A bogyósgyümölcsűek fajtainnovációjának helyzete, fajtahasználatának jellemzői II. (ribiszke, köszméte, fekete bodza)

Szerző: Kovács Szilvia

Ribiszke

A nemesítés története

A fekete ribiszke domesztikációja körülbelül 400 évvel ezelőtt kezdődött. Az első feljegyzésekben, melyek a XVII. századi Angliából származnak, melyekben gyógyászati szerepét emelték ki. Az 1800-as évek elején 5 fajtát, az 1900-as évek elején pedig már 26 fajtát írtak le. Az új fajták száma napjainkban is folyamatosan növekszik.

Az USA-ba a XVII. századba került a fekete és a piros ribiszke. A lassan fejlődő fekete ribiszke termesztését XX. században a Pinus fajokat is kártosító ribiszkerozsda miatt korlátozták. A ’30-as években Kanadában a Ribes ussuriense felhasználásával a ribiszkerozsdával szemben ellenálló fajtákat állítottak elő. A ’60-as évek végén nemesített ellenálló svéd ‘Titania’ fajtának köszönhetően megváltoztatták a telepítésre vonatkozó korlátozást és elkezdett nőni az érdeklődés a fekete ribiszke iránt.

A piros ribiszkéről az első leírások a XV. századi Németországból származnak. Az első fajták a XIX. század elején keletkeztek és a Ribes rubrum-ból származtak. 1920-ra már több mint 30 fajtát tartottak számon Angliában. A kezdeti gyors fejlődés a későbbiekben lelassult, végül elmaradt a fekete ribiszkééhez képest.

A fehér ribiszke botanikai szempontból a piros ribiszkékhez sorolható. A fehér ribiszkéről az első feljegyzés Hollandiából származik a XVII. század közepéből. A XVIII. és XIX. században folyamatosan változott az érdeklődés a fehér és rózsaszín termésű ribiszkék iránt.

Napjainkban termesztett fehér ribiszke fajták között régi, akár több mint száz éves fajták is megtalálhatók. Ilyen például az amerikai ‘White Imperial’ (1890), vagy a francia ‘White Versailles’ (1883). A fehér gyümölcsű fajták többnyire a Ribes rubrum fehér színű mutánsai.

Jelenleg tizenöt „Ribes” nemesítői program fut a világon, melyek többsége a fekete ribiszke nemesítésére fókuszál. Európában a fekete ribiszkéből túltermelés van, mely leszorította az értékesítési árakat. A feldolgozóipar igényeihez alkalmazkodva a nemesítői műhelyek jelenleg leginkább a kiváló gyümölcsminőségű és beltartalmi értékű, gépi betakarításra alkalmas fajták előállítását tűzték ki célul. Törekednek azonban arra is, hogy a fajtákban a kiváló gyümölcsminőséget rezisztenciával is kombinálják.

Jelentős nemesítői műhely található Skóciában (Ben-sorozat) és Angliában (hangsúly a rezisztencianemesítésen). A szlovákiai Bajmócon található kutatóállomáson előállított fajták közül több nálunk is állami elismerést kapott (‘Blanka’, ‘Otelo’, ‘Tatran’). Magyarországon a Fertődi Gyümölcstermesztési Kutató Intézetben folyik sikeres ribiszkenemesítés. A nemesítői munka eredménye a ‘Fertődi hosszúfürtű’ piros, valamin az ‘Aranka’, ‘Dyana’, ‘Hidasi bőtermő’ és a ‘Fertődi 1’ fekete ribiszke fajta.

Friss fogyasztásra fekete ribiszkét nagyon kevés országban termesztenek (pl. Belgiumban), de igény mutatkozik ún. „desszert” fajták nemesítésére (pl. ‘Bona’, ‘Ben Sarek’). Fajták nemesítésével jelenleg Németországban, Hollandiában, Lengyelországban, Belgiumban és Svájcban foglalkoznak. Aktív fekete ribiszke programok találhatók még Észtországban, Szerbiában, Litvániában, Oroszországban és Új-Zélandon.

Nemesítői célkitűzések

A ribiszkenemesítés főbb célkitűzései:

• hosszú fürt, nagy bogyóméret, kiváló beltartalmi értékek (pl. C-vitamin, íz-zamat, színanyag-, fenol-, szalicilsav-tartalom, nagy lékihozatal);
• friss piacra szánt fajtáknál: korai érés, nagyméretű bogyók (>1,5 g), hosszú kocsány, fényes gyümölcshéj, édes íz; betegségellenállóság (lisztharmat),
• téli és tavaszi fagytűrés,
• nagy és rendszeres termőképesség,
• jó öntermékenyülés (főként fekete ribiszke fajtáknál),
• gépi betakarításra való alkalmasság (bokoralkat, leválasztáshoz szükséges erő, koncentrált érés),
• ellenálló képesség: Cecidophyes ribis, Black currant reversion nepovirus, Sphaerotheca mors-uvae; Drepanopeziza ribis,
• ökológiai adaptációs képesség javítása (főként fekete ribiszkénél!).

