejlesztés Világbizottsága, amelyet Gro Harlem Brundtland norvég miniszterelnök-asszony vezetett. A bizottság 23 főből állt, melyben hazánkat Prof. Láng István akadémikus képviselte.

Prof. Láng István, aki tagja volt a fenntartható fejlődés fogalmának legelfogadottabb változatát megfogalmazó Brundtland Bizottságnak, 2002. november 11-én tartotta meg előadását a Mindentudás Egyetemén „Környezetvédelem – fenntartható fejlődés” címmel.

A Brundtland Bizottság 1987-ben adta ki Közös Jövőnk (Our Common Future) című mára már világhírűvé vált jelentését. Munkájukban vázolták a fenntartható fejlődés globális vízióját és megvalósításának lényegi elemeit, mely elképzelésük szerint egy olyan típusú gazdasági növekedésként jellemezhető, mely tekintettel van a természeti erőforrások megőrzésére, s mely egyúttal a fejlődő országok problémáinak kezelésére is megoldást jelenthet. A jelentés nagyon röviden és tömören határozta meg a fenntartható fejlődés fogalmát, miszerint:

"A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket" .

A fenntartható fejlődés fogalmának bemutatásán túlmenően a megvalósításhoz szükséges alapelveket is rögzítette a Bizottság a jelentésében, melyek között szerepelnek az alábbiak: 

• Az életközösségek tisztelete és védelme.
• Az emberi élet minőségének javítása.
• A Föld vitalitásának és diverzitásának megőrzése.
• A nem megújuló erőforrások felhasználásának minimalizálása.
• A Föld eltartó képességének határait nem túllépő növekedés.
• Az egyéni magatartás és szokások megváltoztatása.
• A közösségek feljogosítása arra, hogy saját környezetükről gondoskodjanak.
• Nemzeti együttműködés kialakítása a fejlesztés és védelem integrálására.
• Globális megegyezés kikényszerítése.

Közös Jövőnk című jelentés címlapja

A fenntartható fejlődés az idő előrehaladtával megjelent különféle konferenciák, tudományos kutatások stb., s beépült az egyes stratégiai elképzelésekbe, cselekvési tervekbe is. Amióta Lester R. Brown először publikálta a fenntartható szóhasználatot – társadalmi vonatkozásban (sustainable society) –, majd a Brundtland Bizottság befejezte munkáját (1987), a „fenntartható fejlődés” kifejezés viharosan terjedt, míg a valóságban az elhatározásokat alig követték gyakorlati lépések, amire fényes bizonyítékul szolgálnak Rio de Janiero (1992) Johannesburg (2002) és Rio de Janeiro (2012) ENSZ konferenciák eseményei. Ez, a fenntarthatóság integratív fogalmának értelmezési nehézségeivel, az érdekek ellentéteivel, valamint a globális és filozófiai szintről való elmozdulás lassúságával magyarázható.

A fenntartható fejlődés fogalmának különböző értelmezései

A fenntartható fejlődés brundtlandi definíciója 1987-ben látott napvilágot, s azóta a fenntartható fejlődés fogalmának legáltalánosabban ismert meghatározásává vált, s felmerülhet a kérdés, hogy a definícióban szereplő „jelen szükséglet” kielégítés igénye mennyiben változott az azóta elmúlt évtizedekben, de emellett számos külső korlátozó tényező hatásainak megjelenésével is számolnunk kell: például a klímaváltozás vagy a globalizáció, s természetesen a különféle erőforrások, a biodiverzitás változása sem hagyható figyelmen kívül.

A brundtlandi megfogalmazástól eltérően a Tudományos Akadémiák Képviselőinek Tanácskozásán (Tokió, 2000) azt ajánlották, hogy jobb, ha csak fenntarthatóságról van szó, elhagyva mögüle a fejlődés, vagy fejlesztés szavakat. A fenntarthatóság eme definíciójában új elemként lelhető fel a környezet, valamint a természeti erőforrások kifejezése. Vagyis a fenntarthatóság célja maga az ember, a társadalom hosszú távú fennmaradása és a társadalmi jól-lét, az emberi életkörülmények javulása.

A szakirodalomban a gyenge fenntarthatósággal kapcsolatban alapvetésként jelenik meg, hogy e felfogás képviselői szerint a csökkenő természeti tőkét tulajdonképpen szabadon lehet gazdasági tőkével helyettesíteni. Tehát a gyenge fenntarthatóság a természet korlátlan helyettesíthetőségének feltételezésével él. 