A nemesítés módszerei, genetikai forrásai

A fekete ribiszke fajták a Ribes nigrum L. fajból származnak. A piros és a fehér ribiszkék genetikai bázisát a Ribes sativum Syme (= Ribes vulgare Janz.), Ribes petraeum Wulf. és a Ribes rubrum L. adja. Az összes ribiszkefaj és termesztett fajta diploid, kromoszómaszámuk n=8.

A régi ribiszkefajták szelekció eredményei (pl. ‘Houghton Castle’, ‘Raby Castle’ fajták a Ribes rubrum-ból). Klónszelecióval állították elő ‘Silvergieter F 59’ fajtát. A mutációs nemesítést egyes tulajdonságok javítására használják, például a fekete ribiszke öntermékenységének a növelésére. A klimatikus tényezőkhöz jól alkalmazkodó piros ribiszkénél jól járható út a honosítás, mely a fajtaválaszték bővítésére a leggyorsabb eredményt adja (pl. ‘Rolan’, ‘Rovada’).

Napjaink új ribiszkefajtáinak előállításánál jelentős szerepe van a keresztezéses nemesítésnek. A keresztezéses nemesítés során nemcsak az árufajták, hanem vad ribiszke fajok is bevonhatók a nemesítői munkába. Segítségükkel nagyobb termőképességű, kedvezőbb gyümölcsminőségű, jobb ökológiai alkalmazkodó képességű és betegségekkel szemben ellenállóbb új fajták állíthatók elő. Fekete ribiszke esetében az egymástól távol élő fajok keresztezésével javítható a fajták öntermékenyülése.

Az új fekete ribiszke fajták C-vitamin tartalma a Ribes nigrum var. sibiricum, a Ribes dikuscha és a Ribes pauciflorum fajok felhasználásával növelhető. A Ribes hudsonianum segítségével csökkenthető az érett termések hullása, növelhető a fürt hossza (Ribes bracteosum). A rezisztencianemesítésben génforrásként használható a Ribes nigrum var. sibiricum, Ribes dikuscha, Ribes pauciflorum, a Ribes ussuriense, Ribes procumbens, Ribes sanguineum és a Ribes grossularia is.

A piros ribiszke nemesítésénél a Ribes multiflorum bevitelével lényegesen meghosszabbítható a fürt. A bogyók méretét a Ribes macrocarpum növeli. Jó fagytűrő képességet a Ribes rubrum és a Ribes triste örökíti. Rezisztencianemesítésben a Ribes multiflorum, Ribes petraeum, Ribes warsewiczky és a Ribes longeracemosum használatos.

Világ és hazánk jellemző fajtahasználata

A világon termelt ribiszke jelentős hányadát a fekete ribiszke adja. A fekete ribiszke termesztést Európában a ‘Baldwin’ fajta alapozta meg. A ’60-as évek végén Svédországban nemesített ‘Titania’ nemcsak az USA, hanem Európa fekete ribiszke termesztésére is nagy hatással volt. A jelenlegi európai fajtahasználatban a skót Ben-sorozat fajtái játszanak meghatározó szerepet.

A hetvenes évek végén hazánk fekete ribiszke termesztését a ‘Fertődi 1’, a nyolcvanas évek végén a ‘Titania’ fajta határozta meg. A hazai fajtaválaszték a külföldi jó termékenyülő képességű és betegségekre ellenálló fajták mellett (‘Triton’, ‘Otelo’, ‘Ometa’, ‘Bona’) hazai nemesítésű fajtákkal is bővül (pl. ‘Aranka’, ‘Dyana’).

A piros ribiszke fajták az ökológiai optimumon belül bárhol termeszthetők, pl. a ‘Red Lake’ az Egyesült Államokban és Európában is jól terem. A világon és hazánkban is a piros ribiszke üzemi méretű termesztésének elterjedését a holland ‘Jonkheer van Tets’ fajta termesztésbe vonása segítette elő. Hazánkban a hetvenes, nyolcvanas években ez adta a szaporítás túlnyomó többségét és napjaink termesztésében még mindig meghatározó szerepet tölt be. A holland fajták (‘Rolan’, ‘Rondom’, ‘Rovada’) mellett a szlovák ‘Detvan’ a leggyakrabban telepített piros ribiszke fajta Európában. E fajták jól alkalmazkodnak éghajlati adottságainkhoz, hazánkban is biztonságosan termeszthetők.

Fajtaújdonságok, ültetvényekbe ajánlható fajták

A piros ribiszke – kozmopolita növény lévén – nagyobb területen termeszthető, mint a fekete. Magyarország a jó termőhely kategóriájába tartozik. A fekete ribiszke északról származó növény, hazánk a termeszthetőség déli határának közelében fekszik. Piros ribiszke esetén bátrabban választhatunk a külföldi fajták közül, azonban a termőhelyre igényes fekete ribiszke esetén részesítsük előnybe a hazai nemesítésű fajtákat.