A gyenge fenntarthatóság értelmezése

A korlátlan helyettesíthetőségből következik, hogy a megközelítés lényege abban áll, hogy a tőkeállomány összessége ne csökkenjen. Tehát az össztőke értékének változatlannak kell maradnia függetlenül attól, hogy milyen típusú tőkéről is van szó. A gyenge fenntarthatóság nézőpontjának képviselői szerint az összetevők értékének külön-külön csökkenése rendben van, oly módon, ha közben a másik pedig oly mértékben nő, hogy helyettesíti a csökkenő tőkerészt.

Erős fenntarthatóság

Az erős vagy szigorú fenntarthatóság fogalma szerint viszont a természeti javakat nem végtelenül, hanem csak korlátozott mértékben lehet gazdasági tőkével helyettesíteni. Lásd fenti ábra. Ebben az esetben kiemelten fontos a teljes természeti tőke megőrzése. A természeti és mesterséges, művi tőke csak korlátozott mértékben helyettesíthető egymással. A harmadik típusú értelmezés pedig a környezeti fenntarthatóság. Képviselői szerint, ebben az esetben nem kizárólag a teljes tőkeérték megőrzése a cél, hanem az egyes természeti erőforrásokból származó jövedelmek és szolgáltatások szintjének fenntartása.

A fenntartható fejlődés szintjei

Földünk egy komplex rendszert alkot, melyet olyan alrendszerek alkotnak, amik egymással igen bonyolult kölcsönhatásban állnak egymással. Ezek az alrendszerek ugyan első ránézésre önálló csoportokat képeznek, de tulajdonképpen egymásra hatva alakítják bolygónkat. Globális összefüggésrendszerekről beszélhetünk, hiszen egy regionális probléma is kihathat más földrészekre. Gondoljunk csak a levegőszennyezés példájára. Sokszor előfordul, amihez a globalizációs folyamatok is nagymértékben hozzájárulnak, hogy a fogyasztási szokások nem az elfogyasztás helyén, hanem máshol fejtik ki hatásukat.

A nemzetközi és hazai fenntarthatósági események mellett nem kerülheti el a figyelmünket, hogy a természet- és környezetvédelemmel elkötelezettek aggódó szavukat újra és újra hallatják az ügy érdekében. Ehhez napjainkban hozzátehetjük a fenntarthatóságot, a klímaváltozást és a globalizációt. Összességében megállapítható, hogy a fenntarthatóság nem, vagy csak nehezen valósítható meg a klímaváltozás és globalizáció összefüggéseinek és kölcsönhatásainak figyelembe vétele nélkül.

Az Európai Unió a fenntarthatóság gondolatának érvényre juttatásában élen járónak tekinthető, már csak azt a tényt figyelembe véve, hogy majd minden fő dokumentumában, ha csak említésszerűen is, de jelen van a fenntarthatóság megvalósításának követelménye, ami a gyakorlati megvalósításhoz eleve szükséges. A fenti állítást támasztja alá akár a Maastrichti Szerződés (1992) is, vagy az EU „A fenntarthatóság felé” című V. Környezetvédelmi Akcióprogramja (1993-2000), melyben az Unió elkötelezte magát a fenntarthatóság mellett.

Az EU Fenntartható Fejlődési Stratégiájának eddig elért eredményeiről szóló értékelések szerint a konkrét haladás mérsékeltnek mondható, azonban uniós és tagállami szinten több területen megfigyelhető a szakpolitikák jelentős fejlődése.

A globális, regionális, nemzeti és lokális szintek programjai, elképzelései jellemzően szigetszerűen működnek. A konvergens működés érdekében szükséges egy olyan rendezőelv, amely felfűzné az eltérő területeket képező programokat, s nem csökkenti azok hatékonyságát. Ezt a közös rendezőelvet jelentheti a fenntarthatóság.

A regionális szinten kidolgozott foglalkoztatási, egészségügyi, környezetvédelmi, agrár és turisztikai programok szinergiára törekszenek. Léteznek többdimenziós szinergiahatások, ebben az esetben a programok egymás hatékonyságát több részmutató esetében is befolyásolják. A valóságban azonban az is előfordulhat, hogy az egyik program nagyobb mértékű megvalósítása rontja a másik hatékonyságát. A fenntarthatóság tartalmát és szintjeit elemezve érzékelhető, hogy a lokális szint az, ahol talán könnyebb az előbbre jutás, hiszen feltételezhető, hogy egy-egy településen, egy-egy kisebb térségben az ott élőknek igazán fontos a fenntartható fejlesztés széles körű érvényesítése.