A piros ribiszke fajták jól öntermékenyülnek, megfelelő termesztéstechnológia mellett terméshozamuk kiegyenlített. A fekete ribiszke fajták öntermékenyülő képessége nagyon változó (16–67%), telepítésük fajtatársítással javasolható. A ribiszkék korai virágzású gyümölcsfajok, virágaikat a koratavaszi fagyok károsíthatják. Mindkét ribiszkefajnál (különösen a fekete ribiszkénél) komoly jelentősége van a virágok megporzásában háziméheknek.

Piros ribiszke fajtái 

Telake

Középkorai német fajta, mely sokrétű felhasználásra alkalmas. Hosszú fürtkocsányú, nagyméretű, középpiros, kemény, jó ízű bogyói sokáig a bokron tarthatók. Bokra középerős növekedésű, laza felépítésű. Bőtermő, levélbetegségekre nem fogékony.

Telake (Fotó: http://www.haeberli-beeren.ch/)

Maraton

Középérésű szlovák fajta. Friss piacra és feldolgozóipari célra is alkalmas. Magyarországon 2008-ban kapott állami elismerést. Középnagy, sötétpiros, kissé elliptikus alakú, enyhén savas bogyók, hosszú fürt jellemzi . Hosszú fürtkocsánya miatt kézi szürete könnyű. Középkorai virágzású. Bőtermő. Erős növekedéssű, enyhén nyitott, sűrű bokorhabitus jellemzi. Betegségellenállósága jó.

Maraton (Fotó: Kovács Szilvia)

Hron

Középkései érésű szlovák fajta, mely friss fogyasztásra és konzervipari célra is alkalmas. Magyarországon 2008-ban állami minősítést kapott. Hosszú és tömött fürtök, középnagy méretű, fénylő piros, jó ízű bogyók jellemzik. Rendszeres és magas terméshozamú. Feltörő növekedésű, közepesen sűrű, erős gallyazatú bokrot nevel. Nagyon jó ökológiai adaptációs képességű, kiváló betegségellenállóságú. Gépi betakarításra alkalmas.

Hron (Fotó: Kovács Szilvia)

Tatran

Kései szlovák fajta. Üzemi és házikerti termesztésre is ajánlott. Hosszú fürtjein nagy, kissé savas, kellemes ízű bogyók találhatók. Középkorai virágzású, virágait a tavaszi fagyok nem károsítják. Bőtermő. Középerős növekedésű, feltörő bokrú. Gombás betegségekre kevéssé érzékeny. Szárazabb termőhelyre is ajánlott.

Tatran (Fotó: http://www.palesitsfaiskola.hu/)

Fehér ribiszke fajtái

Versailles-i fehér

Korai virágzású, középkorai érésű régi francia fajta. Középhosszú, kissé tömött fürt, középnagy, lédús, kellemes ízű bogyók jellemzik. Bokra középerős-erős növekedésű. Kézi betakarítás javasolt. Jól alkalmazkodik a környezeti adottságokhoz.

 Versailles-i fehér (Fotó: http://www.haeberli-beeren.ch/)

Primus

Középkései érésű (július eleje) szlovák fajta. Minden felhasználási célra alkalmas. Középhosszú-hosszú, tömött fürt, középnagy, kellemes ízű bogyók jellemzik. Középerős-erős növekedésű, kompakt bokrú. Korai virágzású. Középkötött, tápanyagban gazdag, öntözött területeken kiemelkedő termőképességű. Kézi és gépi betakarításra is alkalmas. Lisztharmat fertőzésre fogékony.

Primus (Fotó: http://www.haeberli-beeren.ch/)

Fekete ribiszke fajtái

Bona

Korai érésű, lengyel fajta. Nagyon nagy gyümölcsű, kellemes, harmonikus ízű, fürtnyele rövid (kézi szüret nehéz). „Desszert fajta”. Gyenge növekedésű, közepes termőképességű. Virágzása középidejű. Kórokozókkal szemben jó ellenállóságot mutat (biotermesztésre is javasolt). Víz- és tápanyagellátásra igényes.

Bona (Fotó: http://www.haeberli-beeren.ch/)

Dorottya

Kései érésű ígéretes magyar fajta, mely minden felhasználási célra alkalmas. Hosszú, laza szerkezetű fürtökjein, nagyméretű, jó ízű, fényes fekete színű bogyók találhatók. Bogyói túlérve enyhén peregnek. Bőtermő. Középkésői virágzású. Jól öntermékenyül, de társítva javul a kötődés és nő a bogyóméret. Bokra erős növekedésű, feltörő habitusú. Lisztharmattal és rozsdával szemben ellenálló, a ribiszke drepanopezizás levélfoltosságára érzékeny. Gépi betakarításra alkalmas.

Dorottya (Fotó: Kovács Szilvia) 

Ometa

Svájci fajta, mely feldolgozásra alkalmas. Kicsi, vagy közepes bogyójú, határozott fekete ribiszke ízű, kemény húsállományú. Virágzása középidejű. Termőképessége jó, erőteljes növekedésű. Szárazságtűrése figyelemre méltó. A hazai tapasztalatok szerint a ribiszkerozsdára fogékony.

Ometa (Fotó: http://www.haeberli-beeren.ch/)

Köszméte

A nemesítés története, fajtahasználat változása

A köszmétéről az első feljegyzés a középkorból származik, Angliából. A XVIII. század végén már több mint 20 fajtát írtak le. A fajták száma folyamatosan növekedett, a XX. század elején az angol hobbikertészek már több mint 1000 fajtát, változatot tartottak számon. E régi fajtákból a ‘Whinham’s Industry’ és a ‘Careless’ a mai napig fennmaradt a termesztésben. A fajták lassan terjedtek kelet felé Európában, először a német és francia kertekben, majd tovább Magyarország felé.

A magyar köszmétetermesztés legrégebbi irodalmi adata 1664-ből származik. Magyarországon jelentősebb telepítés az 1870-es években volt a filoxéra által kipusztított szentendrei szőlők helyén és Gyöngyös környékén.

A köszméte amerikai lisztharmata (1905) a köszmétetermesztés hanyatlását okozta Európában, így hazánkban is. A ’20-as évek elején új lendületet vett a köszméte termesztése hazánkban, amikor a hazatérő hadifoglyok jóvoltából új fajták kerültek be és az oltványkészítés bevezetésével új alapokra helyezték a technológiát.

Németországban és Angliában többnyire a régi fajták találhatók termesztésben. Oroszországban saját fajtáikat és vad fajokat használnak a nemesítéshez. Az újabb nemesítésű német (‘Rixanta’, ‘Rolonda’), angol (‘Invicta’, ‘Pax’), svájci (‘Rokula’, ‘Tixia’, ‘Xenia’), orosz (‘Laskovij’, ‘Ruskos’) és finn (‘Hinnomaki Gelb’, ‘Hinnomaski Rot’) fajtáknál, valamint magyar fajtajelölteknél (M-3-Lirez) a megfelelő gyümölcsminőség és termőképesség mellett a köszméte amerikai lisztharmatával szembeni ellenállóság elérése a cél. A világ egyre több országában kezdenek termesztési kísérleteket az újabb nemesítésű fajtákkal a helyi fajtaválaszték bővítése érdekében.

Nemesítői célkitűzések

A köszméte nemesítés főbb céljai:

• nagy termőképesség, jó termésbiztonság,
• kiegyenlített, nagy gyümölcsméret,
• kompatibilitás és hosszú távú együttélés a Ribes aureum alannyal,
• ipari feldolgozásra való alkalmasság,
• ökológiai tűrőképesség (pl. szél, szárazság),
• kórokozókkal szembeni ellenálló képesség: drepanopezizás és a mikoszferellás levélfoltosság, köszméte amerikai lisztharmata, GVBV ( Gooseberry Vein-banding Virus).

A nemesítés módszerei, genetikai forrásai

A köszmétefajok elterjedési területük szerint európai, amerikai és ázsiai fajokra oszthatók. A köszmétefajták az európai köszmétéből (Ribes grossularia L. =Ribes uva-crispa L.), valamint az amerikai köszmétéből (Ribes hirtellum Michx.) származnak. A Ribes oxyanthoides-ből származó fajták teljesen, vagy részben tüskementesek.

Az európai csoportból a Ribes grossularia legfontosabb változatai a következők:

ssp. grossularia, (L.) Rchb. - a magasabb fekvésű, hűvösebb területek növénye, 
ssp. uva-crispa - inkább melegkedvelő, déli kitettségben található, 
ssp. reclinatum (L.) Gaud - sok termesztett taxon tartozik ide, elvadul.

A köszmétetermesztésben a ribiszkékhez hasonlóan a legelterjedtebb nemesítési módszer a keresztezéses nemesítés. Ismert fajtákat, vagy rokon fajokat felhasználva tudatosan visznek be tulajdonságokat új fajtákba (pl. az ‘Invicta’ fajtába a lisztharmat rezisztencia). Spontán rügymutáció eredménye a ‘Pallagi óriás’, melyet a ‘Zöld óriás’ állományból emeltek ki.

Hazánkban csak magán nemesítői tevékenység folyik. Az új külföldi és hazai fajtákkal, fajtajelöltekkel bővíthető a színválaszték (piros gyümölcsű változat – ‘Rolonda’, sárga – ‘Rixanta’), illetve lisztharmat rezisztens (‘Rokula’) fajták köre.

A keresztezéses nemesítés során vad fajokat génforrásként felhasználva betegségekkel, kártevőkkel szemben ellenállóbb fajták állíthatók elő. Levélterűre rezisztens a Ribes alpestre, Ribes leptanthum és a Ribes watsonianum. A Ribes divaricatum hordozza a drepanopezizás és a mikoszferellás levélfoltosság, a köszméte amerikai lisztharmatának, valamint a GVBV rezisztencia génjét, de a fagytűrő képesség fokozásakor, ill. késői virágzású fajta előállításakor is használják génforrásként. Tüskementes hajtásrendszert örökít aRibes oxyacanthoides, Ribes cynosbati, Ribes inerme és a Ribes robustum. Sötét gyümölcsöket terem a Ribes cynosbati, Ribes niveun és a Ribes robustum.