Napjainkban a globális pénzügyi-gazdasági világválság megjelenése még inkább megerősítheti a helyi szint fontosságát. Ezt támasztja alá Schumacher (1974) small is beautiful című könyve is, mely szerint a politikai, gazdasági és társadalmi vonatkozásban is fontos a megfelelő méret, skála megválasztása.

A 1992-ben Rióban elfogadott „AGENDA 21” című alapdokumentum 28. fejezete – a helyi hatóságok kezdeményezése az „Agenda 21” támogatására – címmel foglalkozik a fenntartható fejlődés helyi programjával és ezen belül az önkormányzatok meghatározó szerepével. A fenntartható fejlődés lokális programja (Local Agenda 21 – „LA 21”) azt célozza, hogy a természet – gazdaság – társadalom hármasában úgy teremtse meg helyi és kisregionális szinten az összhangot, hogy az a fenntarthatóság hosszú távú elveit szolgálja. A Local Agenda 21 egy komplex rendszerépítő és működtető program, amely a fenntartható fejlődésnek szigorú értelmezésére épül. 

A fenntartható fejlődés dimenziói

Kezdetekben az egydimenziós koncepció a természeti erőforrások felhasználása szempontjából próbálta meghatározni a fenntarthatóságot. Az egydimenziós modellek leginkább az ökológiai korlátokra, a környezeti szempontokra voltak tekintettel.

A következő lépést a kétdimenziós modellek jelentették. S mivel a fenntarthatóság célkitűzései között a jólét és jól-lét szerepelnek, ezért a társadalmi-gazdasági aspektusok is előtérbe kerültek. A jólét az életszínvonalra vonatkozik, a jól-lét pedig inkább az adott körülmények közötti megelégedettség, boldogság érzését fejezi ki. Napjainkban egyre inkább egyértelművé válik, hogy a fejlődést nem elsősorban a termelés növekedése és az anyagi gyarapodás jelenti többnyira a természeti-környezet romlása árán, hiszen miközben a GDP növekszik és látszólag gyarapodunk mégis sokszor rosszabbul érezzük magunkat. A korábbiakban megismert környezeti feltételeket is kiegészítésre kerültek például a környezetpolitikai szabályozóeszközök fenntarthatóságot támogató eszközei, a fenntartható társadalmi értékrend kérdésköre stb.

Napjainkban a háromdimenziós modell a legelterjedtebb (lásd alábbi ábra), melyekben a három dimenzió a bioszféra, a társadalom és a gazdaság. Ezek a modellek, ahogyan azt már megismerhettük, a három dimenzió kölcsönhatásait próbálja érzékeltetni fenntarthatósági aspektusból.

Fenntarthatóság dimenziói

Különböző fenntartható fejlődési stratégiák

Az EU Fenntartható Fejlődési Stratégiája

Az Európai Unió Fenntartható Fejlődési Stratégiáját 2001-ben Göteborgban fogadták el, az első felülvizsgálata 2005-ben történt. Az Unió Megújított Fenntartható Fejlődési Stratégiája pedig 2006 júniusa óta él. Ez a stratégia a három pillére épül, azaz egyszerre célozza meg a gazdasági fejlődést, a környezeti egyensúlyt és a társadalmi haladást. E három cél megvalósulása érdekében, olyan javaslatokat fogalmaz meg, hogy a politikák a fenntartható fejlődést szolgálják.

Elsődleges célkitűzésként a legnagyobb kihívást jelentő globális környezeti problémák kezelésével kapcsolatos feladatok jelennek meg a stratégiában:

• globális éghajlatváltozás,
• a közegészséget veszélyeztető betegségek,
• vegyi anyagok, illetve az élelmiszer-biztonság problémája,
• a szegénység,
• a népesség elöregedése,
• a természeti erőforrásokkal való nem megfelelő gazdálkodás (biológiai sokféleség csökkenése, talajpusztulás, hulladék mennyiségnövekedés),
• forgalomnövekedés és hatásai illetve regionális egyenlőtlenségek.

A fenti célkitűzésekre a stratégia konkrét intézkedéseket, cselekvési programokat javasol. A fenntartható fejlődés eléréséhez politikai változtatásokra van szükség EU szinten és a tagállamokban egyaránt. A legfőbb célok a következők szerint foglalhatók össze:

• az EU politikák összhangjának erősítése,
• megfelelő árak kialakítása, ami jelzésértékű az egyének és a vállalkozások számára,
• tudományos és technológiai befektetések alkalmazása a jövő érdekében,
• kommunikáció javítása a lakosság és a vállalatok körében is,
• a bővítést és a globális dimenziót egyaránt célszerű figyelembe venni.