A Ribes nigrum és a Ribes grossularia hibridje ribiszkeköszméte. A fekete ribiszke és köszméte fajhibridjeként előállított ‘Jostabeere’ és ‘Nigrolaria’ fajták amfidiploidok, kromoszómaszámuk n=16. A ‘Josta’-nál egy lisztharmattal szemben ellenálló fajt, a Ribes divaricatum-ot is használták nemesítési partnerként.

Ültetvényekbe ajánlható fajták

A köszméte fő felvásárlója a hűtőipar, amely méretre válogatott, mélyhűtött gyümölcsöt exportál. Ipari feldolgozásra a termés zömét május végén, június első felében szedik, mielőtt a magvak megkeményednének, vagy színeződésük elkezdődne. Később a gyümölcs értéke rohamosan csökken, sem friss exportra, sem ipari feldolgozás céljára nem alkalmas.

A hazai termesztés szempont­jából figyelmet érdemlő fajtákat a gyümölcsök színe alapján csoportosíthatjuk:

• sárga gyümölcsű fajták: ‘Hönings Früheste’, ‘Triumphant, Rixanta’,
• piros gyümölcsű fajták: ‘Piros ízletes’, ‘Rolonda’, ‘Rote Triumph’,
• zöld gyümölcsű fajták: ‘Pallagi óriás’, ‘Zöld győztes’, ‘Szentendrei fehér’.

Hazai ültetvényeinkben még mindig a ‘Pallagi óriás’ a meghatározó fajta. Kedvezők a termesztési tapasztalatok a német ‘Rokula’ és ‘Rixanta’ fajtákkal. Ígéretes a hazai nemesítésű, államilag elismert ‘Bíbor’ és az M-3-Lirez fajtajelölt, melyek ellenállók a köszméte amerikai lisztharmatával szemben. A ‘Bíbor’ piros színű gyümölcsei közepes méretűek, bokra erős növekedésű, felfelé törő. Az M-3-Lirez fajtajelölt középnagy méretű, zöldes színű gyümölcsöket terem. Bokra középerős növekedésű, csüngő habitusú.

A köszmétefajták termékenyülésbiológiáját tekintve ellentmondásosak az irodalmak. A hazai vizsgálatok szerint a fajták öntermékenyülése 80% feletti, ami kielégítőnek tekinthető. A köszméte nektárban gazdag virágait a rovarok szívesen látogatják. A méhes megporzás növeli a termesztés biztonságát, a gyümölcsök méretét.

A ribiszkeköszméte fajták (‘Josta’, ‘Rikő’, ‘Jostine’) hazánkban elsősorban házikerti termesztésben terjedtek el. A hazai nemesítésű ‘Rikő’ július közepén érik, néhány nappal a ‘Josta’ után. Hajtásrendszere kevésbé erőteljes, terméshozama kisebb a ‘Josta’-énál. Korai érésű, kiváló ízű, C-vitaminban gazdag a ‘Jostine’ német fajta. Gyümölcstulajdonságai, bokorhabitusa a ‘Josta’-éhoz hasonló. Rezisztenciája (lisztharmat, rozsda, drepanopezizás levélfoltosság, ribiszke-gubacsatka) azonban figyelemre méltó.

Pallagi óriás

Magyarország fő köszmétefajtája. A friss fogyasztás szempontjából késői érési csoportba sorolható (július első dekádja). Gyümölcsei nagyok (5-6 g), elliptikus alakúak, sárgászöld színűek. Bőtermő, öntermékenyülő képessége 70%-os. Középerős növekedésű, kissé csüngő habitusú. Köszméte amerikai lisztharmatára fogékony. A megfelelő gyümölcsmérethez rendszeres metszést igényel.

Pallagi óriás (Fotó: Papp János)

Rokula

Közepes érési idejű német köszmétefajta. Gyümölcsei középnagyok, 5,5 g tömegűek, ellipszis alakúak, piros színűek. Középerős, közepesen sűrű, fölfelé törő bokrot nevel. Termőképessége jó. A hazai tapasztalatok alapján a köszméte amerikai lisztharmatával szemben ellenálló.

Rokula (Fotó: http://www.gardenworldimages.com/Details.aspx?ID=132&TypeID=1)

Rixanta

Német köszmétefajta, mely a hazai tapasztalatok alapján is jó ellenállóságot mutat a köszméte amerikai lisztharmatával szemben. Bokra erős, közepesen sűrű, felfelé törő. Középnagy bogyói (4,8 g) sárga színűek. Közepes-nagy termőképességű.

Rixanta (Fotó: http://www.prodejstromku.cz/produkt/rixanta/)

Josta

Július közepén érő német ribiszkeköszmétefajta. Friss fogyasztásra, mélyhűtésre is alkalmas, de felhasználása elsősorban konzervipari célra javasolt. Jellegzetes, fekete ribiszke illatú, kellemes ízű, kerekded, 2,4 g tömegű gyümölcsöket terem. Erős növekedésű, vesszői tüskétlenek. Ribes aureum-ra oltva növekedése mérsékelhető. A gyümölcsök kézi betakarítása javasolt. Bőtermő, virágai 62%-os öntermékenyülést mutatnak. A téli hideggel szemben ellenálló. A lisztharmattal, drepanopezizás levélfoltossággal és a ribiszke-gubacsatkával szemben jó ellenállóságot mutat.

Josta (Fotó: http://www.kolibrikerteszet.hu/josta_ribizlikoszmete)

Fekete bodza

A nemesítés története, nemesítői módszerek

A fekete bodza termesztésbe vonását először a XVIII. században kísérelték meg Észak-Amerikában. A tudatos nemesítői munka kezdete a XX. század elejére tehető, de igazán intenzívvé az USA-ban a század közepén vált. Az első fajták az ott honos kanadai bodzából (Sambucus canadensis L.) származtak.

Az ’50-es évek közepén Európában is megkezdődött a nemesítői munka. Elsőként Dániában, majd néhány évvel később Ausztriában. Dániában először az amerikai fajtákat próbálták meghonosítani. A fajták azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket (alacsony színanyagtartalom, termésbiztonság) és mivel a piac igényelte a fekete bodza gyümölcsét, ezért megkezdték felkutatni a kedvező gyümölcstulajdonságú (nagy gyümölcs, kedvező beltartalmi érték), megbízható termőképességű egyedeket. Az európai nemesítői műhelyekben az itt honos bodzafajt, a Sambucus nigra L.-t használták. Új kutatási törekvés a fajták, ill. fajtajelöltek virágainak vizsgálata a kozmetika- és élelmiszeriparban történő hasznosítás céljából.

Ausztriában nemcsak új fajták előállításával foglalkoznak, hanem megfelelő termesztéstechnológia kidolgozását is célul tűzték ki. Németországban a fajtanemesítés mellett összehasonlító kísérletekben értékelték a hazai és külföldi fajták virágzási és érési idejét, optimális szüreti időpontját, vizsgálták színanyag-tartalmukat, termőképességüket és betegségellenállóságukat. Európában nemesítői munka folyik még Svájcban, Szlovákiában, Romániában és Magyarországon.

A fajtaelőállítás során a kanadai (amerikai fajták), illetve a fekete bodzából (európai fajták) szelektálták a fajták többségét. Az USA-ban más bodzafajokat is bevontak a nemesítésbe (keresztezési partnerként) a gyümölcsminőség javítása, a termőképesség növelése érdekében (Sambucus nigra L. és Sambucus coerulea Raf.). Keresztezéses nemesítéssel állították elő pédául a dán ‘Sampo’ fajtát.

Nemesítői célkitűzések

A fekete bodza nemesítés főbb céljai: 

• közepes növekedési erély, erős vesszők, jó megújuló képesség,
• nagy termőképesség, jó öntermékenyülés, érési idő,
• nagy tömegű álernyők, az álernyőn belül legalább 5 mm átmérőjű, 0,1 g tömegű bogyók,
• egyszerre érés (bokron és álernyőn belül),
• az érett bogyók ne hulljanak,
• magas színanyagtartalom, íz, zamat anyagok, savak, cukrok, vitaminok, ásványi anyagok.

Világ és hazánk jellemző fajtahasználata

Az USA és Európa fajtahasználatára jellemző, hogy kanadai, ill. a fekete bodzából származó fajtákra alapozzák termelésüket. Európában a legrégebb óta termesztésben lévő fajta a dán ‘Korsör’, melyet a mai napig gyakran használnak fajtaösszehasonlító-kísérletekben kontroll fajtaként is. A ’70-es évek végén elismert nagyon jó beltartalmi értékű dán ‘Sambu’ gyengébb termőképessége miatt nem tudott a ‘Korsör’-höz hasonló mértékben elterjedni. Régi fajtakísérletekben kontrollfajtaként azonban használták. A ’80-as években elismert szintén kiváló áruértékű, de már jobb termőképességű dán ‘Sampo’, ‘Samdal’ és ‘Samyl’ fajtákat évről évre egyre nagyobb felületen termesztik Európa bodzatermesztő országaiban. A magyarországi termesztési kísérletek is kedvezőek.

A ’60-as években elismert osztrák ‘Haschberg’ fajta nemcsak Ausztriában lett népszerű, hanem Európa főbb bodzatermesztő országának fő fajtájává vált. Köszönhető ez megbízható termőképességének, kiváló gyümölcsminőségének és jól alakítható koronájának. A hosszú ideje termesztésben lévő fajta Colletotrichum-ra és levéltetűre fogékonynak bizonyult, gyümölcsei kissé egyenlőtlenül érnek. Termesztési kísérletekben ezért keresik a leváltására legalkalmasabb fajtát, fajtákat.

Fajtaújdonságok, ültetvényekbe ajánlható fajták

Magyarországon a ‘Haschberg’ fajta 1998-ban került az államilag elismert fajták jegyzékébe, árufajtaként. Ültevényeinkben a ’90’-es évek végétől gyakorlatilag csak ezt a fajtát termesztik. A külföldi fajták közül a dán és osztrák fajták kezdenek ültetvényeinkben terjedni. A külföldi fajták és a hazai szelekciók (Fertődi klónok) közül a korai érésű, kedvező beltartalmi értékű, nagy termőképességű fajtajelöltek az értékesek, ugyanis e fajtákkal előzhetjük meg a piacon a nyugati, észak-nyugati országokat. A hazai nemesítési anyagokból a K3 a középkorai érésű fajtajelölt tűnik a legértékesebbnek. Kicsi bogyótömeg, de nagy ernyőnkénti bogyószám jellemzi álernyőit. Rendszeres és nagy terméshozású, erős növekedésű.