 A különböző EU politikák összhangja azt jelenti, hogy a fenntartható fejlődésnek az összes ágazat és politika központi célkitűzésévé kell válnia. Mindezeken túl célszerű magába foglalnia az EU-n belüli és kívüli gazdasági, környezeti és társadalmi hatásvizsgálatokat. Ezek a hatásvizsgálatok a döntéshozók számára fontos információval szolgálnak a javaslatok előkészítéséhez, így minimálisra csökkenthetők a döntéssel járó kockázatok.

A megfelelő árképzés ösztönzi a környezetbarát termékek és szolgáltatások fejlesztését. Ezen kívül fontos az olyan anyagi támogatások megszüntetése, melyek a természeti erőforrások pazarló használatát ösztönzik, valamint a szennyezés árának megszüntetése.

Az innováció az egyik legfontosabb cél, mely segíti a fenntartható fejlődéshez való igazodást, a környezetet kímélő, az emberi egészségre nem káros hatású eszközök és technológiák kifejlesztését.

A kommunikáció javítása pedig segít elérni, hogy a különböző társadalmi rétegek elfogadják a fenntartható fejlődés érdekében hozott döntéseket. A nyilvánosság, a párbeszéd, az oktatás segítségével elérhető, hogy a társadalmi csoportok érdekelté váljanak a fenntartható fejlődés helyi szinten való megvalósulásában. Ugyanis a fenntarthatóság céljai megvalósításában komolya szerepe van a helyi (lokális) kisregionális szintnek. Az oktatás hozzájárul az egyének és a közösségek környezeti felelősségtudatának növeléséhez. E mellett nagyon fontos a vállaltok felé irányuló kommunikáció. A vállalatok arra kell ösztönözni, hogy gazdasági tevékenységükbe a környezeti és szociális szempontokat is beépítsék. A fenntartható fejlődés csak úgy valósulhat meg, hogy ha a globális hosszú távú célok megoldását sikerül az egyének, háztartások, vállalatok, szakpolitikák szintjére is eljuttatni.

Regionális és lokális fenntarthatósági stratégia

A Rióban, 1992. június 14-én elfogadott Agenda 21 (Feladatok a 21. századra) dokumentum „A helyi hatóságok kezdeményezése az Agenda 21 támogatására” című 28. fejezete szól a fenntartható fejlődés helyi programjairól. A Local Agenda 21 (LA-21) programok a fenntartható fejlődés szigorú értelmezésére épülnek. Ennek fő gondolata, hogy a természeti tőke csak korlátozottan helyettesíthető a gazdasági tőkével. Tehát a kialakított programoknak a természet-gazdaság-társadalom hármasával összhangban kell szolgálniuk a fenntartható fejlődés érdekeit helyi szinten, hosszú távon (legalább három generáció érdekeit vizsgálva). Komplex programok, nem azonosak a helyi környezetvédelmi programmal, de magukban foglalják azt is, valamint össze kell, hogy kapcsolják a helyi perspektívát a globális dimenzióval. Az LA-21 programok főbb lépéseit mutatja az alábbi ábra.

A Local Agenda 21 lépései

A Local Agenda 21 folyamat több szinten is értelmezhető:

• szűkebb értelemben úgy, mint egy stratégiai terv, vagy program, ami egy konkrét dokumentumban ölt testet, és akciótervet tartalmaz,
• tágabb értelemben, pedig mint a stratégia létrehozásának és megvalósulásának folyamata,
• a legteljesebb értelmezés szerint az LA-21nem más, mint a fenntartható fejlődés elve által áthatott gondolkodásmód, gazdálkodási mód, életforma, életmód, ami a politikai kultúrában és az önkormányzati munkában (pl. helyi jogalkotásban) is megjelenik.

Alapvető szerepet szánnak a helyi önkormányzatoknak, hisz ezek kapcsolódnak a legszorosabban a helyi közösségekhez. Fontos megemlíteni az International Council for Local Environmental Initiatives (ICLEI, Helyi Környezeti Kezdeményezések Nemzetközi Tanácsa) nemzetközi szervezetet, ami 1990-ben alakult az önkormányzatok együttműködésével. A tanács már az alapdokumentum elkészítésénél is segédkezett, és az óta is fontos szerepet tölt be a helyi szintű kezdeményezések támogatásában. Az LA-21-et készítő közösséget az ICLEI vezeti, iránymutatásokkal, módszertanok kidolgozásával segíti a munkát.