A fekete bodza fajták többsége fajtatiszta ültetvényben is gazdaságosan termeszthető. A hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy a nagyobb termésmennyiség érdekében célszerű a fajtákat pollenadóval telepíteni (pollenadó 3-5%-os arányban). Különösen érvényes ez a ’Weihenstephan’ fajtára és a ’Haidegg klónokra’.

Sampo

Nagyon korai érésű (augusztus eleje-közepe) dán fajta. Nagyon nagy termőképesség, nagy ernyő- és bogyótömeg, jó íz jellemzi. Gyümölcsei közepes színanyag-tartalommal, intenzív aromával rendelkeznek. Középerős, kompakt növekedésű, egészséges lombozatú. Ipari feldolgozásra kiválóan alkalmas. Érett bogyói pergésre kissé hajlamosak. Vékony termővesszői túlzott terhelés hatására könnyen törnek. Házikerti termesztésre és ültetvénybe is alkalmas.

Sampo (Fotó: http://www.lwg.bayern.de/gartenbau/obstbau/31965/ )

Samyl

Korai érésű dán fajta. Gyümölcsei magas színanyagtartalmúak, jó ízűek. Közepes ernyőtömegű, közepes-nagy termőképességű. A középerős növekedésű fajta hibája, hogy termővesszői a termés súlya alatt földre hajlanak, ezért bokorformára nevelését nem ajánljuk. Levélfoltosodást okozó betegségekre fogékony, mely az idő előtti lombhullásért felelős. Colletotrichumra nagyon fogékony. Nehezen szaporítható.

Samyl (Forrás: http://www.lwg.bayern.de/gartenbau/obstbau/31965/)

Samdal

Szintén korai érésű dán fajta. Közepes-nagy termőképességű, de a rendszeres terméshozás érdekében az optimális vesszőterhelés beállítása fontos. Különösen nagy ernyőtömeg, nagy terméshozam jellemzi. Jó ízű gyümölcsei közepes-nagy színanyag-tartalommal rendelkeznek. A fajta hibája, hogy érett bogyói pergésre kissé hajlamosak. Erős növekedésű, egészséges lombozatú. Levélatkákra fogékony.

Samdal (Forrás: http://www.lwg.bayern.de/gartenbau/obstbau/31965/ )

Haidegg 13

Középkorai érésű osztrák fajta. Nagyon nagy ernyőtömeg, gyümölcseit közepes-nagy színanyagtartalom jellemzi. Rendszeres terméshozású, egyöntetű érésű, közepes termőképességű fajta. Középerős-erős növekedésű. A bogyók napégésre hajlamosak.

Haidegg 13 (Forrás: http://www.baumschule-graeff.de/holunder.htm )

Ellenőrző kérdések

1. Ismertesse napjaink sikeres ribiszke nemesítő műhelyeinek tevékenységét, célkitűzéseit!
2. Milyen génforrásokat és nemesítői módszereket használnak a fekete és a piros ribiszke fajták nemesítéséhez?
3. Mi jellemzi a világ és hazánk ribiszke fajtahasználatát?
4. Ajánljon hazai ültetvényekbe piros, fehér és fekete ribiszke fajtákat?
5. Jellemezze a világ és hazánk köszméte fajtahasználatát, a fajtahasználatban bekövetkező változásokat!
6. Ismertesse a köszmétenemesítés főbb törekvéseit, az alkalmazott génforrásokat!
7. Mely fajtákat ajánlana hazai köszméte ültetvénybe?
8. Ismertesse a riszméte fajták genetikai bázisát, a termesztésben szerepet játszó fajtákat!
9. Mutassa be a fekete bodza nemesítésben szerepet játszó főbb nemesítői műhelyek tevékenységét!
10. Ismertesse a fekete bodza nemesítés célkitűzéseit, az alkalmazott nemesítési módszereket!
11. Mi jellemzi a világ és hazánk fekete bodza fajtahasználatát?
12. Ismertesse fajtapéldákkal a hazai fekete bodza fajtaválaszték bővítésének lehetőségeit!