Ágazati fenntarthatósági stratégia

Jelen, ágazati fenntarthatósági stratégiával foglalkozó részben a fenntartható turizmus komplex fogalma kerül bemutatásra, amit leginkább az indokol, hogy napjainkban a turizmus sokszor mint kitörési pont szerepel az egyes fejlesztési tervekben, s természetesen nem mindegy, hogy ezt az ágazati fejlesztést milyen paraméterek figyelembe vételével kívánják végrehajtani.

Széles szakirodalma lelhető fel a témának, ezért számos eltérő definíció és megközelítés található. A World Tourism Organization’s (WTO) megközelítése szerint a fenntartható turizmus fejlesztésre vonatkozó irányelvek és menedzsment eljárások bármely desztináció esetén és a turizmus minden formájára alkalmazhatók, beleértve a tömegturizmust és a különböző szűk piaci rést betöltő turizmus típusokat. Ezen elvek környezeti, gazdasági és társadalmi szempontokat tartalmaznak a turizmus fejlesztésre vonatkozóan, melyek egyensúlya a hosszú távú fenntarthatóságot hivatott biztosítani.

Ily módon a fenntartható turizmus:

• a természeti erőforrásokat optimális mértékben használja csak, mert az ökológiai folyamatok megőrzése, a természeti erőforrások megóvása és a biodiverzitás fenntartása kulcseleme a fenntartható turizmusnak,
• tiszteletben tartja a fogadó közösség kultúráját, megőrzi az élő és nyugvó kulturális örökségét és hagyományait és lehetőséget biztosít a kultúrák közötti megértésre és toleranciára,
• biztosítania kell a hosszú távú, működőképes gazdasági szerepvállalást, gondoskodnia kell az érintett számára a gazdasági- és társadalmi előnyök méltányos elosztásáról (UNEP WTO 2005).

A fentiekből jól látható, hogy a turizmus és a fenntarthatóság közti kapcsolat meglehetősen komplex, mivel környezeti-, társadalmi- és gazdasági hatások is befolyásolják (Puczkó-Rátz 2001). Ezért a turizmusnak összhangban kell lennie a környezet megóvására vonatkozó törekvésekkel és nem szabad kizsákmányolnia a természet- és társadalmi erőforrásokat (Dávid-Baros 2009). Ezek mellett a környezet általános állapotát is meg kell tartani és a turizmus előnyeit az egész társadalomra ki kell terjeszteni és természetesen biztosítani kell a turisták elégedettségét (Inskeep 2000).

Fenntartható turizmus fejlesztése csak erős politikai vezetés és az összes érdekelt tudatos bevonásával és részvételével valósítható meg. Be kell vonni a például a kormányzati- és nem kormányzati szervezetek, az idegenforgalmi ágazat képviselőit, a turistákat és a helyi lakosokat is (UNEP WTO 2005) (Puczkó-Rátz 2001). Tehát a fenntartható turizmus folyamatos fejlesztése csak szeles körű részvétellel és általános konszenzussal valósítható meg, továbbá a folyamatos monitoring és szükség esetén a megfelelő beavatkozás is elengedhetetlen. Ezeken felül a fenntartható turizmusnak biztosítania kell a turisták igényeinek minél magasabb fokú kielégítését, hogy számukra élményt adjon és fokozza a fenntarthatósággal kapcsolatban tudatosságukat (UNEP WTO 2005).

Irodalomjegyzék

Dávid Lóránt, Baros Zoltán: Environmentally sustainable tourism: international and Hungarian relations. Gazdálkodás, 2009, Évfolyam LIII., Szám 23. pp. 80-91.

Inskeep Edward: A fenntartható turizmus fejlesztése. Budapest Geomédia szakkönyvek 2000 185p. ISBN 963 7910 64 6

Meadows, D. (1974). The Limits to Growth, Second Edition Revised, Signet. ISBN 73-187907, pages 99-101

Puczkó László, Rátz Tamara: A turizmus hatásai. 2. átdolgozott kiadás Budapest Aula Kiadó 2001. 482 p. ISBN 963 9345 11 3

World Tourism Organization (WTO) – United Nations Environment Programme: Making Tourism More Sustainable, A guide for policy makers. 2005 pp.11-12