A fejezet megírásához felhasznált és tanulmányozásra ajánlott irodalmak

Anonym, 1999. Beschreibene Sortenliste Wildobstarten. Sambucus nigra L. Holunder (Schwarzer Holunder). Bundessortenamt. Landbuch Verlagsgesellschaft mbH. 149-156.
Brennan, R. M. Currants and gooseberries. In. Hancock J. F. (szerk.) Temperate fruit crop breeding. Germplasm to genomics. 177-196.
Brennan, R., Stewart, D., Russel, J. 2008. Developments and progress in Ribes Breeding. Acta Horticulturae. 777: 49-55.
Cvopa, J., Cvopa, E. 1993. ‘Maraton’, ‘Hron’, ‘Favorit’ – the new currant varieties. Acta Horticulturae. 352: 277-282.
Dénes F. 2001/a. Ribiszke és riszméte. In. G. Tóth M. (szerk.) Gyümölcsészet. Primom Vállalkozásélénkítő Alapítvány. Nyíregyháza. 401-392.
Dénes F. 2001/b. Köszméte. In. G. Tóth M. (szerk.) Gyümölcsészet. Primom Vállalkozásélénkítő Alapítvány. Nyíregyháza. 401-410.
Fischer, M. 1995. Farbatlas Obstsorten. Eugen Ulmer GmbH & Co. 214-216.
Géczi, L. 2011. Köszmétefajták, -klónok és -magoncok. Kertészet és Szőlészet. 38: 18-19.
Harmat L., et al. 1996. Breeding of small fruits in Hungary. Hungarian Agricultural Research. 2:18-23.
Harmat. L. 1998. Köszméte. In. Soltész M. (szerk.) Gyümölcsfajta-ismeret és –használat. 385-390.
Kaack, K. 1997. ’Sampo’ and ’Samdal’, elderberry cultivars for juice concentrates. Fruit Varieties Journal 51: 28-31.
Kaack, K., Kidmose, U. 1993. Erfahrungen im Anbau von Holunder in Dänemark. Anbau und Verwertung von Wildobst. Bernhard Thalacker Verlag Braunschweig. Berlin. 77-78.
Keipert, K. 1981. Gattung Sambucus-Holunder. Beerenobst. Eugen Ulmer GmbH & Co. 243-245.
Kollányi, L., Kollányi, G., Hajdú, B. 2005. A fekete bodza fajtaválasztékának bővítésére alkalmas fajták és fajtajelöltek. In. G. Tóth M. (szerk.) A fajtaválaszték fejlesztése a kertészetben. Budapest. Magyar Mezőgazdaság Kft. 83-88.
Kovács, Sz. 2009. Fekete bodza. In: Tóth M. (szerk). Gyümölcsfaj- és fajtaismeret. BCE KTK Egyetemi jegyzet. Budapest. Nyomda: Inkart Kft. 225-230.
Libek, A., Kikas, A., Kaldmae, H., Arus, L. 2008. Blackcurrant breeding in Estonia. Acta Horticulturae. 777: 77-80.
Márkné Deák, Sz. 2004. Új ribiszkék a Nemzeti Fajtajegyzéken. Kertészet és Szőlészet. 3: 9-10.
Mohácsi M., Porpáczy A. 1957. Ribiszke- és köszmétetermesztés. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest.
Möhler, M. 2000. ’Haschberg’ die beste Sorte für die Farbstoffproduktion. Obstbau 7: 401-404.
Möhler, M. 2002. Ergebnisse von Holundersortenversuchen an der LVG Erfurt. Kiadvány.
Möhler, M. 2005. Ergebnisse der Sortenprüfung bei Holunder der Lehr- und Versuchsanstalt Gartenbau Erfurt. Kiadvány.
Paprstein, F., Sedlák, J., Ludvikova, J. 2008. Germplasm of Ribes int he Czeh Republik. Acta Horticulturae. 777: 99-102.
Pluta, S., Madry, W., Zurawicz, E. 2008. General combining ability of selected blackcurrant (Ribes nigrum L.) genotypes in breeding for dessert quality fruit. Acta Horticulturae. 777: 57-62.
Porpáczy A. 1998. Ribiszke, riszméte. In. Soltész M. (szerk.) Gyümölcsfajta-ismeret és -használat. 390-413.
Porpáczy, A., Porpáczy A.-né. 1999. A bodza termesztése. In. Papp, J., Porpáczy, A. (szerk.) Szeder, ribiszke, köszméte, különleges gyümölcsök. Mezőgazda Kiadó. Budapest. 193-200.
Stoll, K., Gremminger, U. 1986. Staucher. Besondere Obsarten. Eugen Ulmer GmbH & Co. 66-74; 81-85.
Strauß, E., Novak, R.. 1982. 24 Jahre Anbauversuche mit Edelholunder in Klosterneuburg. Erwerbsobstbau. 24:289-294.
Zeitlhöfler, A. 2002. Die obstbauliche Nutzung von Wildobstgehölzen. Diplomamunka. http://www.kuegler-textoris.de/Wildobst_Diplomarbeit_Zeitlhoefler_2002.pdf
http://www.landwirtschaft-mv.de/cms2/LFA_prod/LFA/content/de/Fachinformationen/Obstbau/Spezialkulturen_und_Verwertungsobst/Holunderergebnisse_2010/2011_02_Holunder-Versuchsergebnisse_2011_211011.pdf
http://www.thueringen.de/imperia/md/content/lvg/vwobst_bs/weiterever_holunder.pdf
http:// http://www.americanpomological.org/registrars.html
http://www.vuood.sk/slachtenie/
http://www.berrycrops.net/index.php
http://www.gykut.hu/